4. dolgozat

------------------------------------------------------------------------------

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

„Az európai ezüstművesség múltja és új lehetőségei”

c. program keretén belül az

Fémjelzés hazai körülményei és további ezüstművességgel foglalkozó műhelyek megismerése (+egyetemi óraadás tapasztalatai, moszkvai tanulmányút)

Szerző: Rózsa Béla

Témavezető: Péter Vladimir

2010/2011 tanév, 2. félév;    2. évfolyam; 4. dolgozat / Iparművészet DLA-képzés

------------------------------------------------------------------------------

Tartalomjegyzék

Előszó. 2

Látogatások az ezüstművesség kutatással kapcsolatban - MMXI. 3

    Ezüstműves kutatással kapcsolatos vállalatok meglátogatása. 4

         Metal Art Zrt. műhelyei 4

         Metal Art Zrt. látogatás  No. 2. 13

         Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság – NEHITI 18

     Egyéni ezüstműves műhelyek meglátogatása. 23

         Gelley Kristóf és műhelye. 24

         Falk György és műhelye. 28

Saját-tárgy útkeresések. 35

     Becker találat 35

     Lemezből tárgy, máshogy. 37

Moszkvai ezüstműves tapasztalások. 39

     Moszkvai ötvös jellegű élmények. 39

     Látogatás a Sztroganov Akadémián. 41

     Ötvös műhely a Sztroganov Akadémián. 43

     Sztroganov akadémia tanszékeinek felépítése. 45

Összegzés. 47

Mellékletek - képek. 48

Irodalomjegyzék. 58

Könyvjegyzék. 58

Internetes források kigyűjtött listája. 58

(!) 58
LÁBJEGYZETEK

--------------------------------------------------------------------------------------------- 

Előszó

            Ehhez a most zárult félévhez szorosan kapcsolódik, hogy lehetőséget kaptam ebben a szemeszterben Színesfém technológia 2. elnevezésű tantárgy oktatására a BA2 MOME fémműves hallgatóinak, mint óraadó, amely szintén hozzájárult saját témám egyes részterületeinek, pl. egy kanál elkészítésének átgondolásához (és átgondoltatásához), de hozzásegített a kutatási témámhoz kapcsolódó látogatások véghezviteléhez is, amiért különösen hálás lehetek.

            A negyedik szemeszteremet lezáró dolgozatomban folytatnám a korábban már elkezdett ezüstműves szakemberek felkeresését és műhelylátogatásokat követő beszámolókat, valamint az előző dolgozatomban tárgyalt fémjelzés hazai menetének és körülményeinek taglalását, melyet szintén egy látogatás kapcsán volt lehetőségem (újra) megismerni.

            Szó lesz majd egy számomra szerencsés felfedezésről és egy ezzel kapcsolatos párhuzamról, amelyet a Friedrich Becker munkásságát bemutató könyv lapozgatása során fedeztem fel, és ezzel kapcsolatos gondolataimmal is kiegészíteném dolgozatomat, valamint a félév során végzett tárgyiasult kísérletemet is bemutatom szándékaim szerint, amelyek a lemezből való egyéb alkalmazási technikák során igyekszik elindulni.

            Az ezüstművességhez kapcsolódóan igyekszem idei moszkvai utazásom tapasz­talataival is érdemben kiegészíteni a kutatási témámhoz és érdeklődési körömhöz kapcsolódó anyagaimat.

            A mögöttem lévő színes félév kissé szerteágazó anyagainak egy dolgozatba fűzése nem kis feladat, de megpróbálom ezt mégis úgy összeállítani, hogy az egyes részek mutassák az összetartozást, az egymást erősítését és egymásból következését, és ezzel egy kellemes és hasznos olvasmány keletkezhessék, ne pedig csak egy bőbeszédűnek tűnő napló. Tudom, hogy az egyes fejezetek most elszakítva állnak pl. a korábbi műhelylátogatásoktól, vagy épp a saját munka fejezetei sem csepegtetve, hanem egyben lennének szerencsések. Mivel azonban a párhuzamosan és szakaszosan fejlődik az ezüstművesség területeinek felkutatása részemről, melyre nagyban hat az engem személyesen is érő események és lehetőségek láncolata is, ezért tűnik majd a végső összefűzés és rendszerezés egy nagy szelekciót is követelő feladatnak, de úgy érzem, hogy immáron a negyedik dolgozatommal az ehhez szükséges anyagokat sikerül tovább gazdagítanom.

Látogatások az ezüstművesség kutatással kapcsolatban - MMXI

            Ahogy azt az előszavamban említettem, ebben a szemeszterben óraadóként nem kis szervezési-kooperációs feladatot jelentett számomra a rám bízott hallgatóknak a lehető minél színvonalasabb és emlékezetesebb ismeretátadás és a saját kutatási témáim tovább­göngyölítése. Ez az óraadási lehetőség átszőtte és gazdagította az elmúlt időszakom, új lehetőségeket és feladatokat is adva nekem. Mivel a színesfém-technológiáknál a hallgatóimnak a korábban a forgácsolási eljárások voltak terítéken, így különösen örültem, hogy az ezüstművességhez egyes műveleteiben jobban kapcsolódó képlékeny alakítások kerülhetnek előtérbe. Ezen belül is a különböző kézi kalapálási technikák, kiegészülve a más volumeneket jelentő egyes gépi, hengerlési, sajtolási eljárásokkal, amelyek mind-mind szükségesek egy alkotó fémművesnek a minél teljesebb szakmai eszköztár gyakorlati és elméleti megszerzéséhez, és a tervezéshez szükséges lehetőségek felismeréséhez. Mindkettő technológia szemléletű irányultságra feladatot és orientáltságot találtam ki a hallhatóknak, míg a kézi kalapálás egy kanálkészítési és prezentációs feladatba torkollott, addig a képlékeny alakítás egyéb műveleteivel kapcsolatosan látogatásokat szerveztem, amelyeket írásos esszék követtek. Így jutottunk el közösen az egykori Pénzverő jelenlegi jogutójához, a Metal Art Zrt. műhelyeibe, ahol nagyon szakszerű körbevezetést kaphattunk a műszaki igazgató személyével (amely látogatást már korábban is szerettem volna megszervezni, saját kutatási témám miatt). De ugyanebben a felvetésben és szellemiségében szerveztem meg a nemesfémjelzés körülményeit megismertető látogatást is, ahol a fémjelzést egyszerű képlékeny alakításként értelmezve, mint egyfajta nyomhagyó technikát illesztettem a félév (a magam és a hallgatók) menetébe, amely az én dolgozataim kutatási terébe is szerencsésen kapcsolódott. (Ugyan logikailag nem tartozik szorosan az ezüstműves kutatási témámhoz, de még kiegészült a látogatások sorozata egy öntöde felkeresésével, ahol az egyik legáltalánosabban alkalmazott eljárással, a homoköntés és viaszveszejtéses öntés részleteivel és menetével ismerkedhettek meg a jelenlévők.)

            Ezeket a látogatásokat követték az általam leírt és most közölt élménybeszámolók részemről is, amelyek szándékom szerint olyan érdekes és értékes információkkal szolgálnak az e területek felé érdeklődőknek (leírás, adatok, elérhetőségek), amelyekkel való találkozási lehetőségre a doktoranduszi státusz és az óraadói helyzet nagyban pozitív hatással volt.

Ezüstműves kutatással kapcsolatos vállalatok meglátogatása

            Az ebben a szemeszterben felkeresett kutatási helyszínek két csoportra oszthatóak: egy részről a már korábban tervezett és a felmerült témák miatt szükséges nagyobb vállalatok megkeresése (mint a Metal Art Zrt. és a Nemesfém Hitelesítő Hatóság), másik részről további, ezüstművességgel foglalkozó egyéni műhelyek felkeresése.

Metal Art Zrt. műhelyei

            Hallgatóknak általam szervezett látogatásra[1] mindenki pontosan megérkezett fél 9 előtt a Metal Art[2] főkapujához, így nem kerültünk kellemetlen helyzetbe. Az egyik Erasmusos hölgy nem jött, de az összlétszám így is 12 volt.

            A portán az őrök tudták az előzetes szervezés alapján, hogy jövünk, szóltak telefonon a kísérőnknek, aki kijött elénk a főkapuhoz, majd felkísért a műszaki igazgató úr irodájába.

            A viszonylag nagy terjedelmű tárgyaló a pénzverdei udvar jobb oldala felé-közepén helyet foglaló épületben, az első emeleten. Falakon, burkolatokban egy korábbi kor színei és műszaki megoldásai láthatóak, kis időutazással is felér ezzel a környezettel való találkozás.

Bánki műszaki igazgató úr már az irodájában rövid szóbeli tájékozódás után (hogy honnan jöttünk, hol vagyunk, hova tartunk[3]) bemutatkozott, majd a Pénzverő történetéről, átalakulásáról, feladatairól tartott egy bemutató előadást, taglalva a részegységek feladatait, amelyek nagy részét fel is tudtuk keresni személyesen. A számomra érdekes előadás nem volt mentes a történelem viharai elől való költözködésektől, a gépek mentéséről (pl. Körmöcbányáról az első világháború vége előtt még épp átértek a történelmi Magyarország elszakított területeiről az értékes gépek, mindössze három nap alatt kerültek Pestre, de veszprémi rövid idejű pénzverés is történt a II. vh alatt a numizmatikusok legnagyobb örömére, hiszen kuriozitás számba megy egy olyan korona, amelyen a „Bp” helységjelzés helyett „V” látható…). Azt is megtudhattuk, hogy egykor huszár laktanya volt ez a terület, az első világháború után szerelték le az akkor már kevésbé korszerűnek számító fegyvernemet. A tiszti szállás egykori épülete a jelenlegi főépület. Említette Bánki úr a tervgazdálkodás és a centralizálás miatti monopolhelyzetet, ill., annak a rendszerváltás utáni megszűnése következtében elszenvedett piacvesztést, azt, hogy milyen helyi hulladékkezelési szabványok vannak, hogy lényegében zöld címszó jegyében tudják semlegesíteni a savas és a cianidos szennyvizet, hogy ezeknek külön belső csatornahálózata van a telepen, etc.

            A sok információ mind egy olyan, hajdanán sokkal nagyobb prosperitású, nagyobb dolgozói létszámú vállalat képét mutatta, amelynek igen is jelentékeny vesztesége volt az állami, a forgalomba szánt pénzverés elvesztése, amely jelenleg a Nemzeti Bank külön jogosultságai közé tartozik, de már az egykori Pénzverő infrastruktúrája nélkül.

            A megfelelő hosszúságú és mélységű előadás után felkerekedett kis csoportunk, és átmentünk közösen a nagyolvasztónak (vagy nem is tudom, pontosan hogyan nevezhető) műhelyrészbe. Ez az épülettömb az irodák tömbje mögött található (1. kép, Melléklet, 3-as jelzetű épület), és a közöttük futó bitumenes felületi úton lehet megközelíteni. (Én nem járkáltam még ezeken az utakon, egyszer jártam a Pénzverő területén, még 2000 előtt, de akkor még voltak arany- és ezüstműves szakoktatói iskolai műhelyek is, amely már egészen a Győrffy István utcai telekhatárhoz közel fekvő kétszintes épületben voltak találhatóak.)

            A nagyolvasztóban több, nagyméretű, gázégővel működő tégelykemence üzemelt, az első belépéskor hirtelen egy bronzöntőműhely, nagyméretű szobrok készítésére alkalmas öntöde korábbi képeinek hasonlatossága volt előttem. Itt 2-3 nagyméretű tégelykemence volt látható, akkora tégelyekkel, melyekkel 50 kg nemesfém is megolvasztható egyszerre, a tégelyeket már nem kézi erővel, hanem daruk segítségével mozgatják. A műhely belmagassága elég jelentős, sötétnek ható műhelyrész, ahol fantasztikus élményként lehetett látni az izzó tégelybelsőt. Már a keveréshez, salak kaparásához, homogenizálásához be kellett dönteni a tégelyeket, hiszen ember a talajról felérni nem tudta. Voltak olyan égőterek, ahol nem volt a döntéshez kemence kialakítás, ezek függőlegesen kiemelhető tégelyekhez voltak kifejlesztve, ezek is izzottak, de a feszített időkeret és a sok látnivaló miatt mindent nem tudtunk megtekinteni. Legnagyobb sajnálatunkra még fél óráig izzania kellett az első tégelynek és a benne lévő nemesfémnek, pedig már a kikészített klasszikus aranytömb-tégla méretű kokillák seregébe történt volna majd az öntés, biztos hogy felejthetetlen élmény lett volna, de nem érezhetjük magunkat becsapva, hiszen nagyon sok, még ismeretlen, vagy máshogy ismert dolog várt reánk. A tömbkokillák egy kis bakszerű emelvényen sorakoztak, vagy 10-15 darab, egymás mellett, de láthattunk a műhelyben rúd öntésére alkalmas kokillákat is, melyek olyan 50-60 cm hosszan, kb. 3-4 cm átmérőt sejtettek, mint belőle kapható alapanyag méreteket. Ekkora műhelyrészben, ahogy láttam, szerintem viszonylag kevesen, hárman dolgoztak, de a nagyméretű tégelyek mozgatása függesztett pályán történik, igazándiból nincs is szükség több munkaerőre. Voltak érdekes, kúpos, tölcsér-szerű, kis kerekeken odébb húzható alkotmányok, és ahogy egy ott dolgozótól kérdeztem, ez való a salak kiöntésénél a salak és a még lehetséges fémtartalom elszeparálására, oly módon, hogy beleöntik az olvadékot, és a kúp aljában, a fajsúly miatt a csúcsán összegyűlik a fém, felül a salak, majd a megszilárdulás után a kis fémcsúcsot letörik róla, ezt különválasztják. A salak összetörve ott volt nagyobb kupacban, de még azt is átdolgozzák további nemesfémtartalom kinyerése miatt.

            Számomra kissé furcsa volt, hogy ilyen műhelyben történik a nagy arany olvasztás-öntés munkák (kicsit a Ganz féle Öntödei Múzeum[4] belső képe jut eszembe). A nemesfémhez az én fejemben egy klasszikus öntöde tisztasági és felépítettségi szokásain túl egy kis patika-szerű lépés lett volna szükséges, de látható, hogy a dolog működik, lehet, hogy a kicsire nem adunk jeligével, vagy tényleg nincs is minek elveszni, csak a külső kép az, ami ez sugallhatja.

            Következő állomásunk egy másik épületben elhelyezkedő (hátul, a Győrffy István utcával párhuzamos műhely) az érmesajtoló részleg. Itt a belépéshez szükséges volt kód, ill. kártya, sugallva azt, hogy csak úgy nem lehet mindenhova mindenkinek bemenni, de szerencsére magas beosztású kísérőnknek ez nem okozott problémát. Ez a részleg az előzőnél sokkal precízebb környezetnek felelt meg, jobban kapcsolódva ahhoz az átlag anyaghoz, a nemesfémhez, és az ehhez való előképzetekhez. Nekem, aki vésnökként látott már ilyen gépeket, nem volt ismeretlen a frikciós prés, vagy épp az excenter masina, melyeket az érmesajtoláshoz, kivágáshoz használnak. De itt 3-4 frikciós prés volt, melyek főorsójának az átmérője volt kb. 30 centi, ami tekintélyes darab, s legalább másfél emeletnyi magasak voltak a gépek. Volt egy érdekes gép, amelynek felépítésénél 4 db nagyméretű menetes orsó volt, amelyet felül fogaskerekek hoztak azonos mértékű, összehangolt működésre. Ezt nem láttuk működés közben. Hátul volt egy antik gép, mely még Körmöcbányáról származott, az egyedüli olyan gép, amelyen pengőt, koronát és forintot is készítettek. Tartok tőle, hogy eurót már nem éri meg, de hiszen ez biztos is, hiszen azt már egy másik vállalat kezében van. Ez utóbbinak érdekes volt a szerkezete, mert az éremverő-szerszámok két oldala nem függőlegesen közelített egymáshoz, mint általában, hanem egyfajta oldalról behajló, könyöklő mozdulattal, és ez a gép egyfajta automata volt, hiszen be kellett adagolni az előkészített érméket, és alul egy csövön hullottak ki a kész érmék. A gép működőképes, de nem láttuk működés közben.

            Két modernebb sajtológépen és egy frikcióson dolgoztak, itt is 3-4 embert lehetett látni. Egy érmesajtolás történt, melynek élét egy élsajtolóval előmunkálták, és utána sajtolták bele a mintát, amely nem egy ütésre, hanem több, 2-3 összenyomásra jött ki teljesen. Régebbi és modernebb technológia, világosabb üzemrész. Nekem tetszett nagyon az a ferde, lyukas szita, amelyet akkor használnak, ha szét kell szeparálni valamit, és annak megfelelően választják ki a szeparáláshoz a szitahengert, mekkora az a darab. Megfogott és megmaradt bennem, hogy a falon volt egy régi tabló, amely régi kitüntetéseket ábrázolt, láttam, többen is lefényképezték.

            Érdekes volt az a szerkezet, amellyel az érem harmadik oldalára, az élére kerültek fel jelzések, ill. ezzel a géppel sajtolták elő a peremet is, hogy sajtolásnál könnyebben kijöjjön.

            Ezután Bánki úr átkísért minket egy olyan üzemrészbe, ahol jelenleg is folyó metallográfiai kutatásokat is végeznek egy új technológiával, a fémpehely előállításával kapcsolatban. Itt nem fényképezhettek a diákok, de érdekes volt belelátni így egy kicsit egy boszorkánykonyhába, ahol egy kissé fantasztikus és futurisztikusnak ható technológiára rendezkedtek rá, de jelenleg a kutatás szunnyad, hiszen további pénztőke kellene hozzá. Alapvetően alumíniumot munkáltak meg oly módon, hogy olvadt állapotban beleöntötték egy centrifugál gép belsejébe, amelynek hűtött falához csapodva úgy szilárdult meg, hogy a kezdeti alapanyag tulajdonságaihoz képest jobban ellenálló, erősebb matériaszerkezet keletkezett. Azt, hogy az így nyert törmelékre, lemezkékre hasonlatos anyagot a későbbiekben hogyan lehet formába kényszeríteni, nem kaptam egyértelmű választ. Feltételezem, hogy esetleg sajtolással, hiszen újraolvasztás esetén a speciális centrifugál hűtésnek köszönhető kedvező anyagszerkezeti sajátosságok elveszhetnek. Láttunk valamit, de nem tudjuk feltétlenül hova kötni, így nem is feltétlenül zavarjuk meg a kutatást. Alapanyagként, a könnyű és erős jelző az ipar sok területén elvárás lehet, gondoljunk csak a repülőgépgyártásra, a robbanómotorokra. Ez a kutatási irány nem tud feltétlenül kapcsolódni anyagában a nemesfémekhez, de a korábbi Metal Art és Pénzverő tevékenységektől sem volt idegen, hogy nemesfémet érintkezőknek, esetleg ipari bevonatoknak dolgozzanak fel, nem csupán az ötvös ipar számára, hanem elektronika részére.

            A titokfejlesztés-fémpehely műhely után, sajnos nem volt időnk arra, hogy az első állomásunkra, az öntöde felé vegyük vissza az irányt, hanem a számomra már kívülről korábban érdekesnek és ígéretesnek tűnő épületrész felé haladtunk, ami az Üllői út – Bláthy út sarkánál lévő téglaépület. Ennek ablakain, útban az Aurenhez[5], mindig kíváncsian tekintgettem be, hiszen hatalmas lemezhengerek kontúrvonalai sejlettel fel a piszkos és sűrűn rácsozott ablakokon. Most végre be is juthattunk.

            Még a belépés előtt a képlékeny alakítás gépeihez, betértünk egy kisebb műhelyrészbe, ahol pár vákuumos indukciós olvasztógép, és egy kisebb tégelykemence állt, szerintem szintén indukciós kivitelben. Itt az egy tégely – egy aranytégla mennyiséget tudó olvasztás és öntés folyt éppen. A hallgatóknak itt volt lehetőségük látni nagyobb mennyiségű öntést, amikor a tört aranyak, kis zsákokban kiömlesztve, egy kanálka segítségével a tégelybe pakolva, ott megolvadva, majd a munkaasztal peremére ferdén fektetett tömbkokillába öntötték. Annak a magyarázatára, hogy miért jobb így ferdén önteni az aranyat (esetleg könnyebb hengerlés, vagy tárolás?), és miért nem felel meg párhuzamos síkokkal, nem kaptam választ. Izgalmas volt a vákuum is, amelyet működés közben nem láthattunk, de itt az olvasztás és maga a tégelybe való kiöntés nem szabadlevegőn történik, hanem védőgáz segítségével, így szebb felületű anyag keletkezik.

            Ezt követően volt lehetőségünk belépni a nagy üzemtérbe, ahol változatos anyagelőkészítő, hengerlő, húzó és extrudáló folyamatok nagyméretű gépei voltak felsorakoztatva. Elsőként a hallgatók ennek a műhelyrészlegnek a vezetőjétől kaptak lehetőséget 50 millió forintos aranytömb kézhez vételére (2. kép, Melléklet). Az ilyen aranytömböt létrehozó automata gépet[6] nem láttam, nem biztos hogy van a Metal Art birtokában. Egy egyszerű hagyományos tömbkokillába öntötték, de olyan tiszta volt a felülete, hogy a csatolt videón látott megoldás jutott eszembe. Kokilla-öntést az is bizonyítja, hogy a tömb teteje nem volt sík, hanem az öntésre jellemző formák és kristályalakulásokat lehetett látni. A tömbbe belefúrtak, hogy a finomságát az így kinyert forgács segítségével állapítsák majd meg. Mindenki megfoghatta, kezébe vehette, egyesek még kedves sztárfotókat is készítettek. Kellemes érzés volt ennyi aranyat kézben tudni.

            A műhely alapvetően hosszanti elrendezésben három járható útvonallal volt felépítve és berendezve, lényegében négy negyedre felvágva a közepén keresztező keresztirányú útvonallal. A központi tengelyen haladtunk nagyjából a közepéig, ahol két ember nagymennyiségű dróthengerléssel foglalatoskodott. Itt is megfoghattuk, hogy milyen a munkameleg állapot, az a hőmérséklet, amely hengerlés közben keletkezik az anyagban az átalakulás során. Éppen végeztek a dolgozók, és mentek a lágyításra, amely kemencében, villanykemencében történik. Ezt nem láttuk, mert haladnunk kellett tovább, a következő állomásnál egy húzógyűrűs drótkészítő-gépet láthattunk. Páran a hallgatók közül nem találkoztak azzal, hogy húzógyűrű is van a húzóvason kívül, ill. hogy a drótkészítésnek gépi stációja is lehet. Itt főként az egy lágyítás alatt elvégezhető kisebb mértékű vékonyításokat tudták elvégezni. Adatok nélkül nem igazán tudom, hogy mi a kiinduló és lépésméretek, az biztos, hogy vékony drótig le tudtak menni ezzel a technikával. Volt még egy dróthúzó-gép, és egy nagy asztal a húzógyűrűknek. Ezzel a központi tengely végére értünk, hátul egy lágyító, savazó helyiség volt, oda nem vezettek be minket.

            A középső úttengely végén jobbra fordulva különböző nagyméretű és nagy teljesítményű gépi hengereket lehetett látni, melyeknek a henger adatai kb. 250-300 mm átmérő, és olyan 500-600 hossz, természetesen gépi hajtás, és nagyon izgalmas volt a hengertávolság állító kerék, mely olyan méter átmérőjű, esetleg nagyobb volt, és felegyenesedve lehetett állítani. Volt egy polírozott felületű lemezhenger, és egy olyan, amit láthatóan melegalakításhoz szoktak használni, hiszen kissé gyötörtebb volt a henger felülete. Egy olyan méretű dróthengert is láthattunk, melynek hátulján egy olyan kivezető kiegészítés volt, hogy az igen vastag drót hengerlésekor nem csapja oda az embert a hengerszék oldalához, valamint gondolom a drót egyenesben tartásában is segítkezett. Egy jusztírozó gépnek[7] nevezett henger volt ezen az oldalon az utolsó nagy gép, amely nagyon vékony lemezt tudott hengerelni, oly precíz beállítással, hogy nagyon kismértékű volt az eltérés a lemez két széle között, pedig a mérete az előbbi nagy lemezhengerek méretének felelt meg.

            Ezt követően a csarnok másik oldalára, az Üllői úthoz közel lévő oldalára ment át a csoport, és itt egy extrudáló[8] gépet mutattak meg nekünk, álló állapotban, pedig ez működés közben lett volna igazán izgalmas. Kérdésemre, miszerint maggal tudnak-e extrudálni, hogy varrat nélküli cső keletkezhessék, nemleges volt a válasz. Itt egy darab anyagból, olyan Rama vajdoboz méretből kiindulva tudtak sajtolni vékonyabb átmérővel hosszú alapanyagokat. A gépből kilépő anyag egy hűtővízzel töltött vályúba érkezik, hogy ott a drasztikus átalakítás után hűljön.

            Ezután a csapat elindult, de nekem még volt lehetőségem egy lágyító kemence nyitást és anyagkivételt látni. Egy hullaszállító-szerű, lemezfedelű kocsit toltak a kemencéhez, az ajtaja a kemencének függőlegesen felfele nyílik, és a lágyított kisebb darabokat egy nagy alapra (nem figyelhettem meg, hogy mire) helyezték, és úgy mozgatták. De sietni kellett, már rám vártak kint a műhelyegység előtt.

            Ezután visszafele irányba mentünk egy kicsit, az irodista főépület előtti térség szembe oldalán lévő épületbe léptünk be, annak is az első emeletére. Itt három műhely tekintettünk meg, ahol összeszerelés, tárgyalakítás munka folyt, hiszen a korábban meglátogatott üzemegységek alapanyagot készítettek.

Az első műhelyben, 2 sorban, kb. 8 vagy 10 brett[9] volt (mintha középütt négy helyett csak kettő lett volna), pár tuskót és satut is lehetett látni, az ablakos oldalára merőleges összeállítással álltak a brettek. Nem dolgoztak itt sokan, 3-4 ötvös volt, és ebben a műhelyrészben a nagyobb méretű tárgyalakítás, úgy is mondhatnám, hogy az ezüstműves részleg volt. Az egyik ötvös éppen egy vajtartót fabrikált, melynek egyik része kézzel, másik része préseléssel készült. Érdeklődésünkre előkerült egy fedeles kanna, melynek főrésze cargniból és fémnyomással készült, ez kapott aljat, csőrt (ami kézzel lett kikalapálva), fedelet, zsanérral, melyek forrasztással lettek rögzítve.

            A műhely végében ült egy úr és egy hölgy, a férfi asztalán külön oldallemezekből (nekem préseltnek tűntek, esetleg öntöttnek, így felületesen) összeállított szinte vallási kegytárgynak tűnő tárgyak és alkatrészei voltak, egy kis házikó formájú[10]. A mellette lévő hölgy a Corona Latina rekeszeit mintázta, hiszen egy ezüstből készített majdani hiteles másolat munkafolyamatival foglalkozott. A Korona alsó részét, a görög koronát nem láttam, de a keresztpántok itt voltak. A felső rész pántjai, foglalatai már készen voltak, a rekeszzománcok rendszere készült a hölgy kezei alatt, kissé erősebb csipesszel formálta megfelelő nyomvonalúra a vékony lemezkéket. Sajnos arra nem maradt idő, hogy olyanokat megkérdezzek, mivel rögzíti a felhelyezett rekeszeket, de nagyon színvonalasnak és az eredeti vonalvezetéséhez hasonlatosnak tűnt eddig a munka. A zománc majd másutt készül, azt az üzemegységet nem láttunk, feltételezem, hogy ugyanebben az épületben, csak más szinteken található.

            A következő, egyel odébb található helyiség van az aranyműves részleg. Érdekes volt, hogy míg az előbbi műhelyben a brettasztalokból összeállított sorok merőlegesen álltak a ablakos oldalra, itt párhuzamosak a világos oldalra, és nincsenek szembe állítva a brettek, hanem 2-3 jobbra, középen áthaladási lehetőség, 2-3 balra, és az ablak előtt egyben egy brettsor. Itt ékszerek készültek, voltak zárkózottabb és beszédesebb ötvösök, az ablak előtti sorban 3-an, a műhely közepén lévő két félsorban szintén hárman dolgoztak. Egyikük vésett minta előrajzolását végezte egy áttöréssel díszített kosárka aljára, másutt öntött levélelemekből forrasztással állított össze nyakékeket, majd ehhez kis csövecskéket forrasztott, amelyben majd a kaucsuk rögzítésére lesz majd lehetőség. Az ablakos soron az egyik férfi ötvös gyűrűket készített, ehhez voltak sajtolt, kivágott alkatrészek. Egyben préselt pecsétgyűrű fejek voltak, tehát a kault nem palástból, hanem egy préselt alapanyagból hozták létre, amelynek sínrészeinek felhajtásával állították be a méretet, majd később vagy kő került bele, vagy fedlemez a tetejére, és a súly és megrendelés engedi, akkor be is szokták bódnizni.

            Szintén mennünk kellet, hiszen még mindig akadt látnivaló ill. nem zavarhattuk a termelést. Azért 10 fölötti látogatói létszámnál már nincs lehetőség „csak kicsit” zavarni.

Ezután, tehát az ezüst és aranyművesek után a jelvénykészítő, pontosabban összeszerelő műhelybe vezetett az utunk. Kisebb műhely, 4-en dolgoztak itt, emlékezetem szerint. Az ablakos sarokoldalon brettek, középütt egy asztal a félkész jelvényeknek. Olyan kitüntetéseket láthattunk itt, melyeket nagy állami elismerésekkor szoktak átadni. Tiszti kereszt, polgári tagozat, zománcozott, sík ill. hajlított kivitelben, az alapon középütt furattal, amelyhez feltételezhető a jelvény felső szintjét vagy szintjeit szegecseléssel rögzítik majd. Láthattuk a humoristáknak majd átadásra kerülő bonbon díjat, amely egy valós bonbon tömör ezüstből. Láthattunk befektetési aranytömböket is, amelyek színaranyak voltak, rajta egy érdekes felületi rajzolat, amely vonatkozik a kibocsájtóra, a Metal Art-ra. Érdekes, hogy a színarany számkódja 999, valahogy a négy kilences ebben a jelzésben nem megy át következetesen.

            Ez az épület, ahol a három műhely láttuk, nekem olyannak tűnt szerkezetében, mint egy kollégiumi épület: középen lépcsőfeljáró az épület tengelyében, majd a szinteken középütt a folyosó, ahonnan nyílnak az egyes műhelyeket és folyamatokat rejtő helyiségek.

            Utolsó állomásként Bánki úr elvezérelt minket egy másik épületbe[11], ahol a Metal Art Zrt. termékeit lehetett vitrinekbe rendezve megtekinteni. A belépőfolyosón plakátok, közöttük a Szent Korona másolattal. Bánki úr említette, hogy oly hiteles másolat készült, hogy a koronabizottság nem talált benne hibát, ha csak azt nem, hogy nem arany az alapanyaga.  (Természetesen itt felmerülnek azok a kérdések, hogy a Korona hosszú története, menekítése etc. során összeszedett deformitások, gányoló javítások, szegecselések, etc. nyomait miképpen vitték át vagy nem a másolat felületére – hiszen így egy egykori állapot létrehozása történik, tudatos vagy szépítő jellegű visszatorzításokkal.) A Koronát, aki látta élőben, vagy a különböző, elég jó képanyagokkal ellátott könyvekben, lehetett látni, hogy némelyik pánt mennyire repedt, milyen illesztések, pántolások, „gányolások” vannak a felületén, ha jól emlékszem, még egy kis cinforrasz is van rajta.

            Belső térben a különböző vitrinekben láthatjuk elsőként Gorej János nemrég elhunyt ötvös tárgyait, odébb ezüst neműket. Evőeszközökkel nem foglalkoznak, azt külföldről hozzák, de a többiben (tányér, doboz, szelence, kiöntő, kosárka) van megfelelő a kínálatukban. Odébb sakk-készletek, zománccal ellátott asztali tárgyak voltak, majd a végső vitrinekben emlékpénzek láthatóak.

            Itt érkezett el a műhelylátogatásunk vége. Emlékül megajándékozott engem Bánki úr egy látogatói ezüst éremmel (3. kép, Melléklet). Bánki úr és kísérője visszakísértek minket a főbejárathoz, ahol véget ért műhelylátogatásunk.

…………………………………………………………………………………………

            Maradtak ki mostani látogatásunk alkalmával műhelyek: nem voltunk a galvanizáló üzemegységben, nem láttuk a lágyítókat, sem a fémnyomás műhelysorát, ill. a zománcozás lépéseit sem találkozhattunk. Mindezek ellenére egy nagyon érdekes és komplexnek ható képet kaphattunk magáról a Metal Art jelenlegi működéséről, hogy az ötvösöknek ne csak a Üllői úton sétálva egy falra kihelyezett tábla jelentse nekünk ezt az egykori Pénzverő-gyökerekkel[12] rendelkező még ma is működő nagyméretű ötvös vállalkozást, amely ugyan kisebb volumennel és alkalmazotti számmal, de ma is jelen van a hazai ötvös életben.

Metal Art Zrt. látogatás  No. 2

            Már az előző látogatás alkalmával említettem Bánki úrnak, hogy saját kutatási témám miatt szeretném majd ismételten felkeresni a Metal Art Zrt. műhelyeit és szakembereit, akkor jobban csak az ezüstművességre koncentrálva. Ezzel nem a korábbi látogatást minősítettem, hiszen az is nagyon hasznos, sőt szükséges és szakmailag nagyon értékes tapasztalatokkal járt, ahogy a majdnem teljes munkaköri palettával való találkozást lehetővé tette Bánki úr, de maradtam bennem kérdések, részletek, amelyekre hallgatók nélkül, kevesebb alkalmazkodással jobban választ remélhettem. Az újabb megkeresést végül egy lehetőség koronázta, amikor egyedül kereshettem fel céltudatosabban az ezüstműves műveletekre és feladatokra koncentrálva, jobban az ezüstműves tárgyak útjára figyelve a vállalaton belül.

            Bánki Sándor műszaki igazgató úr ezúttal Bencze András ötvösmesterre bízott, aki, Bánki úr elmondása szerint az ezüstműves jellegű kérdésekben nálánál jobban tájékozott, és aki készségesen bemutatta, ismertette azokat a területeket, amelyek előző csoportos látogatáskor kimaradtak, vagy csak a túl sok és komplex látnivalók miatt nem kerülhettek olyan kifejtésre, ill. megismertetett olyan új műhelyegységekkel, amelyekre nem is számítottam a megkereséskor.

            Számomra már izgalmasan kezdődött a látogatás[13], hiszen a Bánki úr irodájából abba az előző látogatás alatt még nem érintett épület felé vettük az irányt, amely hajdanán, jó 10 éve még az ötvös szakmai oktatásnak volt a helyszíne, tanműhelyekkel és a Práter utcai iskolával kooperálva képezték itt az ötvösöket. Kiderült, hogy az egykori kétszintes műhelyből lett egy műhely, amelyben a mai napig megvan a megfelelő felszereltség és lehetőség akár 20-30 fős foglalkoztatásra is, legyen az oktatási vagy termelő tevékenység, de erre a jelenlegi viszonyok között nincs szükség. Furcsa volt látni, hogy egy remekül felszerelt műhelyben 2 hölgy dolgozik Bencze úr irányításával, és hogy az egykori tanműhelyből most a modellkészítés, prototípusok készítésének helyszíne lett. Ahogy a beszélgetés és a céglátogatás során kiderült, ez kísérőm feladatköre a cégnél, az új tárgyak kitalálásának és az első példányok elkészítésének felelősségteljes munkája, ahonnan kissé máshogy tudja szemlélni a vállalat tevékenységét. Említett egyfajta sajátos, képzelt hierarchikus elrendeződésből adódó belső sértettséget, amely az egyéb műhelyek és a mintakészítő műhely között fennáll és ami érzeteti néha hatását.

            Ahogyan láthatjuk Bencze úr saját honlapján[14], alapvetően restaurálással foglalkozik, nem is akármilyen referenciákkal, hiszen a szakma gyakorlása mellett a Képzőművészeti Egyetem restaurátorképzésében is részt vesz, és ez a több lábon állás jellemző szakmai gyakorlatára is. Írásomban semmiképpen sem szeretném leleplezni az esetleg Metal Art-os munkakörbe nem beletartozó tevékenységeit (s mivel ez az írás még házon belüli, nem is okozhat bajt), de ottlétemkor is találkoztunk egy hölggyel, akinek egy restaurált munkát adott át, valamint egy üveglámpához készített fém alkatrész ügye[15] miatt is keresték.

            Én nagyon hálás lehetek Bencze úrnak a szakszerű körbevezetésért és azért, hogy idejéből szánt rám, hiszen az Erdélyből elszármazott ötvös még dolgozott olyan „becstekes” műhelyben[16], ahol a kanalakat kézzel, nyújtással készítették, mely jelenleg már nem található meg a Metal Art tevékenységlistáján, hiszen nem olyan gazdaságos. Ezt a lehetőséget megragadva meg is mutattam neki azt a diafilmet, amelyet a hallgatóknak készítettem egyfajta vezérfonalként egy kiskanál gyakorló feladatba ágyazott elkészítéséhez, és Bencze úrtól egyfajta visszaigazolást kaphattam arra tekintve, hogy az általam korábban még nem végzett és másutt nem látott kanálkészítési művelet egyes lépéseit és törvényszerűségeit[17] megfelelő logikával sikerült átgondolnom. Azokat a kiigazításokat, mely szerint az erdélyi műhelygyakorlatban nem használtak lemez- ill. dróthengert a „lafni”[18] és a szár kialakításához, hanem az is kalapálással, klasszikus nyújtással készült, valamint a lafni kalapálásánál nagyobb figyelmet fordítottak a lemezszélek vastagabb kialakítására, hogy a domborítás után vastagabbnak hasson itt a kanál, ezzel egyfajta pszeudo hatást érve el. Mutatott nekem Bencze úr olyan emlékkanál jellegű kanalat brettasztalán, amelynek a szára és a feje külön-külön préseléssel készült, majd utólag lett összeforrasztva.

            Első látogatásunk helyszíne a már látott anyag-előkészítő műhely, a nagyméretű hengerek, ahol reméltem, hogy esetleg nagyobb méretű lemezek hengerlését láthatom. Az időpont, a szerda koradélután nem volt épp a legideálisabb, mivel a dolgozók az épp aktuális egészségügyi vizsgálatra voltak hivatalosak, így egy ember, a részleg felelőse vezetett körbe minket. Ugyan a gépeket nem láthattam most sem működés közben, de így, a nyugodtabb légkör lehetővé tette, hogy kis apró információkkal gazdagíthassam saját tudásom. Ezek közé tartozott azoknak a részleteknek a megfigyelése, amelyet pl. a nagyméretű hengerek egymáshoz viszonyított távolság állítása jelent. Itt bizonyos esetekben nem kézzel, hanem villanymotor hajtotta megoldással közelítették vagy épp távolították a hengerpofákat. Itt hallhattam arról is, hogy miért is nem tökéletesen hengerre vannak köszörülve a hengerek, miért is hasasabb a közepe[19]. Most volt arra idő, hogy az automata lágyító berendezést is megnézhessem, amely lényegében egy fém lánctalp szállítószalag, amely keresztül viszi a rá helyezett alapanyagot egy hevítő alagúton majd belevezeti egy hűtőcsatornába. Az extrudáló berendezésnél láthattam előkészített alumínium és ezüst öntött rudakat, amelyek másnap kerültek majd alakításra. Mint az előző alkalommal az aranytömb, most a nagyméretű és súlyú ezüstrúd kézben tartása jelentett kellemes érzést…

            Ezt követően az ezüstműves munkafázisok egyes részterületei következtek az általam elnevezett 7-es épületben (1. kép, Melléklet / 7-es jelzésű épület), és Bencze úrral az ennek a részlegnek a felelős vezetőjét kerestük meg. Elsőként a fémnyomás műhelyterét mutatta meg a fiatal vezető szakember, ahol két fémnyomó gép volt látható, főként az egyiken végzett részmunkaidős egy alkalmazott a nem mindennap szükséges műveletet. Sokfajta faforma és fémből készített alap volt látható polcokon és szekrényekbe rendezve. Ebben a helyiségben még voltak különböző peremezésre, mintás hengerlésre és a fémnyomás-alaphoz szükséges körlap leszabására szolgáló gépek is. Ezt követően még ezen az épületszinten megmutatta a részlegvezető a csiszolóműhelyt, ahol több nagyméretű, egy állványú, de jobb és baloldalán külön kihajtással rendelkező régi masszív csiszológépek voltak, amelyek kihajtására vagy anyával és alátétekkel lehetett a különböző korongokat felerősíteni, de a tengely végén kialakított kúpos-menetes végződésre közvetlenül is felhelyezhető volt a polír- vagy csiszolókorong. Különböző kisebb-nagyobb átmérőjű korongok kellemes kavalkádjával mindenféle belső és külső formát meg tudott munkálni a csiszolómester. Láthattam olyan ragasztott korongokat, amelyeket tömörebb filc alapra készítenek, oly módon, hogy a vízüveggel és enyvvel lekezelt korong felületére különböző finomságú csiszolószemcséket visznek fel, amelyek a használat közben fokozatosan lekopnak. Amikor az ilyen korong már elvesztette a csiszolószemcséit, akkor leszabályozza a mester, majd újabb réteget visz fel rá. A csiszolóműhelyben még nagy teljesítményű elszívó berendezés volt látható, amely a csiszolás közben leválasztott szemcséket gyűjtötte össze, amelyből szintén visszanyerik a leválasztott nemesfém mennyiséget.

            Ezután felmentünk a felső szintre, ahol a már ismert ezüstműves műhelybe tekintettünk be, ahol már kissé érezni lehetett a közelgő műszak végét. Itt jobban nem lehetett látni a februári látogatástól jóval eltérő műveleteket, mindenki végezte a maga sorozatjellegű vagy egyéb munkáját. Ez egyik ezüstművesnél lehetett látni fémnyomott tárgyelemeket, a másiknál öntéssel készített részelemeket.

            Ezután a folyosó végén található műhelyhez, a tálcakészítőhöz mentünk be, akitől nehezebben lehetett kérdezni, kevés türelme lévén tudását nem éppen tudta vagy szerette volna megosztani. A kifeszítés, a megfelelően merev és sík tálcák után érdeklődtem, hiszen ez előtt a látogatás előtt kerestem fel Falk urat, akitől hallottam ennek a műveletnek a nehézségeiről. Itt az egy darabból készített tálak és tálcák készültek, nem vastag lemezből, említett a mester olyan fogásokat, mint a perem merevítésére szolgáló teendők, de kifejezetten olyan nyelvezettel, amellyel saját rész-szakmai képzettségét igyekezett fitogtatni. A műhelyben különböző méretű egyengetőlapok, kalapácsok, egy tuskó és egy kisebb felületű fényelőtőke volt látható, különböző formavasakkal.

            Ehhez a műhelyhez tartozott a cizellőr műhely, ahol az előzőhöz hasonlatosan szintén egy alkalmazott dolgozott. Itt éppen előrajzolás történt és kisebb virágmotívumok kialakítása. A kis tálka ki volt töltve szurokkal, és bőrpárnán forgatta a megfelelő pozícióba a cizellőr, akinek nem volt túlságosan hatalmas cizellőrszerszámkészlete, és nem is cizellőrkalapáccsal ütötte a poncolóit.

            Kifelé menet még betekinthettem a lágyító és savazóhelyiségbe, ahol több, 4-5 lágyítóasztal kapott helyett az egyik helyiségben, míg a savazásnál külön volt egy medence a cizellálásból jövő tárgyaknak, hogy az esetlegesen lehulló szurokdarabok ne szennyezzék el a többi tárgy pácolásához szükséges savat. Itt ebben a műhelyben volt még egy kraccoló gép is, amely sárgaréz keféivel a nehezebben leváló szennyeződések eltávolítására alkalmas.

            Az ezüstműves részfeladatok műhelyszintű megtekintése után visszatértünk Bencze úr formakészítő műhelyébe, aki megmutatta az általuk készített prototípusok fényképes adatbázisát, és beszélt még arról, hogy milyen feladatokat vállal magára a cégen belül. Így hallhattam arról a régi szerszámtárról, ahol a használaton kívüli vagy sérült nyomószerszámokat tárolják, rendszerezik, és ezek között említett is olyat emlékezete szerint, amely a kanalak préselésére lett készítve anno. A fényképeken mutatott több olyan tárgyat, amely mellé odatűzte, hogy melyik nem lett sikeres, vagy nem került sorozatgyártásra.

            Nekem nagyon tanulságos volt ez a második látogatás, ahol több időt is tudtam eltölteni, közvetlenebb kapcsolatba is kerültem a „Pénzverő” jelenségével. Nagyon furcsa volt azzal találkozni, hogy a monopolhelyzet eltűnésével a szerepeit fokozatosan egyre elvesztő vállalat igyekszik fennmaradni, de közben már eléggé összezsugorodott, ahol még a helyszínek és a gépek mérete idézi a hajdani kapacitásokat. A lecsökkent dolgozói létszám, az egyes területek és épületegységek bérbeadása, az egykori főépület újságok szerkesztőségei által való elfoglalása mind-mind egyfajta agonizálást mutatnak, és sajnos a készített tárgyak jellege is finoman jelzi a kiüresedett, hazai piactól elszakadt termékkört, de még így is fenséges az a szakmai tudás, amely a Hungária körút - Üllői út - Bláthy és Győrffy utcák által határolt területen megtalálható. Láthattam a gyengélkedő, szinte emberi oldalát is ennek a korábban számomra misztikus elzárkózásba burkolódzó szakmai fellegvárnak, amely még mindig nem adta ki minden titkát és szakmai fogását, de ahhoz sokkal több időt kellene itt eltölteni.

            Biztos vagyok benne, hogy válhatna ebből a területből egy az angliai birminghami-hez hasonló olyan ötvös múzeum[20] is, amely nem halott. Színesíteni lehetne ezzel is a Metal Art területét és szerepköreit, hiszen megvan az a múlt és szakmai tapasztalat, eszközpark, infrastruktúra és valós műhely háttér, amely érdekes, a szakmai és nem szakmai közönségnek egyaránt érdekes és hasznos látványosság lehetne, arról nem is beszélve, hogy szerencsére még mindig folyik a munka és a termelés. Persze nem kell még temetni a Metal Art-ot, a helyzet nem tart ott, de a modellkészítő részlegre esetleg ráférne a nagyobb létszám és másra is kiterjedő szemlélet, amely meghatározhatná a színesebb, gazdagabb, több igényt kielégítő tárgyak születését, amely persze harmóniában áll a felvevő piac igényeivel.

Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság – NEHITI

            Mivel az előző dolgozatomban hosszan kitértem a fémjelek világára, ezért fontosnak és szükségszerűnek tartottam egy közvetlen látogatás megszervezését. Erre a már említett óraadói tevékenység miatt nem csak önzően magamnak, hanem a hallgatóknak is lehetősége nyílt.

            A látogatás[21] kezdete 2011.március 23.-n 9.50-re volt megbeszélve, és a 10:00 - 11:30 óra között kaptunk lehetőséget a Nehiti[22] (1. kép, Melléklet / látható a Metal Art Zrt. által uralt épülettömbben való elhelyezkedése a Hivatalnak, a sárga pöttynél) és tevékenysége megismerésére.

            10.00-kor átmentem, már a beléptető személyzetnél volt a korábban leadott név- és adatlista. Még nem érkezett meg az egyik hallgató, de Somoskői úr pontosan ott várt minket a megbeszélt időben. Mindenki megkapta a beléptető kártyát, és felmentünk az első emeleti tárgyalóba.

            A tárgyalóban már bekészítve a projektor és a számítógép, a hosszú asztalon ott vártak a kért fémjel-plakátok, amelyeket az egyetemi és pécsi ötvösműhelynek kértem az utolsó egyeztető levélben.

            Somoskői Ákos úr összetegeződött a társasággal, és egy apró történeti áttekintés után (fémjelzés története[23], a Főkémlő Hivatal[24] és a mai napig a Hivatal jogosítványai, nemzetközi rendszerekkel való kapcsolódásai – pl. Bécsi konvenció bemutatása) a powerpoint-os előadásában nagyon érdekes képeket tudott mutatni a fémjelekkel kapcsolatban.

            A prezentáció elején a fémjelek valós, beütött és lézerkészítési megjelenési formájának a jelentősen megnagyított fotóit lehetett látni, így a sokszoros nagyításban nem csak a már ismert vonalrajzokat lehetett megismerni vagy a plakát vonalas rajzait, hanem az árnyékhatással és a plaszticitásból adódó valós képet. Persze komolyabb oldalirányú-surló fény hatására jobban kiemelkedtek volna a részletek, de így is nagyon érdekes és tanulságos volt.

            A hallgatók, de én sem, nem tudtuk kivárni a harmadik etapnak tervezett kérdés-felelek lehetőséget, és Ákos (hiszen összetegeződött velünk) előadásába integrálva fel is tettük azokat a fontos és fontosabb kérdéseket, amire Ő készségesen válaszolt. A csoportból egyikünk „durr-bele-bum” módon felvetette azt, hogy az egyetemen és a tervezők saját maguknak tervezett egyedi jelei miért nem lehet regisztrálni… Kissé tartottam attól, hogy ez esetleg a látogatás alaptónusát, Ákos hozzánk való viszonyát kissé moderálja, de nem vettem észre változást, sértődöttséget. Nagyon egyértelmű miért egy alap „csak”-on túl nem maradt meg más bennem a kapott válaszban, de mint monopol helyzettel élő társaságnak, erre meg van a lehetősége. Kérdések terén, nem mintha én nem néztem volna ki előzetesen a 74/2004-es GKM rendeletből[25] azt a bizonyos 8 paragrafus 2-es bejegyzését[26], ahol arról nincs egyáltalában szó, hogy csak egyfajta fémjel-keret lehetséges, mégis ez a Hivatal gyakorlata…

            Ismerve Péter Vladimir témavezetőm korábbi tárgyalásait és fáradozását[27] az egyedi tervezett fémjel elfogadtatása ügyében, és az itt felgyülemlett feszültségeket, ezek a kérdések kissé érzékeny területnek ígérkeztek, de ez nem jelent meg mégsem a látogatás ideje alatt.

            Nagyon érdekes részlet volt a prezentációban a hamisítások bemutatása, ahol egészen elképesztő próbálkozásokat is lehetett látni: hiányzott a jel egy vagy nagy része, nem ott és nem úgy volt benne a fémjel ábrája vagy jelzése, amelyet a hamisítok nem tudtak kellően megfigyelni, de a sokszoros nagyítás megmutatta az eltéréseket.

            Számomra nagyon érdekesnek bizonyultak a mutatott lézeres fémjel-képek, melyek rajzolatukban lényegében ugyanazok, mint a beütéssel létrehozott jelek. Ezek elterjedése még nem mondható általánosnak, van ugyan lehetőség rá, de komoly engedélyeztetésen kell végigmennie és megfelelő indokkal kell igazolnia annak, aki ilyen módon szeretné jeleztetni tárgyait. Az a fajta könnyebbség, amely a beütött jelek létrehozásának időbelisége jellemez, párosulva egy deformitással és az alátámasztás helyének esetleges megmaradásával, a lézer esetében úgy módosul, hogy igaz, hogy a tárgy anyaga nem torzul károsan, nincs alakváltozás, de nem olyan gyors azért még a művelet. Arra még nincsen információ, ahogy kérdeztem Ákost, hogy a lézerrel készített jegyek mennyit bírnak, hogyan viselkednek használat közben, mennyire időtállóak az így készített jelzések. Erre még csak azért sem lehet adat, mivel még nagyon kevés ilyen engedélyt adtak ki, nagyon meg kell indokolni, aki ilyet szeretne, és nagy valószínűséggel sem a gépesítési háttér nem adott, ill. a jel időtállósága is még kérdéses. Az nem derült ki számomra, hogy milyen mély a lézeres módon készített jelzés plasztikája, és hogy milyen mélyen kerülhet be a tárgy felületébe. Az ütött jel alapsíkja, pontosabban a motívumok kiemelkedési síkja lényegesen lejjebb helyezkedhet el, mint a tárgy eredeti felülete, ezzel nagyobb is a védelem… Egy mart vagy lézerrel készített jelnél arra külön kell figyelni, hogy ez egy kis védő medencébe ágyazva lejjebb kerülhessen, de feltételezésem szerint nincs is szó erről, így a jel könnyebben sérül…

            Sajnálom, hogy ilyen jelet csak képről lehetett látni, és tárgyon vagy készítés közben nem, de ez is bizonyítja a még nem bejáratott lehetőséget, amely már létezik ugyan, de még nem ideális a gyakorlatra.

            A prezentáció és a kérdés-felelek után (kb. 3/4 óra volt az első rész) felkerekedhettünk, és a táskáikat hátrahagyva lementünk a földszintre, be abba a térbe, amelyet csak az üvegablak túlsó feléről láthat általában a „mezei” ötvös. Mivel mi nem csak sima ötvösök vagyunk, igenis nagyon lényeges, hogy ilyen folyamatokkal közelebbről is megismerkedhessenek a MOME hallgatók.

            A beléptetés a fémjelzés terébe, lényegében a műhelybe zsilipkapu-szerűen működik, amely 3-4 ember egyszeri beléptetését teszi csak lehetővé. Így a csoportot 3 részletben vitte be Ákos, mivel van a két ajtó közötti tér, amelybe be kell férni a belépésre (vagy épp kilépésre) várakozóknak, és a belső rácsos ajtó csak akkor nyílik ki, ha a külső tömör ajtó bezáródik, és fordítva.

            Bent egy folyosószerű részen elmentünk a fémjelzés folyamatának kezdő pontjáig, addig a két kis ablakocskáig, ahol a tárgyat beadják az ötvösök fémjeleztetni. Itt lehetett látni azt, hogy milyen színes, saját kódot is jelentő műanyag tároló-dobozokba kerülnek a tárgyak és az egyes tételek. Ezek a műanyag dobozkák itt még egy stabil keretre kerülnek, de később egy mozgatható kocsira lehet őket felakasztgatni (lényegében barkács rendszerező műanyag, különböző színű dobozok.)

            A lenti körbevezetésünket egy hölgy koordinálta, láthatóan Ő volt ennek a műhelyrésznek valamely elöljárója, és nagyon kedvesen és információ-gazdagon végigvezetett minket az egyes stációkon.

            Megtudhattuk, hogy az ablaknál elindul a tárggyal/tárgyakkal egy digitális kód is egy vonalkóddal ellátott munkalappal, amelyet minden egyes állomás munkafolyamatának végzője vagy felelőse aláírásával szignál. Az ablaknál még a bruttó súly kerül rá Nehiti részéről, ott nincs idő az ügymenet zavartalansága és folyamatossága miatt a tárgyak csomagolásból való kibontására, ez majd a második állomás feladata, ahol így a nettó súly meghatározása történik pontos digitális mérlegek segítségével. A súlymeghatározás fontos, hiszen a kötelező jellegű szolgáltatás igénybevételéért a súly alapján, grammonként meghatározott díjat kell fizetni majd az ötvösnek[28].

            Az első állomásnál bontják ki a beadott csomagolásból a tárgyakat, mérik le pontosan, és kerül tovább egy széles pulttal ellátott ablaknyíláson keresztül abba az „L” alakú térbe, ahol lényegében az ellenőrzés és a fémjelzés történik.

            A logikusan szervezett munkaállomások következő lépése a karcpróba vizsgálat. Nagyon örültem, hogy e nem feltétlenül közismert anyagvizsgálattal, amely elve végtelenül egyszerű és nem is mai, találkozhattak a hallgatók. Az a természetes, tömör és saválló pala, amelyekre a karcok felkerülnek a tárgy dörzsölésével majd a próbatűk mellédörzsölésével, már maga egy nagyon érdekes képet ad, egyfajta szépség volt ezekben a lapokban. A palákat, ha megtelt az oldal, akkor egyszerűen megfordítják, majd ha az is betelt, akkor egyszerűen lecsiszolják róla azt a kis réteget, amely rákerült, és még ebből az anyagból is kinyerik a nemesfémet. Lényegében, ha nagyon gonoszak akarunk lenni, mi, ötvösök fizetünk a tárgyaink beadásával azért, hogy a Nehiti majd abból leválasszon egy kicsikét, amely a későbbiekben már nem tud visszakerülni hozzánk.

            Persze nem csak karcpróba van, ez egy előválogatás, a lényeges a laboratóriumi vizsgálat, amely azonban nem világos, hogy minden esetben megtörténik-e. Emlékezetem szerint a kicsomagolt tárgyak a karcpróba után egy lifttel felkerülnek egy másik műhelyrészbe, ahova nekünk nem volt most lehetőségünk eljutni, ahol a beadott plusz anyagból meghatározzák tényleg pontosan az anyag összetételét. Az, hogy a tárgy anyaga és a beadott anyagmennyiség összetétele mennyiben biztos, hogy teljesen ugyanabból az anyagból van, ad némi bizonytalanságot nekem a rendszerben, viszont a beadott anyagmennyiség meg nem feltétlenül elég ahhoz, hogy belőle karcpróbával összehasonlítást lehessen végezni….

            A 74/2004 GKM rendelet alapján benne van a szövegben, hogy a tárgyakat összetörheti a Hivatal, vagy kimetszhet belőle a vizsgálatok lefolytatása érdekében. Ákos kérdésemre elmondta, hogy ez igaz, de általában magánszemélynél nem szoktak élni ezzel az opcióval, ebben az esetben vagy fémjel-megtagadás vagy lerontott fémjel beütése következhet, de konzultálnak a szolgáltatást igénybevevővel. Nagyobb mennyiségű tétel esetén (pl. 2 kg össztömegű ezüstlánc tétel) vesznek ki találomra egy darab tárgyat, hogy annak anyagának a roncsolásos vizsgálatával szúrópróba-szerűen határozzák meg az anyagminőséget, de ez az egytárgyas/kevés tárgyas beadásoknál nem életszerű.

            Az anyagvizsgálat után következik az a folyamat, amikor a fémjelek bekerülnek a tárgyakba. Erre 3 fajta megoldást láthattunk most, mindegyik képlékeny alakítás lényegében, csak más a módja, ahogy a jelek a tárgyak felületébe belenyomódnak.

            A klasszikus ismert módszer a fémjel negatívját tartalmazó beütő szerszám kézi használatával történik. Ezt a poncoló-szerű eszközt bal kézben tartva a megfelelően alátámasztott tárgy előre meghatározott helyére egy sajátos formájú kalapáccsal ütik be. Nagyszerűek és a feladathoz idomulva megfelelően specializáltak azok a kis üllők (száruk kúpos és az asztal megfelelő üregébe illeszthető), az alátétek, amelyek különböző kialakított felületeivel a lehető legtöbb felülethez és tárgyformához alkalmazkodni tudnak, hogy minél pontosabban és megfelelőbben lehessen alátámasztani a tárgyat és ezzel minél jobban elkerülhető lehessen a fémjelzett tárgyak deformálódása.

            A másik módszer a plombabetétes-fogós fémjelzés, amelynél a plombafogó egyik feje tartalmazza a fémjel negatívját. Ezzel a fogóval közre lehet fogni pl. a gyűrű sínjét, majd a fogó megfelelő felületének feltámasztásával, majd a fogó másik oldalának kalapáccsal való megütésével belekerül a jel a tárgyba. Meglátásom szerint ezzel a fogóval sokkal pontosabban, elcsúszás nélkül lehet behelyezni a jelet, de a fogó jellege miatt ez nem mindenütt alkalmazható, csak a kommerszebb tárgyformáknál és általában gyűrűknél használható nagy biztonsággal.

            A harmadik, és talán legmeglepőbb fémjelzési mód a léptetős, lábbal való fémjelzés. Ebben az esetben a kisméretű, két kézzel megfogni szükséges tárgyakat (általában láncokat) jelelnek, meghatározott erőt a gép felépítése és a lábbal való működtetés biztosítja, és a nagy darabszámú kisebb méretű tárgyaknál szokták alkalmazni. Nekem erről a berendezésről egy varrógép jutott eszembe, asztalával, a lábbal hajtással, jellegével, és nagyon gyors munkát tesz lehetővé, ahogy pl. a láncok végződéseibe belekerülhetnek a jelek.

            Az egyedi jellegű tárgyak, ékszerek és a nagyobb méretű tárgyak fémjelzésére most nem lehetett látni példát, de minden esetben igyekszik a hivatal szakembergárdája a lehető legpraktikusabb és a tárgy szempontjából legkíméletesebb eljárást megtalálni. Nekem személy szerint volt valami megnyugtató duruzsolás a kis kalapácsütések hallható ritmusában, de több hallgató utólagos visszajelzéséből is visszaköszönt az a nyomasztó monoton munkavégzéstől való húzódzkodás, amely teljesen érthető az iparművészettel alkotói kapcsolatban lévő személyektől.

            Így utólag értékelve nagyon hasznos volt találkozni ezzel a környezettel és technológiával, amely nekem is (ismételten, hiszen hallgató koromban már egyszer jártam e falak között) és az általam vezetett hallgatói csoportnak is megvilágították a fémjelzés egyes részleteit, körülményeit, jelenlegi lehetőségeit. Vannak kötöttségek, áthághatatlannak látszó szabályok, kötelezettségek, amelyeket alkalmaznia kell annak, aki legálisan értékesíteni szeretné tárgyait. Külön szerencsés, hogy e mostani esetben a saját kutatási témámhoz szükséges látogatás és a hallgatóknak a majdani fémjel-tervezéshez kapcsolódó előismeretek megszerzése sikeresen kapcsolódhatott, és ezzel a kisé misztikumba burkolódzó fémjelzés egyes részletei megismerhetővé váltak.

Egyéni ezüstműves műhelyek meglátogatása

            A „nagy” vállalat és hatóság mellett (többes számról hazai viszonylatban sajnos nem beszélhetünk) ugyanolyan fontosak a még megtalálható ezüstművességgel foglalkozó szakemberek felkeresése, és az Ő szemszögükből az erre a témára való rátekintés. A korábban megkezdett interjúsorozatot (Zoltán Tamás, Cservák Tamás, Lieber Gábor) folytatnám most két további személlyel és műhellyel, a Gelley Kristóf és Falk György belvárosi műhelyével.

Gelley Kristóf és műhelye

            Kristóf munkájával kapcsolatban már a dla képzésemnek 2. szemeszter végi írásomban foglalkoztam, hiszen akkor diplomázott a MOME-n, mint fémműves tárgytervező, és diplomatémája épp az ezüstművesség témakörébe tartozott (fémműves diploma, 2010.[29]). Azóta érlelődött bennem, hogy szükséges felkeresnem Őt műhelyében is, hiszen talán Ő az egyik legfiatalabb ezüstműves, aki környezetemben ezzel a témakörrel foglalkozik hivatásszerűen, érti és szereti, és erre alapozza szakmai és anyagi érvényesülését. Kristóf készségesen állt megkeresésem felé, és meg is beszéltünk egy szerda délutáni időpontot, amikor felkereshettem Őt a Rákóczi térhez közeli műhelyében.

            Gelley Kristóf családfája és előtörténete nagyon érdekes, ahogy arról egy az ezzel a családdal kapcsolatos honlapról[30] is tájékozódhatunk. Kevesen mondhatják el, hogy olyan őst mondhatnak felmenőik között, aki választott szakmájukat anno már magas és emlékezetes színvonalon művelte, megmaradtak tárgyak, szakirodalom bizonyos vonatkozásokból jelzi és jegyzi. Ezt csak tovább fokozódik Kristóf esetében, hogy különböző iparművészeti ágakhoz tartozó elődöket is tudhat saját családfáján, és így kártyafestő, üvegművész, fotó, festő és építészettel foglalkozók is megtalálhatóak az alkotáshoz köthető felmenői között. Kristóf olyan ötvös őssel büszkélkedhet, mint Giergl Alajos ötvös és ezüstműves, aki a XIX. század elején-közepén élt[31] és alkotott, a korra jellemző tárgyak megőrizték szakmai felkészültségét, tudását, alkotói hozzáállását. Giergl Alajos nevével találkozhatunk Prandtner József és Szentpéteri József nevekkel együtt említve (amely igen tiszteletre méltó együtt említés ötvös szempontból), és bőségesen bemutatja fennmaradt tárgyait a Kőszeghy[32] és Brestyánszky[33] féle szakirodalmak is, amely a korabeli ötvös és ezüstművesek és tárgyaik lajstrom-szerű felsorolásával foglalkozik. Bár Kristóf esetében ez a távoli kapcsolat nem közvetlen (nem maradtak meg a korbeli eszközök, műhely, etc., pedig milyen szép lenne), hanem inkább eszmei, akkor is igen felemelő lehet úgy alkotni, hogy majd 150 év múltával ugyanaz a szakma és művészet művelőjeként az éppen adott kor kihívásaihoz mérten dolgozzon és alkosson.

            Kristóf telefonos egyeztetés után fogadott műhelyében, amely igen könnyen megközelíthető a körúti 4/6-os villamossal, és annak a pesti ötvösségnek az egykori területén található, ahol régebben, még ’45 előtt sokkal többen űzték ezt a nemes szakmát.

            Kristóf műhelye[34] egy udvarról nyíló pincehelységben található, hosszanti elrendezésű, egy fal melletti folyosóval és e mellé felfűzött helyiségekkel, amely egykor ügyvédi irodának adott otthont, de a falak vizesedése miatt elköltöztek. Ezzel a problémával Kristófnak is szembesülnie kellett, a szigetelés, a falfelületek kezelése még ad majd lehetőséget munkára. A műhely saját tulajdonába került, nem bérli, és jelenleg még az alakítás, a hely elfoglalás lépései láthatóak. Egy egykori „práteres” iskolatársával és barátjával, Zoltánnal dolgozik együtt, és így jól kiegészíti egymást a tervezés és a szakmai ismeret, az egyetemen megszerezhető tervezési és a Práterben elsajátítható szakmai tudás, és ezzel nem egyikük vagy másikuk képességeit igyekszem kategóriákba sorolni, de ott jártamkor úgy láttam, hogy Kristóf felel jobban a tervekért, a munka szervezésért, míg kollégája inkább a kivitelezésben,a technikai jelegű problémák és feladatok megoldásában jeleskedik. Valahogy úgy éreztem, hogy harmonikus ez a munkakapcsolat, nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy alá-fölérendeltség jellemzi-e ezt a közös munkát, vagy egyenrangúak a szerepkörök, de úgy láttam, hogy működik. Talán ez az egyik megfelelő példa arra, hogy ne maradjon egyedül csak a szakmai tudás (mint ahogy kissé éreztem az egykori Pénzverőnél), vagy ne legyen parttalan, kevés szakmaisággal kivitelezhető pl. egy egyetemi, csak tervezésben erős vagy abban erősebb fémműves tevékenysége.  Itt ez véleményem szerint nagyon termékenyen tudja segíteni a közös munkát.

            Kristófnál arra nem kérdeztem rá, hogy tényleg Práter utcai iskolába járt-e és szerezte meg az ezüstműves végzettséget, de azt tudom, hogy Cservák Tamásnál volt gyakorlaton, amely lényegében ugyanazt jelenti. Érdekes, hogy milyen sűrűn ugyanazok a nevek merülnek fel, mutatva ezzel azt is, hogy nem olyan sok aktív szereplője van a hazai ezüstműves életnek.

            A műhelybe való belépéskor egy nappali szerű helyiség fogad minket, amely könnyen lehet az étkezés, tárgyalás, lepakolás tere, az utcaiból átváltozni műhelyi létté. Innen nyíltak kisebb helyiségek, mint illemhely, vizesblokk, zuhanyzó és egy savazó helyiség. A belépés terében a bútorok rejtették a konyha különböző kellékeit (mint mikrohullámú sütő, vagy épp a hűtő), de itt kapott helyett a viszonylag nagy teljesítményű kompresszor is, amely hangszigetelés igénnyel kibélelt helyéről nem láthatóan és kevésbé hallhatóan biztosítja és vezeti el igényesen kialakított légvezetékek hálózatán a szükséges sűrített levegőt a forrasztáshoz és az egyéb funkciókhoz.

            A hosszanti elrendezésű műhelyben a következő külön zárható helyiség egy olyan, akár bérbe is kiadható szoba, ahova Kristóf biztos vagyok benne, hogy majd talál egy jelentkezőt, akinek műhelyhelyiségre, stúdióra lenne szükséges. Itt nagyjából üresen állnak a falak és nincs sok minden a helyiségben. Pataki Matyi készítette itt a lámpáit a Kozma ösztöndíjra, de valószínűleg Kristóf testvére foglalja majd el, amikor az animációval kapcsolatos diplomamunkáját készíti majd.

            Az ezt követő helység a lágyító és forgácsoló helység, de itt foglalt helyet a sajer is. Ebben a térben láttam csiszológépet, és lágyító és forrasztóasztalt, egy faesztergát. Az esztergát és a sajer[35]-t is a Zoltán építette. Ide még egy további satupad elhelyezése van tervben, hiszen még fokozatosan épül és fejlődik a műhely.

            Az ezt követő helység egy szintén külön zárható, elszeparálható kis műhely, ez Zoltán külön birodalma, ahonnan élénk kalapálás hangok szűrődtek ki. Ülő munkával épp egy teáskészlet egyik elemét kalapálta, feszítette a felületet, amely durván egy gömbhéj szelet, mint egy karkötő, amely majd a későbbiekben kapja meg forrasztással az oldalfalait. Szépen, magabiztosan vezetett kalapácsütések következtében kialakuló nyomok jellemezték a tárgyak. A műhelyben tuskón üllő, kalapácsok és formavasak tárolására szolgáló állványok, sok eszköz volt látható. Kellemes kis szakmai beszélgetésbe elegyedtünk a különböző kalapácsok láttán a cizellőrkalapácsról, a cizellálásáról, az általuk éppen alkalmazott olyan szurokról, ami fenyőgyanta, gipsz és egy kis olaj keveréke, a kalapács nyelezéséről, a somfáról. Pusztán olyan szakmai részletek, amelyek érdemben kiegészítik a szakkönyvekből és a saját tapasztalatból szerzett ismereteket, és egy más szemszögből mutatva ugyanazt a problémát.

            Az egyes műhelyek mellett elhaladó összekötő folyósón ötvös gépek találhatóak, mint Zoli által (targoncalánc felhasználásával) készített húzópad, vagy a gyönyörű régi hengerek, melyek közül az egyiket vásárolta Kristóf, másikat pedig fogtechnikus nagyanyja műhelyéből került ide. A nagyobb hengerhez vannak cserehengerek is, kaliberező[36] és sima lemezhenger, és hajdanán kétkezes-tekerős volt, de azt nem használják. Itt a folyosón látható még egy kisebb anyagraktár különböző lemezek és egyéb anyagok számára, valamint a nagyobb értékű alapanyagok biztonságos tárolására szolgáló széf.

            A műhely utolsó helyisége, amely akár a szellemi központnak, összeszerelő részlegnek és ezzel egy tisztább helyiségnek is tartható műhelyrész, ahol számítógép van, és a kéthelyes brettasztalon épp a most készülő feladat, a kávés készlet papírból készített forma és tömeg modelljei találhatóak. A brettasztal két irányában egy érdekes, nem túl mély, a falakra felhelyezett asztal-lap/padozat szerű rész, ahol kisebb gépek, eszközök foglalnak helyet. Itt volt látható a sarokban egy olyan kisebb, ilyen műhelyben nagyon sok szolgálatot tenni képes marógép, amely kölcsönben van Kristófék műhelyében, de ennek a „tárolásnak” örömmel tettek eleget.

            És hogy éppen milyen munka folyt a Gelley-műhelyben? Látogatásomkor a már említett kávéskészlet elkészítésében voltak benne, amely egy majd egy hónapos munka, ennek egy része kézzel, másik része, a tárgyak oldalfalai fémnyomással készültek. Ez a munka egy korábbi, art deco-s készlet átgondolása, amelyet Kristóf kissé áttervezett. A fémnyomott alkatrészek elkészítőjének egy újabb ismert név került elő, a Lieber Károly (már korábban meglátogattam Székesfehérvár melletti műhelyében), aki elkészítette Kristófék készletéhez a szükséges fémnyomott elemeket. Nemrégen fejezték be és adták le a MOME iskolajelvényeit, ennek épp az anyagi oldala volt akkor még függőben, és milyen érdekes kapcsolat, hogy ennek az immáron második éve menő kezdeményezésnek a levezénylésében is Kristóf keze van benne. Itt a munka egy része az Ő műhelyükben, egy része pedig bedolgozóknál készül. Egyszóval vannak nagyobb méretű és volumenű munkák, amelyek biztosítják azt, hogy a vállalkozás fennmaradhasson, fejlődhessen, kiteljesedhessen.

            Egy kellemes elhelyezkedésű, könnyen megközelíthető, szereplőiben megfelelően nyitott műhely kezd itt kialakulni, amely megtalálta és találja azt a megfelelő célközönséget és tárgyakat, amely biztosítja fennmaradásukat. Ennek lehettem én is tanúja, amiért hálás lehetek, hiszen ennek a kis szakmának a kapcsolatrendszer feltérképezésében ez is egy igen jelentős és hasznos lépés volt. Itt, ebben a műhelyben az ezüstműves tevékenység a restaurálás mellett új tárgyak készítésével is tud találkozni, habár a kávéskészlet elindulása, egy korábbi tárgy elkészítése (és áttervezése) azért mutat tüneti jeleket. Többen megfordulnak a kezdő ötvösök közül az egyetem alatt vagy után, hiszen az én látogatásomkor is megjelent egy láthatólag egyetemi diák, aki befutott kérdésével, de amikor én kiadtam egy ramsalni[37] feladatot a hallgatóknak, akkor is volt, aki Kristófot kereste fel.

Falk György és műhelye

            Falk úrral való találkozást[38] 2011. május 30.-án, hétfő délelőtt telefonon egyeztettem. Gelley Kristóf említette részletekkel indultam neki ennek az interjúnak, amely egy olyan ezüstműves mester megismerésével kecsegtetett, aki régóta a belvárosban működteti műhelyét, életkora miatt nagy tapasztalatokkal rendelkezik. Kristóf adta „jótanács” volt, hogy lehetőleg ne emlegessem az egyetemi tanulmányaimat, mert valamiért ellenszenvvel viseltetik az intézmény iránt, így mint pécsi ötvös tanár mutatkoztam be, aki kutat az ezüstműves témában, és kaptam is egy szerda délelőtti időpontot. Az egyetemmel kapcsolatos szemlélete már abban is megmutatkozott, hogy az egyeztető telefonbeszélgetésünk alatt szóba került egy hölgy, aki közös ezüstműves ismerősünknél, Cservák Tamásnál tanult szakmai gyakorlaton, de utána bekerült a hölgy az egyetemre és végezte el a fémművest, amelyhez fontosnak tartotta Falk úr hozzáfűzni, hogy nem érti, hogy miért is volt rá szükség. Hm…

            Ezek a fajta elkülönülések, amelyekkel kapcsolatban a briteknél nem tapasztaltam vagy nem véltem felfedezni ilyen kategorikus, egymást kirekesztő viszonyulást, ránk, a hazai állapotokra, vagy csak a magyar szemléletre nagyon is jellemző. Mármint arra gondolok, hogy a szakmai rész, a nagyon tradicionális, berögzött formákkal és termékekkel dolgozó ötvösök és ugyanehhez a szakmához kapcsolódó, artisztikummal jobban telített, de még mindig a szakma eszköztárával, témáival, anyagaival (vagy már nem) dolgozó un. egyetemi ötvösség/fémművesség oly szembeálló képet mutat.            Véleményem szerint mindkettő­nek, vagy akár még több részterületnek (hiszen erősen specializálódott rész-szakmákra vált szét az ötvösség) nem kellene ennyire irtózni a másiktól, és nem lenne szabad látványosan nem elismerni, vagy ennyire figyelmen kívül hagyni, rosszabb esetben ócsárolni a többieket, és erőteljes szemöldök húzogatással említeni a másikat. Az Oppiban látható ötvös felosztás[39] befoglaló kerete (3. kép, Melléklet) lehetne egyfajta gyűjtő és összekapcsoló erő is. Most ez nincs. Valahol a háttérben húzódik, valahol pedig igenis előtérbe kerül e szembenállás. Persze érthető ez a szakmai hozzáállás a fennmaradással, akár a piaci érvényesüléssel kapcsolatos harc miatt, a vélt vagy valós sérelmek miatt. De hogy nincs ez jól, nincs erre a szakmai és művészeti ágra pozitív hatással, az biztos. Most ezzel kapcsolatban sok minden kavarog a fejemben, több helyen már felmerült, de valahogy ennél a találkozásnak a beszámolójánál jobban összeállt és jelentkezett, hogy pl. olyan, hogy serlegvacsora, az miért is csak a Práter utcai (lényegében szakmunkás képző, szakmát adó) iskolát tartja az Iskolának, miért nem lehet aspiráns pl. a mome fémműveseim, esetleg más középfokú oktatásban részt vevő intézmények, és kölcsönösen elismerni egymás munkásságát, tevékenységét. Ez a fajta ellenállás mindkét oldalról a saját identitást veszélyezteti szerintem, mert csak szakmai tudással és szemlélettel felvértezve készülhetnek ugyan csodálatosan és alig kifogásolhatóan elkészített tárgyak, csak épp a forma vagy a design az, amely vagy túlhaladott, és ezzel korunkban furcsának ható jelenség, egyfajta túlzottan múlt szagú történet, vagy épp a mostani feladatoknak, kihívásoknak és szemléletnek megfelelni nem tudó eredmény. De ennek a másik fele is ugyanolyan visszás, amikor csak a tervek és esetleg parttalan elképzelések dominálnak, megannyi technikai malőrrel és nem-tudással, kevés tapasztalattal, amely mondjuk, egy egyetemen tanuló fémművest esetleg jobban jellemezhet és hiányosságnak tekinthető. Nem feltétlenül a hierarchiát kellene alapul venni, a képzések különbözősége miatt, hanem az egymás mellettiséget, ahogy azt az Oppi ábra is inkább mutatja. Kooperáció lenne tudatos és fontos, kicsit leszállni mindenkinek a maga által hitt magas, szép és egyedüli létjogosultsággal bíró bizonyos lóról. Erre talán egy ideális példát találtam eddig itthon: a Gelley műhely meglátogatásakor tapasztaltam és véltem felfedezni arányosan, hogyan dolgozhat egymással kapcsolatban az ötvösség/fémművesség különböző területeit képviselő emberek, a szakember és a tervező-alkotó, egymás erényeit kölcsönösen elismerve és a közös munka érdekében felhasználva, együtt alkotva, ezzel felemlítve működőképes formában az akár bauhausban támasztott kezdő elképzeléseket a mesterség és művészet viszonylatában. Talán nem véletlen, hogy az Mome gallérra/ruhaszegélyre felhelyezhető iskola-jelvénye is ebben a műhelyben készül…

            Falk úr[40] műhelye a Wesselényi utcában található, a Dohány utcai nagy Zsinagóga mellett, (szemben a Szóda elnevezésű szórakozóhely – ezt kaptam Kristóféktól egyfajta fiatalos útbaigazításként), mellette Szabó Magda vésnök. Az utcán régebbi hangulatú, de kedves és lényegre törő feliratok hirdetik kettejük külön álló, de szakmailag pár ponton azért kapcsolódni tudó műhelyüket. Falk műhely esetében az utcafrontra egy ablak (benne elhelyezett egyfajta ablak-vitrin, tárgyak bemutatatására szolgáló tér, amelyen keresztül a műhely belső terébe fény is szüremkedik) és egy ajtó néz. Egyébként a bezárt műhely ablakára és ajtajára is masszív bordás teli redőny húzható, így csak a feliratok és e redőnyök jellege árulkodik akkor a műhelyről.

            Az ajtó csak előzetes csöngetésre nyílik ki, nem lehet csak úgy benyitni, egyfajta sajátos biztonsági szokásként, helyi műhelyszabályként. Ahogy észrevettem, mögöttem nem zárta be az ajtót, de ha egyedül van, akkor csak azokat engedi be elmondása szerint, akiket előzetesen szemügyre vesz az ajtó üvegén keresztül. Mert „olyanokat hallani mostanában”, és ezzel kapcsolatban említett is egy „mackó”-elrablási történetet, a közelmúltból, amikor a Westend területéről az utcára szabadítottak egy széfet, azt egy kis markoló feldobta egy teherautóra, és elmenekültek a jól megszervezett rablók.

            Az alapvetően nem nagy, 23 négyzetméteres műhelyhelyiség tagozódik egy külsőbb, publikusabb térre, egy vendégek-kuncsaftok számára fenntartott székkel, egy pulttal, rajta egy nagy kétkaros mérleggel (melynek egyik serpenyőjét nem láttam, bizonyára, hogy lehessen az alapjára is pakolni, ezzel is teret nyerni). Kellemes, nekem tetsző kisméretű műhely miliő, mely már eleget érzékeltet a szakmai közegből, azokkal a szokásos falon megtalálható relikviákkal, mint működési engedélyek, mesterlevél, aranykoszorús mester, egyebek, amelyek hagyományokkal és történettel telítik e falakat. Kellemes kuszaság, a sokféle tárgy elkészültét támogató és bizonyító tárgyi emlékek körös-körül, fényképek, itt egy menóra, ott egy másik tárgy, fémjel plakát, másik mérleg, súlykészlet. Csupa olyan tárgy, mely az ötvösséghez, a területileg is érthető zsidó kegytárgyakhoz kapcsolódik. Ebben a külső helyiségben beszélgettünk, engem hellyel kínálván, mivel túl magas vagyok. A pult üveglapú, benne pár régebbi, emlékkel telített tárgy, régi bankók, etc. Közben láthattam, hogy a kb. téglalap alakú műhely sarkából egy galéria mennyezettel és tartófalával lerekesztett publikus tér milyen viszonyban van egymással: a kisebb fogadóteret „L” alakban öleli körbe a munka tere, s már az előtérből is látható a brett sarka, az ötvös szakmára jellemző eszközök, szerszámok sokasága, egy gyűrűpumpa, függőmotor…

            A beszélgetés simán elindult, közben telefonon keresték, akit miattam kicsit későbbi találkozásra kért, merthogy velem már előbb, hétfőn megbeszélte. Sok mindenről volt szó, de szinten önállóan beszélt, csak néha kellett kérdésemmel tovább gördítenem a szavaknak folyását.

            Megtudhattam, hogy nem „olyan” régóta (kb. 10 éve) van itt a műhelye, amely korábban a nem is olyan messze lévő Gozsdu udvar közepe fele elhelyezkedő udvarában volt. Innen az önkormányzat szándéka és az azóta már befejezett Gozsdu udvar renoválási munkák miatt kellett mennie annak a szakmai közösségnek, amely ott jó helyen, Falk úr emlékezete szerint egy sokkal pezsgőbb és szakmaibb közegben tudott létezni. Ahogy említette, a most szomszédságában található Szabó Magda vésnök is ott volt előtte a Gozsduban, és a költöztetés és cserébe önkormányzatilag felajánlott új üzlethelyiség keresés közben lettek szomszédok. Hosszan mesélt nekem ennek menetéről, ill. arról, hogy mi is volt jelenlegi műhelye helyén korábban. A kezdetben több üzlet talált helyet a Wesselényi utcai épületben, majd a későbbiekben egy cipőkkel foglalkozó állami vállalat dolgozott itt, akkor a belső falak eltávolítattak. Későbbiekben, mikor ez a vállalkozás a rendszerváltozással megszűnt, tervben volt egy étterem megnyitása, de ezt a felsőbb emeleten lakók ellenállása megakadályozta, és ebben az időszakban jött a Gozsdu műhelyeinek kiköltöztetése. Ebben a helyzetben ajánlották fel a lehetőséget, és elmesélte nekem Falk úr, hogy kijöttek akkor a helyszínre, az akkor még egybe térrel rendelkező földszinti helyiségbe, ahol is megkérdezte az önkormányzat embere, hogy mennyi területe is volt a Gozsduban, és ekkor mondta, hogy 23 négyzetméter, amikor is azt kiszámolták neki, és oda húztak fel egy falat, és ezzel kapta meg a csereingatlant. Jelenleg az egykori nagy egybe-téren, mely jelenleg falakkal újra felszabdalt, Falk és Szabó műhely osztozik egy francia nyelvű könyveket áruló bolttal. Falk úr mesélte, hogy szempont volt neki az üzlet helyének kiválasztásánál, hogy mellette lévő helyiségben a házmester lakott, így onnan „védve” érezhette magát, mivel egy állandóan lakott helyiség. Egyébként említette, hogy a Gozsduban sokkal nagyobb volt a belmagasság, így az ottani galéria teljes értékű plusz tér volt, míg a jelenlegi helyen, a Wesselényi 11-ben a kisebb belmagasság miatt csak egy pakolótér, ahol kiegyenesedni nem lehet.

            Ez az átköltözés elég nagy trauma volt Falk úrnak, de kinek nem lenne az, ha már több évtizede bejáratott közegéből kimozdítják, ráadásul már nem is épp fiatal. A sokkal kisebb galéria-lehetőség miatt és az így lecsökkent hasznos négyzetméterek miatt több korábbi gépétől meg kellett válnia, nagyobb brett asztala volt, galvánozó berendezése, amelyeket nem tudott elhelyezni az új műhelyben. Itt még az is majdnem problémát jelentett, hogy ipari árama, azaz 380 V-ja legyen, pedig bizonyos ötvös gépek csak ezzel működnek. Egyébiránt Falk úr életkora miatt véleményem szerint, de önmaga szerint is egyfajta megszokott tevékenységként végzi mindennapjait  (műhely nélkül mit is kezdjen, nézze a TV-t?), így meg leköti magát. Ez teljesen rendben van, ha valaki olyan életkorú, mint Ő.

            A szakmai közegben való jelenlét főként a korábbi kapcsolatokra vonatkozik, az Ipartestület tagjaként a Serlegvacsora[41], mint szakmai esemény, amely megjelenik életében, de említette azt is, hogy bizonyos időszakonként összeülnek, hogy megbeszéljék a „szakma dolgait”. Nekem erről az jutott eszembe, olvasva korábban a céhekről és szokásaikról, hogy mintha valami ilyesféle maradt volna fent, csak most már azok nélkül a monopol helyzet és szabályok diktálta lehetőségek nélkül, amikor ezek a XIX. századi összejövetelek és szakmai grémiumok határozták meg a kereskedés szabályait, árakat, a beveendő új tagokat, ezzel jelezve az irányítást, a felügyeletet, az önérdekeket. De ez elmúlt, megmaradt valami más, valami látszat, és el nem tudom képzelni, hogy mit is jelentetnek a „szakma dolgainak” megbeszélése, hiszen láthatóan nem az ezüst beszerzési árát határozzák meg, az külön kiszerveződött és magyar érdekeken kívül álló dolog, vagy nem a legújabb trendekről (vagy, hogy milyen kiállításokon mit láttak) beszélgetnek. Egyfajta önámítás? Nosztalgia egy személyesen nem megélt régi korra, a kb. 150 évvel ezelőtti időszakra, amikor még így, „fényesebben” mentek a dolgok? Ilyen részletekkel meg is értem, hogy egy olyan ágazat, mint pl. az egyetemi oktatás után kijövő új elmék és hozzáállások, akik nem szívesen tagozódnak vagy nem is tudnak besimulni egy ilyen szervezetbe és akkor inkább ellenállás? Hát erről a mondatáról ezek jutottak eszembe.

            Érdekességként még írnám, hogy említette azt, hogy micsoda helyzet az, hogy valaki azt írja ki az üzlete fölé, hogy ékszerész, mert hiszen ilyen végzettség nem létezik. Vagy aranyműves, ezüstműves (ahogy Ő is) és a többiek, vagy a befoglaló közös szó az ötvös, de régebben az ékszerész csak az volt, aki fehérékszerrel és nagy értékű ékszerekkel, kövekkel foglalkozott. Van benne valami, de ez is inkább az előző bekezdéshez kapcsolódó kiegészítés, a másnak, az újnak való nehezebben befogadására egy példa nekem.

            Kérdeztem, hogy mindig egyedül dolgozott-e, és erre azt mondta, hogy igen. Ez meglepő, hiszen ahogy említette, a lánya is ötvösként dolgozott a közelmúltig, ha nem is ezüstművesként, de soha nem együtt, hogy Ő is megállja a helyét. Ezen meglepődtem, hiszen mesélte, hogy mellette a Szabó Magda vésnök hajdanában édesapjával dolgozott közös műhelyben, megvolt a szinte dinasztikus kapcsolat, és ezt nem úgy említette, mint valami elítélendő valamit, amely nekem személy szerint ehhez a szakmához és körhöz igen is hozzá tartozik, hogy ha a leszármazott is viszi az apa mesterségét üzleti vagy egyéb megfontoltságból, akkor van egyfajta közös műhely periódus, inasévek és műhelyátvevés. Persze ez sok mindentől függ, az igényektől, a gazdasági helyzettől. Falk úr lánya mára bezárta a műhelyét, az eszközöket eladták, amelyet „vittek, mint a cukrot”, ahogy mondta.

            Ide kapcsolódik még, hogy látva a kéthelyes brettasztalt, megkérdeztem, hogy valaha inast, tanulót foglalkoztatott-e tanított-e. A nemleges válasz után azt említette, hogy az Iskola (itt, mint korábban említettem a Práter utcai ötvösképző értendő) többször hívta vizsgáztatni, amely akkor is csak az áldozatvállalást jelentette részéről, hiszen be kellett zárni a műhelyt, az előzetesen tudható vendégeket más napokra ütemezni, hiszen egy ilyen vizsga megrendezése és értékelése több napot is elvett az életéből. De ugyanakkor szakmai büszkeséggel is töltötte el a dolog, hogy ilyen értékelésekben kikérték a véleményét. Szóba került beszélgetésünk során a Práter és a most ott tanító kollégák, Menyhért Richárdot csak névről, de ismerte, dolgait nem. ill. azzal is tisztában volt, nálamnál jobban, hogy a müncheni Inhorgentás stand jelenléte az hogyan, milyen alapítványi támogatásból is valósulhat meg. Említette, hogy pl. az Ifjú alkotók kiállítása nemrég volt, szóval figyeli mindenféleképpen a szakmai eseményeket, csak egyfajta sajátos szűrőn keresztül, amely a hazai ötvösök tagozódására jellemző. Egyetemi ötvösök nem tudják, hogy mi is az az Ifjú alkotók kiállítás[42], amikor a Práteres diákok szakmai teljesítményei egyfajta versenyen méretetnek meg és kerülnek díjazásra és bemutatásra a várbéli Mátyás templom melletti Magyar Kultúra Házában[43], de az olyan események is viszonylag távol tartják a moméseket vagy fiséseket, mint a Hungoro[44].

Persze Falk úr nem feltétlenül látogatná meg és tudná értékelni egy egyetemi kiértékelést, vagy nézné meg a formatervezési pályázat ötvös eredményeit. De nem akarok mindig ide visszajutni, és szerencsére vannak olyan emberek, mint pl. Zoltán Tamás, egy olyan példa, aki mindkét világban tud egyensúlyozni és jelen lenni, és érdeklődik eseményei iránt.

            Beszélgetésünk elérkezett egy olyan pontra, amikor kértem, hogy mutassa meg nekem a műhelyét, ahol dolgozik, és erre mókásan Ő azt mondta, hogy a „szentélyt”. De tényleg, nekem az, ahol a munka zajlik, most félretéve és mellékesen kezelve azt, mi is a kézbe vehető végeredmény. Engem mindig lenyűgöz az alapvetően ismert és hasonló munkafolyamatokra szolgáló, általában mindig eltérő és egyedi körülmények összképe. Így, belépve a publikus térből a munkának szentelt részbe egy kellemes kis egyszemélyes műhelyt láthattam. Külön le volt szeparálva feltételezhetően az illemhely és a vizesblokk, és a maradék helyen megtalálhatóak voltak a szakmához szükséges különféle gépek és szerszámok. A brettasztal kétszemélyes volt, két kivágással, de hajdanán 5-ös férőhellyel rendelkezett, csak az le lett vágva róla. Gyönyörű, legalább 2-2.5 colos lappal, nem mai darab. A műhelyben és az asztalon kellemes kuszaság, az egyik széken pecabotok, mutatva az érdeklődést, gyönyörű régi függőmotor, védőszekrényes csiszológép, új, amolyan „praktikeres” fúrógép, forrasztóasztal. Egy kisebb méretű tuskót láttam, rajta egy szép kovácssatuval, formavasakat egy állványon és több kalapácsot a brettasztalra szerelt tartóhelyen. Voltak nagyon speciális, öreg szerszámok is. Elmondtam tapasztalataimat a rézműves és ezüstműves felhúzásról, de úgy vettem észre, hogy ilyen jellegű munkát nem nagyon végez, mostanában biztos nem, de persze ismerte a dolgot, és meg is lepte, hogy vasformán vaskalapáccsal és fenékkel elfele húztunk mi fel anno a pécsi gyakorlatban (megjegyzem, én próbáltam kutatásaim során megismert ezüstműves jellegű felhúzást, de nekem a rézműves az sokkal kényelmesebb).

            Falk úr említette, hogy a specializáció híve, ha valami olyan munkafolyamat van, amelyet Ő nem tudott saját maga munkájának bevállalni, akkor vagy visszautasította a megrendelőt, vagy Ő is továbbküldte, pl. a Pénzverőbe. Itt szóba került a tálca készítés, ez az alapvetően egyszerűnek tetsző tárgy, mely elkészítéséhez ugyanis nagyon fegyelmezett és kötött munkafegyelem szükségeltetik, egyáltalában nem mindegy, hogy a végső kifeszítéshez hogyan és miképpen planírozzák fel a felületet, hogy a majdani tárgy ne „löbögjön”, merev legyen, tartós, tartsa a síkot, etc… Azt fogalmazódott meg bennem, hogy kisebb munkákat, ékszer jellegű javításokat is elvállal, mutatott is egy olyan dobozt, amelyben olyan bizsu ékszerekbe való betétek, „kövek”, üvegek voltak, amelyet még Ő is úgy kapott egy ötvös halála után az ötvös feleségétől, hiszen a specializált eszközök miatt általában szokás volt régebben és most is, hogy az ötvös halála után megjelennek az egykori kollégák érdeklődni az eszközök és alapanyagok iránt. Én ilyenben még nem részesültem sajnos (vagy szerencsére?), de az a körforgás, továbbadás nagyon is rendben van, és most már tudom, hogy egy korábbi látogatás során a Cservák Tamás műhelyében megcsodált régebbi formájú henger (amely egy ötvösnek hatalmas érték és birtoklása és használata olyan műhely- és emberfelemelő) honnan is érkezett, hiszen Falk úr említette, hogy azt Ő adta a Cservák Tominak.

            Beszélgetésünknek a család megérkezte, feleségének és lányának feltűnése vetett véget. Még pár kisebb kérdés belefért, illetve szerettem volna neki adni egy dvd-t Georg Jensen-ről szóló filmmel, de mivel nincs dvd lejátszója, ezért ez elmaradt.

            Megkérdeztem még, hogy most éppen mivel foglalkozik, mit dolgozik, és pár evőeszközt mutatott, amelyeket tegnap ragasztott be az ezüst nyelébe (ha jól emlékezem aranyozott fejű evőeszközök voltak, ezüst nyéllel), és csiszolásra készítette elő őket. Nem nagy munka, de él a műhely, mindennapi megrendelések vannak, amelyek harmóniában állnak jellemével, életkorával, a műhely elhelyezkedésével, érdeklődési körével.

            Ezzel a látogatással, bár tudtam volna még mit kérdezni, és pár dologban jobban elmélyedni, de ízelítőt kaphattam abból a világból, amelynek szereplői erőteljesen megfogyatkoztak mára, és a fiatalok közül csak kevesen próbálkoztak erre az útra lépni. Falk úr említette, hogy még a múlt rendszerben nem volt egyszerű kisiparosnak, vállalkozónak lenni, milyen nehézkes volt az ezüst beszerzése, a kövek biztosítása, mert elsősorban az óra-ékszereknek és állami fenntartású és ellenőrzésű helyeknek jutott elsőként és az első osztályúnak tartottból. Mára ez megváltozott, szerencsére, de közben sok minden el is veszett, eltűnt, amelyet nem feltétlenül csak az elmúlt államosított időszak okozott, de a felejtésben, a hagyományok el- és megszakadásában ez is közrejátszott.

Saját-tárgy útkeresések

            A félév során természetesen a saját tárgy elképzelések is haladtak, melyhez egy nagyon érdekes, szakirodalmi kötődést, egy kisebb rácsodálkozást sikerült felfedeznem. Ezen túl kipróbáltam egy korábbi tervemen felvetett lemezhasználatot, amely talán majd új utak megnyitására is szolgál. Igyekszem úgy érzékeltetni, és olyan képek beillesztésével bemutatni ezeket a lépéseket, amelyek indokolják Becker és az én munkám egy fejezetben való említését.

Becker találat

            Kölcsönkaptam egy nagyon érdekes és értékes könyvet (amely amúgy az Egyetem könyvtárában is megtalálható). Most egész más szemmel néztem át Friedrich Becker életművét bemutató anyagot[45], ahol a többi között egy nagyon érdekes, az én korábbi tervemhez hasonlatos (5-6-7. kép, Melléklet) tárgyra lehettem figyelmes.

            Becker életművébe tartozó tárgyak ismerete amúgy is javasolt a tervezett, kortárs ékszerrel foglalkozó fémműveseknek, hiszen olyan problematikákat vetett fel jóval korábban, amelyek később ismételten feltűntek vagy feltűnnek más alkotóknál is. Becker a kinetikus ékszerek világában alkotott nagyon nagyot, és ezeknek a tárgyaknak egy bizonyos körét továbbgondolva, az Ő tárgyai szellemiségéhez kapcsolódóan egykori munkatársa[46] jelenleg is készíti, ahogy arról a weboldal és a 2010-es Inhorgenta emlékeim is tudósítanak. Különösen izgalmasak a Becker féle tárgyak sorában azokat a formai (két irányból felhúzható gyűrű, etc.) vagy alapanyagban való analógiákat felfedezni, amelyek pl. a Niessing cég[47] Tension ring-jének[48] azóta már szintén áttételes, más alkotóknál is feltűnő tovább-továbbfejlődéséhez vezethetett, amelyet ugyan Becker nevéhez kötnek, de azóta nagyon sok változáson és fejlődésen esett át. Ilyen Becker-elemnek tekinthető a rozsdamentes acél, mint mára már bejáratott ékszer alapanyag, nála jelenik meg talán egyik elsőként a ’80-as évekkel kezdődően. Számomra különösen izgalmas az a fajta kapcsolat, amely a kisméretű tárgyainál, ékszereinél megjelenő kinetikus mozgások nagy méretben, köztéri alkotásokban való megjelenéséhez vezetett, ezzel a korábban brossként vagy gyűrűként feltűnő jelenségek válhattak hatalmas méretű, szobrász léptékkel nézve is nagy alkotásokká. Mintha az ékszerek egyfajta makettek lettek volna csupán ezekhez a nagyméretű köztéri alkotásokhoz…

            Ez a színes és figyelemre méltó életműnek számomra nem voltak ismertek az ezüstműves jellegű tárgyai, amelyekre találtam most rá e könyv lapozgatásával. Az előző dolgozatomban bemutatott háromlábú tálra találtam most egy kifordított helyzetű, másról szóló tárgyat, de ezt fontosnak tartottam most belevenni mostani írásomba, s ezzel Beckert is felvonultatni az ezüstművesség szempontjából említett alkotók sorába.

            Becker Columbus tojástartója (7. kép, Melléklet) egy csak azok közül a tárgyak közül, amely témakörében ide, az ezüstművesség tárgyai közé sorolhatunk. Nekem amúgy geg-tárgy az ujj-evőeszköz elnevezésű tárgya, ahol az ujjvégekre egyfajta gyűszűként húzhatóak fel kanálra, villára, étek megragadó eszközökre hasonlatos formai kialakítású ujj-végek, amely használati értéke ugyan megkérdőjelezhető pl. a kanál esetében, de mint elképzelés és mint projekt figyelemre méltó. Kávés és teáskannáinál, gyertyatartóinál talán kevésbé jelenik meg ez a kifordítás, inkább csak az egyszerű és letisztult formakészlettel építi fel ezeket a tárgyait, melyekben valahogy nem tudott vagy nem akart megjelenni a kinetika vagy egyéb játék lehetősége, de formai alakításával, a henger és hasáb csonkolásával, a gömb-formák szerepeltetésével egy elég sajátos világot hozott létre, amely nem szakít a korábban kialakult tárgyi felépítettséggel. Többet nem tesznek hozzá és nem is nagyon vesznek el ezek a tárgyak, ugyanúgy megtalálható a tárgy megállásáért felelős lábazat, a test, a csőr a kiöntőknél, vagy a más anyagú fogantyú, és a gyertyatartói is szinte klasszikus tagozódást sejtetnek, csak mindezt motívumok nélkül, a tömegükben kialakított formák játékával.

            Pedig a kiöntőkben tárolt folyadékok esetében lehetne egy folyadékáramlás vagy épp belső folyadékmennyiség változása, csökkenése miatt játékokat belevinni, ezzel itt is feltámasztani a kinetikát, de pl. a gyertya égése közbeni gyertya-súlycsökkenés is „motorja” lehetne egy használat, a gyertya égése közben történő alakváltozásnak vagy mozgásnak. Ezek akár izgalmas kiegészítések, tárgykészítési elvek is lehetnének, kiegészíteni Becker tárgyainak sorát olyanokkal, ahol a kinetika is megjelenik.

Lemezből tárgy, máshogy

            A tavalyi és korábbi felhúzási gyakorlataim után egy olyan papírra vetett tárgy-tervet vettem elő és igyekeztem lemodellezni anyagból, amely a lemezekből máshogy építkezik, nem a klasszikus ezüstműves tárgyépítési módozatokkal és nem képlékeny alakítással (8. kép, Melléklet). Egyfajta rétegződésből felépülő tárgyaknál nem elsődleges szempont a kis súly és a lemez-szerűség, egész máshogy jelenik meg a lemez ezekben a tárgyakban. Mintha csak egy alapfunkciót felszeletelnénk, azokat vágnánk ki egy-egy lemezből, és az előzetesen átgondolt összeillesztéssel ezek a rétegek később egymás mellé kerülve egy tömböt alkotnak. Egy alap testet építettem meg, egy kubust, amelyből egy félgömb alakú forma került eltávolításra (9. kép, Melléklet). A tárgy nem készült el teljesen, egy kísérlet, szándékaim és korábbi tervem szerint négy keréken lehetne odébb gurítani/tolni ezt a „tálat”, amely egyébként nem alkalmas folyadék tárolására. Inkább egyfajta kosár, mint tál, ha nagyon a funkciót szeretnénk megtalálni, de elsődlegesen nem ez motivált, amikor ennek a tárgy-modellnek az elkészítésével fáradoztam, nem a funkció oldaláról igyekeztem elindulni. A lemeznek, mint általában az eddig megismert ezüstműves alapfolyamatok kiindulópontjának egy más szintű és más jellegű felhasználására tettem egy kísérletet. Az eredmény egy elég súlyos tárgy lett (110 db, 110x50 mm-es, 1-es vaslemezből majd 5 kg!), amelybe nagyon nagy terjedelmű lemez került felhasználásra. Ez talán egyfajta véglet felé menő iránynak is tekinthető, mintha csak a két jelző: a gazdaságos anyaghasználat, viszonylag nagy, terjedelmes méret létrehozása lehetőleg nem olyan sok anyagból klasszikus ezüstműves tárgykészítési elvek kifricskázására lett volna egy próbálkozás.

            Ahogy készítettem ezt a tárgyat, sok minden eszembe jutott a rengeteg lombfűrészelés közben: pl. hogy nem feltétlenül csak egy egyszerű félgömb lehetne az eltávolított forma, vagy az, hogy érdekes lenne sok, azonos formájú, valami ipari használatban lévő egyforma lemez egymáshoz sorolásából tárgyat alkotni. Eszembe jutott, hogy szögletes U alakú lemezek bizonyos ipari tekercsekben megtalálhatóak, és azok felhasználásával is létrehozható ez a hatás. Aztán nagyon tetszett az az elképzelés, hogy e tárgyat egyfajta „szereld magad/ állítsd össze magad” irányba is el lehetne vinni, ha az összeillesztő pontok azonos helyen vannak elhelyezve. Nagyon tetszettek a lombfűrészelésből adódó függőleges vágások és az anyagvastagságból adódó elcsúszások, egyfajta pixel szerűség jelent így meg, amely az anyagvastagság növelésével, ill. a lemezek egymástól való eltávolított rögzítésével sokkal hangsúlyosabban is megjelentethetőek.

            Természetesen tudom, hogy ez a jelenség nem most jött létre az én tervemmel, én magam is foglalkoztam vele 2004-ben, amikor emlékjelet terveztem, ahol üveg (modellezés folyamán plexi) lapokra egyes rétegekre foglaltam bele egy emberi arc rétegeit, majd összeállítva adta ki a fejet. Ez a fajta térképekről, esetleg építészeti modellekről ismert domborzati szintjelző vonalak tűntek most fel újra ennél a tervemnél, de hirtelen eszembe jutott a csehországi Prága Károly hídjának „budai” hídfőjénél lévő kis parkban felállított két emberi alakos szobor képe is, amelyről most fájdalom, de nem tudok képet csatolni, pedig ezek a szobrok is lemezszerű felépítettséggel jöttek létre, egy nagyon izgalmas és szokatlan szobrot alkotva ezzel.

Moszkvai ezüstműves tapasztalások

            2011. június 6. és 14. között Moszkvában jártam a FISE-vel[49], és ennek a látogatásnak a kapcsán értek olyan szakmai élmények is, amelyek e dolgozatba kívánkoznak. Nemcsak azok a turista-lét közben megszerzett élmények említődnek itt fel, mind pl. a moszkvai metró pazar csillárjai és egyéb fényforrásai, amelyek magukban is megérnének egy tanulmányt. Ezzel kapcsolatban sorolhatnám is fel szépen sorban a különböző állomások lámpa- és csillármegoldásait, mint pl. Smolenskaya érdekes, egymás mellé rendezett 5 üvegcsőben elhelyezett fénycsöves falilámpa-karjait, vagy ez előbbihez hasonlító, üvegcsőben elhelyezett fénycsöves csillárjait a Prospekt Mira állomásnak, de a Belorusskaya falfülkébe állított kandeláberjeit, vagy Kievskaya[50] hintókerék felépítésű és hatású mennyezeti csillárjai is érdekes példái a fémművesek munkáinak, persze egy sajátos kor és környezet adta megrendelésnek. Az egyik állomáson láttam olyan, a központi tér közepén elhelyezett, álló fényforrásokat, amelyekről a metróban szokásos tömeg és lökdösődés ellenére sem estek le a búrák, pedig igen könnyen megtörténhetett volna a lámpa jellege miatt. Nagyon izgalmas volt látni ezeket a részleteket, még ha ebben az esetben ezeknek a tárgyaknak inkább a rézművesség, mint az ezüstművesség a szűkebb befoglaló szerveződési egysége.

Moszkvai ötvös jellegű élmények

            A Kremlben látható ezüstműves tárgyak özöne viszont már igazán ennek az ezüstműves irányultságú kutatásnak a kiegészítése, nagyszerű kitekintési lehetőség a témában. Természetesen hihetetlen élmény volt a Fegyvertárnak nevezett Kreml-beli kiállítótermekben csodálni a fantasztikus alkotásokat, közben akár egy vitrinben többet is lehetett látni a mi Vezekényi tálunkhoz hasonló méretű, vagy még annál nagyobb és díszesebb kialakítású domborított mintájú tálakból, vagy látni a gazdagabbnál gazdagabb anyag-felhasználású és pazarabb, készítési korára jellemző formai kialakítású ötvös alkotásokat. Az a 1.5-2 óra, ami tartózkodást a látogató csoportunknak engedélyeztek, sajnos személy szerint nekem nem volt elég az anyag végigtekintésére, de ennyi tárgy összehalmozott megtekintése komolyan meg is terheli a befogadóképességet.

            Számomra több új tárgytípus ismeretével gazdagodott a szakmai tárházam: az egyik egy ékszerfajta, a „panagia[51]” elnevezésű nagyobb méretű díszes nyakék. A másik a díszes merítő edények (mint egyfajta nagyszentmiklósi kincs ivócsanak analógiák), amelyeket „kovshik”-nak vagy „kovsh[52]”-nak[53] neveznek, melyek alapvetően fából készített edények[54] voltak egykor, később készültek díszesebb, drágább, nemesebb anyagokból. A harmadik, orosz ezüstművességre jellemző tárgytípus az un. húsvéti tojások, amely mind a mai napig élnek a köztudatban és összekapcsolódtak a Romanov cári dinasztiával, mint a díszes, magas reprezentációt megtestesítő, nagy értékű ajándékok, ahogy azt a mostani turista shop felső kategóriájú tárgyai között is lehetett látni távoli utánérzéseit. Fabergé és műhelye indította el a cári udvarban ezeknek a tárgyaknak a sorát, és különösen szép és érdekes tojásokat lehetett látni az Armoury és a Blagoveshchensky katedrális kiállításain. Nekem személy szerint három tojás, az Óra-tojás, a Transz-Szibériai Expressz tojás és a Standard Yacht tojás[55] maradt meg emlékezetemben, utóbbinál még arra is figyeltek, hogy a hajó előrehaladásával keltett hullámok is meg legyenek formálva a hegyikristály alapban. Aprólékosságával az Alexandrovsky-palota tojás és Moszkvai Kreml tojás is kiemelkedő darab, melyeket közelről látva és körbejárva szintén fantasztikus szakmai élményt jelentettek.

Látogatás a Sztroganov Akadémián

            A moszkvai úthoz hozzá tartozott az egy művészeti akadémia meglátogatása is, ahol épp a látogatás napján[56] különböző szakmai kiértékelések (belsőépítészeti és fémműves) is zajlottak. Az előzetesen leszervezett látogatásra a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztató Központ egyik munkatársának, Misának a vezetésével jutottunk el, és a sötétzöld metróvonal Sokol megállójáig, már egészen északon és onnan a közelben található nagyméretű közlekedési csomópont felújítás miatt értünk gyalog az Akadémia épületéig[57].

            Az előzetesen megbeszélt érkezési időpontról lecsúszott ugyan a nagy létszámú csoportunk, de így is vártak, és az Akadémia külföldi kapcsolatokért felelős irodájának munkatársa köszöntött minket és vezetett be az iskola elsőnek kissé zegzugosnak tűnő épületébe, ahol az egyik tanszékvezetőhöz kísért minket. Itt az egyetem felépítéséről kaphattunk tájékoztatást valamint egy igen dekoratív, a belsőépítészeti tanszék évenkénti és szemeszterenkénti programját és bizonyos feladatait bemutató orosz nyelvű prospektust is kaphattunk. Ahogy arról az egyetem angol nyelvű honlapja is[58] tájékoztat, és ahogy helyben angolul a tanszékvezetőtől is kaphattuk híreket, az itteni képzés nem 5, hanem 6 évre van hangolva, és nagyon érdekes az a rendszer, ahogy az itteni tanszékek felépülnek, és szervezik az egyes mai és régebbi gyökerekkel rendelkező iparművészeti ágakat. A Sergey Stroganov báró által 1825-ben alapított iskola az alkalmazott és dekoratív művészetek oktatására rendezkedett be, és történetében ezt megőrizve nagyon izgalmas időszakokon ment át napjainkig. Már az alapítást nem sokkal követően állami képzési hellyé alakult, amely felvette alapítójának nevét, majd 1918-at követően vált a nálunk is ismert Vkhutemas és Vkhutein intézményévé. Az 1930-as évek végén újabb átnevezés és a II. vh. utáni átszervezést követően végül 1996-ban kapta vissza alapítójának nevét és alakult ki jelenlegi elnevezése, ahol jelenleg az eredeti célkitűzéseknek megfelelően az iparművészet különböző ágazatait oktatják a hallgatóknak.

            Az akadémia épülete láthatóan két különböző építési korból származó épületből áll: egy első traktusból, melynek homlokzata és fogadócsarnoka reprezentatívabb, természetesen az épület tengelyében a földszinten, a belépés utáni térben az alapító szobrával. Ehhez kapcsolódik két oldalt összekötő szárnnyal, folyósokkal és lépcsőházakkal a hátsó, kissé szűkösebb terekkel készített kb. 6 emeletes újabb épület-szárny, ahova a mi utunk is vezetett. Az ide való utunk során láttam meg ötvösműhelyre utaló helyiségeket, amelyre akkor nem volt idő. Egy viszonylag nagyméretű tárgyalóterembe, egy nagy asztal köré ültettek le minket, majd az iskolavezetői tájékoztatást követően megkezdődött utunk az iskola különböző, külsősök számára is nyitott helyiségeibe, elsőként abba a kiállítótérként is működő raktárhelyiségbe, ahol az üveg és szilikát szakosok munkáit lehetett megtekinteni. Itt külön felelőse volt a gyűjteménynek, aki körbevezetett minket, és az üveggel foglalkozóknak egy kifejezetten nagy élményt jelentett a különböző korokból származó üvegmunkák megtekintése, amelyek között a legújabb a legutolsó diplomamunka volt. Arról, hogy a tárgyak mi alapján kerülnek be ebbe az archívumba, ebbe a belső gyűjteménybe, nem esett szó, de mint kezdeményezés, hogy az intézményben született tárgyak nem csak jobb esetben képen maradnak meg, hanem tárgyi valójukban is, és ezzel egy belső, házi gyűjtemény alakulhat ki, amely mutatja a különböző korok eredményeit is, más tanárok és más gondolkodásmódok alakította tárgyakat is, mindenképpen figyelemreméltó. Láthattunk szocreál időszakból itt maradt, a korra jellemző díszítéssel ellátott bögréket és kolhozparasztok kis szobrocskáit is, amelyek így együtt a mai eredményekkel teljesen rendben lévő összképet mutattak, egy olyan képet, ahol az esetleg mai szemmel máshogy értékelt múlt sem lett gyökeresen kiirtva az emlékezetből, még megtalálható, és már a helyén értékelt. Sajnos a fémműves hasonló jellegű házi gyűjteményt nem volt lehetőség megtekinteni.

            Ezt követően elvezettek minket egy másik emeleten található helyiségbe, egy múzeumba[59], ahol az iskola történetével, különböző korszakaival, tárgyaival lehetett találkozni, különös tekintettel azokra a régebbi korok tárgyaira, amelyeket a restaurátor tanszék hallgatói vizsgamunkaként vagy egyéb feladatként mentettek meg az utókornak. Lehetett itt látni igen sokfajta tárgyat és bútort egy kisebb és egy nagyobb helyiségben elhelyezett tárlókban. A nagyobb helyiség tágabban, az iskolától jobban eltávolodva foglalkozott az iparművészeti tárgyakkal (itt nem is engedtek minket fényképezni), és itt láthattunk a XIX. századot megelőző fém, üveg, porcelán, bútor és egyéb tárgyakat is, de egészen régi, kissé néprajzi ízű tárgycsoportok is megjelentek a gyűjtemény régebbi területén.

            Ezután elvezettek minket egy másik kiállítótérre, ahol éppen a festők építették a kiállításukat a majdani kiértékeléshez, majd az egyetem menzájára vittek minket, így kipróbálhatta a társaság az itteni étkeket. Kérdeztem, hogy ötvös műhelyt megnézhetném-e, de azt a választ kaptam, hogy nincsenek már a műhelyben, mivel a kiértékelés időszaka van. Mivel azonban én láttam, az iskolában való vonulás közben, hogy egy ötvösműhely-szerű rész igenis nyitott ajtókkal a munka folyását és az én betekintési lehetőségem ígéri, ezért vettem a bátorságot, hogy visszataláljak az épület korábban látott pontjára.

Ötvös műhely a Sztroganov Akadémián

            Az ötvös műhelyben két műhelyvezető tanárt találtam, és 3-4 leányzót, akik épp munkáikkal foglalkoztak. Az egyikükkel sikerült angolul kommunikálni, és közvetve lehetőséget és engedélyt kérhettem a körbetekintésre és pár fénykép készítésére. Ezt megkaptam, így egy kicsit beleláthattam az itteni műhely működésébe. Két terem volt a munkára és a brettasztalokra (10. kép, Melléklet), ezeket egészítette kis a lágyító és savazó helyiség, és egy hosszabb folyosó vezetett ide a közlekedő irányról. A nagyobb teremben több brettasztal volt, és itt éppen dróthúzás műveletét próbálta az egyik hölgy, a másik hallgató pedig tradicionálisabb rekeszzománc munkának a keretépítését készítette, több egymáshoz hasonló keretet, de azt nem láthattam, hogy éppen milyen munkák készülnek, tervek, modellek nem voltak elől. A teremben található kis vitrinben hagyományosabb tárgyakat láttam (11. kép, Melléklet) kitéve, ahol a filigrán munkák és a zománc, főleg az alap nélküli rekeszzománc volt az elterjedtebb, épp egy kis égőt illesztettek bele az egyik tárgyba, amely így lámpabúra-szerűen áttetszett, de merészebb, maibb tervezésű tárgyra nem emlékezem. Az ebben a teremben lévő tanár barátságos volt, még ha nem is értettünk egymás nyelvén, de megengedte, hogy az Ő brettasztaláról is készítsek fényképet, ill. mutatott olyan elefántcsont és egyéb csont-faragásokat, amelyeket Ő készített mesterien. E műhely melletti másik terem egy kicsit szellősebb volt, középen nagyobb asztalfelület, a falaknál két brettasztal, egy gépi henger és egy kisebb eszterga volt látható. Ebben a teremben a tanári helyiség el volt választva egy kis fallal, ahol bent dolgozott a tanár. Az sajnos nem derült ki számomra, hogy mi a két terem külön elhelyezésének indoka, ezt az itt elhelyezett gépek és látott műveletek nem feltétlenül indokolták, de láthatóan az egyik teremben dolgozó hölgy ment a másikba valami munkafolyamatot elvégezni, és vissza.

            Benyomásra egy kissé kisebb hangsúlyú műhelyt láthattam, amelynek gépesítése egy alap műhelyhez volt inkább hasonlatos. Valahogy azt éreztem, hogy inkább középiskola szintű képzés folyik a tradicionális technikák és a zománc készítés fortélyainak magas szintű elsajátításával. Persze ez a kép torz lehet, hiszen egy nem teljes kapacitással működő műhelyt láthattam, azt is inkább tanulói feladatok végzése közben. A falakon olyan bemutató tablók voltak, amelyek elgondolkodtattak abban, hogy most a fém-restauráló vagy a fémes tervező műhelyben vagyok épp, hiszen inkább tradicionálisabb tárgyak elemzését bemutató fali panelek voltak körben láthatóak.

            Mivel az az információ is elhangzott a látogatás szervezése során, hogy ötvös diplomavédés van éppen látogatásunk az időpontjában (de oda nem tudott bevinni minket kísérőnk, mert épp nem volt alkalmas), ezért ide is tettem még egy próbát később. Éppen akkor értem vissza erre a helyre, amikor az a már elhangzott védés végső értékelése[60] zajlott, és az érintettek kint vártak a folyosón, és épp akkor kinyílt az ajtó, és pár pillanatra be tudtam tekinteni, hogy egy fémműves mivel is diplomázhat ebben az intézményben, Moszkvában, 2011-ben. A teremben épp az ünnepélyes és természetesen orosz nyelvű eredményhirdetés kezdődött el, az érdeklődőkkel, családtagokkal, az értékelő bizottsággal és tanárokkal, csoporttársakkal, így a sok ember miatt csak két munkához fértem oda a 6-7 diplomázó anyagából. Két munkát tudtam gyorsan áttekinteni, mindkettő egyfajta baldachin volt, az egyik egy parkba, a másik pedig egy szakrális épület mögött, egy kereszt fölé készült. Mindkét terven azt láttam, hogy mind a virtuális térbe behelyezett képek terén, mind a több méretarányban és léptékben elkészített környezetmodellekkel, részletekkel színvonalasan oldották meg a feladatot (12. kép, Melléklet).

Sztroganov akadémia tanszékeinek felépítése

            A tanszékeket és szakokat tekintve igyekeztek minden területet lefedni, és olyanok is megjelennek, amelyek nekem a helyi orosz hagyományokból adódhatnak. A restaurátor- képzésen belül (ami nálunk hagyományosan a Képzőművészeti Egyetem képzésébe van szervezve, de itt az iparművészet területeként és képzési intézményébe van integrálva) két fajta képzés található, a fém- és bútor-restaurátor. A dekoratív alkalmazott művészetek elnevezésű tanszéken belül (amely a jelenlegi MOME tárgytervező tanszéknek felel meg) képzik a fémműves, keramikus és üveg tervezőket. Kissé furcsán hat az iparművészeti ágak között a festészeti tanszék kiegészítve a monumentális jelzővel, ahol szobrászat, festészet és monumentális dekoratív festészet irányzatok vannak feltűntetve. Ennél a tanszéknél fedezhetőek fel azok az igények, a hatalmas méretű szobrok és festmények, amelyekben esetleg a régi korok gyakorlatának emléke idéződhet fel, de itt érezhető egyfajta zökkenés az angol nyelvű honlapon, ahol a „painting” és a „decorative-art” egységek alatt ugyanaz az anyag ugrik fel. A grafikai, vizuális kommunikáció-szerű tanszéken olyan irányok láthatóak, mint grafikus, könyv- és plakáttervező. A belsőépítészeti tanszék belső tagozódásában látható klasszikusan a belsőépítész és bútortervező, és talán meglepően a textiltervező irányzat is ide van besorolva. A design tanszék felsorolásában pedig az ipari formatervezők, környezet tervezők (talán építészet?), és a közlekedés-járműtervező ágazatok láthatóak. A tanszékek sora kiegészül a művészettörténet és elmélet tanszékkel (furcsa, hogy képzőművészet szó található az elnevezésben egy alapvetően iparművészeti beállítottságú iskolában), ahol művészeti kritikus elnevezésű képzés folyik.

            Kicsit úgy éreztem ott jártamkor is és a mostani internetes utánanézésem után is, hogy talán ez a felsorolás a mostani lehetőségekre és igényekre adott válasz. Mivel nem ez az egyetlen művészeti felsőoktatási képzéssel[61] foglalkozó intézmény, de nem szeretne esetleg lemaradni a hallgatókért indított versenyben, kiegészítette képzését olyan nem feltétlenül csak az iparművészetre jellemző szakokkal, közben pedig megtartva egyes korábbi tanszékeket, amelyek talán a mostani korban kissé akár túlhaladottnak tekinthetőek a mi szemünkkel.            Talán csak fordításból fakadó eltérés (én az angolra kell, hogy hagyatkozzak, pedig az orosz nyelvű sokkal részletgazdagabb) az iskola megnevezése, de egy másik forrásból, egy szakmai CV-ben erre az iskolára a „Stroganoff Academy of  Art  and Industrial Design  in Moscow” angol elnevezést találtam, ahol külön megjelenik az Art szó is, és ezzel a festészet tanszéki megjelenését is indokolja. Másik helyen egy olyan elnevezéssel találkozhatom, amely szintén erre az intézményre utal, de itt csak az iparművészeti elnevezés emelkedik ki hangsúlyosan: „Moscow State Industrial Art University” (Московский государственный художественно-промышленный университет), amely szintén az 1825-ben alapított Stroganov Akadémiára utal. Itt lehet[62] látni azt az eltérést és nem minden ízében angolra lefordított intézményi weboldalt, amely feloldhatná a különbözőségeket.

            A Stroganov Akadémiával való találkozás szintén hasznos tapasztalat volt számomra, hiszen lehetett látni azokat az eltérő elemeket, amelyek az itthoni képzéstől különböznek, színesítik, kiegészíthetik az iparművészettel, design-al foglalkozó felsőoktatás szerepköreit. Az, hogy a restaurálás és a tervezés megférhet akár közösen egy műhelyben is, hogy az elkészülő tárgyaknak van egy belső gyűjteménye, és hogy az iskolának van egy saját gyűjteménnyel rendelkező önálló múzeuma, mind érdekes adalékok az iparművészeti képzés művelésére. Az a kis lehetőség, amely betekintést engedett az elkészült ötvös diplomamunkák megoldásaiba, számomra nagyon színvonalas képet mutattak az intézményben folyó munkáról. Érdekes az, hogy a belsőépítész műhelyek felé a folyósokon haladva olyan kézzel készített, M 1:1-es székek kézzel készített ábrázolásait láthattuk, ahol lehetett látni azt a szándékot, hogy ne csak számítógéppel tudják imitálni azt a textúrát, hanem a régebbi iskola elvei szerint maguk is létre tudják hozni azt szabadkézzel. Az ötvösműhely, de az egyéb látott eredmények láttán az volt a benyomásom, hogy a nálunk is felmerült iparművészet szó változásával, a craft és az art vagy design része és aránya itt mintha békésebben megfértek volna egymás mellett.

Összegzés

Így utólag visszatekintve az elmúlt szemeszterre és ez alatt az idő alatt engem ért benyomásokra, igencsak mozgalmas és sokrétű időszak áll mögöttem. Csak a legutóbbi és legfrissebb történéseket, a moszkvai utazás során tapasztaltakat figyelve elmondhatom, hogy újabb és az eddigieket véleményem szerint kiegészítő ismereteket sikerült kutatásomhoz kapcsolni. A moszkvai FISE-kiállítás megnyitó szövegében elhangzott, hogy régebben, a ’80-as években a magyar kiadású friss művészeti könyvek milyen jó minőségben és terjedelemben jelentek meg nálunk, amely a hozzánk látogató oroszoknak, ha nem is értették, de nagy élményt jelentettek. Most ugyanezt tudom elmondani, fordítva, hogy a moszkvai Novy Arbat-on található könyvpalotában olyan mennyiségű, minőségű (és értékű) művészettel és design-al foglalkozó könyveket láthattam[63], hogy fájó szívvel kellett tudomásul vennem, hogy nem bírom az orosz nyelvet. A moszkvai utazás előtti, korábbi hazai műhely- és vállalatlátogatásaim is sokat jelentettek számomra, hogy a hazai ezüstművesség és az ehhez a témához és korábbi írásomhoz kapcsolódó fémjelek világával jobban tisztában lehessek.

Következő szemeszterben még mindig van tudomásom olyan hazai ezüstművesről, akit fel szeretnék keresni, valamint bizonyos részletek miatt a már korábban felkeresett személyektől pontosítások, rákérdezések miatt lehet árnyalni az első látogatás utáni képet, mint ahogy az a Metal Art-nál már meg is történhetett.

Rózsa Béla

bela.rozsa@gmail.com

06 30 364 70 42

Sümeg, 2011. június 19.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

(A moszkvai utazás miatt előzetesen kértem és kaptam egy hét haladékot írásom leadására. RB)

Mellékletek - képek

1. kép: Metal Art Zrt és a Nehiti elhelyezkedése madártávlatból (kép elforgatva balra 90°-al - a dolgozatban, itt monitor-barát beforgatás)

 2.kép: kb. 50.000.000.- Ft értékű arany tömb a Metal Art Zrt. anyag-előkészítő műhelyében

3. kép: Metal Art Zrt. látogatói ezüst érme

(*egyfajta múltban élést jelent számomra az a nosztalgikus kép, hogy a már máshogy nevezett cég emlékérme még a jóval korábbi elnevezés alatti érmet ad ki látogatóinak emlékbe)

4. kép: Oppi féle ötvös szakmai elágazások felosztása és kapcsolódása

(ez az alsó félkör és a felső keret között látható vonal valamikor túl markáns, mint pl. Falk úr eseténél…)

5. kép: Háromlábú, duplafalú tál terve

6. kép: Háromlábú, felhúzással, lemezből készített tárgy kísérlete

7. kép: Friedrich Becker: Columbus tojástartó, 1960.

(bár Becker lemezből készített tárgyának három kis láb kiemelkedése nem a tárgy, hanem a tojás megállításáért felel, jellege és az általam készített anyag és technikai kísérlet miatt belekerül mostani anyagomba)

8. kép: Lemezből készített tárgy, máshogy (két oldal a tervfüzetemből, 90°-al elforgatva balra)

(A terveken látható lemez tárgyak egyfajta képlékeny alakítás nélküli tárgyalakításra példák, lemezből.)

9. kép: Lemezből, kivágott lemezek egymás mellé sorolásából kialakított tárgy modellje

(Az összeállítás 4 db menetes szárral történt, amely lehetőséget ad másfajta összeépítési játékokra is. Az egymástól különböző távtartókkal eltávolított lemezekkel az alapvetően félgömbre komponált belső üreg egyéb érdekes alakzatokat is fel tud venni…)

10. kép: Ötvös műhely képe a Sztroganov Akadémián / 2011., Moszkva, Oroszország

(a kisebb és nagyobb terem részlete, falakon a tablók főként régebbi tárgyakat mutatnak)

11. kép: Munka az ötvös műhelyben és a vitrinbe helyezett tárgyak a Sztroganov Akadémián

(2011. június 8.-án kisebb munkálatok folytak a műhelyben, a piros pántos hölgy épp dróthúzásra készül. Alul a vitrinnek egy polcán látható zománc és tradicionálisabb munkák képe.)

12. kép: Fémműves diploma plakátja és modelljei a Sztroganov Akadémiáról / 2011.

(felül a kb. A1-es méretű tabló, alul pedig a különböző méretaránnyal és léptékkel megformált modellek)

----------------------------------------------------------------------------------------------

Irodalomjegyzék

Könyvjegyzék

-          Fémjelzési előírásaink (Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet; Budapest, 1979.) – 1867-1980 közötti magyarországi fémjelek és a ’80-as évekbeli jogszabályok bemutató könyvecskéje

-          Friedrich Becker: Schmuck. Kinetik. Objekte (jewellery. kinetic. objects) (Hildegard Becker / Arnoldsche Art Publisers, Stuttgart, 1997.)(ISBN 3-925369-76-7) (Made in Europe, 2nd edition, 2001.)

-          Tavi Károly: A Magyar Királyi Főfémjelző Hivatal és Fémbeváltó Hivatal ötvenéves története / 1867-1916 (Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Budapest, 1918.)

-          Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig (Az 1936. évi kiadás 2. reprint kiadása; Kiss József Könyvkiadó)(ISBN 978-963-87378-3-0)

-          P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977.)(ISBN 963 10 1566 1)

-          Moscow Metro travel guide (Moscow Metro, Knigi WAM, 2008.)(ISBN 978-5-98401-003-0)

-          The World of Fabergé („Moscow Kremlin” State Museum-Preserve of History and Culture, Moscow, 2000.)(ISBN 5-900743-50-0) / 36-52.oldal

Internetes források kigyűjtött listája

-          http://www.metal-art.hu/nyito/nyitolap.php

-          http://www.omm.hu/ontode/index.htm

-          http://www.youtube.com/watch?v=fJ58Ub_MuSc&feature=related

-          http://www.bere.hu/

-          http://www.mohr-studio.fw.hu/

-          http://www.bmag.org.uk/museum-of-the-jewellery-quarter

-          http://www.jewelleryquarter.net/about/sub-page/museum-of-the-jewellery-quarter/

-          http://www.google.hu/search?hl=hu&source=hp&biw=1260&bih=640&q=74%2F2004.+%28IV.29.%29+GKM+&oq=74%2F2004.+%28IV.29.%29+GKM+&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=e&gs_upl=907l907l0l1l1l0l0l0l0l203l203l2-1l1

-          http://www.mkeh.gov.hu/jogszabalyok/kormanyrend

-          http://www.giergl.hu/index.php?eid=e8b450fb2df2fea0

-          http://www.giergl.hu/index.php?eid=aec0252846c1a0ce

-          http://www.google.hu/search?hl=hu&biw=1260&bih=640&q=Falk+Gy%C3%B6rgy+ez%C3%BCstm%C5%B1ves+el%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9ge&oq=Falk+Gy%C3%B6rgy+ez%C3%BCstm%C5%B1ves+el%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9ge&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=e&gs_upl=3063l5610l0l13l13l0l12l0l0l125l125l0.1

-          http://www.kezmuves-prateru.sulinet.hu/kiallitasok.htm

-          http://wikimapia.org/1761384/hu/Magyar-Kult%C3%BAra-H%C3%A1za

-          http://www.mka.hu/fooldal.html

-          http://www.hungoro.hu/

-          http://www.atelier-berger.de/start1.html

-          http://de.niessing.com/schmuck/spannringe/

-          http://www.elementjewellery.com/niessing-rings/1/niessing-rings_97.aspx

-          http://www.silvercollection.it/dictionarykovsh.html

-          http://textplay.net/pages/0014.htm

-          http://www.mghpu.ru/content/production/02about/04museum/mus_mb_01b.slide.jpg

-          http://stroganovschoolofarts.ru/ ; http://www.mghpu.ru/

-          http://www.mghpu.ru/?page=02about/04museum

-          http://vimeo.com/17091262

 (!)

A dolgozatban közzétett kanál készítési segéd anyag korlátozott ideig (2011. június 26., 23.20-ig) letölthető az alábbi elérhetőségről: LETÖLTÉS: http://www.mamutmail.hu/?action=download&sid=6d4d0a49ab5e63223a070a28ec8e4625 KÜLDÖTT FÁJL: SPOON_story_in_A4_RB20110316_Repaired.pdf  75.73 MB. TÖRLÉS: A feltöltött fájl a szerverről 7 nap múlva automatikusan törlődik. Letöltési határidő: 2011-06-26 23:20:24 (GMT +02:00) – amennyiben ezután az időpont után lenne igény az anyag esetleges megtekintésére, úgy email címem a következő: bela.rozsa@gmail.com

LÁBJEGYZETEK

---

[1] Metal Art Zrt. üzemlátogatás – MOME BA2 fémműves hallgatók részére. Jelige: KÉPLÉKENY ALAKÍTÁSOK – 2011. február 23., 8.30-tól 11.00-ig (2,5 óra). Körbevezette a csoportot: Bánki Sándor műszaki igazgató. Kísérő: Kovács István. Forrás az elérhetőségekhez: http://www.metal-art.hu/kontakt/uzemek.php

Az írás 2011. február 28.-án keletkezett.

[2]  http://www.metal-art.hu/nyito/nyitolap.php

[3]  Gauguin: http://www.matud.iif.hu/06apr/Rasko01.jpg

[4]  http://www.omm.hu/ontode/index.htm

[5] www.auren.hu – Auren Kft. ötvös szerszám -kereskedés, mely az egykori Pénzverő területén működik, megközelítése egy másik kapun lehetséges

[6] az egyik How Its Made filmben lehet látni: gyűjtői pénzérme készítése folyamán, az kb. 1min15sec környékén:  http://www.youtube.com/watch?v=fJ58Ub_MuSc&feature=related

[7] nekem a „jusztírozás” szakmai szótáramban a párhuzamos vonalnyomokat hagyó vésőt és annak használatát, annak nyomhagyását jelentette eddig

[8] extrudálás: képlékeny, pépes anyagok sajtolása felmelegített csigaorsóval; megszilárdulva az felveszi a formázó nyílás alakját.  Eredete: latin. Forrás: Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára

( http://idegen-szavak.hu/extrud%C3%A1l%C3%A1s )

[9] A brett a hagyományos ötvös munkaasztal, amelyre a félköríves kivágás, robosztusabb kialakítás, vastagabb asztal-lap és az un. fejnágli (reszelőszög) jelenléte jellemző

[10]  Talán ez az un. várszagoló:  http://www.metal-art.hu/kepek/aranyaru/591J235500059.JPG

[11] Lényegében ez az az épület, amelyben az ötvösök által ismert Auren ötvös-szerszám  kereskedés is található, és ide úgy is be lehet jönni, ha nem a Metal Art főkapuján jövünk be, tehát nem az Üllői útról, hanem a Bláthy  Ottó utca felől lehet közelíteni.

[12] Nem is oly régen festették le a homlokzatot: egy fél éve még lehetett látni az egykori Pénzverő egykori nagyméretű feliratának nyomait a homlokzaton… Mára ez már eltűnt…

[13] A második Metal Art látogatás 2011. június 1.-én, szerdán, kb. 11.45-től 15.00-ig tartott.

[14] http://www.bere.hu/

[15] Mohr Lajos: http://www.mohr-studio.fw.hu/ , aki egy olyan lámpaburához kapcsolódó részmunka miatt kereste vendéglátómat, amely végtelenül izgalmas és különleges technikával, a több rétegű üvegek utólagos rogyasztásával majd egyes rétegek eltávolításával egy nagyon érdekes, szakmailag tanulságos (még ha nem is az egyetemi design szemlélet felől tekintve) eredményeket mutatott. Craft, mint design…

[16] besteck szó magyar szaknyelvbe való bekerülésével a „becstek-es” jelző az evőeszközöket készítő műhelyeket, üzemegységeket, mestereket jelöli (egyébként a szó német eredeti jelentése teríték, evőeszköz)

[17] Ez a kanál anyag korlátozott ideig (2011. június 24., 17.52-ig) letölthető az alábbi elérhetőségről: LETÖLTÉS: http://www.mamutmail.hu/?action=download&sid=6d4d0a49ab5e63223a070a28ec8e4625 KÜLDÖTT FÁJL: SPOON_story_in_A4_RB20110316_Repaired.pdf  75.73 MB. TÖRLÉS: A feltöltött fájl a szerverről 7 nap múlva automatikusan törlődik. Letöltési határidő: 2011-06-26 23:20:24 (GMT +02:00) – amennyiben ezután az időpont után lenne igény az anyag esetleges megtekintésére, úgy email címem a következő: bela.rozsa@gmail.com

[18] Ezen a látogatáson megismert ötvös szakszó: a „lafni” vagy „láfni” , ami a kanál fejét jelenti.

[19] Lényegében a pár századdal nagyobb henger közepi átmérő a nagy erőkifejtéskor a henger enyhe meghajlásával válaszolt a hengert ért erőkre, amely így pont sík felületet képez, ezzel a lemez nem ívelődik, hiszen mindkét szélén egyforma vastagság képződik. Nagy szélességű és hosszúságú lemezeknél kell erre különösen figyelni, ill. akkor, ha jelentősebb anyagváltozású lépésekkel alakítják a hengerlendő anyagot.

[20] http://www.bmag.org.uk/museum-of-the-jewellery-quarter ;

http://www.jewelleryquarter.net/about/sub-page/museum-of-the-jewellery-quarter/

[21] Fémjelzéssel kapcsolatos látogatás a MOME BA2 fémműves hallgatóinak - 2011.március 23.-án 10:00 - 11:30 óra között (a kurzushéten). Vendéglátó: Somoskői Ákos Főosztályvezető-helyettes, Fémjelzési Osztály, Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság. Tel.:06/1/210-2174; mobil: 06/30/9828837

[22] A „NEHITI” rövidítés a korábbi Nemesfém Hitelesítési Intézet elnevezés rövidítése, amely ugyan a jelenlegi elnevezésben módosult, de az ötvös szóhasználatban még mindig így használatos

[23] Fémjelzési előírásaink (Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet; Budapest, 1979.) – 1867-1980 közötti magyarországi fémjelek és a ’80-as évekbeli jogszabályok bemutató könyvecskéje

[24] Tavi Károly: A Magyar Királyi Főfémjelző Hivatal és Fémbeváltó Hivatal ötvenéves története / 1867-1916 (Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Budapest, 1918.)

[25] 74/2004. (IV. 29.) GKM rendelet szövege innen letölthető: http://www.google.hu/search?hl=hu&source=hp&biw=1260&bih=640&q=74%2F2004.+%28IV.29.%29+GKM+&oq=74%2F2004.+%28IV.29.%29+GKM+&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=e&gs_upl=907l907l0l1l1l0l0l0l0l203l203l2-1l1 ; a második lehetőség egy word file, ahol 29 oldalon keresztül olvashatóak az ide vonatkozó rendelkezések

[26] 8. § (2) „A névjel alakját és rajzát a készítő vagy a kereskedő javaslatára a Hivatal állapítja meg. Az alak és rajz megállapításánál ügyelni kell arra, hogy az más névjelhez vagy fémjelhez ne hasonlítson.”

[27] Érdekes az a tény, hogy a Nehiti weboldaláról ( http://www.mkeh.gov.hu/jogszabalyok/kormanyrend ) a hivatkozási rendeletek [sem a 74/2004. (IV. 29.) GKM rendelet, és sem a 145/2004. (IV.29.) Korm. rendelet] szövege nem érhető el, hanem azt csak más forrásból lehet megismerni…

[28] http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A0600057.GKM&cel=P(1)B(1)

[29] Gelley Kristóf diplomavédése: MOME, 2010. június 15. Kedd, 10.30, Téma: Liturgikus tárgyak a gödöllői Szentháromság Templom részére.

[30] http://www.giergl.hu/index.php?eid=e8b450fb2df2fea0

[31] http://www.giergl.hu/index.php?eid=aec0252846c1a0ce

[32] Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig // Alosius Giergl fellelhető tárgyainak felsorolása 515-517 szám alatt / 81-82. oldal

[33] P. Brestyánszky Ilona: A Pest-Budai ötvösség // Giergl Alajos nevének említése korának ötvöseivel közösen / 99. oldal; Giergl Alajos tárgyainak és a tárgyakba ütött fémjeleknek felsorolása / 254-259. oldal

[34] Látogatás Gelley Kristóf műhelyében, 2011. május. 25., kb. 16.00-17.00-ig. Cím: Budapest, VIII. kerület, Mária utca 11., 64-es kapucsengő. Tel.: 0620/512-8979 

[35] sajer vagy sajerdob: általában olyan korábban fa, későbbiekben műanyag, hatszögletű hasáb alakú tank, amelybe különböző koptatószemcsék és lúgos folyadék közé helyezik a koptatandó tárgyakat, majd a tank az alaplapjára merőleges elhelyezkedésű, térben vízszintesen elhelyezkedő tengely körül lassan és folyamatosan elfordul, és az egymásnak és a tárgyaknak ütődő koptatószemcsék a tárgyakat koptatják, felületét finomítják.

[36] kaliberező henger: már a Metal Art-nál is belefutottam, hogy az általában dróthengernek nevezett hengert, a drótok vékonyítására szolgáló hengert így nevezik

[37] Ramsalni: egy érdekes és sajátosan az ötvös szakmára jellemző tárgy, amely formájában egy fél körtére hasonlatos lemeztárgy, a reszelék összegyűjtésére, a fell*-ből való kiemelésére és meghatározott helyre való öntésére használatos. (*fell: a brett félköríves nyílása alá felhelyezett bőrkötény,feladata a reszelék összegyűjtése.)

[38] Találkozás Falk György ezüstműves mesterrel. 2011. június 1., 9.30-tól kb. 11.00-ig.

Cím: Budapest, VII. kerület, 1077 Wesselényi utca 11.;  Tel.: (06 1) 321-6567 (Az írás 2011. június 4.-én keletkezett)

[39] Oppi Untracht: Jewelry Concepts and Technology [Robert Hale, London, 1982.][ISBN 0-7091-9616-4] / 12. oldal

[40] A következő internetes elérhetőségről elsőként letölthető pdf dokumentum 21. oldalán olvasható az „Egy rövid betekintés az ötvös szakmába” c. cikk az Erzsébetváros Önkormányzatának lapjából, a 2007. április 5.-ei számból, amely Falk úr szakmai élettörténetével foglalkozik:

http://www.google.hu/search?hl=hu&biw=1260&bih=640&q=Falk+Gy%C3%B6rgy+ez%C3%BCstm%C5%B1ves+el%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9ge&oq=Falk+Gy%C3%B6rgy+ez%C3%BCstm%C5%B1ves+el%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9ge&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=e&gs_upl=3063l5610l0l13l13l0l12l0l0l125l125l0.1

[41] Serlegvacsora – Ünnepelt a szakma (Ékszer koktél ingyenes havi hirdetési és szakmai magazin, 2011. március, V. évfolyam, 35. szám / Adamas-2005 Kft.; www.ekszerkoktel.hu ; ISSN: 1789-3070 / 32-35. oldal)

[42] http://www.kezmuves-prateru.sulinet.hu/kiallitasok.htm

[43] http://wikimapia.org/1761384/hu/Magyar-Kult%C3%BAra-H%C3%A1za ; http://www.mka.hu/fooldal.html 

[44] http://www.hungoro.hu/

[45] Friedrich Becker: Schmuck. Kinetik. Objekte (jewellery. kinetic. objects) (Hildegard Becker / Arnoldsche Art Publisers, Stuttgart, 1997.)(ISBN 3-925369-76-7) (Made in Europe, 2nd edition, 2001.)

[46] Michael Berger, akinek az életrajzában is olvasható, hogy a Becker féle műhely alkalmazottja volt 1993 és 1999 között, Becker haláláig: http://www.atelier-berger.de/start1.html

[47] http://de.niessing.com/schmuck/spannringe/

[48] http://www.elementjewellery.com/niessing-rings/1/niessing-rings_97.aspx

[49] Egy kiállítás megépítése és megnyitása volt a fő motívum: FISE Poliéder - A sokoldalú magyar design

2011.06.09-06.30. Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztató Központ, Moszkva, Oroszország;

A kiállítást Gavrilin Kirill Nyikolajevics, a Sztroganov Művészeti Akadémia Művészettörténeti Tanszékének vezetője nyitotta meg 2011. június 9-én csütörtökön, 18 órakor.

[50] Moscow Metro travel guide (Moscow Metro, Knigi WAM, 2008.)(ISBN 978-5-98401-003-0)

[51] panagia: Istenszülő ikon. A keleti püspökök nyakukban nem keresztet viselnek, hanem egy Istenszülő ikont. Az ábrázolás kötött, elnevezésben sem használják a keleti ortodox vallásban a Szűz Mária elnevezést, és mivel a Máriát, mint Isten anyját tisztelik, mint felülmúlhatatlan szentet minden emberi lény közül.

[52] kovsh leírás és kép:  http://www.silvercollection.it/dictionarykovsh.html

[53] kovsh leírás és kép: http://textplay.net/pages/0014.htm

[54]fából készített kovsh: http://www.mghpu.ru/content/production/02about/04museum/mus_mb_01b.slide.jpg

[55] The World of Fabergé („Moscow Kremlin” State Museum-Preserve of History and Culture, Moscow, 2000.)(ISBN 5-900743-50-0) / 36-52.oldal

[56] Látogatás a moszkvai Sztroganov Állami Iparművészeti Akadémián 2011. június 8.-án

[57] The Moscow State University of Industrial and Applied Arts named after S.G.Stroganov

Address: Volokolamskoye Avenue, 9.; Moscow, Russia; 125080

[58] http://stroganovschoolofarts.ru/

[59] http://www.mghpu.ru/?page=02about/04museum

[60] Ezen a kis videón látható egy itteni belső kiértékelés: http://vimeo.com/17091262

[61] http://www.msu.ru/en/info/struct/depts/fart.html

[62] http://www.mghpu.ru/ ; orosz nyelvű sokkal részletgazdagabb:  ( http://www.mghpu.ru/?page=01news ), mint a már említett angol ( http://stroganovschoolofarts.ru/ )

[63] Pl. az itt közölt linkről letölthető, eredendően spanyol kiadású könyv (Dibujo para joyeros, azaz Drawing for jewellers) orosz verziójában olyan ékszer ábrázolási step-by-step könyvet találtam, amellyel másutt még nem találkoztam, pedig a középiskolai oktatásban a logikus rajzfelépítésre, a térbeli ábrázolásra egy remek példa: http://ebookee.org/go/?u=http://depositfiles.com/files/5703284