RB - ÓRÁK (diplomadolgozat)

MOME utolsó szemeszteréhez kapcsolódik a diplomamunka, és azt előkészítendő kapcsolódott egy olyan elméleti szakdolgozat, amellyel a választott tervezési témát lehet alaposabban körüljárni. Itt még nem jelenik meg a tervezés, hanem információgyűjtés, kutatás, rendszerezés, fogalmak tisztázása a lényeges.

Dolgozatomat két formában, az eredeti nyomtatott oldalak képeivel és a blogos felülettel való elhelyezéssel közlöm.

RB - Köztéri, nyilvános órák története c. diploma szakdolgozat, (MOME, MMV) dokumentum PDF formátumban megtekinthető ITT:
https://drive.google.com/file/d/1P4PfisrWENk4C_y5g0cJ9lU8sACDKunh/view?usp=sharing

-------------------------------------------------

A könnyebb olvashatóság miatt közvetlenül is ideillesztem az írásom, de ezzel az oldalképek eltűnnek, a lábjegyzetek a végére kerülnek:

Köztéri, nyilvános órák története 

A köztéren megjelenő, tömegek részére időt mutató

kerekes órák fejlődésének története megjelenésük­-

től a modern szerkezetek által okozott eltűnésükig

Mindenki Órája

Rózsa Béla

Fémműves formatervező hallgató

2005.

----------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------

Tartalomjegyzék:
(Az eredeti nyomtatott word-dokumentum oldalszámai)

Bevezető............................................................................................................................................ 2

A dolgozat menete............................................................................................................................. 3

A mai időfogalom kialakulása, a nap, órák felosztása, természeti környezetünkből fakadó jellemzők      3

Óraszerkezet fejlődés......................................................................................................................... 7

Órák megjelenése köztereken........................................................................................................... 12

Nagy csillagászati óraművek.............................................................................................................. 13

Közismert nyilvános órák.................................................................................................................. 16

A kialakult toronyóra-szerkezetek..................................................................................................... 16

Emlékek Magyarországról................................................................................................................. 18

Sümeg.............................................................................................................................................. 19

Pécs................................................................................................................................................. 21

Kecskemét....................................................................................................................................... 23

Szeged............................................................................................................................................. 24

Mik is tartoznak a köztéri órák közé mai fogalmaink szerint............................................................... 24

Toronyórák ma................................................................................................................................ 26

Zárszó.............................................................................................................................................. 27

Felhasznált irodalom:......................................................................................................................... 29

Interneten található anyag:.................................................................................................................. 29

Képek jegyzéke:................................................................................................................................ 30

----------------------------------------------------------------------------------------------

Bevezető

            Diploma szakdolgozatom témája meglehetősen szorosan kapcsolódik az általam választott gyakorlati diplomamunkám témájához. Gyakorlati feladatomként egy köztéri óra tervezését választottam, amelyhez nagyon fontos, s elengedhetetlen kiindulási alapot ad majd ez a most közölt dolgozat. Mivel az órák világa rettentő sok speciális ismeretanyaggal rendelkezik, amelyekkel eddig csak felületesen, vagy még annál is kisebb mértékben volt módom találkozni, ezek megismerését nélkülözhetetlennek tartottam. Nemcsak a történeti fejlődés megismerése a cél, hanem a tervezés elő lépcsőiben felmerült kérdések megválaszolása is, amelyekre kapott válaszok nélkül, valamint a kutatás során megismerhető, eddig még nem is számított részek csak ösztönzőleg hathatnak egy elmélyült, lehetőség szerint kiforrott és megalapozott gyakorlati diplomamunka elvégzésére. Nem szándékom, hogy magamat, illetőleg az olvasót e rövid tanulmány során képzett órássá változtassam, de egy minimális szintű áttekintés engedtessék meg számomra.

            Az alapvető, s elengedhetetlen történeti fejlődés megismerésén túl a dolgozat célja választ kapni arra a kérdésre, hogy a mik azok a hatások, amelyek életre hívhatták a köztéri időmutatást, mi volt ezek formája, s mikortól jelent meg. A kutatás során megismert, ez idő szerint már csaknem teljesen üzemből kiszorított óraszerkezetek alkalmazhatók e jelenlegi korunkban, vagy csak múzeumok anyagát képezhetik? Ha használhatók, akkor milyen kompromisszumokkal, az időmutatás szempontjából mennyire lényeges és fontos a pontos idő másodpercre, sőt századmásodpercre történő ismerete, vagy elég egy kicsit akár pontatlanabb, talán így emberibb idő tudata is? Esetleg kiállítási tárgyként is használt, de üzembe helyezett szerkezet látványa feledtetheti e bizonyos hiányosságokat? Nos remélem a  dolgozat végére ezekre a felvetett kérdésekre megnyugtató válaszokat tudok adni, s ezzel majdani gyakorlati munkámat is nagymértékben tudom segíteni.

            Munkám során természetesen igénybe vettem írott forrásokat, kiállításokat tekintettem meg, kiállítások anyagát tartalmazó katalógusokat kerestem, valamint órás,  toronyórás szakemberekkel vettem fel a kapcsolatot, hogy az elméletben, könyvekből megismert szerkezeteket személyesen, mozgás közben látva, jobban megérthessem s értelmezhessem a történetet. Ezúton is szeretném köszönetem kifejezni Vályi Huba órás tanár úrnak, aki volt szíves, s tanítása közben is szánt rám egy kis időt; Csúry Laci bácsinak, aki otthonában fogadva, hihetetlen sok hasznos anyaggal segítette munkámat; valamint Hanga István úrnak, a kecskeméti óra gyűjtemény létrehozójának, aki önzetlenül megmutatta számomra személyesen gyűjteményét, a Ráday Múzeumban bemutatott, s otthonában összegyűjtött anyagot. A velük történt találkozásokat naplószerűen leírtam, és igyekeztem fel­használni a bennük megismert tapasztalatokat. Megemlítendő, hogy a dolgozat írása közben felkerestem a lakóhelyemen található, s egy közeli kis falu templomtornyát, hogy tájékozódhassak a jelenlegi helyzetről, képről, hogy mik maradtak, mik maradhattak meg az általam vizsgált kor emlékeiből s többek között abban is segített, hogy azóta másképp hallgatom a harangok szavát. Volt lehetőségem megtekinteni személyesen ezt a hétköznapi szemek elől elzárt területet, ezért külön köszönettel tartozom a sümegi és a csabrendeki plébániák papjainak. 

A dolgozat menete

            A dolgozat során kezdetben a ma általánosan elfogadott időfogalom kialakulásának történetét, az órák, napi óraelosztás kialakulását bemutató rész után térek rá egy lehetőleg gyors óraszerkezet fejlődés bemutatására, majd szorosabban a köztéri órákkal foglalkozva bemutatom kialakulásukat, a főbb járatrendszereket. Egy bekezdést szánok a mai felfogás szerinti nyilvános órákra s szeretnék bemutatni pár fontos emléket, adatszerűen felsorolva. A toronyóra szerkezet fejlődése, valamint az XIX. század második felének és a XX. század első felének e témájú magyar helyzetét szeretném megmutatni a ma is megtalálható szerkezetek felsorolásával, valamint a mai helyzet rövid ecsetelésével.

A mai időfogalom kialakulása, a nap, órák felosztása, természeti környezetünkből fakadó jellemzők

            Kezdetben a maitól gyökeresen eltérő időszemlélet és időszükséglet volt az elfogadott. Korai megfigyelések alapján az egységnyi időtartamokat a környezeti megfigyelések által alakították ki. Az éjszaka és a nappal együttesen alkotják a napot, a hold mozgásai, és alakváltozásainak ciklusossága a hónapok kialakulásához vezetett. Az évszakok változásai és örök ismétlődése pedig az évek fogalmának létrejöttében játszott szerepet. A megfigyelő ember számára hamar kiderült, hogy más a nappali órák száma nyári időszakban, s más a téli hónapokban. A nappalok hosszabbodnak tavasszal egy bizonyos ponttól (a tavaszi nap-éj egyenlőségtől, március 21.-étől).  Az év során, amikor már nem hosszabbodik tovább a napkelte és a napnyugta közötti időszak, hanem átfordulva, újból csökken időtartalma (ez a nyári napforduló), hogy egy újabb napéjegyenlőség (szeptember 21.) után a téli napfordulóval újból a nappal percei nőjenek, s ezzel leírva szóban is, és térben is egy kört, újból indulhasson elölről a folyamat. Ezeket még komolyabb időt mérő műszerek nélkül is meg tudták figyelni az emberi kor hajnalán élők, nem kellett részükre időmérő műszer, csak a belső időérzékük. Bizonyos embereknek meglepően pontos e képessége.

Meglepő, de többféle órát számolhatunk, annak függvényében, hogy a nap, vagy a csillagok által mutatott két delelési idő közötti szakaszt vesszük figyelembe. Mindkettő eltér a mai értelemben használt 24 órától. A kiválasztott csillag által mutatott két, a delelési körön, a meridiánon megfigyelt áthaladási idő mértéke, a sziderikus nap hossza mai időegységeinket figyelembe véve 23 óra 56 perc 4,091 másodperc. Ez az eltérés a Föld Nap körüli keringéséből fakad, hogy látszólag napról napra minden csillag ezzel a kb. 3,5 perccel előbb delel a meridián vonalon. Ilyenkor egy nap alatt a Föld megteszi éves útjának megközelítőleg 1/365 részét. Csillagidőben kifejezve a Föld Nap körüli keringésének mértéke egy csillagnappal, tehát egy forgással hosszabb időszak. Nem is beszélve arról a tényről, hogy Földünk nem egész számú nap alatt kerüli meg a Földet, hanem 365 és egynegyed nap alatt, amely eredményezi a szökőévek kialakulását. A Földmozgásból adódó pontatlanságok az időmérés terén ott is tetten érhetők, hogy a Föld pályáján nem egyforma sebességgel halad. Így teljesen érhető, hogy ennek felfedezésekor, a XIV. Lajos korabeli híres, francia órások miért írták a címerükben szereplő ingaóra alá következő sort: „Solis mendaces arguit horas.” (Bebizonyítja, hogy  a nap órái hazugok)[1] 

A nap két delelés pontja közötti időtartam a szoláris nap. Mivel ennek tartama az év során változó, és csak négy alkalommal egyezik meg, úgymint április 15., június 15., szeptember 1. és december 25. Ekkor a valódi és képzelt nap ténylegesen egybeesnek, és így a fiktív és a valódi Nap egyazon időpontban érkeznek a meridiánra. Ezt nevezhetjük közép napnak, vagy szoláris napnak. Ennek az oka, hogy a Föld nem teljesen kör alakú pályán kering a Nap körül, és ez az ekliptika 4 ponton egyezik a középnap idejével.[2] Két maximuma van ennek az egyenletnek, amikor Február 14.-én óráink által mutatott idő 14 perc 8 másodperccel jár a valódi nap delelése előtt, május közepén viszont 3 perc 53 másodperccel mögötte. Július 27.-e körül 6 perc 14 másodperc időt kell a valódi időhöz hozzáadni, míg november l.-én 16 perc 18 másodpercet kell levonni. Ez az eltérés kaotikus állapotokat mutatott abban az időben, amikor a már kialakult mechanikus toronyóra szerkezeteket a nap járásához állították. A kecskeméti Hanga gyűjteményben volt lehetőségem egy olyan könyv megtekintése, amelyeket az 1830.-as években adtak ki abból a célból, hogy a toronyórákat a középnapi időknek megfelelően állíthassák be az órák kezelői, feltüntetve napról napra, hogy mennyi az a dátum szerinti percbeli eltérés, amennyi beállításával a pontos idő elérhető.[3]

Földünk tengelye körül forogva kering a nap körül. A tengelyforgás okozza a nappalok és az éjszakák váltakozását. A Föld ellipszis alakú pályán kering nap körül, amely pálya síkjától 23,5 fokkal hajlik el a földtengely, ami önmagával párhuzamosan marad keringése közben, s ez az oka a nappalok és az éjszakák év során állandóan változó hosszúságának. A pálya középső részén van a nyári és téli napforduló, amikor a nap a leghosszabb az év során – június 21.-én – és amikor a legrövidebb – december 21.-én.

A nap egyes népeknél más-más időpontban kezdődött, nem volt egységes megegyezés, de az akkori, még nem olyan nagy civilizációs helyszükséglet miatt ezek a kultúrák nem is metszhették egymás köreit, vagy nem metszették olyan nagy mértékben, és így teljesen független elképzelések alakulhattak ki az időérzékeléssel kapcsolatosan. Bizonyos helyeken napkeltétől, déltől, alkonyattól, vagy éjféltől számították az új napnak idejét.  Julius Cesar idejében az ősgermánok, gallusok és a numidiaiak a napnyugtától kezdték a napot. A rómaiak idejében még nem beszéltek órákról, hanem különféle jelzőkel illették a napnál már kisebb időszakokra felosztott időtartamokat. Így használták a „derengés előtt”, a „nap közeledtekor”, a „hajnal hasadásakor”, a „nappal együtt”, a „napkezdetkor” és az „amikor még javában sütött a nap” megjelöléseket, de a magyar nyelvben is megmaradt valamilyen szinten ennek a nyoma, amikor a „szürkületkor”, vagy az „alkonyatkor” megnevezéseket használjuk.[4] A nappal megjelölés is ennek a szemléletmódnak a gyökereit őrzi.

A napszakokat, a nappalt és az éjszakát órákra felosztani csak akkor tudták, amikor már megjelentek a kezdetleges időmérő szerkezetek. Ilyenek voltak a különböző napórák, tűzórák, gyertyaórák, illatórák, különfajta vízórák. Már nagyon régóta 24 órára osztják be a napot, azon belül, az éjszakát, és nappalt egyenlőrészre, 12-12 órára, ami az évszakok változásával különböző hosszúságú nappalok különböző nappali és éjszakai órákat eredményeztek. Ennek a függvényében Egyiptomban a nyári nappali órák 70 percesek voltak, míg télen csak 50 percesek. Oroszországban a téli 40 perces nappali órák álltak szemben a 80 perces éjszakai órákkal szemben. Az első mechanikai órák megszerkesztésekor nagy problémát jelentett az állandóan változó hosszúságú órák mutatása.

A kereszténység elterjedésekor, az egyház a rómaiak által használt napbeosztást vette át. A szerzetesi élethez hozzátartozott a nappali rendszeres ima és a kolostorokban és káptalanokban a mindennapi liturgia szabályos végzéséhez szükséges volt az idő mérése,[5] hogy megállapíthassák az imaórákat (horae canonicae). A nappalt hat részre osztották annak megfelelően, hogy napkeltekor, délelőtt közepén, délben, délután közepén, késő délután, és alkonyatkor imádkozni kellett, s ez a menetrend a XVI. századig fent is maradt. Éjszaka is kellett imádkozni, amikor a csillagok változásaiból lehetett következtetni a vir­rasztónak az idő múlására, de tapasztalati úton, vagy „körmére égett a dolog” mondás kiala­kította gyertya használatával lehetett szabályozni, hozzávetőleges pontossággal a szerzetesek éjszakai életét is. Nem csoda hát, hogy a korai óraszerkezetek feltalálói között sok egyházi személyt találhatunk.

            Az első használatos órák a napórák voltak, ahonnan a ma használatos óra elnevezés is ered. Az egyiptomiak nevezték a Napot Horusnak, és ebből származtatható a latin hora, valamint a magyar óra megnevezés is. A napóra mutatóját, a gnommon árnyékát a rómaiak horologiumnak hívták, így lett később minden óraszerkezet összefoglaló, latin neve horologium.[6] 

            A 60-as felosztás kialakulása is ókori kultúrák emlékét idézi. A mai óra-perc- másodperc összefüggések a babilóniai 60-as számrendszerből fakadnak. Ők a napóra segítségével úgy értelmezték, hogy egy év tartama 360 nap, és a Nap kerüli meg a Földet. A 360-at hattal osztva megkapjuk a 60-as számot. Ezt a szögfelfogást megtalálható még a mai műszereken, sőt a hosszúsági körökön is, bár történtek arra kísérletek, hogy pl. a katonai műszerek esetén egy kört 400 egyforma részre osztják, mert így könnyebb megadni a törteket. Bár a babiloniak áttértek a nappal és az éjszaka 12-12 részre való felosztásával, vég­eredményben ebben is a 60-as számrendszerük csökevényét lehet felfedezni, a napot órákra, az órákat percekre és másodpercekre felosztó rendszerben.[7] Érdekes, hogy az órák pontosodásával később megállapítható, mérhető törtrészek már a tízes számrendszernek megfelelően kerültek felosztásra (tized, század, ezred másodperc).

            A sok különfajta szerkezetű, nemegyszer teljesen különböző időbeosztással kialakított időszámolás rengeteg kísérlete után jutottunk el a kerekes órák szükségszerű megjelenéséig. Nagy igény volt annak a problémának a megoldására, hogy hogyan lehet nagy biztonsággal hosszabb ideig egyforma egységeken keresztül mutatni az idő múlását. Sok víz folyt le a Dunán, sok homokszem pergett le az Idő homokóráján, míg megtalálták a megoldást, amely majd korunk óraszerkezeteinek kialakulásához is vezetett. Vizsgálták a természetet olyan egyenletes mozgást, változást keresve, amelyet felhasználhattak az idő mérésére, s az addig ismerteknél pontosabb, illetve állan­­dóbb időmérést tett lehetővé. A Nap, a Hold és a csillagok mozgásain alapuló rendszerek után, a lefolyó víz vagy higany, a lepergő homok, az elégő kanóc, vagy az égés közben rövidülő gyertya után elérkeztek a mechanikus órák világához.

A mechanikus óra története egészen az ókorig nyúlik vissza, már ekkor készültek olyan vízórák, amelyek komoly mechanikus szerkezeteket is tartalmaztak, voltak zenélő, táncoló szobrocskákat mozgató stb. órák (Athén, Szelek tornya). De magára az idő mérésére még nem alakultak ki az óraszerkezet egyenletes lefutását lehetővé tevő gátszerkezetek. Vannak bizonyos jelek, emlékek arra, hogy a kora középkori Kínában jóval Európát megelőzően megjelent valamiféle mechanikus óra, de az első ezredforduló utáni fokozatos konfuciánus befelé fordulással Kína lassan elfelejtette a már elért technikai vívmányait is. Ezért az óra kifejlődését nyomon követni az európai kultúrkörben lehet.

Óraszerkezet fejlődés

            Innentől, XIII. századtól már a kerekes órák időszakáról beszélünk. Természetesen korábban is használtak kerekeket, fogaskerék kapcsolatokat pl. vízórákban, de közmeg­egyezés szerint azokat az óraszerkezeteket nevezzük kerekes óráknak, amelyeknek erőtároló rendszere van, s amelyben a hajtóerő forgást létesít, és ez a forgást egy külön szerkezet szabályozza, gátolja, fékezi.[8] Ezt nevezzük gátlóműnek, vagy gátszerkezetnek, órás szaknyelven „járat”-nak, amelynek folyamatos, fokozatos fejlődése eredményezte a mind jobb, pontosabb, megbízhatóbb időmutatást. Maguk a kerékáttételek nem voltak ismeretlenek már az ókorban sem, a görögök készítettek műszereket összetett fogaskerék áttételekkel is, majd a rómaiak továbbfejlesztették pl. a vízimalmok szerkezeteiben. Már említett mechanikus kiegészítésekkel bíró víziórák is meglepően összetett mechanizmusokat tartalmaztak. De az igazi mechanikus óra megjelenésével létrejött egy olyan szerkezet, amely az óramű lefutását egyenletessé, így az idő mutatását is egyenletessé, hosszú idejűvé tette.

Az európai hagyomány a későbbi Szilveszter pápának (930–1003) tulajdonítja a gépóra feltalálását, bár konkrét adat nem maradt fent, csak azt lehet tudni, hogy az 1300-as évek végére már Európa több nagyvárosában orsós gátszerkezettel rendelkező toronyórákat említhetünk.[9] Az írásos források szerint az első gépórát (toronyórát) 1288-ban, Londonban állították fel. A legkorábbi, de még ma is megtalálható toronyóra helyszíne az angliai Salisbury-ben található, készülésének az 1386-os évszámot említhetjük. A szerkezet jelenleg a templom egyik oldalhajójában van felállítva, ahol megtekinthető ez a sokáig üzemelt ipartörténeti emlék.[10]

Pontosan idézve „Kerékgátlású (gép-) órának azt a szerkezetet nevezték, amelynél a szabályozó (lengő rendszer) mozgása során energiát veszít; s ezt folyamatosan pótolni kell. Az óraszerkezet energiatárolója (súlya, vagy a tekercsrugó) annyi energiát tárol, amennyi az óra egy bizonyos ideig történő működtetéséhez kell. Az energiatároló forgó mozgását szakaszos mozgássá átalakító szerkezeti elemet gátszerkezetnek nevezzük, mely gátolja kerékrendszer gyors lefutását, és a forgó mozgást szakaszossá teszi a szabályozó saját lengési ideje által meghatározott ütemben.” Idézet az Időmérés története c. könyvből.

Az első használt járattípus az orsós gátszerkezet volt, amelyet a leggyakrabban alkalmaztak a gépóra megjelenésétől, a XIII. századtól a XIX. század közepéig. Ezeknél a szerkezeteknél elérhető pontosság a szabályozótól függően napi 5–15 perc. Pontosan e miatt az elmúlt hét évszázad alatt több mint 400 féle gátszerkezetet konstruáltak, s ezekből 15 féle állta ki az idők próbáját.[11]

A gátszerkezetek nagyon fontos elemei az óráknak, kiállításokon, órás szaklapokban a készítő, a gyártási év, felhasznált anyagok mellett az egyik legfontosabb, feltüntetendő adat, hogy milyen gátszerkezete, milyen „járata” van az órának. Német neve Hemmung vagy Gang, franciául échappement, angolul ecapement. Rendszerint a megnevezés összetett szóban jelenik meg, ezzel is jelezve az órában alkalmazott gátszerkezetet (e szerint megkülön­böztetünk horgonyjáratot, hengerjáratot, Graham- járat, Clement- járat elnevezést, stb.). A futószerkezet forgó mozgását  gátszerkezet alakítja alternáló mozgássá és továbbítja azt a szabályozóhoz. Míg a szabályozó, (az inga, vagy a foliot) mozgását végzi, a futószerkezet áll, mert a gátszerkezet megakasztja. Az energiaátadást a szabályozó határozza meg, hogy a gátszerkezet mikor adhassa a következő energiaadagot, amelyet a súlyok, vagy a tekercsrugó biztosít. A gátszerkezet két lényeges eleme a gátkerék és a gátló. A gátkerék a kerékrendszer utolsó eleme, általában különleges, arra a fajta járatra jellemző fogazással rendelkezik. Ebbe a fogazatba tud bekapcsolódni a gátló, amely a szabályozóval van kapcsolatban. A szerkezet felépítését figyelve a pontosság szempontjából döntő, hogy a szabályozó mozgását a szabad lengés közben mennyire akadályozza a gátszerkezet súrlódással. Az ideális eset az, amikor a gátszerkezet csak az energia továbbadás pillanatában érintkezik a szabályozóval. Ez alapján beszélhetünk szabad és súrlódó gátszerkezetekről.[12]

A gátszerkezetek a történeti fejlődés során egymásból alakultak ki, kicsit mindig arra törekedve, hogy javítsák az előző problémáit, hibáit tökéletesítsék. Persze történtek a fejlődési sorból jobban kiálló esetek, amelyek nagy órás újítók fejlesztései nyomán jöttek létre, s vagy új fejlődési láncot elindítva, vagy további folytatás nélkül maradtak. Szabályos családfaszerű fejlődési vonal megfigyelhető, pl. a mai is használatos svájci horgony-gátszerkezet esetében, ahol egyenes vonalban visszavezethető a XVII. században feltalált, de még ma is alkalmazott Clement- gátszerkezetig. Az időmérés története nagymértékben függött e gátszerkezetek fejlődésétől.

Az első valódi gátszerkezetnek ne­vezhető mechanikus gátlómű az ún.: foliot volt (1. ábra), amely az ún. orsó-gátszerkezettel és súlyhajtással kombinálva az első valódi mechanikus óra megjelenését lehetővé tette. A foliot egy ide-oda lengő vízszintes rúd volt, amelyet tehetetlenségi nyomatékának változ­tatásával lehetett „finom hangolni”. Ezt a nyo­ma­ték­változtatást a rúdon levő súlyok moz­gatásával, kijjebb-beljebb helyezésével oldották meg. A foliot alapkonstrukciója helyhez kötött órához volt alkalmas. Ezen korai órák hajtásáról súly gondoskodott. Ez természetesen szintén nem volt hordozható órához alkalmazható, de a dolgozat szempontjából ez talán nem is lényeges. Később a szerkezet hordozható órákba való használatához a foliot karjaira csavarmenetet vágtak, és ezen elcsavarva a két súlyt lehetett az órát behangolni. Részben az óra méreteinek elfogadhatóbbá tételére, másrészt a foliot lengésének gyorsítására (jobban szabályozható és a külső erőhatásokra is kevésbé érzékeny a kisebb lengésidejű gátlómű) folyamatosan csökkentették a méreteket, majd a foliot karjaira elhelyezett súlyok helyett egyszerűen egy kerékké alakították át az egészet, ahol a foliot karjai voltak a kerék küllői. A hajszálrugót kutatásai "melléktermékeként" 1675-ben Huygens fedezte fel, és ezzel a hordozható órák ma is ismert szabályozó eleme jött létre. Ezen a ponton már élesen szétválik a stabil állóórák és a hordozható órák fejlődése. Az állóórákat forradalmasította a Galileo Galilei által 1583 körül felfedezett inga. Ennek felhasználásával az első valóban használható ingaórát szintén Huygens készítette el 1657-ben. Az inga használata egészen a XX. század közepéig, sőt még egyes villamos óráknál egészen a 60as évekig jelen volt. Az inga szárának hőmérsékletváltozásra bekövetkező hosszváltozása (hőtágulása) okozta lengésidő változás okozta járáseltérést számos különböző műszaki, és anyagtechnológiai megoldással lejjebb szorították, majd megjelentek az orsójáratnál jobb járatok, ilyen volt a Clement, majd “forradalmi” változást hozott a mai napig elterjedten használt Graham féle nyugvó horgony-gátszerkezet. Az 1800-as évek második felében elérték zárt burkolatú, kompenzált ingájú ingaórákkal elérhető pontosság csúcsát, ez napi 0,006–0,01 másodperc, ami évi 2–3 másodperc eltérést eredményez.[13]

Az átlagosnak tekinthető színvonalon kivitelezett órák emellett napi 5-10 percnél nagyobb pontosságot nem tudtak nyújtani, és ezzel már akkoriban sem voltak túlságosan elégedettek. Ezen változtatott, amikor 1720 körül Graham kidolgozta a cilinder vagy hengerjáratot. Az órarugó feltalálásával nem csak az ingaszerkezet felfüggesztést oldották meg, hanem lehetőség nyílt egy addig még nem használt erőtárolási rendszer, a tekercsrugóval való óraműködtetés kialakítására.

A XVII. század végén kezdődő, csodálatos fejezete az óra történetének a kronométer, vagyis a nagy pontosságú hajóóra története. A nagy földrajzi felfedezések, a kiterjedt, s állandó terjedni kívánó tengeri kereskedelmi utak szükségessé tették a nagy pontosságú tájékozódást, a hosszúsági fok isme­retét, amelyet a kezdetekben a helyi idő, és a ki­indulási kikötő helyi ideje alapján számoltak ki. A szélességi kör kiszámolása ekkor már nem jelentett gondot, de a pontos helymeghatározáshoz két érték isme­rete elengedhetetlen. A hosszúsági fok megha­tározásához olyan szerkeze­tekre volt szükség, ame­lyek nagy biztonsággal, kis eltéréssel tudták tartani a pontos időt. 1714-ben Anna királynő jelentős, 20000 fontos pályázatot írt ki pontos óra kifejlesztésére, hogy megaka­dályoz­zák a helytelen tájékozódásból eredő hajó és ember­veszteségeket. A pályadíjat az időközben technikatörténeti fogalommá vált John Harrison nyerte el (aki Graham műhelyében tanult), gyakorlatilag egy élet munkájával, négy különböző konstrukció kidolgozásával. Az általa készített órák nem terjedtek el, de életműve folyamán rengeteg olyan fejlesztésre jött rá, amelyeket később fel tudtak használni (2. ábra). Harrison órái fejlődési sorrendjükben megtekinthetők a Greenwich-i obszervatórium kiállításán. A későbbi precíziós kronométereket a külön e célra kialakított dobozban kardanikusan felfüggesztve, rezgésektől védve alkalmazzák. Ez a mai napig a hajókronométerek jellemző építési módja.  A pontosságuktól pedig már a XIX. század elején elvárták, hogy minden körülmények között is csak legfeljebb napi 4 másodpercet  tévedjenek. De a jó mechanikus kronométer ennél sokkal pontosabb tud lenni, jellemzően akár napi 0,5 másodperc körüli pontosságúra is be lehet szabályozni. Ez lényeges is volt, hisz az itt kialakult másodperc pontatlanságok nagy távolságokban mérhető eltéréseket okozott a hosszúsági fok meghatározásánál. (4 másodperc jelent 1 fokot).

Ezután rá kellett jönniük az órakészítőknek, hogy a gátszerkezet fejlesztésével csak egy bizonyos határig tudják szavatolni a pontosságot, s figyelmet kell fordítani a tengelyvégződéseket befoglaló furatokra, a csapágyak alkalmazására. A kopás és a súrlódás miatt nagy tett volt csapágyként az acélnál sokkalta keményebb nemes kő alkalmazása, amely így kiküszöbölte ezt a problémát. Kezdetben achát, majd rubin, később a mesterséges előállítással alumínium-oxid lyukas köveket kezdtek alkalmazni a csapágyvégződéseknél, s ez még a mai napig is fennmaradt, a még ma is egy mechanikus óra minőségének fokmérője, hogy hány darab kő van elhelyezve a szerkezetben, hogy „hány köves”. Igaz, nem indokolt, hogy mesterséges kövek is vörös színűek legyenek, de a korábbi időszak igazi rubin használat gyakorlatának emléke az, ami a mai „köveket” is vörös színűre változtatja.[14]

Ezt követően még egyéb fejlesztések is történtek a hőtágulás, a rugórendszerek, a bimetall alkatrészek alkalmazásával, de ezek további ismertetése és felsorolása nagy távolságokra repítene minket az eredeti célomtól, hogy a köztéren megjelenő, nyilvános órákat mutathassam be. Az eddigi óra-szerkezettani áttekintés már tartalmazta azt, sőt, sokkal többet is, ami a vizsgált órákhoz, óraszerkezetekhez szükséges. Nem említette viszont azokat a fantasztikus méréseken, és kísérleteken alapuló szerkezeti kialakításokat, amelyek a különböző bolygó és holdmozgásokat, asztrológiai csillagöveket, naptárakat jelző óraműveket létrehozta. De térjünk vissza csak az elejére, sorjában említsem a nyilvános órák történetét.

Órák megjelenése köztereken

Az első feljegyzés szerinti, 1288-as londoni órát már említettem,[15] de további adatok szólnak amellett, hogy Itáliában, igen hamar elterjedtek a toronyórák, és Milánóban, 1336-ban toronyóra felállítását említik.[16] Az egykorú leírás szerint az óraszerkezet 24 órabeosztású óralappal rendelkezett,[17] a harangok közelében volt, és kalapácsa a harangokat verte. Az órát Azzo Visconti építette és egyidejűleg saját kastélya számára is rendelt egy hasonló szerkezetet. Itáliában más helyütt is ismerünk órákat, és állításuk időpontját. Genovában és Firenzében 1354-ben, Sienában 1360-ban, Ferrarában 1362-ben, Bolognában 1400-ban, Firenzében 1480–1484-ben szereltek fel óraművet. De fennmaradtak órákról emlékek az irodalom által művekbe zárva is. Dante Alighieri a Divina Comedia-ban, s Paradiso c. részben említ egy ütőórát, mely toronyóra ütései arra figyelmeztették a korabeli városlakókat, hogy mikor kell házaikban a tüzet kioltani, s ezzel a vörös kakas rémét elkerülni. Erre a korabeli, zsúfoltan, tűzveszélyesen felépített városokban nagy szükség is volt.[18] Az 1450 körül készült ún. Brüsszeli miniatúra „bölcsesség óráját” ábrázolja. Több hasonló képet lehet találni, pl. Heinrich Susó-nak, a XV. században készült kéziratának miniatúráján (jelenleg a párizsi Nemzeti Könyvtárban található) (3. ábra). Ezen az ábrá­zoláson egy hatalmas óraszerkezet, tetején ütő­szerkezettel, csak óramutatóval lát­ható, előtte ülő szerzetes alakja.     

 Ezek az első egyszerű toronyóra-szerke­zetek 300 év alatt alig változtak. Jellemzőjük, hogy súlymeghajtással működtek, az orsós gátszerkezet, foliot szabály­zóval, valamint tárcsás vezérlésű óraütő művel rendelkeztek. Számlapjukon csak egy óramutató volt megtalálható.  A toronyórák, megjelenésüktől számítva egy évszázad alatt egész Európában elterjedtek. Így Magyarországon is, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy a XV. századi városi számadáskönyvek bejegyzései szerint hozzávetőlegesen 10–15 városban működhetett toronyóra (1386–390 Besztercebánya, 1410–1413 Pozsony, 1419–1433 Bártfa, 1450 körül Sopron). Legko­rábbi tárgyi emlékünk az 1501-ből származó, kőből kifaragott, sátoraljaújhelyi toronyóraszámlap (4. ábra).[19] Az óra természetesen nem maradt meg csak köztéri formaként, hanem bevonult a lakásokba, asztalokra helyezhető szerkezetekkel. Kezdetben a méretbeli és szerkezeti átalakulás közben mindjárt még nem alakultak ki formák, és így a korábban megszokott forma, az órának tornyon való elhelyezkedése miatt torony alakú óraszerkezetek készültek, amely már nem a köztéri órákhoz tartoznak, de egy furcsa áthallás a két világ között. (5. ábra)

Nagy csillagászati óraművek

A XV – XVII. században Magyarországon és Európa szerte a nagyobb városokban (Strassbourg, Nürnberg {6. ábra}, Prága, Lund stb.) gazdagságuk és hatalmuk jelképeként nagyméretű, bonyolult szerkezetű nyilvános ütőórákat készítettek, melyek általában a vá­ros­háza tornyában, vagy a városháza falán helyeztek el, s harangjátékkal vagy mozgó figurákkal egészítették ki (itt említhető, pl. a segesvári 1648-as szerkezet, de egé­szen új, századokon átívelő utánérzése a szegedi Dóm téri harangjáték, 1937-ből, vagy a tavaly átadott székes­fehérvári Kovács Jenő féle óra, ahol a magyar királyok vonul­nak körbe, természetesen már szó sincs bonyolult mechanikai vezérlésről, hanem modern villanyóra alkalmazásáról).

A XV–XVI. században, az asztrológia fénykorában a toronyórák legfontosabb kiegészítő részének a rettentően bonyolult, csillagászati adatokat is mutató számlapot tartották. Ezek az órák a helyi időn kívül jelezték a Nap útját az állatövben, a Hold fázisai is leolvashatóak voltak, a dátumot, esetleg névnapot tudhatott meg a szemlélő.

A strassbourg-i csillagászati óra a katedrális belsejében található. A város püspöke 1352-ben a leégett és újjáépített katedrálisba egy olyan órát rendelt, amelynek a csodájára járnak majd mesze földön. Szerkezete ma is jól ismerhető, hisz a készítő mester – Dasypodius – leírta és lerajzolta. A hatalmas szerkezet háromemeletes volt, amelynek alsó részén volt található a naptárkorong. Az óramű kétszer 12-es beosztású számlapjáról az egész és a fél órákat, és a holdfázisokat lehetett leolvasni. A körhagyó gyűrűn szereplő állatöv figurái egy csillagnap alatt, 23 óra 56 perc alatt fordultak teljesen körbe. A legfelső emeleten a Háromkirályok figurái vonultak ki, s meghajoltak az ég királynője előtt. Látható volt még egy Kakas figura, mely a bábok mozgásának megkezdődése előtt kukorékolt. E kakas alakját, a felújítást elvégző Jean-Baptiste Schwilgué (1776-1856) meghagyta a szerkezeten, bár a figurák lecserélődtek, hisz most egy óra leforgása alatt figurák játsszák el négy felvonásban az emberi életet, amikor is a negyedet jelző ütésnél egy kisgyerek jelenik meg, félkor egy erőteljes ifjú, háromnegyedkor egy javakorabeli férfi, és egészkor egy aggastyán a halál társaságában.[20]

Ebbe a körbe tartozik a lundi látványos óra (7. ábra), a Horologium mirabili Ludense, amely a Svédországi Lund városában, a strassbourg-ihoz hasonlóan a katedrális belterében található, látványos, nagy méretű csillagászati óra.[21] A főbejárattal szemben helyezkedik el a XIV. században épült, hatalmas, alul naptárkoronggal, felül a Nap, Hold helyzetét jelző mutatókkal kiegészített 12-12 órás számlappal. Minden egész órakor az óramű az „In dulci” középkori korált játssza, mialatt a két óralap közötti ablakokban, a gyermek Jézus előtt elvonuló és meghajoló Háromkirályok szobra tűnik fel. 1380-ban indították meg a szerkezetet, elsőként az európai látványos nagy óráknak, amelyet az is jelez, hogy még nem a városháza oldalán, kültérben helyezkedik el. 1580-ban írtak róla először, s megemlítik, hogy a az óraszerkezet annyira megromlott, elkopott, hogy javíthatatlannak minősítették, és elbontották. Csak a számlapokat hagyták meg a falra felakasztva, amelyeket aztán felhasználtak, beépítve az 1823-as, a régi alapos leírás, szerkezetre is kiterjedő kutatás alapján felállított óraszer­kezetben.

1528-ban, Brassó városában készült el egy ilyen szerkezet,[22] de ide tartozik a prágai Orloj is, amely 1402 óta működik az óvárosi főtéren, a városháza oldalán (8. ábra). A Lund-i óra felépítéséhez hasonló szerkezet felső része, az ablak előtt elvonuló figurákkal (9. ábra) későbbi készítésű, 1597-ből.[23] Ezeken kívül egyéb figurák is szerepelnek a számlap keretezéseként, ilyen az elmaradhatatlan csontváz a kezében tartott homokórával, amely az idő múlását, az ember mulandóságát hivatott kifejezni, de másik kezével az egész óránként megjelenő produkció alatt csengőjét is húzza. Rajta kívül egy botos szerzetesi alak és török figurák is megtalálhatóak, amelyek egyikéhez, mint oly sok máshoz is Prágában, monda kötődik. Mivel ez a török a fejét csóválja a lent várakozó tömegre, úgy vélik a monda terjesztői, hogy ezt azért teszi, hogy ezzel fejezze ki azt a szándékát, hogy a készítés korabeli Európából nem fog kivonulni a hódító török sereg (…és ez igaz, hisz a török csóválja a fejét…). Az ilyen óráknál általános, a készítő megvakításáról szóló történet itt is fennmaradt, hogy ne tudjon máshol is hasonló szerkezetet készíteni,[24] de ez nagy valószínűséggel nem igaz, hisz a kutatók nemegyszer találnak a szerkezetek felépítésének egyediségéből készítőre egyértelműen utaló jeleket. A prágai Orloj-t többször is felújították, legutóbb a II. Világháború után. Az elvonuló apostol szobrokat akkor újakkal cserélték ki, s a régiek múz­eumba kerültek, valamint súlyait elektromotor húzza fel.[25]

Közismert nyilvános órák

Az egyik legismertebb nyilvános óra a londoni parlament épületén található Big Ben (10. ábra). A Westminster-palota tor­nyának régebbi órája az 1834-es tűzvészben elpusztult. Ezután álltak neki az új szerkezet megtervezésének, amelyet E. B. Denison végzett el. A gátlómű gravitációs rendszerrel lett ellátva, ami azt jelenti, hogy bizonyos elmozduló alkatrészeket nem rugó, hanem saját súlyúk kényszerít vissza eredeti helyzetükbe. Az  óraszerkezet ingája 4 méter hosszú, a mutatók könnyű és rugalmas ágyúfémből öntöttek. Az órához kapcsolódik az a 16 tonnás harang, amely bizonyos Benjamin Hall építésvezető emlékét őrizve kölcsönzi nevét az egész órának. Egész órákkor e nagyharangon elütött, jellegzetes Westminster ütést rádiókon közvetítve sokan hallhatják, de sok XIX. század végi fali és kandalló óránál is alkalmazták ezt a dallamot,[26] valamint a mostani München-i Inhorgenta kiállításon láthattam, hogy nem csak a dallamot, hanem a számlap mintázatát is kölcsönzik órák készítésekor.

Szintén közismert a moszkvai Kreml Spasszkij-tornyának órája a Vörös téren. Súlyhuzamú, nagy szerkezeti méretekkel rendelkező óra, amely előtt már a XVI. században volt egy óra, de az megsemmisült. A jelenlegi szerkezetet 1851-52-ben szerelték fel, 6,12 méteres átmérőjű számlapokkal, és 3,28 méter hosszú nagy, valamint majdnem 3 méter hosszú kismutatóval. Kilenc harangon üti el a szerkezet a negyedeket, és egy 2160kg súlyú harangon az egész órákat. Az órát naponta kétszer kell felhúzni.[27]

A kialakult toronyóra-szerkezetek   

A hosszú évszázadokon keresztül változatlan formában készített toronyóra-szerkezetek a XIX. század végére az új technológiák, főleg az öntés és az elektromosság nagyüzemi használata miatt tökéletesen megváltoztak. Előtte egy óra elkészüléséhez ötvös, lakatos, természetesen órás ismeretek szükségeltettek, a készülő szerkezetek általában kovácsolt­vasból, egyedileg készült, általában az összeszerelést segítő összejelölésekkel ellátott keretben voltak, a szintén kovácsolással, majd fűrészeléssel, reszeléssel kialakított szerkezetek. Az összejelölés azért is volt fontos, hisz tisztításnál, vagy javításnál, esetleg le és felszerelésnél a szerkezeteket könnyebb volt szétszedni, majd újból összerakni. Minden egyedi készítésű volt, nem volt csereszabatos, nagy méretű szerkezetek jellemezték ezt a kort, ahol a súlyhatással működő szerkezetek először hatalmas kősúlyokkal működtek. Később ez mind megváltozott, toronyóra készítő mesterek helyett toronyóra üzemek, és gyárak jöttek létre, ahol előzőleg elkészített modellek katalógusszerű készítésével foglalkoztak, a kézi megmunkálás helyett megjelentek a komolyabb, gépi marású, így szabályosabb, következésképp pontosabb időt mutatni tudó szerkezetek. A csak egy furatban elhelyezkedő, kézzel reszelt tengelyvégződések esztergált kikészítésben, fúrt bronzcsapágyakban kaptak helyet. Mívesebb lett a kialakítás is, ami a kezdeti őszinte, csak a szerkezetre koncentráló, teljesen csak a működő­képességet szolgáló keretek helyett megjelentek a mívesen öntött, eladási, korai marketing szempontokat figyelembe vevő kialakítások. Így lehetett az, hogy a korábban láb nélküli, majd utólag fakeretre, és azt fagerendázatból ácsolt lábazatra emelt óraszerkezetek helyett mívesen, karcsú lábakkal rendelkező, vasból mintásan öntött, kidomborodó mintájú, utólag aranyozott csapágylemezekkel ellátott szerkezetek készültek. Nem is érthető számomra, hogy az a rövid időszak, amíg a gyártótól elkerült rendeltetési helyére a szerkezet, amely egy poros templomtorony aljában, a szennyeződésektől, madaraktól védő, különösebben nem szépen kialakított faszekrényben foglalt helyet, ahol napjában egyszer csak az órát kezelő, azt felhúzó ember láthatta akkor miért az ilyen míves kialakítás. Mai múzeumi helyükön, szinte úgy érezhető jobb helyen vannak, mint a harangok alatt, a torony sötét félhomályában egy fából összeácsolt óraházban, ahol a galambok és a denevérek voltak lakótársai. Ami nem változott még ebben a korban, az a toronyóra elemeinek elhelyezkedése[28]. A torony alsó részében, (olyan magasan, hogy a leereszkedő súlyok elférjenek, de ne kellejen az óra kezelés miatt túlzott magasságokba menni) található az óraszerkezet. Ebből indul ki a transzmisszió, ami egy rúd és az óra által „előállított” mozgást továbbítja a számlapok felé. A transzmisszióba hőtágulási villák és kardánkeresztek vannak beépítve a torzulások elkerülése végett. A transzmisszió végződése a korona, ahol a rúd végén lévő kúpfogaskerékhez annyi másik kúpfogaskerék kapcsolódik, ahány oldalon számlap található a tornyon. A számlap hátulján elhelyezkedik egy 1/12-es fog kerékáttétel, ami biztosítja azt, hogy a perc mozgások előidézik az órát mutató mutató mozgását is (11. ábra). Ilyen szerkezetek képét volt lehetőségem fényképekről megismerni Csúry Laci bácsi jóvoltából, amelyen láthatóak voltak még a XIX. század végi kialakítási formák, majd a XX. század eleji törekvések. Laci bácsi, ill. édesapja volt saját toronyóragyárának termékeivel is majd bemutatnám az e kori óraszerkezeteket. Bizonyos szerkezetek pedig a kecskeméti gyűjtemény megtekintésekor láthattam, szerencsémre működő állapotukban.

Írott adatok találhatók levéltárakban, valamint minden templomnak volt egy Historia Domusa, amely, hogyha túl tudta élni az idők forgatagát, megmaradva néhány használható adattal szolgálhat az óraállítás, karbantartás és a működtetés költségeit feljegyezve, az óra történetéről.[29] Az egyházi kerületek központok levéltáraiban kell lenni egy másolatának minden plébániával kapcsolatos, papírra vetendő történésnek.  Fordított helyzetből, miszerint a bizonyos óraszerkezet gyárak és vállalkozások fellelhető szállítási jegyzőkönyveiből kiderülhet, hogy melyik helyszínre mikor és milyen óraszerkezetet szállítottak, s szereltek be. A Csukovits Enikő által kutatott számadás könyvek is hasznos információkat közölnek az órákkal kapcsolatban. A negyedik forrás, lehetőség arra, hogy adatokat kereshetők egy óráról, az a helyi képviselőtestületi jegyzőkönyvek, s egyéb peres ügyek leírt, s így megőrzött bizonyítékai.

Emlékek Magyarországról

A legkorábbi adat Besztercebányáról származik, bizonyos János mestert említ meg 1386 utáni évekből. A XV. század első éveiből Pozsony, Bártfa és Sopron számadás­könyveiből lehet az órakarbantartás, javítás, alkatrészekre történő kifizetések, elvégzett munkákért folyósított bérek miatt lehet következtetni óraszerkezet létezésére.[30] Egy városnak elég nagy terhet jelentett egy óra felállítása és annak működtetése. Ahol nem szerepelnek ezek a kifizetések a feljegyzésekben, ott több, mint valószínű, hogy nem is volt toronyóra. Lassan, azért a szokásos átfutási idő után magyarországi városaink írott anyagában, valamint a XV. század  végére egyházi központjainkban, Esztergomban, Egerben és Váradon is feltűnnek az órával kapcsolatos feljegyzések. Valahol viszont ennél még jóval később tűnik fel az órá­val kapcsolatos adat.

Sümeg

Városi jegyzőkönyvekből találhattam információt a toronyóra történetéről, hogy milyen igények, ill. szándékok vezettek egy óra késői felállításához, hogy ezentúl már ne csak a harang szava jelezze az idő múlását. Részlet Sümeg város 1834-es jegyzőkönyvéből:    

„1834. március 22.

1-ször. Eitner József város bírájának azon előadásában, hogy a város temploma tornyába csak ugyan illő – díszes és igen szükséges volna órának csináltatása, s kéri az iránt a Magistratusnak ez iránt teendő végzését – melyre egyes akarattal, de fejenként is kikérdeztetvén, valamennyinek helyben hagyásával rendeltetett, hogy írt város bírája Rosty Vince becsületbeli tanácsos és Lázár György jegyző urakkal mentől előbb Wesprémbe menjenek, s ott Farbinger órással contractust tévén Eő Exelenciájának, megyés püspökünknek be mutassák, és a már ajánlott, de ekkoráig el maradott segedelem adására alázatosan megkérjék.”[31]

Ez volt a szándék felmerülésének már lejegyzett változata. A következőkben az előrelépés, és a tulajdonképpeni megrendelés régi nyelvezetű szövegbe oltva:

„1834. április 5.

1-ször.  Eitner József város bírája múlt, mart. 22-én tartott városi végzés következtében Weszprémben az órásnál, a torony-óra iránt tett megegyezést és Ő Exelentiájának Megyés Püspökünknek reá írt elfogadását be mutatván, (…) Fárbinger János veszprémi lakos és órás-mesterrel a következő egyezési szerződés köttetett: 

1-ször. A megnevezett órás-mester egy egészen új órának, mely fertályt üssön, egészen réz kerekekkel elkészítve – a két óra mutató jól megaranyozva, s ennek külső táblája vas pléhből s rámákkal erősítve fehérre festve, fekete számokkal megírva Sümegh mező városának templom tornyához és a helyhez illő nagysággal alkalmaztatva légyen – 1200 fl., azaz egyezer kétszáz fl-ért. Legföljebb hat hónapok lefolyása alatt, azaz 1834 esztendő Szent Mihály napjáig száz pengő forint kötés alatt való elkészítését és feltevését oly móddal vállalja magára, hogy ha az elkészülendő óra három esztendőnek lefolyása alatt a netalán a készítésben történő hiba miatt jóságában és tartóságában meg-romolna, annak helyre állítására a nevezett órásmester le légyen kötelezve.

2-szor. A fent írt m(ező) városnak megbízottjai, az órás-mesternek a fentebb is kitett 1200 fl, azaz egy ezer két száz v fl. kétszerre való kifizetését ígérik úgy, hogy ezen summának hat száz v. ft-ból álló felét mindjárt az egyesülés aláírásával, a második, szinte hat száz ft állót pedig az órának elkészítése, s felszereltékor letenni tartóznak. 

3-szor.  Minekutána Ő Exelentiája Nagy Mtgos Püspökünk és kegyes földes uraságunk ezen új órának megszerzésére fele költséget két ízben fizetendő részekben kegyesen resolváltatni méltóztatott, azért az óra jóváhagyás végett Ő Exelenciája eleibe háládatos köszönettel, s még mélyebb tisztelettel felterjesztetett.

Melynek nagyobb állandóságául kiadtuk e jelenvaló m(ező) városunk pöcsétjével és saját aláírásunk által megerősített egyezési szerződésről szóló levelet három hasonló párban. Eitner József m. h. városbíró, Barkóczi Rosty Vince m.h. becsületbeli tanácsos, ns. Lázár György m. h. hites jegyző, Fárbinger János m.h. kis és nagy óta csináló.

Ezen egyezés a hat száz v. fl ajánlása és a Sümeg Uradalmi cassából kifizetése mellett, részemről helybe hagyatik oly feltétel alatt, hogy a most felállítandó órának fenntartásáért a város tartozzék gondoskodni.

Kelt Weszprémben 1. ápr.  1834. Kopátsy József m.h. veszprémi püspök.”[32]

           

Későbbi feljegyzésekben nem találtam arra utaló nyomot, hogy Fárbinger János veszprémi lakos és órás-mester ne teljesítette volna vállalt kötelezettségét, és ne készítette volna el időre, a megbeszélt formában az órát. Ilyen probléma nem vetődött fel, amely újból a tekintetes bíró és testületi tagok elé került volna, és írásos bizonyíték erről fellelhető lenne. Bár a későbbi időkben a helyi Sümeg és Vidéke c. lap többször is beszámolt arról a problémákról, hogy mindig baj volt a templom által mutatott idővel.[33]

Talán ez vezethetett oda, hogy az órát, bár nem tudni, hogy ezt az 1835-ös szerkezetet, vagy már egy az leváltót, cserélte fel egy Sowínski József által 1903-ban gyártott (12. ábra) szerkezet,[34] amelyhez hasonló, teljes, működőképes állapotában, napjainkban a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Katolikus Templomban található, jelenleg Rónai Zoltán gondos karbantartása és kezelése alatt.[35]

Sowínski óra található Nyíregyházán is. Mivel Csúry Laci bácsinak volt lehetősége azt az órát javítani, kijelentette tapasztalatból, hogy a nyíregyházi órának nincs elég súlylejárati helye, ezért nem tudja teljes egészében lejátszani a megfelelő dallamot az ütőszerkezete.[36]

Az idézett jegyzőkönyvekből látható, hogy micsoda problémákat, mennyi gondot okozott Sümeg, e kis közép-dunántúli kisváros órája, ahol két templomtorony lévén, s abból is csak az egyik rendelkezve óraszerkezettel. De az mindenesetre megállapítható, hogy az óra léte presztízskérdést jelentett, léte a városiasság tényének számított. Hát mi a helyzet egy város, teszem azt egy régió központ tornyaival és óráival, ahol még olyan problémák is bejöhetnek, hogy a nagyobb számú órák esetleg különböző időket mutatnak, pedig az 1800-as évek végén még mindenki ezekről a nyilvános helyen látható, a mindenki órájának[37] nevezett szerkezetekről olvashatta le az időt, esetleg ha saját időmérővel rendelkezett, akkor ehhez állította be azt.

Pécs

Nézzük meg Pécs, e dél-dunántúli központ óratörténetét a múlt század elején, ill. előtte lévő időszakból. A legfontosabb torony a városban a címeren is szereplő 5 közül a székesegyház tornya, ill. az óra­szerkezete.    

Takács József tanulmányában nyomon követ­hető, hogy hogyan cserélték le az 1880-as és az 1912-es évek között Pécs három tornyának óráját, milyen változások, történések mentek véghez, valamint milyen szerepet kaphatott ebben a pécsi iparosság. Ebben az időszakban Pécsett 6 toronyóráról beszélhetünk, ami azért nem csekély, mivel az azonos időszakban Zalaegerszegen 1, Veszprémben 3, a népes Szegeden 5 toronyóra volt megtalálható.

A pécsi székesegyház toronyóráját az 1886 körüli Schmidt féle átépítés nyomán szerelték le, s az új tornyokra nem került fel. Egyébként a déli tornyok közül a keletin volt a szerkezet. Ezután a székesegyház előtti tér keleti oldalán elhelyezkedő plébániaépület középrizalitjára szereltek fel 1891-ben egy negyedes és egész ütésű óraszerkezetet, amely sajnos 1974. október 10.-e óta nem működik (13. ábra). Az óraszerkezet felirata: „Emil Schauer Turmuhrenfabrik–Wien–1881”[38] A Pécsi Katolikus Levéltárban található jegyző­könyv szerint a leszerelt régi toronyórát a pécsiek a magyarszéki plébánia templomnak adták.[39] Itt azonban nem maradt fent, mivel a szerkezetet 1911-ben, a budapesti Villamosóra és toronygyár Graham-anker szerkezetű órája váltotta fel. A pécsi székesegyházzal kapcsolatos fizetési jegyzésekben nyomon érhető, hogy az órás feladatokat mindenkor két ember látta el, az egyik a toronyórát kezelte, a másik, aki csak órás lehetett, s ez egyfajta rangot is jelentett a személynek, a regulátort gondozta, ami a sekrestyében elhelyezett 8 napos, nagy pontosságú kronométer, amely alapján szabályozták a város többi toronyórájának járását.[40]

A szigeti ferences külvárosi plébániatemplom eredeti órája 1828-as készítésű, amelyből csak a súly maradt meg. Jelenleg, egy a két világháború között készített Graham-anker járatú szerkezet található, ingalencséjén Lendvai János készítő monogramjával.

A budai külvárosi templom órája 1873-ra teljesen tönkrement, azt már javíthatatlannak minősítve lecserélték azt egy Schauer & Kohler bécsi toronyóra-szerkezettel.[41]   

A régi városháza tornyára 1832-ben szerelt fel Piller József helybeli órás mester toronyórát. A szerkezet 1889-re már alapos javításra szorult, ami azt a kérdést vetette fel, hogy a nagy összegű kijavítással, esetleg modernizálással járó átalakítás helyett egy teljesen új órát készíttessen-e a város. Ajánlatok bekérése után a Zosel lakatos mester megbízást kapott egy új óra készítésére, a régi szerkezet kijavítására, és a Mindenszentek templomának tornyába való áthelyezésre. Itt azonban halálozás miatt erre nem kerülhetett sor, a toronyórát ekkor nem váltotta fel új szerkezet. A régi városháza elbontása és alapoktól való újra felépítésekor, 1907-ben kapott új villamos toronyórát a városháza (14. ábra).

Takács József tanulmányában további, apró részletekbe menő vizsgálat mutatja az óraállítás menetét, figyelve az órások szerepére, megbízatásának tárgyalására is. 

Kecskemét

A kecskeméti Hanga gyűjtemény megtekintésekor láthattam a főtéren álló Római Katolikus Nagytemplomot (melyet a helyiek csak Öregtemplomként emlegetnek) (15. ábra).                   

Tornya 73 méter magas, a város legmagasabb építménye. Tűzfigyelő erkélyéről, mely 35 méter magasan van, páratlan kilátás nyílik a városra. Óraszerkezete az ország egyik legrégebbi, ma is működő órája, s egyben hazánk legnagyobb számlapú toronyórája. 1889-ben Johann Manhardt királyi udvari toronyóragyár készítette. A 242 centiméteres nagymutatóval rendelkező szerkezet 116 éve jelzi az időt. A percmutató félpercenként megy előre egyet. Ugyancsak kifogástalanul működik az ütőszerkezet, mely negyedóránként harangkondulással jelzi az idő múlását. Óraütéskor 4 kilónyi súlyok kondítják meg a harangokat. A kecskeméti Öregtemplom impozáns toronyóráját minden reggel egy félméteres nagyságú kulccsal fel kell húzni. Egészen az 1960-as évek végéig ez volt a város egyetlen köztéri órája. Az utóbbi 20-30 évben több kecskeméti templomra és épületre is felkerült az óra,[42] amelyben nagy szerep jutott a Hanga családnak, s ez bővült azzal, hogy pont ebben az időszakban tervezték leszerelni e szerkezetet, és helyére egy modern, törődést nem igénylőt elhelyezni. Így nem eshet meg majd az, hogy a minden nap, általában reggel 8 körüli felhúzás véletlen elmulasz­tása miatt a szerkezet délre megálljon…[43]

Szeged

Szegeden az utóbbi időszak jelentősebb órásai közül a Csúry család két tagja, apja és fia említendő. Csúry Ferenc, aki a szegedi Brauswetter János műhelyében tanult, kezdetben saját fejlesztésű toronyóra-szerkezeteket gyártott, de még a hagyományos, súlyhuzamú kivitelben. 1936-ban viszont egy másfajta óraszerkezetet készített Szeged város számára. A Kémiai intézet falára készült el egy zenélő, bábokat mozgató óra, ami azóta is egyik jelképe a városnak (16. ábra). Kezdetben a Krisztus előtt elvonuló apostolokat akarták megmintázni, de a tervezés időszakában az Egyetem jelképének számító óra alakjait az egyetemi életből kölcsönözték. A főhelyen, a rektor, melynek alakját a kialakítás előkészületeiben szerepet játszó, a közben elhalálozott Klebersberg Kunó-ról mintázták. A dékánok, és a diákok alakjai ismerősek lehetnek a magyar történelemből. A Csúry műhely a keszthelyi Festetics kastélyba is készített egy zenélő szerkezetet, valamint a budapesti Rákocziánum gong­rudas harangjátékát, amelynél a magyar királyok 12 figurája vonul el a néző előtt.[44] Csúri Ferenc fia, Csúri László a feltalálója a nagy jelen­tőségű motoros alórának (1951), az ő nevéhez fűződik a stadionóra kifejlesztése is.

Mik is tartoznak a köztéri órák közé mai fogalmaink szerint

            A köztéri órák megjelenésüktől XX. század közepéig templomtornyokban, templomokban, városházák falán, vásár- és posztó csar­nokok, kastélyok homlokzatán elhelyezett órákat, általában az eddig is tárgyalt toronyóra-szerkezetek jelentették, amelyek lényegi változás nélkül élték meg ezt az időszakot. A kezdeti időmutatáson túl szolgáltatási körük bővült a bábos, zenés szerkezetek bevonásával, egyfajta eseményszolgáltatóvá változtatva az órát. A nagy váltást az elektromosság megjelenése, majd a városok nagymértékű növekedése, új igények megjelenése jelentette, ahol már szakítottak az eddigi bevett gyakorlattal és szerkezetekkel. Már nem csak az egyházi és világi intézmények tornyainak a privilégiuma volt az óra elhelyezésének helye, hanem a stadionok építésével, nagy pályaudvarok megjelenésével bővültek az idő kijelzésének helyszínei. Stadionoknál gondolhatunk a magyar Csúry László által kifejlesztett fénycsíkos jelzésű stadionórára.[45] Ezt a toronyórás gyakorlati múlttal rendelkező órás találta fel, amelynél a játékidő alatt körbefutó fénycsík jelzi a fennmaradó időt (17. ábra). Ez az először Szegeden, majd a volt Népstadionban felszerelt óra később világszerte más helyeken is felszerelt hasonló órákat.[46] Így kerülhettek magyar szerkezetek Moszkvába, Berlinbe, Tuniszba, Jakartába, Kairóba.

Pályaudvaroknál elég, ha a budapesti Keleti vagy Nyugati pályaudvarokra gondolunk, ahol az épület központi tengelyében elhelyezve, még a mai napig is látható az óra, de a müncheni Hauptbahnhof homlokzatán is megtalálható egy világító mutatójú és percjelzésű óra. Természetes a fejlődés itt azt is eredményezte, hogy a vágányok végében, a vonatok indulási jegyzékét mutató táblán mind-mind megjelentek az időt mutató, most már mechanikus szerkezet nélküli, elektromos órák. Már a II. világháború után időszakban Magyarországon 1992-ig a Posta szolgáltatásai közé tartozott a pontos idő is, amelyet a Petőfi Sándor utcai központban lévő központi óráról szálvezetékkel vitték ki az impulzust az utcán, póznákon elhelyezett egyszerű, elektromágneses-fogkerekes léptetős órákhoz.

Más lett az óra szerepe is, ha a Nyugati téri, vagy Moszkva téri órákra gondolunk. Találkozási pont, viszonyítási alap lett az óra, de ennél még tovább menve szerves alkotóeleme az utcaképnek, ha Budapest főbb útvonalai mentén elhelyezett órák jutnak az eszünkbe (Üllői út, Szentendrei út, stb.). A hajdani nemes szerep elhétköznapiasodott. Itt már szinte csak egy reklámállítási helyszín szükséges hozadéka maga az óraszerkezet, nem elsősorban az igény szülte, mindinkább az új lehetőség reklámok elhelyezésére. A Pontos Idő Kft. forgó, vékony oszlop tetején elhelyezkedő szerkezetei szinte ellepték Budapest útjait, forgalmasabb tereit, amelyek rádió távszinkronizált szerkezettel vannak ellátva. Ez a szerkezet a München mellett lévő adóról fogja azokat a jeleket, amelyek segítségével szinkronban jön a fogadóóra az ottani idővel.

Toronyórák ma

A villamosság elterjedé­sével a régi súlyhajtású óráknak leáldozott. Kezdetben a súlyok felhúzására alkalmaztak elektro­motort, majd a szerkezeti fejlő­dés következtében egy új óra­szerkezet (18. ábra), a moto­ros alóra jelent meg. Ez Csúry László 1951-es fejlesztése volt, ami egy villanymotor által forgatott csigaszerkezeti kapcsolódású szerkezet volt. Egyszerűbb telepítés, kisebb súly jellemezte, nem szükséges már a transzmisszió, ami a súlyok felhúzása miatt a toronyban lehető legalacsonyabban elhelyezett óraszerkezet és a számlapok közötti kapcsolatot jelentette.

A lehetőség, a technikai tudás változott, már egy magasabb foka van jelen az adott időben, de még egy ideig a régi szerkezetek kiszolgálása, azok másodfunkcióinak működtetése a feladatuk, s ezek a még másodhegedűsi szerepkörbe kényszerített modernizálások vagy már ezek fejlesztései idő elteltével átveszik a régi, ez esetben mechanikus órák szerepét, s ezzel feleslegessé és felszámolandóvá téve azokat.

Manapság rádió távszikronizált szerkezetek vannak a tornyokba szerelve (19. Ábra), amilyenek a székesfehérvári Rancz féle óraszerkezetek is. A müncheni adó által naponként kiadott rádiójelre automatikusan beálló órákat használnak. Nincs szükség talán így másodperc pontosságú szerkezetekre, de ez az elektromos szerkezeteknél nem cél, hanem alapvető tulajdonság. A kezdeti csak óramutatós órától, majd a csak fertályórákat jelző óraszerkezettől a percmutatáson[47] is túljutottunk a tizedmásodpercek világába, holott az emberi időérzékelés nem haladt ezzel párhuzamosan. Ma már jobban szükség van a percek ismeretére, mint a középkor szerzeteseinek, de azért az ennél kisebb egységekben való gondolkozás már nagyon kötötté tenné mindennapjainkat. 

Zárszó

Toronyórák jövője

A tárgyalt kerekes óraszerkezeteknek nincs jövője.[48] Ezekhez a szerkezeteknek napi gondoskodás szükséges, minden nap fel kell mászni, s fel kell húzni a szerkezeteket. Megszűnt az a szociális háttér, amely biztosíthatta ezt a lehetőséget. Egy ember alkalmazása helyett a plébániák ki tudják azért egyszeri nagy kiadásként gazdálkodni egy új, távszikron vezérlésű toronyóra üzembe állítását, amely nem igényli az emberi gondoskodást, csak elektromosságot. Az egyedüli előnyük a régi óraszerkezeteknek, hogy működése nem függ elektromos rendszerektől, de nagyon erősen függ viszont a szerkezet kezelőjétől. Így a még fennmaradt szerkezetek, az átalakítást végzőtől függően, vagy a helyszínen félre rakva megmaradnak az utókornak (Bazilika órája, Sümegi Plébániatemplom órája), vagy múzeumi gyűjteményekben kerülnek (kecskeméti Hanga gyűjtemény), régebbi gyakorlat szerint ócskavas alapanyagnak hasznosultak, és egyszerűen csak kidobták a torony ablakán. Mai, a múlt emlékei felé kicsit jobban odafigyelő szemléletek szerint, valamint aszerint, hogy a korábbi gyakorlat erősen megfogyatkoztatta e szerkezeteket, jobban megmaradnak, jobban megbecsülik az eddig fennmaradt szerkezeteket. Pár lelkes magánember vállalja az órával való törődést, ahogy ez a terézvárosi templom esetén is történik. Egyedül muzeális értékük, s még most is működő voltuk képes az, ami még vonzóvá teheti ezeket a gyönyörűen kiképzett szerkezetek, amelyeknek turisztikai vonzatai is lehetnek. Birminghamben nemrég újították fel az ötvös negyed közepén elhelyezkedő órát (21. ábra), vagy Amerikában egy internetes oldalon képenként végigkövethető, ahogy felújítanak egy régi köztéri órát.[49]  Kitsap County Historical Society tagjai a Jorgen Nelson utcai órarestaurálás kapcsán, a régi kandeláber óra alsó, kiszélesedő részének oldalait, amely a régi, ingás óraszerkezetet rejtette, kicserélték üvegtáblákra (20. ábra). Így láthatóvá vált a régen fontosnak nem vélt szerkezet, és vitathatatlanul egy új esztétikai minőség jött létre. Talán ezzel kísérletezve tervezem majd én is köztéri órámat, felvállalva a szerkezet és a kor közötti kontrasztot.

 Felhasznált irodalom:

-          Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

-          Schalk Gyula: Idők – Korok – Naptárak (Naptártörténet és naptárszerkesztés) Kiadja a TIT Uránia Csillagvizsgáló és a Kozmosz – Ember – Környezet Alapítvány (Budapest, 1993)

-          Tittel Pál: Rövid tudósítás a Buda – Pesti toronyórák regulázása végett adandó jelek idejéről és módjáról négy közhasznú tábla toldalékkal (Buda, 1830)

-          Magyar László: Órások és óragyűjtők kis enciklopédiája (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984)

-          Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988)

-          Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984)

-          Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982)

-          Részlet a Sümeg város 1834. évi tanácsülésének jegyzőkönyvéből. Forrás: Miklósi Sikes Csaba

-          Takács József: „Van már toronyóránk!” Gróf Thorotzkai és a pécsi toronyórák (Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12; Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002)

-          Vályi Huba: Órás szakmai ismeretek, Alapismeretek (Váci Ofszet Kft, Vác, 1995)

-          Régiségek könyve (Gondolat kiadó, Budapest, 1983)

-          Csukovits Enikő: Órahasználat a középkori Magyarországon (Történelmi szemle XXXIV, 1992)

-          Cikkek újságokból, folyóiratokból

-          Találkozás Vályi Huba, Csúry László, Hanga István urakkal c. memoir

Interneten található anyag:

http://www.ora.lap.hu/

http://www. hangaora.hu/

http://www. toronyora.hu/

http://www.uhrenhanse.de/sammlerecke/turmuhren/bad_iburg/bad_iburg1.htm

http://www.uhrenaktuell.de/stichting_torenuurwerk/Dscn7741.jpg

http://www.juwelier-oestreich.de/tuhr/index2.htm

http://home.arcor.de/a.balko/museen/turmuhren/

http://www.uhrenhanse.de/sammlerecke/turmuhren/turmuhr.htm

http://www.nawcc.org/museum/nwcm/galleries/tower/tower.htm

http://www.verdin.com/photo_gallery/street_clocks_photos.htm

http://www.electrictime.com/products.asp?cid=1&pid=3

http://www.forgotten-ny.com/STREET%20SCENES/street%20clocks/clocks.html

http://webpages.charter.net/middents/clock.htm

http://www.greatstreets.org/StreetClocks/StreetClockLinks.html

Képek jegyzéke:

-          1. Ábra: Foliot Gátszerkezet;  Forrás: Internet

-          2. Ábra: Harrison Timekeper No. 1;  Forrás: Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982) 81.o

-          3. Ábra: XV.századi miniatúra;  Forrás: Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982) 56.o

-          4. Ábra: Kő Toronyóraszámlap, Sátoraljaújhely;  Forrás: Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984) 19.o

-          5. Ábra: Torony alakú asztali óra;  Forrás: Régiségek könyve (Gondolat kiadó, Budapest, 1983) 246.o

-          6. Ábra: Nürnber-i csillagászati óramű;  Forrás: képeslap

-          7. Ábra: Lund-i csillagászati óra;  Forrás: Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982) 25.o

-          8. Ábra: Prága-i Orloj;  Forrás: Képelap, 2004.

-          9. Ábra: Apostol figurák az Orlojban;  Forrás: Prazky orloj (Cseh nyelvű kiadvány, 1954.) 25.o

-          10. Ábra: Big Ben;  Forrás: Internet: www.london.lap.hu

-          11. Ábra: Toronyóra szerlési vázlat;  Forrás: Csúry László

-          12. Ábra: Sowínski óra Sümegről;  Forrás: saját készítésű fotó

-          13. Ábra: A Dóm téri óra Pécsről;  Forrás: Internet: www.pecs.lap.hu

-          14. Ábra: Pécsi Városháza tornya;  Forrás: Internet: www.pecs.lap.hu

-          15. Ábra: Kecskeméti Nagytemplom;  Forrás: saját készítésű fotó

-          16. Ábra: Szegedi Órajáték;  Forrás: Csúry László, korabeli fotó és hírdetési lap

-          17. Ábra: Csúry László Stadionórája;  Forrás: Csúry László, fotó

-          18. Ábra: Régi és az Új;  Forrás: Csúry László, fotó

-          19. Ábra: Modern toronyóra szerelési vázlat;  Forrás: Schauer osztrák óráscég hírdetési újságja

-          20. Ábra: Jorgen Nelson utcai óra, Washington; Forrás: http://webpages.charter.net/middents/clock.htm

-          21. Ábra: Ékszerészek Órája, Birmingham;  Forrás: saját fotó

-          22. Ábra: Buszpályaudvar előtti óra, Glasgow;  Forrás: saját fotó

LÁBJEGYZETEK:

---

[1] Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

[2] Schalk Gyula: Idők – Korok – Naptárak (Naptártörténet és naptárszerkesztés) Kiadja a TIT Uránia Csillagvizsgáló és a Kozmosz – Ember – Környezet Alapítvány (Budapest, 1993)

[3] Tittel Pál: Rövid tudósítás a Buda – Pesti toronyórák regulázása végett adandó jelek idejéről és módjáról négy közhasznú tábla toldalékkal (Buda, 1830)

[4] Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

[5] Csukovits Enikő: Órahasználat a középkori Magyarországon (Történelmi szemle XXXIV, 1992)

[6] Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

[7] Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

[8] Vályi Huba: Órás szakmai ismeretek, Alapismeretek (Váci Ofszet Kft, Vác, 1995)

[9] Magyar László: Órások és óragyűjtők kis enciklopédiája (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984)

[10] Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988)

[11] Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984)

[12] Magyar László: Órások és óragyűjtők kis enciklopédiája (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984)

[13] http://web.axelero.hu/myl/history.htm

[14] Vályi Huba szóbeli közlése, 2005. Február 9.

[15] Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984)

[16] Horváth Árpád: Az Óra regénye (Táncsics Kiadó, Budapest 1957)

[17] Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982)

[18] Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982)

[19] Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984)

[20] Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988) 22. oldal

[21] Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982) 34. oldal

[22] Az Időmérés története (Országos Műszaki Múzeum – Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1984)

[23] Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988) 20. oldal

[24] Horváth Árpád: Órák és órások (Gondolat, Budapest, 1982) 36. oldal

[25] Csúry László szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 17.)             

[26] Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988) 26. oldal

[27] Horváth Árpád: Órák (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1988) 24. oldal

[28] Csúry László szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 17. )

[29] Vályi Huba órás szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 9. )

[30] Csukovits Enikő: Órahasználat a középkori Magyarországon (Történelmi szemle XXXIV, 1992)

[31] Részlet a Sümeg város 1834. március 22.-ei tanácsülésének jegyzőkönyvéből. Forrás: Miklósi Sikes Csaba

[32] Részlet a Sümeg város 1834. április 5.-ei tanácsülésének jegyzőkönyvéből. Forrás: Miklósi Sikes Csaba

[33] Forrás: Miklósi Sikes Csaba, a helyi Múzeum vezetője

[34] Személyes felkeresése a sümegi Katolikus Plébánia templom tornyának 2005. február 12.-én, ahol végül is az oratóriumban elraktározva megtalálhattam a régi, súlyaitól, kötélzetétől megfosztott, de ép óraszerkezetet, amelyik Sowínski József budapesti órakészítő műhelyében készült az 1903.-ik esztendőben, hogy azt a szerkezeten feltüntetett írás bizonyítja. Köszönet a plébánosnak

[35] Vályi Huba órás szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 9. )

[36] Csúry László szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 17. )

[37] Csúry László szóbeli közlése. Tudomása szerint Ő nevezte így először e szerkezetek írásában (találkozás dátuma: 2005. Február 17. )

[38] Takács József: „Van már toronyóránk!” Gróf Thorotzkai és a pécsi toronyórák (Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12; Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002)

[39] Pécsi Katolikus Levéltár, Káptalani jegyzőkönyv, 1893. december. 15. Nr.168.

[40] Pécsi Katolikus Levéltár, Székesegyház iratai, Fasc. 163. Nr. 28.

[41] Takács József: „Van már toronyóránk!” Gróf Thorotzkai és a pécsi toronyórák (Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12; Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002)

[42] http://bajko.srv.hu/oregt.html

[43] Hanga István szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 18.)

[44] Cser István: Harangjáték (Új Ember Katolikus Hetilap, 2001. március 4. 16. o.)

[45] Tóth-Szenesi Attila: Egy órásmester karriertörténete (Kontavill Hírlevél, forrás: Délmagyarország, 2001. március)

[46] Bátyai Jenő: Órajátékosok c. cikke (Szeged Magazin, 22. o., 1992.)

[47] Csukovits Enikő: Órahasználat a középkori Magyarországon (Történelmi szemle XXXIV, 1992)

[48] Csúry László szóbeli közlése (találkozás dátuma: 2005. Február 22. )

[49] http://webpages.charter.net/middents/clock.htm

******************************************************************

Közzétéve: 20120507

RB