2. dolgozat

----------------------------------------------------------------

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

„Az európai ezüstművesség múltja és új lehetőségei”

c. program keretén belül az

Ezüstművesség egyes hazai szereplői, technikái

és az első kísérletek 

Szerző: Rózsa Béla

Témavezető: Péter Vladimir

2009/2010 tanév, 2. félév; 1. évfolyam / Iparművészet DLA-képzés

----------------------------------------------------------------

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. 1

1.) Bevezetés. 2

2.) Felhúzás-fémnyomás, mint az ezüstműves tárgykészítés egyik leggyakoribb technikája. 2

    2/1.) A technika. 2

    2/2.) Felhúzás szerszámai 5

    2/3.) Felhúzás irányai és eszközpárosításai 7

    2/4.) Időspórolás – a felhúzás folyamatának lerövidítése. 10

          2/4/1.) Cargniból történő felhúzás. 10

          2/4/2.) Felhúzás gépesített formája a fémnyomás. 11

3.) A szemeszter során ért tapasztalatok. 14

    3/1.) Georg Jensen film tapasztalatai 14

    3/2.) Inhorgenta idei ezüstműves eredményei 16

    3/3.) Suzuki londoni kiállításának kommentje. 17

    3/4.) Friss eredmény – MOME fém(ezüst)műves diploma / MMX – Gelley Kristóf

    3/5.) + fejezet: bEL⁽²⁾grÁ⁽³⁾Dé⁽¹⁾ 20

4.) Tárgy és szöveg/betű kapcsolata. 22

5.) Ingyenes pálinkafőzés?. 23

6.) Saját kísérletek, határkeresések. 24

7.) Összefoglalás. 27

8.) Mellékletek. 28

     8/1.) Felhúzókalapácsok és formavasak a sümegi műhelyben. 28

     8/2.) Az első kísérlet: saját anyagából készített lábas edényke („Tögyike”) 29

     8/3.) Második kísérlet: négyzetből felhúzás, szív formájú edény próbája. 30

9.) Műhelylátogatások. 31

     9/1.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.1) – Lieber Gábor 31

     9/2.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.2) – Zoltán Tamás. 37

     9/3.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.3) – Cservák Tamás. 39

10.) Képek jegyzéke – forrása

11.) Irodalomjegyzék
12.) Lábjegyzetek (külön kigyűjtve, az internetes felület miatt)

----------------------------------------------------------------

1.) Bevezetés

Az előző félévi dolgozatomban (melynek alcíme az „Ezüstművesség témakörei, feladatai” volt) az ezüstművességgel kapcsolatos olyan áttekintést végeztem, melyben az ezüstművesség oktatásának hazai és egyes külföldi helyeit és fórumait, az ezüstművesség különböző korokba ágyazott, és esetenként változó feladatait, valamint bizonyos, ehhez a témakörhöz kapcsolódó kifejezések értelmezéseit gyűjtöttem össze, és igyekeztem saját és a szakirodalmakból ismerhető rendszerbe helyezve felsorolni és bemutatni. Ebben a mostani írásomban azt a következő lépést szeretném megtenni és ennek írásos nyomát adni, amely, kissé kapcsolódva a művészetfilozófia oktatás tematikájához: ha az előző féléves dolgozatomat a témaköröm „forrásának” tekinthetem, az alapoknak, addig a mostani dolgozatomat a témakör „meder” részének, vagy ennek a meder egy szakaszának szeretném titulálni, és ezt bemutatni.

A dolgozatomban szó lesz azokról a műhelylátogatásokról, melyek talán kissé naplószerűen, de szakmai élményekkel és tapasztalatokkal, következtetésekkel való telítettsége miatt hasznosnak tartok a mostani anyagba illeszteni, ezek majd megtalálhatóak lesznek a mellékletekben. A mostani félévben elvégzett gyakorlati tapasztalatok és a felhúzás (ennek kézi ill. gépesített formája), mint a tárgykészítésekben talán a legtöbbször, legjobban formát adó technika ismertetése kap helyet, de felmerül az előző dolgozatban már említett alkotóról idő közben megszerzett, majd fél órás Jensen film tapasztalatai, valamint a félév során ért külföldi irányú szakmai benyomások is.

2.) Felhúzás-fémnyomás, mint az ezüstműves tárgykészítés egyik leggyakoribb technikája

2/1.) A technika

Az ezüstműves tárgykészítés egyik számomra és talán más számára is a leglátványosabb, és egyben talán legmisztikusabbnak ható műveleti sora a felhúzás. Hatalmas a kontraszt a kiinduló lemeztárcsa sík volta és a kész darab formája[1] között, ahol a kezdetben már szilárdnak, változtathatatlannak hitt sík lemezből mégis ki lehet alakítani hidegen az akár nagyon is szűk szájnyílású és nyakú magas formákat. Vannak törvényszerűségei és logikája a folyamatnak, elmagyarázható lépései, de a komplikáltabb formák kialakítását nagyon nehéz csak szóban átadni, ahhoz a tudást gyakorlatban ellesni vagy saját tapasztalatok során lehet csak megszerezni teljesen. Akárhányszor csináltam ezt a technikát, mindig lenyűgözött a látvány, az egyes lépések fényképeinek egymásutánisága (ezt majd a saját kísérleteimnél fogom is mutatni). Számomra, még ha kissé erőltetett belemagyarázásnak is hathat, az angol sunrise-napkelte és a raising-felhúzás elnevezés közötti kapcsolat, amelyből a rise és a raise igealakaljai mindkettő felemelkedést, felfele irányuló növekedést, fejlődést, „semmiből”, vagy valami kevesebből valami nagyobb kialakulását jelzi, ezzel telítődve egyfajta spirituális töltettel, az alakítás, alkotás, valaminek a létrejöttével kapcsolatban.

Mi is ez a felhúzás? A folyamat lépcsőinek vázlata a következő:

1)      Tervezés, majd a tervezett tárgy méretéből és formájából adódó körtárcsa alapanyag átmérő méretének meghatározása és leszabása, mely általában 0,7 és 1,5 közötti lemezvastagságú lemez

2)      A tárcsa középpontja körül a tárgy esetleges alapkörének, majd egymástól kb. 1 cm elhelyezkedő koncentrikus körök felrajzolása, ill. a sugárirányú felosztások a tárcsa másik oldalán, melyek a kalapálást segítik

3)      Ráncolás satuba fogott ráncolófa és kalapács segítségével, mellyel a forma kilép a sík lemezből

4)      A ráncok elkalapálása satuba fogott felhúzóformán, mely lehet vas, fa, etc.

5)      Egyes lépcsők végighúzása után lágyítás, pácolás, majd a forma fokozatos kialakítása több lépcsőben

6)      Forma végleges kialakítás után a felület kimunkálása planírozással (sima felület kialakítása egyengetőkalapáccsal), esetleg reszeléssel, csiszolással

Természetesen ezek a lépések nem tartalmazzák azt, amikor egy fül, egy láb, egy kiöntő, (etc.) illesztésre kerül, vagy esetleg több felhúzásból áll össze egy tárgy, vagy a később ismertetett kívül-belül kalapálással való húzás (1.kép), esetleg a fémnyomással előhúzott forma tovább alakítása vagy a cargni-s (bizonyos szakirodalmakban cargli), azaz forrasztott palástból való megoldás.

Elővettem könyveimet, megnézve, hogy ezt az ezüstműves tárgyalakítási folyamatot hogyan írják le az egyes szakirodalmak. Témavezetőm kiadványából illesztem ide a következő sorokat, melyek a felhúzás törvényszerűségeit mutatják be:

„A lemez a sugárra merőlegesen tömörödik, zömül, tulajdonképpen vastagodna, de a sugár irányában megnyúlik, így megőrzi az eredeti anyag vastagságát. A kalapálás módszere a következő: a talpkörön elindulva, gondos, egymás melletti kalapácsütésekkel, mindvégig a kerülettel párhuzamos körök irányába, tehát a belső körtől csigavonalban a kerületig.

 (…) ráillesztjük a tálat (szájával lefelé) a felhúzóvasra úgy, hogy a vas a sugár irányába álljon, és a csúcsa az alapkör kerületéig érjen. Az edényt kalapácsütésekként forgatva, körbe-körbe kalapáljuk csigavonalban, egészen a külső kerületig. Azt meg, hogy ne csak nyúljon a lemez, hanem mélyüljön is az edény, és a szája fele szűkebb legyen, úgy érjük el, hogy nem fektetjük rá teljesen a vasra, hanem kissé megbillentjük, hogy csak a vas legvége érjen a talpkör kerületéhez. Így aztán a kalapácsütések hatására behorpad, ráfekszik a vasra, az a rész pedig, amelyre nem ütöttünk még, eláll tőle. (…)”[2]

Természetesen különböző szakirodalmak ennél vagy bővebben, vagy szűkszavúbban írják le a folyamatot (2.kép), ahol lényegében ugyanarról van szó, a végeredmény akár ezzel, akár azzal a hozzáállással elérhető.

Általánosságként elmondható, hogy kalapálás közben az anyag belső szerkezetének az átalakulásával a fém megkeményedik, mely a továbbalakítást nehézzé teszi, valamint repedésekhez, anyagfáradáshoz vezethet. Ezért ez a lépcsőkben elvégezhető folyamat (hiszen nem lehetséges egyszerre a sík lemezből egy karcsú szájnyílású edény létrehozása) egyes lépcsőit jelzik a lágyítások, hővel való felizzítás és hirtelen lehűtések stációi, mely során az anyag képlékenysége (és ezzel az anyagszerkezete) újra visszaáll, a vele való munka könnyűvé válik. A tárgy befejezésekor természetesen igyekezni kell úgy befejezni a kalapálást, hogy ne lágy, hanem kemény legyen a végeredmény, így ellenállóbb lesz az elkészült tárgy használat során.

A XII-XIII. századi Schedula-k harmadik könyvében az ettől a forrástól megszokott, kissé nagyolt leírással az előbbitől kissé eltérő módszer leírását lehet olvasni, melyhez hasonló hozzáállást, a belülről és kívülről történő alakítást a Jensen filmben és a Codina könyvben láthattam:

„(…) csinálj körzővel köröket belül a középponttól a feléig, és kívül a felétől a széléig. Ezután gömbölyű kalapáccsal verd belül a körök mentén úgy, hogy ott kimélyüljön. Kívül pedig közepes kalapáccsal gömbölyű üllőn verd ki a körök mentén egészen a pereméig, hogy ott összeszűküljön. Ezt addig folytasd, amíg az ezüst mennyiségének megfelelő alakot és nagyságot el nem érted.”[3]

A felhúzás folyamatának elmagyarázására ennél alaposabban, jobb-rosszabb ábrák segítségével való bemutatására a Farkas[4] ill. a Pallai[5] könyvek[6] adnak (3.kép) segítséget.

(!) A kívül-belül irányokra egy gyakorlati tapasztalat, hogy a sugárirányú ráncolás ne a körökkel ellátott felület felől érje a lemezt, mert ha ugyanazon az oldalon vannak, akkor a gondosan felrajzolt körök a kialakuló edény belsejébe kerülnek, mely így nem tölti be feladatát, mely szerint vezetőként segítse a koncentrikus kalapács­üté­sek elhelyezését felhúzás közben. Ez többször hiba szokott lenni a felhúzás folyamatának oktatásakor, hogy a ráncolás hatására merre is alakul a forma.

2/2.) Felhúzás szerszámai

Felhúzáshoz általában szükség van vala­mi­lyen formájú alátétre, ill. valamely ütőszerszámokra, kalapácsokra (4.kép). Ezek alkalma­zása egyes „iskolák” alapján eltérő lehet, valahol fában kialakított félgömb vagy lencse alakú üregben kezdik a felhúzást, amely igazándiból anyagnyújtás ebben az esetben, van, hogy ólom alátétet használnak, de vannak a gépesített, gyorsított megoldások, mint a fémnyomás, vagy az esetleges elősajtolás. A kalapácsok lehetnek különböző formai és eltérő méretű-súlyú acél kalapácsok, de használnak fa, bőr, szaru, szarv, esetleg ólommal nehezített fa kalapácsokat (5.kép) is. Ez utóbbiak használata során a lemez felülete kevesebb szerszámnyomot vesz fel, de az alakítóereje jóval kevesebb is, mint a fémkalapácsoké. (Természetesen ezeken kívül szükség van tuskókra, satukra, lágyítás eszközeire, etc.)

Nagyon érdekes az a tény, hogy a mostani ötvös szerszám kereskedelemmel foglalkozó cégek[7] katalógusaiban[8] nem találhatóak meg a satuban befogható formavasak, azok a formavasak, mellyel én tanultam felhúzni (lásd 28. o.). Itt a tuskóba beállítható testesebb szarvasüllők mellett a kisebb méretű, tuskóba helyezhető fényelőtőkék[9], vagy a szárral rendelkező, esetleg szárra rakható, egyedibb formai kiala­kítású, száras forma­vasak találhatóak meg[10] a kínálatban, mintha a pécsi vasak egy már túllépett fejlődési fokot jelentenének. (Persze ez a hiány adódhat abból is, hogy nem kifejezetten alap ötvös-szerszámok.) Az brit Walsh katalógusában és weblapján[11] (és a szigetországi ösztöndíjam emlékeiben) találtam olyan formavasakat, mely érdekes kialakításukkal, 2 vagy 3 szarvas kivitelben (mint egy bikaszarv), olyan kimunkálással, hogy különböző megfogások esetén sokkal több ezüstműves kialakítási helyzet lehetséges (6.kép). (Olyan, mintha 2-3 felhúzóvas formái lennének egy szerszámba összegyúrva – bár a bikaszarv kialakítással két szerszámvég esetén nem nyúlt többet mint a pécsi egyenes formájú kétvégű vasak, inkább akadályozza a bizonyos méretékben a nagyobb méretű felhúzásokat).

2/3.) Felhúzás irányai és eszközpárosításai

Természetesen vannak szabályok és törvényszerűségek, de vannak ennek az ősi technikának egyéni értelmezései, amelyek akár „iskolákhoz” is kötődhetnek. Ebből az egyik a felhúzás iránya, az a mód, ahogy a felhúzást művelik. Én például a már korábban említett idézetben a csigavonal szerű kalapálás helyett a kalapácsütéseket koncentrikus, mindig egymásba záródó körök mentén teszem, de akad más különbözőség is. Műhelylátogatásaim közben találkoztam azzal a móddal, mely szerint az ezüstművesek általában a nagy formaalakító-művelethez nem használják a fém felhúzóforma és fém kalapács kettősét, hanem általában fából kialakított formákon ütik a fémet, ezzel elkerülhetik a nagyobb anyagvékonyodásokat. Ezzel ellentétes, fémformán fa vagy egyéb nem fém kalapáccsal elvégzett felhúzásra is akad példa. Akiknél személyesen jártam, mindhárman fővárosi, pénz­verdei forrásokból tanulták a szakmát, kettejüknél a faformán történik főként az alakítás, fémformán a planírozás: a felület simítása, a forma feszítése és az anyag keménységének beállítása. Ezzel szemben, amikor én a felhúzás folyamatát középiskolai körülmények között tanultam, pl. egy párhuzamos falú csőváza elkészítését, akkor egy darab, a tárgynál kisebb méretű fémrúd volt az alapforma, amelyen a korábbiakban ráncolással elindított kúpszeletből (a cukrászdából ismert papír kör sütemény-aljból – 7.kép) fokozatosan, lépcsőszerűen kialakítottuk a csövet egy felhúzókalapács és egy egyengető kalapács segítségével. Az volt diákszemmel a legügyesebb, aki szépen meg tudta vastagítani a lemez szélét, és nem vékonyította el, és lehetőleg nem táncolt a felemelt lemez-szél vonala. Valamikor, akár másfél-kétszeresére is megvastagodott a lemez, pedig vason csináltuk, és mégsem nem vékonyodott el.

Ezzel kapcsolatban találtam egy idevágó megjegyzést:

„(…) az ezüst és rézműves között határozott különbség van (8.kép) abban is, ahogy egy edényt a formálás folyamán tartanak. Az ezüstműves az edényt szájával magától elfele tartja, míg a rézműves az edényt az üllő távolabbi végére helyezi szájával maga fele fordítva azt. S mindegyik meg van győződve, hogy az ő módszere a helyes.”[12]

Az a meghatározás, mely az ezüstműves és rézműves elnevezésnél feltűnik, hogy mi is a rézműves feladata. Az ezüstművesekhez hasonlatosan szintén nem az alkalmazott anyag fajtáját határozza meg a rézműves elnevezés, hanem megint tárgycsoportokra, használati eszközök fajtáira, és az ebből következtethető megvalósítási különbségekre gondolhatunk, de a technikák javarészt megegyeznek. Viszont itt nincsen egy olyan éles határ, mint az aranyműves ill. az ezüstműves elnevezés között: ezüstműves feladatokat egy rézműves az alkalmazott technikák miatt ugyanúgy el tudja készíteni, maximum más értéket képviselő tárgyak miatt a rézművesnél az alacsonyabb értékű lágyforrasztás többször alkalmazott kötési eljárás. Képzés során eleve az ezüstműves jellegű tanulófeladatok is színesfémből kerülnek meg­valósításra, hiszen ugyanúgy működnek a folya­matok, a törvényszerűségek.

Természetesen ennek a jelzett problémának a gyökere nagyrészt abból is eredhet, hogy min húznak fel, hogyan, és a felhúzóforma hogyan, milyen magasságban van rögzítve. Egy olyan szarvasüllőnél, amely alacsonyabb tuskóba van elhelyezve, ülő munkához, ott a közelebbi szarv felhasználása, és így az ezüstműves edényvezetés (9.kép) a célszerű. Satuba fogott formavas esetén, álló munkavégzés mellett a rézművesek edénytartása az egyszerűbb, de faforma használatánál is érthető, hogy a formát nem akarják oldalirányú feszítésnek kitenni, hanem minél meredekebben, és ezért a 9. képen látható kalapálás a célravezetőbb. Bizonyos szakirodalmakban sem mindig következetesek, van, hogy az ugyanolyan fából készített alapot egyszer így, egyszer úgy fogják be, és ezzel forgatva[13] a kalapálási irányt és az edény helyzetét.

Egyébiránt problémát okoz a formavasak, fák megfogásánál, hogy ütések hatására a rögzített forma elmozdul. Ehhez különböző praktikákat vetnek be a satu pofáinak egyéni kialakításával (Cservák Tamás műhelyében ráspoly satupofaként való használata, vagy a pécsi műhelyben a pofákra belülre felhegesztett vállak, de a Jensen filmben is látható formavas akasztó fülek satura illesztése). Ilyen praktikum a forma megakasztásának kísérlete a satu átalakítása nélkül is (keresztirányú alátét alkalmazása (11.kép) a formavason, vagy pl. Zoltán Tamás ólompofa bélése a satu és a formavas közé – bizonyos helyeken alumíniumot használnak, melybe belenyomódik a formavas és a satu redőzete, és ezzel magabiztosabb a rögzítés). A gúla szárkialakítású fényelőtőkék, szarvasüllők és egyéb formavasak tuskóba kialakított üregbe kerülnek használat során, itt nincs satuban való rögzítés. Nagyon örültem annak az ábrának, amelyen egy ráncoló és zömítő képe látható, a fa eszközük derekán olyan fixáláshoz alkalmas bemunkálással, amely meg­aka­dályozza, hogy a kalapácsütések hatására elmozduljon, szinte alakkal záródik (10.kép).

Elképzelhető, hogy ez a különbözőség kívülálló számára szinte érdektelen és érthetetlen, hogy ennyi figyelmet kívánt tőlem, de az ezüstművesek gyakorlatát és velük való beszélgetést követően ezt egy lényeges eltérésnek tartottam saját tapasztalataimhoz képest. Nem pusztán önigazolás keresése, hiszen látható, hogy a német vagy épp brit vasak és kialakítások is kissé mások, mint a hazaiak, holott ugyanarra az eredményre vezethetnek.

2/4.) Időspórolás – a felhúzás folyamatának lerövidítése

2/4/1.) Cargniból történő felhúzás

Jelentős időt lehet megtakarítani a forrasztott palástból, az un. cargni-ból (12.kép) történő felhúzással, amikor a formához közelítő, egyenes alkotójú kúp, vagy henger forma kerül felhajlításra, forrasztásra, majd ebből folytatódik a felhúzás folyamata. A jelentős időnyereség mellett az anyagvastagság egyenletesebb marad, de ott van a palástszél forrasztásának problémája. A sima tompaillesztés ebben ez esetben nem elegendő, annál sokkal nagyobb felületi lemez-szél összeillesztés szükséges, amely ellen tud állni a felhúzás további erőhatásainak. Erre az ezüstművesek egy olyan megoldást használnak, hogy az összeillesztendő lemez-szél egyikét és másikát is reszelővel letörik, kb. 45°-ban, egymással ellentétes irányultsággal, majd az egyik felén egy a kialakítandó formát figyelembe véve kis bevágásokat metszenek, majd ezek kisebb feleit enyhén kihajtják, a felhajlított lemez-széleket az előbbi felhajlítással kialakított „fésűbe” illesztik, kissé összekalapálják, rögzítik, majd megforrasztják. A felesleges forrasz eltávolítása után a kapcsolódást, mely helyenként dupla anyagvastagság széles, normál anyagvastagságra kalapálják (ezzel lényegében egyfajta alakkal kapcsolódás is létrejön a széleknél), és innentől a normál felhúzási folyamat mehet tovább.

Ettől kissé eltérő és sokkal időigényesebb kialakítás a várfok-szerű illesztés, amikor a két összeillesztendő paláston várfalak pártázatához hasonló lépcsőzetes, füles mintás éleket alakítanak ki, a másik lemez-szélen ezt eggyel elcsúsztatva, oly módon, hogy az egymáshoz felhajlított lemez-szélek úgy érintkezzenek, mint ha két kezünk ujjait összefűznénk, majd ezt forrasztják össze és kalapálják el. Nagyobb az illeszkedő felület, de sokkal problémásabb az illesztés.

2/4/2.) Felhúzás gépesített formája a fémnyomás

A kézzel kalapált felhúzásnak időtényezőt megspóroló továbbfejlesztése, gépesítése a fémnyomás. De ne higgyük azt, hogy csak a mostani korok törekedtek a bármennyire is őszinte, alapos, de ezzel sok energiát felemésztő, hosszú kalapálási idejű tárgyformálás menetének megrövidítésére! Már a XV. század végéről ismerhetőek olyan fémnyomó padok (13.kép), amelyekkel a sárgarézből nyomott vértálakat[14] alakítottak ki, majd a középrészen lévő domború mintát, odorban való sajtolással nagyolták tovább, ezzel csökkentve a kor népszerű tárgyának előállítási idejét. A gépesítésre a termelés meggyorsítása miatt már itt megjelent az igény. A népvándorláskori nagyszentmiklósi kincs kannájának talpán látható[15] gyönyörű kalapácsnyomok (14.kép) csak egyedi, kis darabszámú tárgy, esetleg a technológiai hiányosságok esetén járható út a mostani időben, mivel ez nagyon megnöveli a munkadíjat egy most működő restaurátor vagy ezüstműves szemében.

De nem csak ebben történt változás. Ki az az ezüstműves ma, aki maga állítja elő fáradságos munkával a felhúzáshoz szükséges nagyméretű sík lemeztárcsát? Theophilus Scedula-iban kaphatunk erre javaslatot, hogy a középkorban hogyan is készült az alapanyag:

„(…) végy két egyforma (…) lesimított vasdarabot. A kettő közé készíts egyenletesen kikalapált és elég vastag pántot, hajlítsd kör alakúra olyan átmérővel, hogy az ezüst, amit beleöntesz, kitöltse. Amikor meghajlítottad, a végeit ne illeszd össze, hanem hagyj közöttük kis hézagot, amelyen keresztül be tudsz önteni. Ezt a körpántot illeszd egyenletesen a két vas közé, hogy a végei a vason kívül kissé kinyúljanak, rögzítsd három meghajlított, erős vasdarabbal (…), majd öntsd bele a folyékony ezüstöt.”[16]

Ma már általában tört anyaggal való becseréléssel jutnak hozzá az ezüstművesek a nagyobb alapanyaghoz, akkora méretű hengerekkel nem rendelkezik saját műhely, így ezt a munkát bedolgozó cégek végzik el általában.

Valamilyen szempontból összehasonlítható ez a fémnyomás technika az ónművesség által használt esztergályozási tárgyalakítási folyamathoz, de ha kissé eltávolodunk, akkor a tengellyel való körkörös alakítás elemei fellelhetők a harangkészítéskor is. Ha gyökeresen szakítunk a fém alapanyaggal az összehasonlításban, akkor megemlíthető az keramikusok korongozása, ahol szintén a forgatást használják fel a forma kialakításához, csak itt az anyag képlékenysége miatt nincs szükség belső magra (ill. azt az emberi kéz alkotja), nem kell akkora és olyan jellegű erőfeszítés, mint fém valamilyen körszimetrikus formára nyomása esetén.

A fémnyomásnál alaphelyzet­ben szükség van fémnyomópadra (15.kép), a fémnyomópad orsójára (2) elhelyezett formára, melyhez a sík, lágyított fém körtárcsát az erős szegnyereg (3) orsója, a forzacc[17] beiktatásával szorítja fel, melyet a főorsó hoz majd mozgásba. A faeszterga felépítéséhez hasonló gép szerszámtámaszán (4) furatok, és odébb tehető csapok vannak, melyekhez feszítve a hosszú fanyéllel ellátott acél nyomószerszámok segítségével lehet fokozatosan felnyomni a nem nagy fordulatszámmal forgásba hozott fémet. Léteznek előnyomó-formák, ill. itt is be kell tartani az anyag felkeményedése miatti lágyítási lépcsőket. (Egy extrém nagyméretű rézkupola fémnyomásával kapcsolatos kis filmet lehet megtekinteni a lábjegyzetben[18] megjelölt internetes forráson, ahol a nagy méret miatt egész más a nyomópad felépítése, ketten tartják a nyomószerszámot, a forma, mivel középen lyukas, ezért szegnyereg helyett csavarral rögzítették a fémet a formához és a géphez, de az elv ugyanaz.)

Ez a technika (16.kép) általában a körszimmetrikus formák létrehozására való, néha ez jelentősen meghatározza a tárgyak felépítését, mint amikor a faesztergályos által elkészített bútortárgyakat nézzük, ahol ott is megjelennek az esztergált formák, ahol nem lenne indokolt. Sokszor alkalmazták a fémnyomást régebben, lámpaburák, edények, talpak tömegtermelésében az egyik jellemző kialakítási forma volt. Mára kissé meg­fogyatkozott a fémnyomással foglakozó cégek száma[19], de azért találhatóak[20] még. Az általam megkeresett ezüstművesek közül egyikük kifejezetten gyakran használja ezt a technikát, mely jelentősen meggyorsítja az elkészítést. A technika veszélye, hogy bizonyos ezzel elkészített formák (főként szuvenír ajándéktárgyak esetén) utólagos kalapácsütésekkel felülkezelve szeretnének kézi munkának látszani, de közben nem fedik el teljesen a fémnyomás nyomait. Ezt a fajta füllentést kivéve a technika, ha a helyén kezelik és megfelelő alázattal, akkor remek továbbélése a kalapálással történő felhúzásnak.

A fémnyomásnál odafigyelést igényel a bezáródó forma, a tárgy valamelyik szélességi méreténél kisebb szájnyílású forma létrehozása. Van rá szellemes megoldás, a szétszedhető fémnyomó forma (17.kép), mely gerezdes kialakításával, már mint tárgy is tiszteletre ad okot, és ezzel kapcsolatban Lieber Gábortól kaptam nagyon sok információt. A másik, szintén ehhez a technikához kapcsolódó tárgyfelépítési mód a könnyű elkészítés miatti tagolás, és az utólagos szerelés. Van, hogy a logika, a fémnyomási lehetőségek alapján egy adott forma meghatározott helyeken bontásra kerül, és majd a fél- vagy darabforma elkészítése után kerül szerelésre, összeillesztésre pl. forrasztással. Ha ez a technika, ez a szerelékekből, részekből való építkezés társul a cargnis gyorsító eljárással, akkor az jelenti a legnagyobb kontrasztot mind az elkészítés módja, időtartama, mind az első szemre nem látható, de szakmai szemmel egyből keresendő illesztések szempontjából a teljes kézi munkával.

3.) A szemeszter során ért tapasztalatok

Ezek a tapasztalásokat azért tartom fontosnak felsorolni és megmutatni, mivel befolyásolják témám alakulását, s közben több olyan kapcsolódások, áthálózások keletkeznek, melyek egy izgalmas szövetté állnak össze majd az idő további múlásával.

3/1.) Georg Jensen film tapasztalatai

A filmet egykori egyetemi csoporttársamtól sikerült megkapnom, mely az egyik országos adón került műsorra kb. 2-3 évvel ezelőtt. A filmben, melyet a Jensen cég 2004-es 100 éves jubileumára készítettek[21], utalás található két korábbi filmre[22] is[23], melyek teljes megszerzése kívánatos lesz a későbbiekben a korábbi és a nem magyar technológiai és stílustörténeti jellegű kutatásokhoz a témámban.

Ebben a filmben teljes történeti áttekintést láthatunk Georg Jensen (18.kép) dán ezüstműves tanulmányairól, arról, hogy kezdetben szobrászként tanult, majd kerámiával foglalkozott, és úgy lett ezüstműves, majd alakított műhelyt. Információkat kaphatunk a kezdetekről, a fokozatos külföldi boltnyitásokról, terjeszkedésről és így már Jensen életében egy ötvös dinasztia, egy márka, egy fogalom kialakulásáról, majd ezzel egy a mai napig működő cég történetéről. Figyelemre méltó az a kezdeményezés, miszerint Jensen és később a cég is, felismerve a sokszínűség, a többfajta alkotó formavilágából adódó kereskedelmi előnyöket és így még nagyobb célközönség megszólításának lehetőségét, már Jensen életében megalakult a tervezési osztály, de alkalmaztak folyamatosan alkalmazott és egyedi tervezésekhez külsős alkotókat is. Az ebben az évben az Iparművészeti Múzeumban tavasszal láthatott dán ékszerkiállítás[24] egyik emblematikus alkotója, az akkor a díszteremben előadást is tartó Kim Buck[25] is a Jensen cégnél kezdett inasként dolgozni, ahogy az a Jensen filmben látható nyilatkozatából ez kiderül. Tanulságos az a mód, ahogyan a két világháború között a „jobb sorsú családok lányait” megtanították a domborítás művészetére, és ezzel a képzési formával is jelentős bevételi forrásokra tett szert a cég. Figyelemre méltóak azok az áthidaló megoldások is, amely a műhely életben maradását jelentette a II. világháború éveiben, és ezzel megmaradt a hagyomány és munkahelyek, ehhez pedig a nemesfémhiány miatti acél evőeszközök gyártásának elkezdése, valamint Dánia királyának, X. Krisztián király 70. születésnapja, majd 7 évvel ez utáni halála után hatalmas mennyiségben eladott hazafias kitűzők voltak nagy segítségre. Bebocsátást nyertek a céghez olyan nem ötvösművészek is, akik szerettek volna ezüsttel foglalkozni, mint pl. Henning Koppel, aki szobrász lévén szeretett volna ezüsttárgyakat (19.kép) tervezni, és ezért együttműködött a céggel[26], de lehet látni a filmben és a weboldalon, hogy nem csak Ő van/volt a designerek között. A filmben, de a honlapon is elhangzanak olyan kijelentések, miszerint az egyes tárgyak mennyi dán koronába, és mennyi euróba kerülnek, és ezek magas volta méltán párban van azzal, hogy nem látható gépi kialakítás a felhúzásoknál, javarészt kézi és időigényes kialakítással készülnek a tárgyak. A filmben látott műhelyrészletek és műveletek során olyan a mienkétől eltérő lemezalakítási formák is megjelennek, melyek idehaza nem annyira elterjedtek. Az a lágyító-asztal szintén újdonság, mely úgy segíti a nagyméretű tárgyak felmelegítését, hogy fúvókákból kialakított felülettel alulról is melegíti kis lángokkal a ráhelyezett tárgyat, és így nemcsak a forrasztópisztoly feladata a lágyítási hőmérséklet elérése és fenntartása. Szintén ebben a filmben tűnik fel az a felhúzás elkezdése, mely szerint a lemez közepét először egy fában kialakított üregben mélyítik ki, majd a középrész kidomborodása után, megfordítva a vasformára helyezve folytatódik az alakítási folyamat. (*a film DVD-n látható verzióját szándék szerint a kinyomtatott példányba belehelyezem)

3/2.) Inhorgenta idei ezüstműves eredményei

Ebben a szemeszterben volt lehetőségem kilátogatni a minden év februárjában Münchenben megrendezésre kerülő nemzetközi ötvös szakmai kiállításra[27] és vásárra. A hat darab hatalmas csarnok közül a C2-es jelzésű az, amelyben a design-al kapcsolatos ékszertervezők, iskolák, újabb áramlatok láthatóak, ezzel a friss, vagy a pár éves szemlélet eredményei. Természetesen idei utam során főként az ezüstműves jellegű feladatmegoldásokat, az ezzel kapcsolatos információkat figyeltem, kerestem és gyűjtöttem.

Az első fontos eredmény ebben a témában, hogy az ezüstművesség termékeit nem csak úgy lehetett megtekinteni, hogy valamifajta meglepő és figyelemfelkeltő vitrinben vagy display-n kerül bemutatásra, esetleg ott van mellette szorosan a tervező alkotó, akitől látvány utáni információnál többet is megtudhatunk az egyes tárgyaktól. Most azt láthattam, hogy próbálják előadásokkal, élettel, (szó szerinti) tartalommal megtölteni a témát, közelebb hozni az emberekhez, személyesebb közelségbe, megszüntetve ezzel a kiállítóvitrin üvegének fizikai távolságtartását. Elképe­sztő ötlet volt az egyes tárgyakat használat közben, sztárszakácsok ételkölte­ménye­ivel lehetett ki­próbálni, melynek elfogyasz­tása és gasztro­nómiai értékkap­csolása során közvetlen közel­ség­be lehetett kerülni az evő­esz­köztökkel, tálakkal, kiön­tők­kel, etc.

A másik próbálkozás, eset­le­ges nyitási szándék a termékkap­csolások, ezüstművesség témaköré­ben az asztali étkészletek, tányérok világa, melyre szintén jelentek meg kiállítók. Több, az ezüstművességgel kapcsolatos kiállítás, gyűjtemény darabjai is láthatóak voltak, és a C2-es pavilon terén belül egy jól látható és elkülönülő szigetre helyezték el a közvetlenül ezüstművesség témakörébe tartozó fejlesztéseket. Innen az egyik friss szemléletnek ható eredmény számomra egy német tervező, Stefan Strube (20.kép) nevéhez kötődik[28], aki ezüst és beton alkalmazásával készített ezüstművesség témakörébe tartozó tárgyféleségeket. Bár a beton alkalmazásával már több kísérlet történt ötvösség területén belül is, de az Ő eredményei nagyon szimpatikusak voltak. Egyik tárgya, egy mécsestartó, ahol főként a beton dominált, kivehető panelekkel, melyre, mint tárgyféleségre, egyfajta melegítőaljként is lehetett tekinteni. Másik Strube tárgycsoport az ezüst-beton poharak, ahol kihasználva a beton formakitöltő és megőrző szerepét, az előzetesen legyártott ezüst belső részre részben, kisebb-nagyobb arányban befolyásolva a külső megjelenést, de egy beton héj került (itt még azzal is játszott, hogy zsalu-anyagnak olyan műanyag poharakat használt, melynek egyes domborúan kialakított feliratai, gyártási jelölései megőrződtek a beton átfordítás során is.)

Az britek-nek külön kis részük volt ebben az ezüstműves bemutatkozó-szigeten, ahol információkat lehetett kapni a British Silver Week eseményeiről is[29], de több alkotó személyesen kiállított e nemzetközi mustrán. A megjelent brit ezüstművesek közül Brett Payne volt számomra érdekes (és nem azért, mert a fémjele valami miatt RB), főként az árnyékhatásokra alapozó, gömb mécses[30] kiegészítő tárgya az emlékezetes (21.kép), mely lényegében egy áttört búra, nem tartja a mécsest, csak rá kell helyezni, amolyan formatanos feladatmegoldás, inkább dekoratív eredmény. Másik Payne tárgy a sokféleképp összerakható gyertyatartó pár, amely összhatásával, többfajta felállításával állít fel új képeket.

3/3.) Suzuki londoni kiállításának kommentje

Szintén ehhez a szemeszterhez tartozik Suzuki londoni kiállításának élménye, mely a témába vág. Sajnos személyesen nem láthattam, de a külföldi kiállítással kapcsolatos kiadvány[31] kedves ismerősöm révén eljutott hozzám. Suzuki tárgyai azzal a szakítással, kissé talaját és funkcionalitását vesztett ezüstműves tárgyformálással köthetőek össze, amikor a tárgynak már abszolúte nem a használati értéke a domináló. Ebben az esetben a tárgyak, mint galériatárgyak, stúdiótárgyak nyernek azonosítást, ahol az esztétikumra törekvés sokkal magasabb rendű, hacsak nem minden egyebet felülíró tényező. Az alkotó, aki neve alapján is eredeztethetően a japán kultúrkörbe tartozó tárgyszemléletével, a kézműves kialakítás iránti elkötelezettséggel készíti egyedi, szimmetriát kerülő tárgyait, mint ahogy ezt a fajta azonosságot nem természetesnek, hanem ipari jellegű meghatározottságnak[32] tekinti. Általában a váza az a tárgycsoport, melyben tárgyait készíti, de ebben az esetben a klasszikus felhúzással elkészített alapforma erőteljes felületi kialakításokon megy keresztül. Az örvénylő, fantasztikus (feltételezett) plasztikai, taktilis ingert kiváltó, ujjakat vezető felületkialakítás programot is kapott: a négy elem jegyében csoportosítva készített az elemekre jellemző és utaló felületeket.

Számomra azért fontosak Suzuki (22.kép) tárgyai (természetesen akadnak még hasonló elvekkel és formálással dolgozó alkotók – Ndiki Ekubia[33], Wayne Victor Meeten[34], de a Jensen-Koppel kiöntő is erre nagyszerű példa), mert sikeresen, számomra indokoltan tudta megváltoztatni a felhúzás technika adta törvényszerűséget, a körkörösen szabályos, körszimmetrikus tárgyformálást.

3/4.) Friss eredmény – MOME fém(ezüst)műves diploma / MMX – Gelley Kristóf

Kristóf idei diplomatárgyai[35] szintén olyan szakmai, témámhoz kapcsolódó információk, melyek friss, mostani eredmények, és mint ilyennek, a dolgozatomban helyet kívánok adni, ha már a kitekintés, az összegyűjtés, és majd az ezt követő rendszerezés az egyik vezérlő elvem.

Nem olyan gyakori, hogy valaki ilyen jellegű munkával, liturgikus tárgyakkal diplomázik egyetemünkön, pontosan ezért örültem, mikor olvashattam a diplomázók névsorában Kristóf nevét és témamegjelölését. Santák Judit négy évvel ezelőtti munkája óta nem is volt tudomásom szerint ilyen jellegű munka, és előtte sem hosszú ideig. Kristóf diplomavédésén egy szépen összeszedett, megfelelően bemutatott és megalapozott munkát ismerhettünk meg, egy két darab tárgyból álló együttest, a kehely és az ostyatartó tárgykapcsolatot (23.kép), mint az istentisztelet két legfontosabb tárgyát, melyben az átváltoztatás és áldozás történik. Egy olyan óvatos és sikeres arányválasztásnak lehettünk tanúi, mely kellő hagyományt és kellő újító elemet egyesít egy munkában, ezzel mind a szakmai, mind a tágabb közönségnek szerethető, jól értékelhető munka keletkezett. A tárgycsoport nem teljes, de a mostani tervezés e kettő elemére térhetett ki az időtényező miatt. Az opponenciát adó személy talán nem volt a legmegfelelőbb választás, hiszen olyan életkorból fakadó ízlésbeli eltérés volt az egyetemi közönség és Ő közte, amely talán egy túlságosan elhangolt vélemény kifejezésére adott alkalmat.

Kristóf tárgyainál, megfelelően a használatból és funkcióból kiinduló tervezést lehetett látni, amelynél szem előtt tartotta a befogadó épület, a gödöllői templom terét, hangulatát. Nem közvetlenül a templom építészeti megoldásait említette fel a tárgyaiban, hanem annak tiszta, szerkezeti kapcsolódásait. A kehely és az ostyatartó paténa felépítése azonos, ugyanazokat a szerkezeti elemeket használja mindkettőnél, így mindkét tárgynál megvan a talp, a szár ill. a cuppa rész, csupán más arányokkal és méretekkel, még ha ez utóbbi az ostyatartó esetében nem is nevezhető pontosan a serlegek felépítéséből vett megnevezéssel. Ami az újdonság a tárgy felépítésében, az a hagyományos, menetes száras összefogatás megváltoztatása, amelynél eredetileg a cuppa aljára forrasztott menetes szárra kerülnek felfűzésre a serleg további elemei, majd egy anyával a talp felől rögzítve. Kristóf tárgyainak egyes elemei esetében ez egy gépészetből átvett megoldással, egy pontos illesztéssel és átmenő stifteléssel lett megoldva, amelynél szintén megoldható a szétszerelés (24.kép). Ennek az összeillesztésnek előnye, hogy nem tud elfordulni, biztosabb, s ezen túl hozzáértő szem számára egyből látható a felépítés, melyre a korábbi tárgyaknál inkább az elrejtés, a furfangos eltüntetés a jellemző, de ennek a megváltozott tiszta, őszinte szemléletnek a forrása egyértelműen az egyetemi szemléletnek köszönhető, mely visszaköszön ékszertől a nagyobb tárgyakig.

Két kis pontatlanságra lehet felfigyelni, mely amúgy nem von le a munka értékéből cseppet sem. Kristóf szóbeli védése során említette és mutatta, hogy hol van a nódusz része a serlegnek. Nos, a hagyományos szemlélet szerint ennek a tárgynak nem érzékelhető a nódusza, nincs olyan egyértelműen kiszélesedő majd visszaszűkülő (sic!) keresztmetszetű rész a száron, mely ez elnevezést magának tudhatná. A másik, talán nem is pontatlanság, mindinkább egyfajta tárgyfajta keveredés, amikor az ostya átváltoztatására szolgáló, alapvetően tál formájú paténa szárat és talpat kap, már egy másik tárgytípushoz, a cibóriumhoz kezd hasonlítani, amely egy fedeles serleg, legalábbis a római katolikusoknál.

Nagyon szép és hasznos megoldás az ostyatartó felső részének belső formálása, amely lehetővé teszi a hívek és a pap ostyáinak megfelelő szervezését, elválasztását, ugyanakkor egy tárgyon belüli elhelyezkedését.

A munka egy kézi és gépi, félgyártmányok és fémnyomás alkalmazásával elkészített munka, egyfajta olyan prototípus, ahol a galvanizált nemesfémbevonat került a sárgaréz tárgyra. Nem kötötte az alkotót bénítóan az ezüstműves tárgyformálás és szokásjog, és ezzel egy új minőséget hozott létre.

3/5.) + fejezet: bEL⁽²⁾grÁ⁽³⁾Dé⁽¹⁾

Kis word program adta szójáték lehetőséggel (dla hangjai sorszámokkal) igyekeztem azt kifejezni, ahogy Belgrád hatott mostani dolgozatomra, felhívva figyelmemet témám más irányú nézőpontjaira is. A számomra eddig ismeretlen szerbiai vidék, emberek, templomépítészet több olyan ponton is felemlítette kutatási témámat az ittlét során (FISE és a belgrádi magyar nagykövetség szervezésében létrejött kiállítások[36] kapcsán), amely felhatal­mazást ad arra, hogy pár sor erejéig dolgozatom szerves részévé válhasson. A pravoszláv egyház a római katolikustól eltérő miserendje, liturgiája, világszemlélete, templombelsői mellett nagy élménnyel maradtak bennem azok a minden templomban megjelenő ikonok, melyek jellegzetes és fontos tárgyai (25.kép) az itteni vallásgyakorlatnak. Furcsa és meglepő volt azt látni, hogy fiatalok s öregek életében hogyan vesz részt egyaránt a vallás, hogyan róják le tiszteletüket ezek előtt az ikonok (26.kép) előtt, tiszteletük és hitük jeleként elmaradhatatlan csókkal ill. a kis perselybe elhelyezett pénzzel. Ezeknek a vallási tárgyaknak egy, a díszesebb és értékesebb kimunkáltságú csoportja, ahol nem csak festés látható az üveglemez alá helyezett szent­ábrázolásokon, hanem a szent alakjai mögötti háttér­felület, a glória, bizonyos esetekben az arcok és a kezek természetesnek szánt, festett színábrázolása mellett a ruha és a test formái a háttérrel, nemesfémből, általában domborított nemesfémből készültek. Ezzel az ezüstművesség az eddigi felsorolásomban még nem feljegyzett feladatmegoldása és tárgyterülete került látókörömbe, mint a vallási tárgyak népes körének újabb színfoltja. Az pravoszláv egyház hívőinek életében, imádkozásaiban oly fontos patrónusok, szentek díszesen, mívesen, helyenként drágakövekkel vagy aprólékos kikészítéssel gazdagított tárgyvilága ugyan nem a felhúzással, és nem az edénykészítéssel kapcsolatos, de a meghatározás alapján, mely szerint az ékszeren kívüli míves egyedi tárgykészítés az ötvösség eszközeivel és technikáival készül, az ezüstművesség feladatai közé tartozik. Az ikonokon túl jellegzetes vallási tárgyak képei jutottak el hozzám képeslapokon, melyek mind-mind ennek a nagy befoglaló témámnak az elemei.

Másik fontos szerbiai benyomás volt, ahogy az itteni kiállítást szervező kulturális attaséval való kedves beszélgetés közben kiderült, hogy a Duna országaihoz kapcsolódó képviseletek egy közös, nagy projekten gondolkodnak jelenleg. A hatalmas projektnek az egyes feladatainak megszervezésében és majdani lebonyolításában dolgoznak épp, melynek a témája a Duna, és ebben a szervezőmunkában hazánk oroszlánszerepet vállal. A Duna kulturális, társadalmi, történelmet meghatározó szerepének felderítésével, feldolgozásával és bemutatásával olyan széles skálán elhelyezkedő elemek kerülnek majd egy csokorba összefűzésre, mint a folyó utazásban, halászatban, kultúrában, népviseletekben való gondolkodás, már kihalt egykori halak visszatelepítése, vagy a Dunába lőtt délvidéki vagy budapesti emberek emlékének elfogulatlan feldolgozása, minden olyan, amely a Dunával kapcsolatos, felmerülhet. Érdekes, hogy pont a mostani dla művészetelméleti tematika idejében egy ilyen program kialakulása történik államok közötti szinten is, amelyből azt is lehet látni, hogy milyen fontos nem csak a mi szemünkben, hanem Európa más országainak a szemében is ez a sok mindent meghatározó és összekötő folyam, mellyel lehet közös nevezőt találni sokfajta érték viszonylatában.

4.) Tárgy és szöveg/betű kapcsolata

Ebben a fejezetben azt szeretném feltűntetni, miszerint milyen fontos szerepe lehet a tárgy későbbi értelmezésében, datálásában, történetében a tárgyakon elhelyezett szövegeknek. Több fajta stratégiát lehetett látni a tudatos történethamisítástól vagy pontatlanodás veszélytől, bizonyos elemek utólagos cserejével (pl. az Esterházy kincstár Kulacs alakú díszedénye vagy a Mátyás serleg, de a Koronával kapcsolatban is vannak erre vonatkozó hipotézisek). Az épp jogos tulajdonviszonyok kifejezésére is van példa (pl. a Rumy serleg viszontagságos története[37] és annak magyar vonatkozásai), de messzebbmenő következtetéseket is le lehetett vonni pl. a XVII. századi mezővárosok hétköznapjairól a feliratokkal és ötvösjegyekkel ellátott, főként református kelyhekről[38].

A britek ezüstművességében előszeretettel használják a nagyobb méretű fémjeleket, tudatosan, egyfajta feszített felületeken elhelyezett ornamensként. De lehet akár a tárgy önmeghatározása is a cél, mint Sarah Hutchinson tálja esetében (27.kép), vagy a dán Allan Scharff[39] esetében (28.kép) pl. helyszínt jelző tényező (a tárgyak felületén a Made in Denmark feliratból szőtt ornamens látható). A betűk, beütések, jelek elhangolhatják a tárgyat, plusz információkat lehet vele egyértelműen vagy rejtetten kifejezni, számtalan olyan grafikai lehetőség kinyílhat, mely segítheti, ha bizonyos esetekben el is viszi egyedül a tárgyat a pozitív értékelés irányába.

Bizonyos helyzetekben a készített ékszereimre én is a saját jel elhelyezésén túl figyelmet fordítok az év, helyszín, esetleg sorszám megjelenítésére, de nem egy esetben saját tárgyaimnál és történt már játék a szöveg alkalmazásával (pl. az Algopyrin(G) gyógyszertároló gyűrű családom). Lehetőség szerint most is szeretném majd alkalmazni.

5.) Ingyenes pálinkafőzés?

         A szóbeli dla felvételin témavezetőm tréfásan megemlítette azt a beszélgetés során, hogy mi is tartozhat az ezüstműves tárgy sorába. Azóta, mint egy kis csiklandozó bogárka, érdekel, motoszkál, hogy ebbe az irányba, a desztillálás, asztali, kisméretű párlatkészítő edények világa felé történő kutatást, törvényszerűségeinek áttekintését megtegyem, de ez most csak említés szintjén tűnik fel jelenlegi írásomban. A közelmúltban több, erre a témára szememet újra felcsillantó benyomást ért, ezek egyike egy bejelentés[40],[41], másik az a belgrádi benyomás, ahol a Néprajzi Múzeumban egy, a paraszti életmódhoz hozzátartozó pálinkaföző képe (29.kép) indított meg bennem. Érdemes lenne azt a kérdést körüljárni (még ha közben a kezdeti elképzelést azért jelentősen mégis korlátozó tervek látnak ez ügyben napvilágot[42]), hogy a fantasztikus, ha nem is szorosan az ezüstműves, hanem inkább a rézműves feladatai közé tartozó pálinka-desztilláló, pálinkafőző berendezések formái, kissé alkimista ízű megformáltsága, esetleg kisebb méretű, kisebb adagú párlásokra képes lehet-e. Egyfajta olyan asztali tárgy, mint a fondu tál és a hozzá kapcsolódó tevékenység érdekes színfolt lehetne, de ehhez tisztában kell lenni a folyamattal, a keletkező melléktermé­kekkel, alapanyagok alkalmazásával, és azzal, ahogy a folyamat szemnek, érzékeknek kívánatos, gusztusos, megfelelő időtartam alatt végbemenő lehessen.

6.) Saját kísérletek, határkeresések

Elkezdtem határkereséseket, az ezüstműves tárgyformálás szempontom szerint a legjellemzőbb és legjellegzetesebb tárgyalkotási módja, az egy anyagból történő, kézi kalapálással véghezvitt, kézműves jellegű felhúzás kapcsán elvégzett kisebb méretű anyagkísérleteket, anyagformálási próbálkozásokat. Ezeknek a kísérleteknek két formája volt, az egyik az aszimmetriára törekvés (ironikus, hogy amikor a technika tanulása történik, pont a szimmetria elérésére törekvés a lényeg), a másik a nem kör alakú alapanyagból való kiindulás. Eszemben van Juhász Árpád diplomamunkájának egyik aszimmetrikus nyakú felhúzása, mely nagyon megfogott, és látva pár külföldi eredményt, ebbe az irányba vezetett. A műhelylátogatások során, a technikák, lehetőségek megismerésekor az a kép állt össze bennem, hogy a fémnyomás általában körszimmetrikus tárgyakat eredményez, melyek felhasználásából egy erőteljes, technológia adta formai meghatározás születik. Erre kissé cáfolatul kaptam Zoltán Tamástól egy szakmai könyvből egy technika leírást, mely az oválnyomás[43] részleteit, technikai hátterét és lehetőségét ecseteli. Ez a kivétel épphogy megerősítette bennem viszont azt a feltevést, miszerint a gépi technikából adódó tárgyformálástól az aszimmetria az, amely megkülönböztethet egy kézműves igénnyel, egy a nem sorozatgyártás szándékával elkészített művet. Ezzel elkerülhető lehet az, hogy könnyen, vagy csak csekély mértékben módosítva, de legyártható lehessen gépi úton is a hosszú ideig tartó kézi előállítás, és ezzel nem megkérdőjelezve ezt a sok energiát igénylő létrehozási módot, mely neki értelmet, okot adva.

Az első tárgynál szerettem volna a felhúzásból, egy anyagból kialakítani a lábakat is, hogy ezt ne a klasszikus alapkör és ezzel egy alapsík meghagyásával érjem el, vagy utólagosan szerelt lábakkal, hanem a saját anyagából és formájából szervesen kialakítani, belső térré változtatni, de külső látványban is jellegzetes tárgyformálást elkövetni. A kisméretű, lényegében a tárgy aljára koncentráló, felépítményében nem végigvitt kis tárgy véleményem szerint egy vidám, mosolyt arcra csaló, hatása miatt „Tögyike” névre elkeresztelt eredményt adott (30.kép), de tapasztalatokat is. Tapasztalat az a technológiai sorrend és felépítés figyelembe vétele, mikor-mit kialakítás szükségszerűsége és lehetősége. Ugyan a próbánál sikerült létrehozni azt a körszimmetrikus formát, mely nagyolva követte, magába foglalta a későbbiekben kialakított lábaknak a tömegét is, csak a végleges formán látható verziónál a lábak közeit behúztam, bezömítettem a tárgy testét adó formára, ezzel emelve ki a lábakat. (Képek a fázisokról és a műveletekről, valamint az eredménynek tekintett tárgyról a mellékletben láthatóak folyamatában.)

Az első tárgy tapasztalata, hogy a felhúzáshoz szükséges belső alátámasztás miatt megfontoltabban kell a körszimmetrikus alapformát meghatározni, mert ellenkező esetben akadályoztatva lesz a folyamat, és sokkal nehezebb kialakítani a lábakat. Jelenleg egy olyan, ehhez kapcsolódó következő próba van tervben, melynél a felső rész egy nyakba összekeskenyedik, de a nyak oldalra kihajlik, és ezzel a szimmetria nem lesz bénító és oly meghatározó hatással a tárgyra…

A másik kísérlet (31.kép) annak a tézisnek a továbblépése volt, mely szerint a felhúzási műveletek általában, ha egy szakácskönyv receptjei szerint kellene leírni a kezdő lépéseket, hogy „végy X cm átmérőjű, kör alakra levágott lemezt!”. Szándé­koltan nem körből szerettem volna kiindulni, hanem a tábla-alap­anyagból kiszabott, négyzet lapot felhasználva igyekeztem kigondolni egy olyan tárgyat, amely formai kialakí­tásában a kör lemezen fennhagyott sarkaknak is szerepe lesz. Egy olyan, fellógatható tárgy képe rögzült ennél a próbánál bennem, melynél egy jóval drasztikusabb átalakítás volt szükség, és ezzel azt a kíváncsiságomat próbáltam kielégíteni, miszerint hogyan viselkedik a lemez a kör alakban elhelyezett kalapácsütésekre a sarkoknál.

Meglepően jól tudtam haladni az elképzelt forma kialakítása felé, nem akadályozott különösebben a négyzet alapforma. A vastagodásnál a lemez­széleknél, négyzetes alapanyag esetében sokkal nehezebb tartani az azonos lemez­vastagságot, ez ennél a próbánál a tapasztalatlanság miatt, valamint az utána zömülő anyag hiányában elmaradt. Az az öv, ahol a kör találkozik a négyzettel, egyfajta határként is értelmezhető, a körön kívül nem haladt a lemezvastagság torlódás, növekedés, hiszen ott a teljes kör körívdarabokra váltott. Nagyon izgalmasnak találom ezt a kör-négyzet viszonyt, mely ha úgy nézzük, fantasztikus és jellegzetes eredményeket hozott létre a templomalaprajzoktól (gondolok itt a csegelyes kupolamegoldásra – 32.kép) Leonardo ember ikonjáig, ahol a kör és a négyzetbe álló, és kiterjesztett karú ember határvonalai, kissé erőltetett módon a geometriába vannak beszorítva. A feladat továbblépése az ennél a formánál tapasztalható részállomás eredményeinek felhasználása, amely egy olyan négylábú edényt/tálat eredményez, ahol a lemez-sarkok feladat lesz a tárgy megállítása…

7.) Összefoglalás

Az második szemesztert lezáró dolgozatom véleményem szerint érdemben bővítette az elsőt befejező írásomat, feltérképezve az egyik leggyakoribb technikát, a felhúzást és annak gépesített formáját. Ezt a lépést, ezt a kissé technicista kitekintést meg kellett tenni a további kidolgozás érdekében.

Igen fontosnak tartottam az ezüstművesekkel elkezdett személyes műhelytalálkozókat és interjúkat az előző féléves tematikai és tárgykör áttekintés után, s ezeket a felkereséseket szándékaim szerint a jövőben szeretnék még tovább folytatni, hiszen van még pár olyan szakmai szereplő, ahol további információk tudhatóak meg a mostani hazai helyzetről. Ezekben a beszélgetésekben, szakmai felkeresésekben olyan sok rejtett információ van, amelyek pontosíthatják, kiegészíthetik az eddigi, ezzel a szakirodalommal kapcsolatos hazai írásokat. De mostani munka nem csak folytatott, hanem ki is jelölt újabb területeket, mely mind a témám feldolgozása, mind a kutatási, gyakorlati feladat elvégzése során szükséges lesz. Pontosan ezeknek a látogatásoknak köszönhetően sikerült olyan alapvető dolgokat helyre tenni, mint a szerszámok, alátét formák világa, edénytartás, etc.

Eddigi munka kijelölni látszik lassan egy olyan utat és lehetőséget, melyen gyakorlati munka során is tudok majd haladni a már elvégzett kísérleteket követően, és így az írás és alkotás szerves egészet tud majd alkotni a tanulmányok végeztére. Suzuki tárgyainak és a hasonló tárgyaknak a megismerésével felmerül az a megfogalmazás, hogy stúdiótárgy, ennek az értelmezése. A mostani fémműves diplomán, ugyan ékszer téma kapcsolódással, de szintén szóba került, hogy stúdió tárgyi lét, ebben az esetben a stúdióékszer[44] fogalma, mely nagyon érdekes, talán a design szempontjából jelenlegi kifulladást mutató eredményeknél egy továbbélési lehetőséget mutat. Nagyon tetszett az a kis kibontakozó vita és a diplomajelölt válasza, hogy mi is ez a stúdió tárgy: az-e, ami használhatatlan, vagy az-e, amely akkor is létrejön, alkotói szándékra, ha ezt nem előzi meg semmiféle megrendelés, esetleg igény, inkább egy önkifejezési forma, egy az iparművészetet feszegető, a képzőművészet irányába vivő kísérlet.

Rózsa Béla

Sümeg, 2010. június 17.
----------------------------------------------------------------------------------------------------

8.) Mellékletek

8/1.) Felhúzókalapácsok és formavasak a sümegi műhelyben

Képen látható ábrák: (A) – Saját kalapácsok, formavasak, valamint pár iskolai formavas; (B) – formavas megfogása a keresztező támasztóvas segítségével; (C) – ahogy látom felhúzás közben, az un. rézműves felhúzási mód

8/2.) Az első kísérlet: saját anyagából készített lábas edényke („Tögyike”)

Az egyes lépések: anyagleszabás (1), ráncolási vonalak feljelölése (2), ráncolás (3), első elkalapálás után (4), további felhúzási lépcső (5), egy lágyítás (6), befoglaló forma majdnem kész (7), alj bedomborítás (8), felső él egyenesre leszabása (9), lábak kialakításának elkezdése (10), forma „kész” (11), az első „kísérlet” eredménye (12)

8/3.) Második kísérlet: négyzetből felhúzás, szív formájú edény próbája

A próba egyes lépései: anyag leszabása és a koncentrikus körök felrajzolása (1), ráncolás (2), első félkész húzás (3), első húzás utáni forma (4), második húzás utáni forma (5), húzási lépcső (6), következő húzás (7), emelkedő forma (8), egy lágyítás után (9), húzás új alapvonala (10), utolsó félbehagyott húzás (11), abbahagyott próba (12)

----------------------------------------------------------------------

9.) Műhelylátogatások

A most következőekben azokat a munkámat segítő műhelylátogatásokról készített írásokat csatolom, melyek talán kissé naplószerűek, de szakmai élményekkel és tapasztalatokkal, következtetésekkel való telítettsége miatt hasznosnak tartok a mostani anyagba illeszteni. Terjedelmük miatt nem közvetlenül a dolgozat szövegében, hanem mögé elhelyezve, de közlöm.

Három ezüstművest ismerhettem meg, akik az előző féléves tematikus áttekintés során kerültek látókörömbe, de most, erre a félévre érett meg a találkozás. Mindhármukkal előzetes telefonos megkeresés után találkoztam személyesen, saját műhelyükben megkeresve őket, és a találkozások után írásban igyekeztem rögzíteni a tapasztalatokat. Ezek a szövegrészek, bár terjedelmesnek hatnak, bízom benne, hogy az egyfajta naprakészsége, maisága miatt, soraiban és sorai között megbújó mai magyarországi ezüstműves helyzet bemutatásával értékes részévé válhat dolgozatomnak. Az itt kapott benyomások, információk, elméleti és gyakorlati tapasztalatok szervesen beszőtték írásomat, amiért csak hálás lehetek e három szakembernek, akik betekintést engedtek világukba. A három írás a találkozás sorrendjében lesz közölve.

Mivel ez melléklet, és a csatolt anyagok mennyisége kissé nagyobb méretű, ezért a 1,5-ös sortáv helyett szimplát alkalmazok.

9/1.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.1) – Lieber Gábor

Találkozás Lieber Gábor ezüstművessel

2010. május 20., csütörtök

Lieber Gábor

ötvös, fémnyomó és formakivitelező

Mobil: 06 30 302 9770

Email: liligali@freemail.hu

Utazási adatok: távolsági autóbusszal Budapest, Népliget ind. 12.15; érk. Székesfehérvárra 13.30.; Székesfehérvárról ind. 13.40; érk. Fehérvárcsurgóra 14.07

17.45-ös busszal jöttem el Fehérvárcsurgóról, Székesfehérvárra érkezés 18.05, ind. haza 18.50, érk. Sümeg, 21.30

Találkozás jeligéi: tölgyfatuskó, tsz majorépület műhely, fémnyomás, „hőmérő”, speciális, kockás henger hajtás, előnyomó formák, Nagyszentmiklós és Korona, teáskanna, erdőkémia

…………………………………………………………………………………………………...

Napló

Előzmény

Előtte napon beszéltük meg telefonon a találkozót. Telefonszámát Dzurdzik Jánostól kaptam meg, de témavezetőmmel való beszélgetés közben is szóba került, mint olyan felkereshető célpont (s akivel a Wladis is munkakapcsolatban volt), akitől, mint gyakorló ezüstművessel felvehetném kutatásaimhoz a kapcsolatot. Szerdai nap délutánján megbeszéltünk egy másnap délutáni találkozást Fehérvárcsurgón.

Találkozás

Kettő óra után érkeztem meg délután Fehérvárcsurgó-presszó elnevezésű megállóhelyre. Könnyű volt megismernem a megbeszélés alapján, hiszen hiányzott a presszó fél teteje (33.kép), mivel a nagy viharban nekidőlt a mellette magasodó hatalmas tölgyfa. A Tölgyfa vendéglőt így most szükséges lesz majd átnevezni, mivel a kidőlt után (számomra kissé az „alkalommal való élés” szagúan) kivágták a másik, egészséges, a kidőlthöz hasonló méretű fát, melynek törzsátmérője szintén méter fölötti volt.

Gábor kijött elém kocsival, s a törzs látványával kapcsolatos hasonló irányú elképzeléseimet Ő egyből gya­kor­latba ültette át: a még tűzifának fel nem darabolt, második rönkből, annak egyik ágából, amely így is kb. 70-80 cm átmérőjű lehetett, kért egy olyan darabot, mely kb. 60 cm magas tuskó lenne majd, azért, hogy a kovácssatuját erre helyezhesse. Én is megtettem volna, ha lakhelyemhez közelebbi a helyszín és van jármű. Tipikus szerszám és műhelykedvelő, műhelyépítő hozzáállás, mellyel mindjárt szimpatikus oldalát mutatta meg felém. Megegyezett, hogy majd jövünk vissza, majd elmentünk műhelyébe egy kis barkácsboltos kitérővel.

Műhelye egy volt tsz major területén található, az itt levő épületek egyike. Hatalmas, 100-as marhaistállók voltak, innen egy hosszú épületet és egy nagyobbacska területet bérel. Egy másik család van itt, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, földműveléshez szükséges nagy gépeket látni. Kívülről Gábor területe körül tereprendezés és karámalapítás nyomai láthatóak, struccokkal szeretne majd foglalkozni.

A műhelybe bejutni kissé még zegzugosan, garázson és egy kisebb összekötő helyiségen keresztül lehetséges, nemrégen vált el és költözött ide, sok még az ideiglenesen lerakott holmi. (Dzurdzik Jánostól is még egy budapesti címet kaptam meg – XVIII. ker., Margó Tivadar u. 32./b.)

A fehérvárcsurgói műhely terület egykori istálló része, mérete kb. 12 x 6 méter, belmagassága 3,5 körüli emlékezetem szerint. A természetes megvilágítás a tér eredeti rendeltetése szempontjából nem oly kedvező, de a mesterséges világítással ez megoldott probléma. Megtalálható egy térben a vizesblokk, mellette közvetlenül, egy kis magaslaton a lágyítás, melegítés, forrasztás helyszíne. E mellett, eljárás lehetőség biztosításával egy két helyes brettasztal, rajta vízzel forrasztó készülék. Épp egy kanna munkálatai folytak, az ovális edénytest sakktábla szerű díszítését készítette oly módon, hogy cizellálással, vonalazóval ütötte be a vonalakat a szurokkal kitöltött edénytest felületére. Az edénytest nem egy darabból és nem felhúzásból készült, hanem elő-fémnyomott formák összeillesztésével és forrasztásával, a forrasztási vonalakat a sakktábla határaira helyezve (ill. fordítva).

A műhelyben ezen túl a nyugat-délnyugati oldalon továbbhaladva egy satupad, komolyabb kalapálós munkákhoz szükséges vasvázas kivitelben. Ezen láthattam elhelyezve egy körkivágót, mely a fémnyomás előkészítéséhez egy nagyon hasznos eszköz. Ezután egy munkapad, sarokban egy vitrin, de mellette a fémnyomó, az északi oldalra elhelyezve. Előtte egy munkaasztal, rajta épp tervekkel, mellette egy táblalemezolló, e mellett egy kivágószerszámmal felszerelt golyósprés. A központi födémtartó oszlop másik oldalán egy excenter volt látható, és itt lehetett kimenni a műhelytér keleti oldalára, melynek nyugati felén egy komoly lemez és dróthenger valamint északi oldal fele egy eszterga látható. A műhely keleti oldalán polcok, nyitott és zárt terű tárolóhelyek, szekrények foglalnak helyet, a belépési pont melletti erősebb kivitelű polcra egy motoros, nagyobb hosszúságú húzópad van felszerelve. A beszélgetést a kölcsönös tegeződéssel, majd a fémnyomás témakörrel kezdtünk, Gábor megmutatta, hogyan is készül egy forma, milyen átgondoló és gyakorlati lépések előznek meg egy papíron megkapott forgástest sziluett képét. Mutatott összetett formát, olyat, amellyel olyan formák is kivitelezhetőek, melyeknél aláfordulás, pontosabban átmérőbezáródás van, és az elkészített forma után a mag a kúpos központi tüske eltávolítása után egy meghatározott sorrend alapján lehet­séges. Mutatta, ho­gyan, milyen szer­szám­okkal ké­szíti el dana­mitból (vagy épp sárga­rézből, de a danamit a gyakoribb) a nyomóformákat, és láthattam, hogy egy viszonylag egyszerűbb vonalvezetésű pohár előnyomóformái (34.kép) között milyen lépések is vannak. Ezzel kapcsolatban mondta, hogy bizonyos előnyomó formák más munkadarabokhoz is használhatóak, ill. lágy­abb anyag fémnyomása esetén bizonyos lépcsők kihagyhatóak. A koráb­ban, más könyvekben látott fémnyomás eseté­ben a fémnyomás egyes lépcsőit, melyet az anyag bekeményedése miatti stációk jelentik, követték a forma fokozatos utána alakítását a fémnyomópadon, hasonlóan egy faesztergagéphez. Ebben az esetben a forma a tárgyal alakult, mely azonban sorozatgyártás esetén nem alkalmazható. Ekkor van értelme az formákat mindig központosan rögzítő központi menetre. Gábor a hajdani Pénzverőben dolgozott, ahol sok minden mellett, mint fémnyomó tevékenykedett. Egyébiránt a fémnyomóformák előmunkálatai, a fő bázisfelület és a menet, valamint nagyolva a forma készül el az esztergán, a pontosítás, szabályozás, összetett forma esetén az előzetesen megesztergált, szeletelt, majd összefogott (aba-bilinccsel - !) a fémnyomó gépre szerelve érik el pontos és szabályos formájukat és a futásukat. Megtudhattam olyanokat, hogy annak a nyomókörnek (szakneve is akad - forzacc) bakelitnek szükséges lenni, nem jó a fém, amelyet a szegnyereg és a forma közé elhelyezett körtárcsa támasztócsúcs felöli oldalára kell, hogy ne rágódjon be a fémnyomás alja munka közben. Szakmai szleng körébe tartozik a kézi fémnyomószerszám „hőmérő” elnevezése, mely a használat szempontjából teljesen jogos, bár akkor is furcsának és mosolyogtatónak ható szófordulat nem szakmabeli számára, hogy „felhőmérőzni”…

Szakmai titok körébe tartozik még a fémnyomás közben használt kenőanyag, amely hivatalosan faggyú szokott lenni, de Ő az ipari szalonnára esküszik, és mivel sokat próbált szakemberrel van dolgunk, semmi kétség, hogy ez az az anyag, amely a kellő hatást kifejti, a tárcsa ill. a fémnyomás felületén marad mindaddig, míg szükséges technológia szempontjából.

Gábor elmondása szerint a fémnyomásra korábban rengeteg munka akadt, olyan, amiből Ő is és mások is nyugodtan meg tudtak élni. Nagy darabszámú és komoly megrendelések voltak, mind a Pénzverdei munkafázisok otthoni, másodállásban továbbdolgozására, mind saját megrendelések elkészítésére. Most a színesfémből készített sorozatgyártás stagnál, ezüstműves jellegű munkáihoz használja jobbára, a felhúzási munkák és technológia fáradtságok és elkészítési idők kisebbítésére.

Ilyen nagyobb, ezüstműves (és rézműves) megrendelések közé tartozott a Sándor palota bizonyos belsőépítészeti munkálatai, rézből készített csillárok, fali kiegészítők, korlátok valósultak meg munkája során.

Gábor mutatott munkákat, azok fényképeit és tárgyakat is a maguk valójában. Megmutatta, mi volt az a nagyon kedvelt és nagy darabszámban elkészített zsidó kultúrkörbe tartozó pohár, melyből sokat kellett készítenie anno a Pénzverőben. Láthattam a saját serlegét, ahol a korábban már bemutatott elvre, a különálló fémnyomásokra, a tárgy felépítésére már könnyebben tudtam következtetni (egyébként központi szárral összefogott, több osztatú fedeles serleg, talpán fa posztamenssel, tetején fogantyúként a készítési korára oly jellemző Szabadságszobor (pesti szlengben Sörnyitő) kis példányával. Ezzel a szóróanyagán is találkozhatunk, kissé átalakítva, talp ill. csúcsdísz mellőzésével.

Másik jellegzetes tárgycsoportja, melyet mutatott, a Nagyszentmiklósi aranykincs egyes példányainak formahű és kisebb átírással készített ezüstpéldányai. A bikafejes ivócsanakot a könyvből kinézett méretekkel, öntött fejjel és lábakkal teljes mértékben az eredetihez azonosulva készítette el két példányban. A szilke és a kancsó esetében viszont más motívumokat használt, de így is megmaradt a kancsó szerkezeti felépítése, a fő tagolás. A kancsó tárgynál cargniból való előfémnyomást, és tudatos tagolást, több elemből összeillesztést végzett, ennek nyomait, mikor már tudtam, hogy mit kell keresni, felfedezhettem. Általában az Ő munkája során a fémnyomás használja, még ha utána kézzel át is kalapálja a felületet, vagy a kör-szimmetrikus formát máshogy darabolva és illesztve használja fel.

A nagyszentmiklósi utánérzés tárgyakat az idei HungOro-n lehetett is látni kiállítva, erről pár kép található a következő elérhetőségen: http://www.hungoro.hu/galeria/visitor-services/2010 .

Mostani munkái közé tartozik a Szent Korona másolatának elkészítése. Az elmúlt időszakban kértek 2 db-t, Ő elkészített 3-t. Már korábban készített egyet, tudomásom szerint ez a másolat látható a HungOro képgalériájában is. Ahogy mondta, Ő végzett a munka ezüstműves részével, ami alatt Ő a szerkezeti elemek legyártását, az abroncs és pántok elkészítését, a gyöngydrótok és a felső kereszt elkészítését nevezte. A zománcképek nem ezüstműves-munka, az másutt is készül, az aprólékosságra való tekintettel vastagabb lemezből számítógépes gravírozással állítják elő a zománcképek rekeszeit, majd ezt követi a zománcozás, majd az eredendően ezüst alkatrészek utólagos aranyozásával éri el a tárgy a másolat szintjét. (Természetesen ezek a másolatok, mint ahogy a hungoro-s képgalériában is látni, a meglévő eredeti tárgy szabálytalanságait, történetét, kronológiáját kiküszöbölve, azokat újraértelmezve készülnek, más színekkel, az eredetit ismerők szemét zavaró szimmetriával, de mégis ferde kereszttel – érdemes megtekinteni az igazival egy lapon, egymás mellett: http://muvtor.btk.ppke.hu/romanika/korona.htm , de ez szinte minden másolatnál fennálló felvetés).

A korona elkészítésével komoly M 1:1-es számítógéppel készített kiterített műszaki rajz alapján dolgozott, és Gábor említette azt a fejlesztést, mely szerint a korona két részre szedhető, és így könnyebben elvégezhető az esetleges javítás miatt. Itt a Corona Graeca gyöngysorainak tartószemeit oldotta meg úgy, mintegy csavarokat, amelyek a Corona Latinát alkotó pántokat rögzítik. Az oromzat tetején elhelyezkedő gyöngyfelerősítéseket is pontosan ezért csavarosra készítette, de ilyen természetű javítást az igazi korona történetében is lehetet olvasni, nem csak a szegecseléssel lehet rögzíteni azokat az orom-gyöngyöket. Ez a szétszedhetőség azt a fajta átgondolást, szakiságot jelenti számomra, amely egy gyakorlatban oly erős ezüstműves gondolkodásához feltétlenül szükségeltetik, és egy korábban egy anyagból készített tárgy (Nagyszentmiklós) is több darabból, inkább forrasztás útján való összeillesztéssé alakul.

Gábor jelenleg azon gondolkodik, hogy milyen jó lenne egy olyan más hazát, pontosabban csak munkahelyet választani, ahol az ezüstművességet és az Ő szakmai tudását méltóbban értékelik. Angliára gondolt, ezzel kapcsolatban kérdezte, hogy van-e személyes ismeretségem, de én csak internetes oldalakról és kiadványokból próbálom megismerni a brit kortárs ezüstművességet. Azzal a felvetésével én is egyet tudok érteni, hogy a kézművességet, kis darabszámú, de komolyabb szaktudást igénylő, komplex tárgyalkotásra képes emberek a mai korban kissé későn születettnek, évszázadokkal későbbi létűnek érzik magukat. Olyanban gondolkodott, hogy el tudta volna magát képzelni egy utazó műhellyel, amikor megkeres uralkodókat, mecénásokat, azzal, hogy „itt vagyok, tessék, elkészítem, amit szeretnél ezüstből”. Mint Cellini. De ez a kor már odébb van, és a brit ezüstművesség, habár látszatra komoly piacot és eredményeket mutat ezüstműves szempontból, egy külföldi, nyelvet nem anyanyelvi szinten beszélőnek egy olyan erős, belátást azért engedélyező, de fizikailag bevehetetlen városfallal körbevett területnek számít, ami kívül tart még nagyszerű tudással rendelkező embereket is. Egy hatalmas Hadrianus fal, melyen bizonyos falakon beláthatunk, lenyűgözhet minket, de a bejutás nem egyszerű. Itt ugyan megemlíthető több alkotó, aki egzotikuma, a nyugati világ értékredjétől kissé eltérő trendisége miatt érhettek el olyan szakmai sikereket, pontosabban elismerést, amiért az ilyen tárgyak hangsúlyosan jelennek meg (szerintem) a brit oldalakon.

Gáborral való találkozásom a cargni-tudásom pontosabbá tételében is nagy segítséget jelentett. A cargni a felhúzás és a fémnyomás során alkalmazott, palástból felhajlított formát jelent, melyet a későbbiekben a formakialakítási művelet idejének lecsökkentésére használnak. A felhajlított palástból készített forma lehet henger, vagy különböző kúpszelet (értelem szerint más a két kiterített kiinduló forma is), ahol a problémát az összeillesztett lemez-élek rögzítése jelenti. Ez, bizonyos minimális forma-továbbalakítás miatt lehet egyszerűen, élben, de a komolyabb formai tovább alakításokhoz tartósabb, nagyobb fedést és forrasztási felületet jelentő cargni-illesztéssel szükséges kapcsolni, hogy kibírja egybe a tárgy a formaalakítást. Azt az illesztést, amit Gábor hamar megmutatott egy gyors példán, oly módon kell elképzelni, hogy adott a két összeilleszteni szánt lemez-él, és első lépésben mindegyiket kb. 45°-ban le kell törni, egyiket az egyik, másikat a másik feléről. Az illesztésnél csak az egyik lemezfél élét kell kis mértékben lemezollóval bevágni, majd kihajtogatni. Az így létrehozott kinyitott fésű alakú formába kell beleilleszteni a másik palást egyenesen hagyott, de letört élét, majd minimálisan rá kell hajtogatni. Kötözés után lehet összekalapálni, majd jön az alapos forrasztás. A forrasztás után lehetőleg meg kell tisztítani a felesleges, kötésben nem résztvevő forraszos területeket, majd vasalátéten el kell kalapálni azonos falvastagságra a helyenként 2 lemezvastagságnyi területeket. Ha nincs feleslegesen hagyott forraszos terület, akkor színbeli eltérés nem tapasztalható, de egy olyan anyagvastagságban is létrejövő, forrasztott, szinte alakos kötés jön létre a kalapálás után, mely jó eredménnyel ellenáll a drasztikusabb formai átalakítású fémnyomásnak ill. felhúzásnak.

Az ilyen fajta illesztéssel ugyan jelentősen gyorsítható az elkészítési idő, viszont a későbbiekben probléma-gócpontot jelenthet a további melegítéseknél és forrasztásoknál, valamint ha marad a forrasztás után látható forraszos rész, anyagvastagságra való visszakalapálás során bele lesz ütve a lemez felületébe, ergo a forma marad, de színeltérés jelentkezik. Viszont a tömeggyártásban és nagyobb példányszámnál jelentős az az energia és időmegtakarítás, amit a cargni használata jelent. Nagyon érdekes kérdés lehet a cargni illesztés mikéntje, amely iskolák ill. országok különböző ezüstműves gyakorlataiban más és más lehet.

Gábor mutatta, hogy hagyományos ezüstműves kalapácsa nem igazán akad. Gyerekkorában, tanulómunkaként készített párat, de a munkához olyan általános, ámde megfelelő anyagú műhelykalapácsokat használ, melynek fokát vékonyítva, megfelelő rádiusszal ellátva, valamint talpát ívesen, vízszintes vagy függőleges rádiusszal átalakítva használja munkához. Láthattam olyan egyszerű és gyorsan elkészített kalapáló eszközt is, mely nem a szó hagyományos értelmében kalapács, hiszen egy darab négyzetes anyag közepére hegesztett egy köracélt, és így gyorsan elkészített egy olyan ütőeszközt, amely ütési felület és a nyél távolsága nagyobb, hosszabb a fej mérete, és így olyan belső felületek megkalapálása is lehetséges, mint az én első kísérletem belső felületének normál kalapácshoz már túl mély felületeinek elérése a nyél felülése ill. sérülése nélkül.

Arra a felvetésemre, melyet témavezetőmtől hallottam, hogy a középiskolai felhúzási gyakorlat nem teljesen a valós, gyakorló ezüstművesek körében is használatos hozzáállást mutatja, miszerint vas kalapáccsal történő felhúzás vasból elkészített formavason, mert ezek szerint a fém vastagsága nagyon nyúlik. Ezzel a felvetéssel kapcsolatosan pl. az Oppik idevágó részeit láthatjuk, hogy milyen fa ill. bőr kalapácsok vannak használatban. Gábor is inkább a vas kalapács és fa forma párosával dolgozik, egészen egyszerű módon, fa ütőformáinak a nyersanyag megfelelő keményfából elkészített nyers lépcsőanyag, olyan 2,5 – 3 cm vastagságú, mellyel kialakíthatja gyorsan az éppen szükséges alátét formát.

Úgy vettem észre, megfogta a kísérletem formai kialakítása, az az alkalmazott technikai menetrend, javaslatot is adott, mely kissé ellentétes volt az én elképzelésemmel. Ezek szerint a kiálló lábak csúcspontjai helyett a kiinduló formát a lábak vízszintes magasságának középvonalára helyezné, ezzel a nyúlást úgy kihasználva, kevesebb erővel és idővel lehetne elkészíteni a tárgyat. Ha nem került volna olyan gyorsan bezárásra a forma, nem függőleges falú edényből alakítottam volna ki a lábakat, akkor jobban hozzáférhettem volna. Tanulság.

Mutattam Suzuki éppen nálam lévő kiadványát, mely egy nem sokkal ezelőtt volt látogatható a londoni Goldsmith’s Hall-ban. Megnézte, de azt mondta, hogy a felület kialakítás szempontjából ez a dolgok könnyebbik végének megfogása, és lényegében a felület ilyen alkalmazásával a planírozást, a maximálisan feszített felületek fénytörését kerüli el az alkotó. Szerinte nem rezgődomborítás, hanem kívülről történő behatásra alakulna ki Suzuki felületei. (Ez utólag, a Suzuki-val kapcsolatos galéria oldalon látható film segítségével be is igazolódott)

Elszaladt az idő. Pár fényképet készítettem az egyszerű pohár nyomóforma soráról, valamint az engem oly lenyűgöző kocka hengerhajtásról (35.kép). A kocka-hajtás indoka a következő: a hengereknél mindig gondot okoz a hengerek távolságának állítása következtében a felső henger hajtása, mely darabossá válhat, valamint a nagyobb távolság állítása esetén a fogaskerék fogak foghegyre járhatnak, mely vagy beszorulást, vagy nagyobb erő esetén fogtörést is eredményezhet akár – és erre ad egy megfelelőnek tűnő mechanikai megoldást a kocka hajtás. Úgy kell elképzelni, hogy a hengermű hajtását, a két egymással szemben forgó henger forgatási irányát egy megfelelően csapágyazott, olajozási és zsírozási pontokkal megfelelően ellátott, megfelelően erősre kivitelezett egység fogadja. Hagyományos, viszonylag aprófogú fogaskerekek, az alsó lánchajtással megforgatott, melyet egy komoly fordulatszám-csökkentő egység hajt, amit a villanymotor hoz mozgásba. A fogaskerekek tengelytávolsága állandó. E mellé a mű mellé van helyezve a klasszikus henger, melynek nem közvetlenül a tengelyeire van elhelyezve a fogaskerék. A hajtást 30x30 mm-es kockák viszik át! A fogaskerekek tengelyeinek a végébe, a kör lap felületre van bemarva egy fél kocka mélységű 30-as szélességű szögletes árok. Ugyanez a kialakítás található meg a hengerlő hengerek csapágymű felöli végén is, az alsón és a felsőn is. Ez a negatív hely kialakítás teszi lehetővé, hogy a közé tett kocka átvigye a forgató erőt. Az alsó henger a klasszikus hengerállításhoz megfelelően stabil tengelyközpontú. A felső henger emelése esetén a forgási tengelyek a meghajtó tengely és a nyomóhenger esetében nem lesz futó, de ezt a 2 irányban kimozdulni tudó kocka igazodása, bolygása leköveti, lehetővé teszik.

Az ilyen hengermeghajtásnál fontos az alkalmazott anyag minősége, az állandó olajozás, pontosabban zsírozás, és az, hogy csak forgás közben szabad állítani a hengertávolságokat. De ezek ellenére is egy fantasztikus meghajtás véleményem szerint.

A műhelyből eljőve visszaérkeztünk a presszóhoz. Már le volt vágva a kért darab, utánfutót Gábor hozott autójával, viszont a rámpa kérdés nem volt megoldott. Szerencsére egy helybeli ember házához elmentek és hoztak két alkalmas vinkli (szög) vasat. Az utánfutóra való felhelyezést követően jött a számla egyenlítése, egy rekesz sör. Ezután visszamentem Gáborral műhelyéhez, leraktuk a tönköt, majd kivitt a buszhoz.

Örülök, hogy találkozhattam egy olyan emberrel, akinek a neve többször felmerül más ötvös és ezüstművessel való beszélgetés során is.

9/2.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.2) – Zoltán Tamás

Találkozás Zoltán Tamás ezüstművessel

2010. május 26.-án, 10.35-től kb. 12.20-ig

Zoltán Tamás

ötvösmester – restaurátor, igazságügyi szakértő

H-1075 Budapest, Erzsébet krt. 39., 19-es kapucsengő

Fax: 06 1 413 7972

Mobil: 06 30 296 8177

Otthoni szám: 06 1 413 7971

Email: mtzoltan@t-online.hu

…………………………………………………………………………………………………...

Előzmény:

Az előző napi, késő esti, telefonon történt megbeszélést követően másnap fogadott is budapesti műhelyében. Nyolc fele hívtam, este, kérte, hogy később, fél 10 körül hívjam vissza. Készséges volt, így nem volt probléma a kissé késői jelentkezés. Pécsről utaztam fel, előtte a Szabó öntödében vettem át a 10+1 plakettet, és utána jött a találkozás.

Találkozás:

Tamásnál volt éppen egy György nevezetű ötvös ismerőse, aki felnőttképzésen végzett a Práterban nemrég, és jelenleg Tamásnál van, egyfajta gyakorlófeladatokat végezve, kézügyességét és gyakorlatát bővítve. Ezzel kapcsolatban épp egy „cső merőleges találkozása csővel” illesztést kellett elkészítenie sárgarézből, amelyet majd forrasztani kell.

Tamással már korábban összetegeződtem, egy szakmai rendezvényen ismertem meg. Mivel említettem, hogy honnan jövök, hogy öntőtől és plakettekkel, és kíváncsi volt, és megmutattam a kapott eredményeket. Azt az ötletet mondta, hogy az adott plakett egybeöntése helyett talán járható út lett volna, csak a minta öntése és későbbi szerelése, az alaplapot pedig a külön legyártani és pantográffal szövegezni. Bár külön problémát jelent ebben az esetben az illesztés ill. a pozicionálás, de Tamás erre azt az általam a modellnél is alkalmazott csapos illesztést javasolta a kész plakettek elkészítésénél. Olcsóbb lenne az öntés, problémásabb az illesztés, de megfontolandó a javaslat.

Az ezüstművességre rátérve első kérdésem arra vonatkozott, hogy milyen feladatok találják meg interjú­alanyomat műhelyében mostaná­ban: új tárgyak készítése, vagy inkább régi tárgyak restaurálása, javítása. A műhelyben szét­tekintve az utóbbival kapcsoltban láthattam félkész, szétszedett, esetleg jelenleg még roncs tárgyakat, s mint kiderült, ez a terület is az, amely a fő feladatot jelenti. Erre a kérdésemre Tamás azzal kezdte válaszát, hogy azért nincs ma ezüstműves oktatás, mivel már nem életszerű. Az ipari forradalom óta fokozatosan terét veszti a kézműves munka, valamint ezzel kapcsolatban jelentős probléma a nyersanyag magas ára, amely miatt nem érdemes már ebbe invesztálni munkát, és inkább a régi tárgyaknak a forgalma még az érzékelhető (ezt a felvetést mástól is, a következő interjú során is hallhattam.) De ezzel kapcsolatban, ebből ere­den­dően vagy az előző­eket még súlyos­bítva nincs meg az a korábbi életszerű igény, amely a többi kézműves ág je­lenlegi helyzetét is nehezíti. Furcsa mód épp a Pénzverő ’80-as évek­beli teljesítményét jelezte olyan ezüstműves jellegű munkának, amely­nek szín­vonala és mennyisé­ge, jelentősége azóta csak süllyedt. Fő indokként azt említi, hogy nem csak a munkadíj manapság már a megfizethetetlen, hanem az anyag is. Véleménye szerint, csúnya szóval „iparművészetté” vedlődött át, iparművészeti termékek készítésévé alakult a korábbi tárgykészítés, amelynek az igazi oktatása, mármint klasszikus ezüstművesség esetében, nem csak itthon, de a külföldön is elszórtan maradt meg. Tamás a Cservák Tamást nevezi egy utolsó mohikánnak, aki fiatal, és a szakmát műveli meg­fe­lelő színvonalon (vele való találkozás memoárja a következő szakasz).

Tamás műhelye egyfajta élő múzeum, a falakon régi gyönyörű eszközök sorakoznak, katonás, azt is mondhatnám, ötvösös rendben (36.kép). Minden használatban van, mint mondja, de azért vannak kedvencei, ill. ritkábban használt tárgyféleségek már. Cizellőrkalapács sor látható, egyfajta méretbeli és minimális formai változással, hiszen néha ebből a kalapácsból is jó, ha különböző súlyúak állnak rendelkezésre. Körben a falon gyönyörű eszközök, kisméretű szarvasüllők. Cicellőrszerszámok tartóedényeinek falra helyezése nagyon szimpatikus. Felhúzó kalapácsai is rendben, formavasai is szépen áttekinthetően vannak elhelyezve, hogy kevés pakolással, szinte céltudatosan mindjárt a megfelelő szerszámot lehessen elővenni az épp aktuális munkához.

A műhely központi terében elhelyezett asztalon (37.kép) félkész ezüst neműk vannak, ezek közül gyertyatartó és több más tárgy is látható. Megbizonyosodhattam arról, hogy Tamás szakmai presztízskérdésnek tekintette mindig is és most is a megfelelő színvonalú és a nem is olyan egyszerű feladatok megoldását, amely akár több ezüstműves műhelyt megjárva jutott el végül hozzá. Említette, hogy az épp nála lévő egyik összetett darab egyik eleme stílusa szerint nem passzol a többihez, és azt majd ki kell neki cserélnie, hogy a tárgy úgy menjen ki a műhelyből, habár ez nem az Ő mulasztása, hogy az adott rész nem stílusegyező, de Ő mégis megcsinálja, hogy „ne érhesse szó a ház elejét”.

Tamás elképesztően elhivatott szakember, örülök, hogy megismerhettem, láthattam pazar műhelyét. Ő az az ember, aki életkora és szakmai hovatartozás ellenére régebben is, úgy most is láthattam a MOME fémműves diplomavédésén, ezzel is nyitottságát és kíváncsiságát bizonyítva. A most leírt sorok mennyisége nincsenek összhangban a nála tapasztalt információk mennyiségével, csak a találkozás után jóval később került lejegyzésre. Tamás emailen küldött segédanyagot munkámhoz, de a csatolt képeket is tőle kaptam levélben, szeretnék majd ilyen idős korban hasonlóan kíváncsi és a naprakészség felé törekvő ember lenni .

9/3.) Ezüstműves műhelylátogatások MMX (no.3) – Cservák Tamás

Találkozás Cservák Tamás ezüstművessel

Találkozás 2010. június 9.-én, szerdán, kb. 9.15 és 11.45 között.

Cservák Tamás

ötvös, ezüstműves mester, igazságügyi szakértő

Műhely: XI. ker., 1119 Budapest, Nagysurányi u. 3.

(Körtértől kifelé, Fehérvári út)

06 1 204 11 67

Nyitvatartás: H-P: 9 – 17.30 h

Info: www.ezustmuves.hu

Email: info@ezustmuves.hu

Eljutás:

-          18, 41, 47 villamosról a Bártfai utcáról kell leszállni, majd tovább gyalog a Hengermalom utca fele, kb. fél villamos megállónyit. Az utca a Fehérvári utca 76.-os szám mellett található (így is kaptam az instrukciókat telefonban).

-          Kelenföldi pályaudvarról a 103 busszal a Fehérvári útig 3 megálló, onnan gyalog, be a Körtér fele, a harmadik keresztutca jobbra.

…………………………………………………………………………………………………...

Előzmény:

2010. június 7.-én, hétfőn, 17.30-kor telefonon megbeszélt találkozási időpont szerint maradt a szerda, 9.00 – 9.30 körüli találkozás.

Találkozás memoár-ja

Kissé, félórát késve érkezett a pécsi IC Budapestre, de mivel Kelenföldről tudtam megközelíteni az adott címet, ezért a 9 óra utáni pár perces időpontot tudtam tartani. 9-kor kezdenek a műhelyben, ezért nem is lett volna szerencsés pontosan vagy korán érkezni.

Egy önálló, megemelt szintes családi ház, melynek feléig földbe süllyesztett pinceszintjén található a műhely, ahol az ablak még kap természetes fényt. A kapucsengőn Cservák Tamás mellet Antal (Tamás édesapja), és a Műhely felirat is látható. Tamás szülei a műhely feletti szinten laknak, házhoz kis kert tartozik. Kellemes környék, egyik fontos észak-déli (Fehérvári) út mellett, jól megközelíthető kocsival és tömegközlekedéssel.

Tamással, hasonló életkorunk miatt az első pillanatban kölcsönös tegeződés, aztán csomagjaim lerakása után beléphettem a műhelybe. Tamáson kívül Ürge László egykori tanulótársa, mint alkalmazott, dolgozik a műhelyben. A kezdeti bemutatkozó beszélgetést közben előkerült hamar egy fényképes mappa, melyben a tanulókori munkái mellett a saját digitális fényképező megjelenése időszakáig elkészíttet tárgyak fényképei voltak papírképen összegyűjtve (többi, fájdalom és öröm, számítógépen ill. weben[45]), valamint a nála egykor tanult ezüstműves tanulók munkái láthatóak az albumban. Az albumban látható saját tanulómunkái veresrézből, későbbi galvanizált felületbevonással (némelyike a műhely falán látható), valamint saját vizsgaremeke, egy érdekes nyitódású ezüst kaviártartó. A többi munka, melyek nemesfémből készültek, javarészt elkeltek, így csak fényképen maradtak meg.

A fényképen mutatott tárgyak sokszínű feladatmegoldások, található bennük üveg kiegészítések, azaz üveg és fém találkozás tervezések (asztali tálak, ecettartó, etc.), hiányos tárgyak kiegészítései, mint pl. hiányzik az alj, vagy az alj van meg (szamovárok, kiöntők), de komoly restaurálási munkák, jelentősen sérült tárgyak eredeti és kiegészített, befejezett képei (tálak). Érdekesek azok a munkák, melyek cizellált lemezről készített galvanoplasztikai másolatok, vagy öntvények, a műhely külső és belső falán is lehetett látni egy-egy ilyen ötvös ikonikus ábrázolást. Kaviár-tartó, különböző szervizhez tartozó elemek, tálak, kiöntők, serlegek, kupák és ezen kívül pár kisebb szoborjavítás. A tárgyakon látható, hogy inkább korábbi, empire, szecesszió, klasszicista vonalvezetésű és funkciójú tárgyak fordulnak meg a műhelyben, új készítésű és saját tervezésű tárgyra nem igazán van megrendelői, és így ebből kifolyólag saját igény. Tamás által megcélzott célközönség nem az egyedi formatervezett tárgyakat részesítik előnyben, de a teljesen új készítésű munkák ebben a műhelyben is jelenleg elmaradoznak, inkább a meglevő, javításra, kiegészítésre, restaurálásra szoruló darabok kerülnek a brettekre. Megrendelői között aukciósházak, régiségkereskedők és műgyűjtők vannak jelenleg.

Tamás a műhelyben található 3-4 széfből mutatott több félkész, javításra átvett, vagy már részlegesen elkezdett-befejezett feladatokat. Egyike ezeknek egy aranyozott barokk jellegű képkeret, mely egy famagra van felszerelve, viszont a keretre kívül ezüst minta-szerelékek kerülnek majd, melyek egyike elveszett, egy sarokdísz, a másik oldal szimmetrikus átfordításával könnyen pótolható elem, viszont a felső rész még külön utánjárást, kutatást és rajzolást/tervezést igényel. Másik, egy olyan gyertyatartó sérült karjainak az újraalkotása volt, amely számomra újdonságként hatott, hiszen a gyertyatartó a felső rész eltávolításával egy darab gyertya tárolására is alkalmas, viszont a megfelelő karos felső rész felhelyezésével 2, 3 vagy több gyertya elhelyezhetővé válik (egy tárgyban az igények szerint változtatható tartalom). Egyébiránt ez a gyertyatartó azon a talán jellegzetesnek mondható helyen sérült, és kellett javítani, ahol a kar találkozik a központi szárral, hiszen ez a rész van eldőléskor, feszítéskor a legnagyobb erőhatásnak kitéve. Kicsit olyan, mint az ezüst fogantyúval ellátott eredeti sétapálcák jellegzetes behorpadási sérülései, amelyek a használatból adódnak, mely szerint a fiáker oldalán kopogással jeleztek a kocsit hajtónak. Ezek a régebbi formakialakítású, korábbi stílusokba tartozó tárgyak, meglepő, de több lehetőséget tartogatnak tagolásukkal és felépítésükkel a javításhoz, mint a mostani, általában feszített, egybe nagyvonalú formákkal kialakított tárgyak. Talán ez a felhasználóbarát és sok ideig való tárgyi lét időtlensége is kissé megkopott az ezüstművességgel.

Tamás körbevezetett műhelyének különböző helyiségeiben, megmutatott mindent és közben készségesen felelt felmerülő kérdéseimre. Mindjárt a műhely első helyiségében, a belépésre, a vevőknek, megrendelőknek fenntartott résztől egy felnyitható tetejű pulttal leválasztott műhelyrészben vagyunk, ahol az ablak és a belépési pont mellett Tamás brettasztala látható, nagyméretű széfek, kisebb polcon formavasak és kalapácsok (38.kép – előző oldal). A műhelyben az a jó illatú és kellemes látványú, rendetlen „rendetlenség” látható, ami nem is nevezhető tulajdonképpen „rendetlenség”-nek, hanem a folyamatos munka során felmerülő, nagyszámú félkész tárgyak, elkészítéshez szükséges formák, előnyomó, fémnyomó és sajtolóformák, eszközök, szerszámok, gépek, alapanyagok rengetegéből összeálló olyan kellemes kuszaság, amelyből egy műhelyt és az ötvösséget szerető ember szemének kellemes zsúfolt látvány alakul ki, ami élettel, piszokkal és fénnyel, nemesfémmel és porral, munkával és verítékkel teli. Ezzel nekem egy olyan kellemes háttér alakul ki, amely az ajtón belépő megrendelőknek is egy kellemes, megnyugtató, szakmaisággal és hozzáértéssel, jó értelemben vett szakisággal töltött környezetet idéz, egyfajta hitelességet. A műhelybe belépő jobb kéz felől egy fali vitrint láthat, benne régi, szép állapotú eszközökkel, sikattyúkkal, kalapáccsal, menetmetsző vasakkal. A műhely első termében látható kettő darab gépi henger, régebbi kivitelűek, egyik a nagyfogaskerék hajtású, így nagyobb hengertávolságon is megfelelően működő henger, rajta utólagosan felhelyezett takaró burkolattal. A hengernek olyan lapos bőrszíjas meghajtása van, mely még transzmisszióval volt működtetve egykor, igazi muzeális értékű darab jelenlegi igényeknek kissé átalakítva, most villanymotor hajtja. A másik, a MOME egyetemi műhelyhez hasonlatos, eltolható karral működtetett kuplungos, lemez ill. dróthenger megoldású, csigaorsós emeléssel megoldott hengerállítású gépi henger. Szép eszközök, nagyrészük hagyatékokból összevásárolva. Falra tolva egy forrasztó-lágyító asztal szép öntöttvas alsó résszel, egy másik kisebb asztal, majd a másik oldalt pedig egy olyan asztal, melyen egy golyósprés, valamint egy több célra is használt kiseszterga látható. Ez a kiseszterga néha esztergálásra, formák, anyagok leszabására, de néha kisebb méretű fémnyomásra használatos. Mikor ott jártam, éppen csiszoláshoz volt felszerszámozva, egy flexre szerelhető gumitányér és papírja volt egy megfogásra alkalmas tengelyre illesztve éppen az esztergatokmányban. Fémnyomás esetén nem menetes tengelyre, hanem külsőpofák közé fogja a formát, a késtartó csavarjain támasztja meg a fémnyomó-szerszámot (a „hőmérőt” sic!), a szegnyereg csúcsa és a megtámasztott elforduló anyag közé itt is más anyagú, a forma anyagához illeszkedő, alumínium vagy danamit „forzacc” (közé-tét) kerül. Tamás használja a fémnyomást, de ez vagy kis darabszám, vagy egy darab munka esetén nem mindig igényel tartósabb formát, s nem lényeges a menetes felerősítés, hiszen a formát nem kell sokszor visszafogni. Mivel nem szériázik, ezért Ő sokat használ faformát is, de általában nagyobb méret esetén csak a felhúzás időtartamának megrövidítésére, hogy ne sík lemezből kelljen a formát elindítania. Kisebb formák esetén, ahol komplikáltabb a forma, kisebb rádiuszú alakítások vannak, ott jobbára alkalmazza az alu vagy danamit nyomóformát. Az első térben szembeötlő számomra az a satu, mely az általam megszokott magassághoz képest jelentősen alacsonyabb és kisebb tuskóra van felszerelve, melyet persze tulajdonosa nálamnál alacsonyabb termete is indokol, de az is, hogy a más formákkal és máshogy, nemegyszer ülve is dolgoznak (mint ahogy erre az említett Georg Jensen filmben is láthatunk példát mind a korai, mind a jelenlegi munkák fázisbemutatásai során). Ez egy hatalmas tapasztalat volt nekem, hogy a pénzverői ezüstműves oktatás során nem alkalmaztak fém felhúzóforma és fém felhúzókalapács párosítást a felhúzáshoz, ezt a túlzott anyagnyújtás miatt kerülik. Pécsi ötvös oktatásban a fém felhúzóvas és fém felhúzókalapács használata az ismert. Tamásék klasszikus fémfelhuzókalapáccsal, faformán, általában gyertyánból kialakított húzóformán, amely fa lévén magabiztosabban is rögzíthető a kovácssatuban, és az általam eddig alkalmazott, szempontomból fordított formatartást és felhúzást művelnek (39.kép). Amit felhúzásról nekem tanítottak középiskolában (és én is így mutatom diákjaimnak), hogy magam fele húzom fel a tárgyat, a tárgy feneke-alja nem felém néz, és lényegében fejjel lefele tartom a formát kalapálás közben, a tárgy szájnyílása néz felém. Tamásék ehhez képest, az én eddigi szempontomból pont fordítva alkalmazzák a felhúzást, a fából készített felhúzóforma feléjük néz a satuba rögzítés közben, és kalapálás közben a tárgy alsó része áll feléjük. Mikor próbáltam odahaza ezt a témavezetőmtől hallott fordított munkát korábban, azt kellett tapasztalnom, hogy nagyon hozzászoktam a „szájjal felém” való formatartáshoz, és az én tartókezem csuklójának nem kényelmes ez a „fenékkel felém” való irány közbeni kalapálás. Tamásék szerint az általuk alkalmazott irány kevésbé fárasztó a formát tartó, jobbkezesek révén bal kéznek, egyfajta könnyebbség. Ez meglehet, de a tartással, az alapanyag formán való biztos tartására nekem a „szájjal felém” irány a jobbnak tűnő. Próbára érdemes ez a technika, ha az elkészítésbeli különbözőségeket vizsgáljuk, de az a legfurcsább, hogy a végeredmény szempontjából ez a kérdés nem annyira lényeges, inkább módszer jellegű, még ha többfajta iskola is van ezen a téren.

A műhely belépési tere mellett található egy újabb terem, benne két kisebb brett (egykori tanulók munkaállomásai – ahogy a weboldalán is olvashatjuk, 2002 után foglalkozott pár évig tanulók gyakorlati képzésével, de jelenleg nincsen már oktatás) és a munkatárs brett-sarka. Kisméretű tuskón, ülőmunkához való satu közel a bretthez, majd egy fiókos asztal. Itt, ebben a teremben is van egy széf, és egy függönnyel a munkatértől elválasztható szakasz, ahol nagyon jól összeválogatott, a műhely munkáját segítő szakirodalom található, alapművekkel, külföldi kiadványokkal, valamint a hazai és külföldi aukciós házak katalógusaival, mely a munka során előforduló tárgyformákat és fajtákat, valamint a műhelyben egykor javítás miatt megfordult tárgyakat is tartalmazza.

Az előtérbe visszaérve, onnan hátrafele elindulva balra található két helyiség, bennük a csiszolás, polírozás, savazás műveletihez szükséges eszközök külön elszeparálva, természetesen az felülettisztítás és egyéb műveletek mind a nagyobb méretű tárgyak műveleteihez alkalmazkodnak. Egy másik, előbbi munkatereken kívüli helység is hozzátartozik a műhelyhez, ahol az étkezés, kisebb leállás lehetséges.

A kertben kint, a telek végében található a „büdös” műhely, amelyben az olvasztás-öntés körülményei vannak kialakítva, de itt található egy gyári nagyméretű fémnyomópad, valamint a viaszkiolvasztás (régen az ezüst evőeszközöknél a nyélbe egy viaszos anyaggal illesztették a pengét és a villát adó acél elemet, ennek eltávolítása füsttel és szaggal jár). Tehát minden olyan műveletet, mely nagyobb füsttel károsan befolyásolná a zártabb, összefüggő műhely levegőjét, az száműzésre került az előbbiekben bemutatott műhelyből.

A műhely egyes helyiségeinek bejárása után a tárgyak, azok egyes elkészítési műveletei, helyi, „Tamás-szabványok”-ra és fogásokra terelődött a szó. Nagyon szellemes pl. az a megoldás, ahogy a fa felhúzóformák megrögzítésére használt kovácssatu belső satupofái helyére egy-egy ráspoly került behegesztésre, melyek biztosabban tartják a formát. Mivel épp nálam volt a pécsi műhelyből pár fém felhúzóvas, amelyek nekik jelentettek újdonságot, én is megmutattam, hogyan alkalmazzuk mi a műveletet. Ugyanilyen turpisság, használható barkácsmegoldás, ahogy a kikopott húzófogó belső felületére egy reszelő-darab van behegesztve, és ezzel alakulnak ki a húzáshoz oly hasznos hornyok.

Sajtolást is megmutatta, hogy hányszor, mennyire gyorsíthatja a munkát. A már említett karos gyertyatartók „S” alakú zárt formáinak a kialakításához egy pvc-ből kialakított alapformát használt, melyet kifűrészelt, a kivágott, majd reszeléssel kialakított forma lett a belső sajtolómag, a külső pedig a kontúradó ellendarab. Az így lepréselt két félből kifűrészelés után illesztette össze később a szükséges elemet a gyertyatartó karhoz. A sajtolást máshogy is használja Tamás. Nem egyszer vagy leönti rézből a szükséges formát, egy speciális, hőre lágyuló műanyaggal elkészíti annak negatív megfelelőjét, és ezzel megkapta a szükséges lemezsajtoló formát és annak ellendarabját, amelyet golyóspréssel használ. Ezzel, pl. egy hiányos, csak felét megőrző cukorfogó esetében sokkal gyorsabban lehet eredményt elérni, még ha az ilyen gyors és nem annyira maradandó sajtolószerszámokkal nem is kapható minden esetben kész és hibátlan forma, de már ebből a féleredményből sokkal egyszerűbb vonalazószerszám vagy reszelő használatával eljutni a kívánt végeredményhez.

Tamás vérbeli pedagógus hozzáállással úgy műveli hivatását és úgy fogadott engem, hogy közben cseppet nem éreztette a szakmai féltékenységet, unikális pozíciójának esetleges féltését, közvetlenséget, nyitottságot, segítői szándékot kaptam részéről (bár ezzel kapcsolatban a többi interjúalanyomnál sem tapasztaltam információszivárogtatást). Pedig a műhelyében látott egyéni elkészítési megoldások, kitalált kreatív gyártási fázisok, a nagy értékű tárgyak létrehozásának a menete akár nyugodtan belekerülhetnének egy olyan ötvös titkos „curiktung”-os füzetbe, amelyben az elkészítési beállítások, részfázisok, alapanyagok, használt lépések kerülnek feljegyzésre, akár kódolva, mely segítségével újra elkészíthető az adott folyamat és a tárgy. Jól menő műhelye van Tamásnak, de tisztában van vele, hogy nem véletlen, amiért generációjából talán Ő az egyedüli, aki olyan jellegű, méretű és értékű munkákat el tud vállalni, mellyel Ő foglalkozik, hogy azokat a megrendelőket megtartsa, amelyeket eddig sikerült műhelyéhez kötnie. Szakmai beszélgetésünk közben szóba került a műhely alakítás, az első eszközök megszerzése, anyagok beszerzése, tanulóéveik, Inhorgenta és néha ötvösös szerszámok miatti zsebmetszés. (Pl. azt a vörös öntőhomokot, melyet az Inhorgentán 2 kg-os kiszerelésben lehet venni, Ő hasonló értékért 50 kg-os kiszerelésben kikutatta[46] idehaza, és meg is adta a cég elérhetőségeit. Az ilyen információk majdnem olyan fontosak az én szememben és kutatásomban, mint maga a tárgyak, a stílusok, a problémák, témakörök, a felépítések, a miértek és a hogyanok. Ezzel az öntőhomokkal önt le vagy nyomószerszámokat rézből (vagy ezüstből), vagy egyszerűbb, homokformázó öntést bíró darabokat ezüstből.)

Szóba került Jensen és egy ezzel kapcsolatos film, akit és amit természetesen ismertek, Jensen tárgyait és művészetét példaképként szem előtt tartják. Tamás előhozott egy 1912-es kiadású könyvet, mely a XVI, századi ötvösök helyzetéről íródott, melyet majd kisvártatva kölcsön kaphatok magam is majd tőle valamilyen formájában.

Örülök, hogy megismerhettem Tamást (és Lászlót – asztala a 40.kép-en látható), és ezt a kelenföldi műhelyt, örülök, hogy láthattam azt a kreatív hozzáállást, amely a munkájuk megkönnyítésére, bizonyos műveletek gyorsítására alkalmaznak. Szakmailag és kutatásom számára is igen hasznos volt a találkozás.

Továbbiakban Falk Györggyel, a Metal Art műhelyével és még további szakemberekkel szükséges majd találkozom, hogy a most elkezdett munkát befejezhessem, és messzebbmenő következtetéseket levonhassak a mai hazai ezüstművességről. Címeket, elérhetőségeket a mostani interjúk során kaphattam.

------------------------------------------------------------------------------------------------

10.) Képek jegyzéke – forrása:

-          1. kép: Belülről történő domborítás – C. Codina: Goldsmithing & Silver work / 14.o.

-          2. kép: Felhúzás folyamata, ráncolás, kalapálás – Péter Vladimir: Fémek, kövek, mesterek / 18.o.

-          3.kép: Ráncolás és ezüstműves felhúzás – Pallai Sándor: Fémdíszmű / 66.o.

-          4.kép: Cservák Tamás ezüstműves kalapácsa – saját fénykép

-          5.kép: Különböző nem fém kalapácsok – Oppi Untracht: Metal Techniques for Craftsmen / 256.o.

-          6.kép: Bikaszarv alakú felhúzóvas Angliából – http://www.hswalsh.com/items.aspx?t=44

-          7.kép: Edényforma ráncolás után – Farkas Lajos: Ötvös szakmai ismeretek I. / 239.o.

-          8.kép: Réz- és ezüstműves felhúzási irányok – Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés / 135 és a 215.o.

-          9.kép: Cservák Tamás bemutatja az ezüstműves felhúzást – saját fénykép

-          10.kép: Felhúzófa-alátétek: ráncoló- és zömítőfa – Pallai Sándor: Fémdíszmű / 65.o.

-          11.kép: Rézműves jellegű felhúzás eszközbefogása, keresztvasas vas formavassal – saját fénykép

-          12.kép: Cargni készítése – Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés / 216.o.

-          13.kép: 1500 körüli fémnyomó pad képe – Egyeki-Szabó Tamás: Vértálak – Vert tálak / 11.o.

-          14.kép: 1. számú korsó talpa - László Gyula – Rácz István: A nagyszentmiklósi kincs / 102.o.

-          15.kép: Fémnyomó esztergapad – Pallai Sándor: Fémdíszmű / 71.o.

-          16.kép: Fémnyomó mester képe munka közben – C. Codina: Goldsmithing & Silver work / 116.o.

-          17.kép: Szétszedhető nyomóforma fémnyomáshoz – Pallai Sándor: Fémdíszmű / 74.o.

-          18.kép: Georg Jensen márkajel – www.google.com

-          19.kép: Henning Koppel terhes hattyú elnevezésű kiöntője -  http://ytiffanie.files.wordpress.com/2009/02/henning-koppel-pregnant-duck1.jpg

-          20.kép: Stefan Strube ezüst-beton poharai az Inhorgenta 2010-ről – http://www.stefanstrube.de/

-          21.kép: Brett Payne asztali középdísz mécsestartója – http://www.brettpayne.com/index.htm

-          22.kép: Hiroshi Suzuki munka közben – Hiroshi Suzuki – Silver wawes / belső fedlap

-          23.kép: Gelley Kristóf MOME diplomamunkája, 2010 – saját fénykép

-          24.kép: Gelley Kristóf diplomamunkáinak szerkezeti felépítése – saját fénykép

-          25.kép: Szentségtartó a Grabovaci kolostorbó, 1760 körül – Belgrádi képeslap

-          26.kép: Beazonosítatlan, fémdomborítással készült ikon – Belgrádi képeslap

-          27.kép: Sarah Hutchinson tálja, az ezüst szöveges meghatározásával – www.whoiswhoingolandsilver.com

-          28.kép: Allan Scharff: Made in Denmark készlete – http://www.scharff.dk/

-          29.kép: Paraszti pálinkafőző képe a belgrádi Néprajzi Múzeumból – saját fénykép

-          30.kép: Saját, első felhúzási próba, az un. „Tögyike” tárgy – saját fénykép

-          31.kép: Saját, második felhúzási próba négyzet alapból – saját fénykép

-          32.kép: A jelenleg félkész Szent Száva székesegyház belseje, csegellyel; Belgrád – saját fénykép

-          33.kép: A fehárvárcsurgói Tölgyfa vendéglő a rádőlt tölgyfa után – saját fénykép

-          34.kép: Lieber Gábor fémnyomóforma-sora egy egyszerű pohárhoz – saját fénykép

-          35.kép: Lieber Gábor kocka hajtású, egyedi megoldású hengerműve – saját fénykép

-          36.kép: Zoltán Tamás cizellőrkalapács sora a műhelyéből – ZT által küldött fotó

-          37.kép: Zoltán Tamás műhelyének fényképe – ZT által küldött fotó

-          38.kép: Cservák Tamás felhúzó kalapácsai és formavasai – saját fénykép

-          39.kép: Cservák Tamás demonstrálja az ezüstműves felhúzást faformán – saját fénykép

-          40.kép: Ezüstműves munkaasztal (brett)  az alacsony satuval a Cservák műhelyből – saját fénykép

------------------------------------------------------------------------------------------

11.) Irodalomjegyzék: 

-          B. Bobrovszky Ida: A XVII. századi mezővárosok iparművészete (Kecskemét, Nagykőrös, Debrecen) [Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.][ISBN 963 05 2201 2]

-          Carles Codina: Goldsmithing & Silver work [Lark Books, Asheville, 2003.][ISBN: 1-57990-356-8] [Silversmithing / 10-17.p.; Step by step / 116-127.p.]

-          Christiann Weber (HRSG): Silber gestaltung – Zeitgenössische formen und tendenzen [1992 by Klinkhardt & Biermann Verlangsbuchhandlung GmbH, München][ISBN 3-7814-0330-0]

-          Dömötör László és Pál Endre: FÉMNYOMÁS [Ipari Szakkönyvtár sorozat][Műszaki Könyvkiadó, 1962]

-          Egyeki-Szabó Tamás: Vértálak – Vert tálak (XV.-XVI. század) [Mester Nyomda, 2008.][ISBN 9789630654173]

-          Farkas Lajos: Ötvös szakmai ismeretek I. [Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1984.][ISBN 963 10 5744 5] [X./D-E.: Fémfelhúzás és Rezgődomborítás / 132-137.o.]

-          Gráfik Imre: Céhemlékek – A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 12. [Néprajzi Múzeum, Budapest, 2008.][ISBN 978-963-9540-36-1]

-          Gánóczy Sándor: Technológia ötvösök számára [MIF, Tankönyvkiadó, Bp. 1978]

-          Hiroshi Suzuki – Silver wawes [Scala Publishers Ltd., Northburgh House, London, England, 2010.][ISBN-13: 978-1-85759-625-0]

-          László Gyula – Rácz István: A nagyszentmiklósi kincs [Corvina, Budapest, 1983.][ISBN 963 13 1667 X]

-          Molnár László: Iparművészeti törekvések a reformkori Magyarországon [Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976.][ISBN 963 05 1067 7]

-          Oppi Untracht: Metal Techniques for Craftsmen [Doubley & Company, Inc. Garden City, New York, 1975.][ISBN 0-385-03027-4]

-          Péter Vladimir: Fémek, kövek, mesterek [Műhelytitkok sorozat; Corvina kiadó, Bp., 1972][CO840-h-7276] –Edény lemezből / 16-18. oldal

-          Pallai Sándor: Fémdíszmű [Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1972.][ETO: 739.4/.5, 739.8] [III.: Fémdíszműtárgyak készítése / 105-130.o.]

-          Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1983.] [ISBN 963 10 4975 2] [II./E.: Ezüstművesmunkák / 203-233.o.]

-          Papp Júlia: A Rumy-serleg története [Kairosz Kiadó, 2008.][ISBN 978 963 662 166 7]

-          Theophilus Presbyter: A különféle művességekről / Schedula Diversarum Artium [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1986][ISBN 963 10 6550 2] – XXVI. Fejezet, Kisebb kehely készítése / 89. oldal

Internetes források (nem teljes kigyűjtés):

-          http://www.ndidiekubia.com/

-          http://www.jacquelinescholes.com/

-          http://www.rajeshgogna.co.uk/

-          http://www.jamesdougall.com/ (nem olyan jó…)

-          British Silver Week 2009 - http://www.britishsilverweek.co.uk/

-          http://femnyomas.com/mainframe.html

-          http://www.femnyomas.extra.hu/index.htm

-          http://www.georgjensen.com/global/Designers/Kim-Buck.aspx

-          http://www.georgjensen.com/global/Designers/Henning-Koppel.aspx

-          http://www.scharff.dk/

-          http://nol.hu/gazdasag/20100617-hazi_palinka__csak_unios_korlatokkal_lehet_szabad

-          http://www.hungoro.hu/galeria/visitor-services/2010

-          www.ezustmuves.hu

-          http://www.hswalsh.com/items.aspx?t=44

-          http://www.goldschmiedebedarf.de/

----------------------------------------------------------------------------------------------

12.) LÁBJEGYZETEK

---

[1] Ehhez a folyamathoz talán a hengerlés és a dróthúzás következtében létrejövő látványos keresztmetszet és hosszúságváltozás hasonlítható, vagy az öntés, amely szintén látványos a kezdet-végeredmény szempontjából.

[2] Péter Vladimir: Fémek, kövek, mesterek [Műhelytitkok sorozat; Corvina kiadó, Bp., 1972][CO840-h-7276] –Edény lemezből / 16-18. oldal

[3] Theophilus Presbyter: A különféle művességekről / Schedula Diversarum Artium [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1986][ISBN 963 10 6550 2] – XXVI. Fejezet, Kisebb kehely készítése / 89. oldal

[4] Farkas Lajos: Ötvös szakmai ismeretek I. [Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1984.][ISBN 963 10 5744 5] [X./D.: Fémfelhúzás és Rezgődomborítás / 229-251.o.]

[5] Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1983.] [ISBN 963 10 4975 2] [Kalapálás / 131-136. oldal; Edény készítése / 213-217. oldal]

[6] Pallai Sándor: Fémdíszmű [Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1972.][ETO: 739.4/.5, 739.8] [II.: Kalapálás / 62-66.oldal]

[7] J.Schmalz maschine-werkzeuge 2009/2010 (szerszámkatalógus) [Pforzheim, Germany, 2009.] (www.j-schmalz.de) – 74-76. oldal

[8] Fischer 2010 katalógus [Karl Fischer GmbH, Pforzheim, Germany] (www.fischer-pforzheim.de ðhttp://www.goldschmiedebedarf.de/) – 104-107. oldal

[9] http://www.goldschmiedebedarf.de/index.php?cPath=32_70&sort=2a&page=3

[10] http://www.j-schmalz.de/shopd2/02c53e985708f6901/02c53e98c109dba27/02c53e98c10d1173b/index.php

[11] http://www.hswalsh.com/items.aspx?t=44

[12] Gánóczy Sándor: Technológia ötvösök számára [MIF, Tankönyvkiadó, Bp. 1978] [Domborítás – XI. Fejezet – 55. oldal]

[13] Pallai Sándor: Ötvösség, nemesfémipar, divatékszer készítés [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1983.] [ISBN 963 10 4975 2] [135. oldal / 94. ábra ↔ 215. oldal / 224. ábra.]

[14] Egyeki-Szabó Tamás: Vértálak – Vert tálak (XV.-XVI. század) [Mester Nyomda, 2008.][ISBN 9789630654173] – 11. oldalon 1500 körüli fémnyomó pad képe; 21. oldalon a készítés menete

[15] László Gyula – Rácz István: A nagyszentmiklósi kincs [Corvina, Budapest, 1983.][ISBN 963 13 1667 X] – 102. oldal / 34. kép: Az 1. számú korsó talpa

[16] Theophilus Presbyter: A különféle művességekről / Schedula Diversarum Artium [Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1986][ISBN 963 10 6550 2] – XXVII. Fejezet, Nagyobb kehely és a hozzá való öntőforma / 90. oldal

[17] Forzacc – esztergályosok egyik szakzsargonja, a nyomópadon a szegnyereg csúcsa és a fémtárgy közé behelyezett fa vagy újabb esetekben danamit anyag, amely nem bántja a fémet, de a szorítóerőt átadja

[18] http://femnyomas.com/mainframe.html, majd a Műhely feliratnál az „ide kattintva” gomb megnyomásával

[19] Bánfalvi András könyvében is megemlékezik a „talán utolsó fémnyomóról” - Bánfalvi András: Ékszerdoboz [Bánfalvi András, Budapest, 2000.][ISBN 963 640 406 2] / 23. oldal

[20] http://www.femnyomas.extra.hu/index.htm

[21] JJ Film – Georg Jensen Ltd. : The Georg Jensen Silversmithy 1904-2004 (Magyar verzió: TV Deco megbízásából az Akom Stúdióban készült)

[22] „The Georg Jensen Silver” c. film, 1939 by Valdemar Lauritzen

[23] „Silver” c. film, 1954 by Jørgen Roos

[24] Ékszerdoboz Dániából - kortárs dán ékszerkiállítás, IMM. 2010. március 21 - április 11. (http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/3,%C3%89kszerdoboz+D%C3%A1ni%C3%A1b%C3%B3l+-+kort%C3%A1rs+d%C3%A1n+%C3%A9kszerki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s+?type=archive)

[25] http://www.georgjensen.com/global/Designers/Kim-Buck.aspx

[26] http://www.georgjensen.com/global/Designers/Henning-Koppel.aspx

[27] Inhorgenta Europe 2010; München, 19-22. Február 2010.; http://www.inhorgenta.com/

[28] http://www.stefanstrube.de/

[29] British Silver Week 2009 - http://www.britishsilverweek.co.uk/

[30] http://www.brettpayne.com/index.htm

[31] Hiroshi Suzuki – Silver wawes [Scala Publishers Ltd., Northburgh House, London, England, 2010.][ISBN-13: 978-1-85759-625-0]; Kiállítás: Hiroshi Suzuki – Silver wawes / 8 February – 6 March 2010-06-11 Goldsmiths’ Hall, Foster Lane, London, Great Britain

[32] Az alábbi linken látható (alul) kis film, mely Suzuki ars poeticáját, tárgyait és készítési folyamatát mutatja be: http://www.adriansassoon.com/artisthomepagetemplate.php?ArtistPageID=FirstPage&Search=62&PageType=ContemporaryMetalwork&NumberTableColumns=1&PrintType=ContentText&NumberTableRows=20&StartPosition=0&SearchType=Artist

[33] http://www.ndidiekubia.com/

[34] http://www.wvmstudio.com/workNEW.html

[35] Gelley Kristóf diplomavédése: 2010. június 15. Kedd, 10.30, Téma: Liturgikus tárgyak a gödöllői Szentháromság Templom részére. (email: kristofgelley@gmail.com)

[36] Kortárs magyar ékszerek kiállítása – Beograd, Hol Narodne Banke Srbije, 2-13. Jun 2010

[37] Papp Júlia: A Rumy-serleg története [Kairosz Kiadó, 2008.][ISBN 978 963 662 166 7]

[38] B. Bobrovszky Ida: A XVII. századi mezővárosok iparművészete (Kecskemét, Nagykőrös, Debrecen) [Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.][ISBN 963 05 2201 2]

[39] http://www.scharff.dk/

[40] http://nol.hu/gazdasag/20100610-hazi_palinka_kontroll_nelkul_

[41] http://nol.hu/gazdasag/eppen_a_palinka_lehet_a_nagy_orban-forradalom_aldozata

http://nol.hu/gazdasag/orban_most_mar_mindenkit_beavat

[42] http://nol.hu/gazdasag/20100617-hazi_palinka__csak_unios_korlatokkal_lehet_szabad

[43] Dömötör László és Pál Endre: FÉMNYOMÁS [Ipari Szakkönyvtár sorozat][Műszaki Könyvkiadó, 1962]

[44] Németh Krisztina diplomavédése: 2010. június 15. Kedd, 9.30, Téma: (Stúdió) ékszer – „Idő”

[45] www.ezustmuves.hu

[46] Vörös színű öntőhomok magyarországi beszerzési lehetősége: TP TECHNOPLUS Ipari és Kereskedelmi Kft., H-1037 Budapest, Bécsi út 267. (52. épület, I.emelet). Tel.: 06 1 240 6760, Mobil: 06 30 9488 768, 06 30 942 8283, Levelezési cím: H-1550 Budapest, Pf. 170., Fax: 06 1 240 6760, Email: tpkaroly@elender.hu

Anyag elnevezése: O.B.B.Sand Gebrauchsfahiger Formfeinstsand „E” jelzésű vörös öntőhomok 50 kg-os kiszerelés – 230 Ft/kg+ÁFA árban (14.375.- - 2010. június 28.-ai adat) (http://www.tptechnoplus.hu/)