A MOME fémműves alapképzés mellett volt lehetőség párhuzamos képzésre, és én a DESIGN MENEDZSER képzést választottam. Élveztem a képzés feladatait, tetszett az egy év kihagyás utáni utolsó év szakdolgozat készítése, és az interjúk, a kutatás, olyannyira, hogy a végén a diplomán piros színű is lett. Szakdolgozatomat arra is szántam, hogy az egyetem utáni lépéseimet átgondolhassam, egyfajta öntájékozódásnak és tájékozatásnak áttekintettem azokat a galériákat, ahol esetleg megjelenhetnek egy fémműves végzettséggel rendelkező tárgyai.
Jelezném dolgozatom olvasása előtt, hogy az írás éve 2007, azóta már jelentősen módosulhattak (és módosultak is) akár a felsorolt boltok/galériák helyzete.

Szakdolgozatomat most kétfajta módon publikálom, elsőnek a szakdolgozat kinyomtatott oldalainak képeivel, amelyet egy internetes albumba helyeztem, másrészt beillesztett, folyamatosan olvasható és görgethető verzióban.

-----------------------------------------------------------------------------------

RB - DESIGN MENEDZSER szakdolgozat dokumentum

PDF formátumban megtekinthető ITT:
https://drive.google.com/file/d/1N5CO_x-_JlBx3qweuvmL54XSqD1shlaq/view?usp=sharing

-----------------------------------------------------------------------------------
Mivel ebben a szakdolgozatban kevés a beillesztett kép, ezért könnyen van mód a teljes netes közlésre. Így ugyan az oldalak és oldalképek eltűnnek, nehezebben értelmezhető a tartalomjegyzék, egyetlen oldalként értelmezi így a blog, ezért a lábjegyzetek is a végére kerülnek de mégis sokkal könnyebben olvasható így internetes körülmények között. Ideillesztem az eredeti tartalomjegyzéket:

--------------------------------------------------------------------------------

SZAKDOLGOZAT

Rózsa Béla

2007.

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Design menedzser szak

--------------------------------------------------------------------------------

Hazai iparművészeti boltok működése, tartós fennmaradásának esélyei és lehetőségei

[Iparművészeti boltok/galériák vizsgálata]

Ipar vagy művész vagy

Készítette:

Rózsa Béla

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Design menedzser szak

Konzulens: Szigeti Szilvia

Opponens: Jermakov Katalin

2007.

--------------------------------------------------------------------------------

Tartalomjegyzék:

I. Bevezetés

I./1. Résűmé

I./2. Résűmé extra

I./3. A dolgozat során előre eltervezett lépéseim, koncepció

II. Az Iparművészetről

II./1. Az iparművészet szó meghatározásai és ezek változása

II./2. Az iparművészet mai művelői

II./3. Az iparművészet mai terei

II./4. Iparművészeti bolt és galéria

III. Az iparművészeti boltok/galériák vizsgálata

III./1. Az összeállított „kérdéssor”, a kutatás és gyűjtőmunka leírása

III./2. A vizsgálat

III./2./1. A vizsgált helyszínek

III./2./2. Képcsarnok, az életben tartott jelenlévő múlt

III./2./3. Egy lehetséges út: nyitás a képzőművészet felől az iparművészet irányába – Ráday Galéria és az Erdész Galéria

III./2./3./1. Ráday Galéria

III./2./3./2. Erdész Galéria

III./2./4. Specializált iparművész csoport összeállások – Eventuell és a Mana

III./2./4./1. Eventuell

III./ 2./4./2. Mana

III./2./5. Egyéni utak – V50 és a Wladis

III./2./5./1. V50

III./2./5./2. Wladis

III./2./6.Hozzáfűzött tervezői tevékenységek – Geppetto és a V.A.M. Design

III./2./6./1. Geppetto Design Stúdió

III./2./6./2. V.A.M. Design

III./2./7. Szorosabban vett bolt-galéria kategória – Magma, Palmetta, és a Sterling

III./2./7./1. Magma, egy jó helyen lévő „Hely”

III./2./7./2. Palmetta, design már főként nem magyaroktól

III./2./7./3. Sterling, ötvösöknek egyetem után

III./2./8. Egy hamar befejeződött történet: BUMBUM

IV. Összegzés, tanulságok, javaslatok

IV./1. Egyéni feltételek

IV./2. Valahova kell tartozni?

IV./3. Érdekes változások: a gyűjtés megjelenése

V. Befejezés

VI. Irodalomjegyzék

VII. Mellékletek

VII./1. Kérdéssorok

VII./1./1. Kérdéssor csoportos galériák vizsgálatához

VII./1./2. Kérdéssor egyéni galériák vizsgálatához

VII./2. Vizsgálat helyszínei

VII./3. Egyes vizsgált helyszínek portálfotói, külső megjelenése

VII./4. Az Iparművészeti Vállalat tevékenységi körei

VII./5. Nyilatkozat az önálló munkáról

--------------------------------------------------------------------------------

I. Bevezetés

[a most következő résümé első része még 2005. november 24.-én íródott. Azóta eltelt egy évnél is több időszak tanévhalasztás miatt. Módosítottam a dolgozat alcímét, és ezzel szűkíteném esetleg a dolgozat kiterjesztését. Habár eredeti tervemben az összes iparművészettel foglalkozó bolt felmérése, vizsgálata szóba került volna, most vagy csak a budapesti boltokra koncentrálnék, vagy összehasonlítást végeznék pár budapesti és pár vidéki iparművészeti tárgyakat kínáló bolt-galéria felépítéséről és működéséről.

Üdvözlettel, Rózsa Béla, 2007. február 11., Sümeg]

I./1. Résűmé

A szakdolgozati téma kiválasztásánál jelentősen befolyásolt szakmai hozzáállásom, elvárásaim és reményeim, melyekkel elkezdtem egyetemi tanulóéveimet. Az itt eltöltött idő alatt lehetőség volt megismerkedni azzal a világgal, amelybe majd valamilyen formában, remény szerint, részt lehet vennem az iskola elvégzése után. Miután egy oldalát láttuk, hogy a diploma kézhez vétele után milyen eséllyel indulhatunk neki a társadalomban, munkában, művészi életben szándékaink szerint elfoglalni kívánt helyekért, rá kellett döbbennem arra, (s nem csak nekem, szerintem,) hogy az a kép, amit eddig láttunk, vagy látni akartunk, nem teljes, számtalan más olyan oldala van, amivel eddig nem találkoztunk. Sokan nem mérték eddig fel az iskola védőszárnyai alatt, hogy az, amit tanulnak, hogyan folytatható, alakítható át, s ezzel hogyan lehet megélni az iskola nélküliség, az életbe kikerülés traumáját.

Szakdolgozatommal szeretném felmérni s megismertetni olyan lehetőségeket, amelyeket az iparművészeti tárgyakat tervező és/vagy létrehozó, az egyetemről kikerülő hallgatóknak követni lehet vagy lehetne. Vannak e ilyen lehetőségek? Először is ennek vizsgálata. Másodszor, milyen továbblépések, fejlődések lehetségesek, vagy stagnálás van csupán? Jó-e a boltnak, ha valaki nagyon művészkedő tárgyakat csinál, van-e erre igény, vagy elengedhetetlen a meghasonlás? Mennyire befolyásolja az ilyen boltokban található iparművészeti tárgyak értékét és fajtáit a jelenlegi elkészítési konstrukció? Kik a vásárlók? Milyen tárgytípusok mennek? Etc.

A cím, melyet a tanárok által felsorolt lehetséges szakdolgozati listáról választottam, bennem azt az érzést keltette, hogy létezik nálunk valamilyen formában iparművészettel foglalkozó bolt felépítés, de ezek valami miatt nem tudnak olyan mértékű fejlődésbe kezdeni, fejlesztéseket felmutatni. A cím találó volt, egy kétes érzést érintett meg bennem, ami foglalkoztatott már korában és ebben az időszakban.

Most, hogy munkába álltam, mint ötvösséget oktató középiskolai tanár, erkölcsi hozzáállásom nem engedi azt, hogy olyat tanítsak, amelynek egyik lehetséges kimenetele bizonytalanságot mutat. Szeretnék utakat feltérképezni, irányokat megfogalmazni, hogy majd ezeket javasolni is tudjam. Ennek kapcsán tartom fontosnak, hogy az iparművészeti tárgyak eladóhelyeivel, jelenlegi és a már túllépett működésének megismerésével vonjam le tapasztalataimat, s lehetőség szerint próbáljak javaslatokat találni.

I./2. Résűmé extra

Szaki irányultságom, ill. az a tény, hogy még a Magyar Iparművészeti Egyetemen, mint fémműves formatervező végeztem, befolyásolhatja és előreláthatóan meghatározza azt, hogy milyen tárgycsoportok, milyen ág kerül előtérbe vizsgálataim során. Az ötvösség, az ékszer ill. egyéb más területei [ha akadnak ilyenek] tehát valószínű nagyobb hangsúlyt kapnak óhatatlanul majd azoknak a galériáknak, iparművészeti boltoknak a kiválasztásakor, ahova elmegyek, és összeállított kérdéseimmel a helyzetet igyekszem felmérni. Mivel ismerve ezen irányultságomat, tudatosan törekszem arra is, hogy a merítés teljesebb lehessen, ne csupán egy szakterületre koncentráljon, ezért választottam konzulens szerepre Szigeti Szilviát, aki maga is textiles iparművészeti végzettségű lévén egy olyan galériát irányít, ahol az ötvösség is jelen van, de hangsúlyában a textil, a kiegészítők, a ruha és a bútor mellett egészségesen jelenik meg. Így lehetőségem lenne megismerni egy olyan szakember hozzáállását és stratégiáját közelebbről, akinek az üzleti oldalt is erőteljesen figyelni kell, egyensúlyban a tervezői munka végzésével.

Sokan az egyetemen, és én magamat is ebbe a kategóriába sorolom, abba a helytelen elképzelésbe, iparművészet hibás értelmezésbe eshettünk, hogy nem tartjuk, nem tartottuk nagyon szem előtt azt a tényt, hogy létezik olyan, hogy célcsoport, hogy eladást, értékesítést segítő tényező, hogy fontosak azok az ismeretek, amelyekkel az üzleti élet alapfogalmaival és területünkhöz kapcsolódó lényeges információival tisztába kell lenni egy kikerült iparművésznek, és véleményt kell formálni, vagy azt elutasítani.

Dolgozatomban ezért olyan információkkal, azok megszerkesztésével szeretnék foglalkozni, amellyel nekem nem volt lehetőségem igényemhez, elképzelésemhez mérten találkozni, amikor aránytalanságot tapasztaltam a megszerezhető és művelendő tudás és a megélhető alkalmazása között, amikor létrejöhettek olyan anomáliák, amikor túl nagy váltásnak, túl nagy határkőnek látszik az iskolai tanulmányok befejezése. Ezért olyan hasznos információkat szeretnék felsorolni, közölni, amelyet egy éppen végző hallgató elolvashat, és bizonyos információkat megszívlelhet annak érdekében, hogy elkezdhesse karrierjét, s természetesen magamnak is egy ilyen segítségnek, kiegészítésnek szánom e munkát, egyfajta önmenedzselési segédletnek.

Természetesen nem csak ez az egy út van, hogy a frissen végzett az iparművészeti boltok számára készítsen tárgyakat, és azok eladásából éljen. Megfelelő tőke esetén és egy ügyes piaci rés megtalálásával és kézben tartásával elindítható egy folyamat, vannak pályázatok, amelyeken a szereplés többé-kevésbé profitálható eredménnyel kecsegtet, és ott van még a külföldről tartott jó-rossz kép lehetőségeivel és nehézségeivel. De hogy ezek ne csak képzelgések lehessenek, ezért legalább az egyik szálat, a boltok, galériák működését igyekszem felmérni és bemutatni, természetesen nem a teljesség igényével, hanem csak egy reprezentatív metszetet mutatni. Így a boltok felkeresése során szempont volt az is, hogy több fajta konstrukcióval találkozhassak, kezdve azzal, amikor a tervező egyedülien van jelen saját boltjában saját termékeivel, és azok eladásával foglalkozik, egészen addig, amikor olyan ember vezeti a boltot ill. a galériát, aki vagy gyűjtőként vagy üzleti szempontok figyelembe tartásával, hozzáértőként foglalkozik több iparművész tárgyának kereskedelmével. Ezek felsorolása, külön fejezetekbe helyezése a bevezető szakasz után fog következni. Nem célom pusztán száraz adatok szolgai felsorolása, hanem egy kicsit írható-olvasható formában a helyzet, egy bolt ill. galéria helyzetének ismertetése.

I./3. A dolgozat során előre eltervezett lépéseim, koncepció

1. Iparművészet fogalma, történeti áttekintése

2. Iparművészeti tárgyak kereskedelmének története, szereplői. Az Iparművészeti Vállalat tevékenységének figyelme. Egy máig fennálló maradvány belső vizsgálata: Képcsarnok iparművészeti tevékenységei.

3. Mai iparművészeti tárgyak kereskedelmével foglakozó helyek felkeresése, lehetőség szerint nem csak mint kívülálló, vásárló szemszögéből. Kapcsolat felvétele, s az így készülő dokumentumok szakdolgozatban felhasználása.

4. Műkereskedelem, gyűjtés lehetőségei az iparművészeti tárgyakkal kapcsolatosan (ötvös téren)

5. Konklúzió levonása, érdekes tapasztalatok ill. azok vegyítésének vizsgálata, lehetősége

II. Az Iparművészetről

II./1. Az iparművészet szó meghatározásai és ezek változása

„Fél évszázad telt el azóta, hogy a kézművességet föl kezdték emelni arról az alacsony, tisztán ipari színvonalról, a melyre a század első fele leszállította. Ismét kapcsolatba került a művészettel, eleinte mint annak mostohatestvére. Az előkelő ’nagy művészetek’ mögé helyezték, alkalmazott, iparművészetnek nevezték. Ennél az alárendelt szerepénél fogva csak lassan fejlődhetett, egyedül a mult reminiscentiáiból[1] élősködött. A század befejezte előtt azonban hirtelen, szinte csudálatos föllendüléssel a képzőművészet többi ágának egyenrangú társává küzdötte fel magát. Kibontakozott a régi hagyományok befolyása alól, a melyek útját állották annak, hogy az uj kor szellemét saját alkotásaival is érvényre juttassa.”[2]

Ráth György, Az Iparművészet Könyve c. könyv első bekezdésében, mint szerkesztő, a Magyar Iparművészeti Társulat elnöke és az Iparművészeti Múzeum egyik első igazgatója így fogalmazta meg a korszerű iparművészet meghatározását akkor, 1902-ben.

Hogy miért ezzel az idézettel indítom dolgozatomat? Félreértés ne essék, nem az a cél, hogy otthoni könyvtáramban szereplő kötetek meglétével hencegjek, ill. azt sem szeretném, hogy fölöslegesen szerepeltetett szakirodalmakkal a bibliográfia sorait oldalnyira bővítsem. A cél az, azt tetten érni, vagy annak a meghatározását elcsípni, hogy mit is jelent a iparművészet, mert a fogalom kitalálása óta jelentősen megváltozott az a környezet, az az ipari szükséglet és háttér, azok az alapvető kereskedelmi szokások, amelyek akkor erre az elnevezésre ragadtatták magukat. Ha nekem, a rendszerben benne levő hallgatóknak fejtörést okoz az, hogy ezt a fogalmat, tevékenységünket nevén nevezzem (lehet, hogy csak nem jól figyeltem oda az egyik órán?), akkor hogyan várható el az, hogy a design fogalmát közérthető meghatározással és azt elfogadtatással viselkedő tömeg nevelése?

Az egy tény, hogy az eddig Iparművészeti Egyetemnek nevezett felsőoktatási intézmény – ahol a régmúltban kialakult és megcsontosodott szakokon folyik az iparművészképzés, természetesen bővülve az új, kor által kikényszerített szakirányokkal, de a korábbi, régi szakmák oktatásának állandóságával – megváltoztatta a nevét, és jelenleg Moholy-Nagy Művészeti Egyetem név alatt létezik. Ez jelezheti azt is, hogy a naprakészség, vagy a múltban kialakult rendszerek megváltozása, eltűnése miatt, a környezet új igényei miatt már nem felvállalható a korábbi megnevezés. És ezzel előjön az az alcímem, mely dolgozatom legelején, a cím alá merészeltem írni, miszerint itt az iparművészet elművészietéséről van szó jobb híján, kiiktatva ezzel a kézművességet, ha már nehezen található meg az elveszett, eltűnt eredeti kontextus? Míg az egyetem hallgatója voltam/vagyok, változott háromszor az elnevezés, egyszer az öndefiniálás. Én még főiskolára felvételiztem, és oda vettek fel, aztán már az itt töltött évek alatt egyetemmé avanzsált elnevezésében is, és már ilyen iskola elnevezéssel szereztem alapképzésem befejeztét igazoló diplomámat. Jelenlegi indexemben már egy harmadik elnevezésű pecsét van ütve… Csak engem bizonytalanít el, hogy a szakma bölcsőjének, fészkének tekinthető intézmény igyekszik levedleni régen rárakott, és az eltelt idők alatt összement ruháját, hogy valami teljesen újat, vagy más szabásút vegyen fel?

Ráth György szerkesztette könyv megjelenése óta nemcsak eltelt egy évszázad, politikai rendszerek, világszemléletek dőltek össze és emelkedtek fel, a monarchiából sok szenvedés folyamán a mai parlamentális demokrácia alakult, és a képzőművészet akkor haladónak, sőt progresszívnek tartott irányzatai ma tömegeket megmozgatni tudó, alap művészeti élménnyé, alap-tudássá változtak, de gyökeresen megváltozott az iparművészet maga is, annak forrásai, művelői, szereplői, művelt ágazatai és azok arányai.

Ha átnézzünk Ráth Az Iparművészet Könyvének harmadik kötetének a végén felsorolt teljes iparművészeti ágak területeit, akkor meglepődünk, hogy mennyi minden is tartozott akkor az iparművészet jegyzett területei közé.

Ez alapján az első kötet megemlíti az érmet, a pecséteket, a mozaikművészetet, és a sokszorosító művészetet. A második kötet taglalja, a glyptikát, mint a drágakővésés tudományát, az elefántcsont-faragást, a fafaragást, az üvegfestést, a lakkművességet, a bútorok világát, és az agyagművességet. A harmadik kötet jelentékeny teret biztosít a fémhez kapcsolódó különféle ágazatoknak, így olvashatunk az iparművészetben szerepet játszó fémekről, az ötvösségről, a bronz és vasművességről, valamint ezek lezárásaként megemlíti a zománcot, de áldoz oldalakat az üveg és könyvkötés bemutatására, és a szövött munkák ismertetésére. Csak az utolsó fejezet, az utolsó 50 oldal mutatja meg az abban a korban korszerűnek számító Ruskin eszméit, a legfrissebb eredmények közé tartozó Machintosh csoport tárgyi tevékenységét, de említi és bemutatja Henry van de Velde munkásságát, az iparművészet akkori lehetőségeit és feladatait.

Azóta ez a felsorolás, napjainkra jelentősen megváltozott, eltűntek bizonyos ágak az iparművészet szűkebb értelmezéséből. Nem csak eltűntek, hanem jelentősen át is csoportosultak, hogy melyik ág milyen kontextusban kapcsolódik a másikhoz és egymáshoz, nem beszélve az arányok jelentős megváltozásáról, amelyet mind a mindennapi életben oly jelentős, így az iparművészet alakulását és folyását is nagymértékben befolyásoló piaci érvényesülési lehetőségek is alakítják, mind a mai oktatás, felsőoktatás felépítése és működése is eredményez.

Bár egyértelmű számomra, hogy Ráth könyvében felsorolt iparművészeti ágak nem annyira a hétköznapi iparművészet, a gyakorlat szemszögéből, hanem mindinkább a muzeológia oldaláról közelítette meg a kérdést, és a benne közölt egyes témák, ill. azok taglalásának hosszúsága nem az iparművészetben való jelenlét fontosságát, hanem inkább a fellehető és a kutatható művészeti anyag mennyiségét és minőségét, az addig elkészült tudományos munkák mennyiségét jelzi. Ha közvetlen következtetéseket tehát nem is vonhatunk le egy-egy szakasz mértékéről, merítésének mélységéről, azért bátorkodom abba a feltételezésbe esni, hogy az akkori érdeklődési szint, egyes ágak hangsúlya valamelyest visszatükröződnek azért e fent említett oldalszámokban, jelezve az akkori hozzáállás, esetleg téma iránti elkötelezettség mértékét.

De mik is voltak azok a ruskin-i eszmék, az, ami forradalmasította, külön utakra terelte az „ipari” művészetet? Itt alapvetően a gép helyzetének és szerepének átgondolásából volt az egyik fő probléma. A kialakuló sorozatgyártás, termelési képességek nagymértékű fejlődése nem vonta maga után egyből a tervezés szükségességét, és az 1851-es londoni világkiállításon kiderült minden erre érzékeny számára, hogy sürgősen tenni kell valamit. Ruskin és több más teoretikus azon gondolkodott, majd az Arts and Craft mozgalomban is ezzel foglalkoztak, hogy miképpen, milyen arányban szabad, lehet, érdemes, és szükséges beengedni a gépet a termelésbe és ez egyes esetekben a teljes kirekesztésével csak a középkori kézműves technikák létjogosultságát kell éltetni, vagy van más lehetőség is. Az ornamentika ill. a hasznosság, közönségre figyelés újra bejött a tárgykészítési elvek közé, valamint az, hogy ne csak kevesek osztozhassanak, részesülhessenek a iparművészeti tárgyakon, hanem lehetőleg minél többen. Itt megjelent egy olyan problematika, amely még manapság is feltűnik, miszerint olyat előállítani, tömegtermelés kizárásával, olcsón, ami a tömegekhez el tud jutni, nos elég nagy kihívás. Frank Lloyd Wright-nél már azt tapasztalhatjuk, hogy az iparművészetben igen is van szerepe a gépnek, szerinte nem a gép okolható csak, hanem a tervező felelős a kétséges eredményért. Felfedezte, dicsőítette a gép képességeit. Később, Herman Muthesius, majd a Deutcher Werkbund szellemisége és tevékenysége vezethetett oda a ma is tiszteletreméltó Bauhaus-hoz és Walter Gropius-hoz, ahol a szakokat egyesítették, keverték, de megpróbálkoztak a kézművesség és a tipizálás találkoztatásával, közös műhelyekben közösségek kialakításával.[3]

Ernyey Gyula könyvében olvashatunk arról, hogy a teoretikusoknak mennyi elképzelése és feltevése volt már arról, hogy az ipari művészetet, a formatervezést, az iparművészetet mikortól kell eredeztetni, mely társadalmakban kezdődött jelentősebb méretekben, és korszakhatárai hogyan állapíthatóak meg. Ernyey tanár úr alapvetően három csoportra korszakolva mutatja be az ipari formatervezés múltját és jelenét: az első, a hosszú 19. század, benne olyan fogalmak megjelenésével, mint a gyáripari funkcionális forma, a stíluspluarizmus, vagy Gesamtkunstwerk bemutatásával; a második részben, a modern 20. századdal, időben az első világháború végétől az 50-es évekig tartó időszakkal foglalkozik, ahol kialakul a modern design, a funkcionalizmus; a harmadik, napjainkig érő részben, a modern utáni időszakban a bemutatja a környezetvédelem és tudatosság kapcsán kialakuló rendszerszemléletű és környezetbarát törekvéseket is.[4]

Manapság, konzulensem és saját tapasztalatom alapján is, bizonyos iparművészeti ágak újra elkezdtek „craft”-osodni, bár ezt nem is mindig a művészeti elvek változása és irányító hatása folytán alakul így, hanem az ipar megszűnése, annak hiánya, alkotók erősen korlátozott lehetőségei miatt. Erősen fellendült a belsőépítészet és a lakáskultúra, annak kiegészítővel, közelebbi és távolabbi kapcsolódásaival. Az egyetem egyre több, volt és jelenlegi hallgatója tud részt venni európai vállalatok, cégek „design team”-jeiben, eltűntek a határok, szinte kötelező és alapszükséglet egy idegen nyelv, az Internet mindennapos és szokványos eszközzé alakult, megjelenése után nem egészen 10 évvel, amikor ennek a dolgozatnak is egyes elemeit és programjait ennek a lehetőségével tudtam megszervezni. A világ egyre gyorsul, körülöttünk lévő, nagy mennyiségben és tömegek által fogyasztott tárgyak minősége egyre lejjebb süllyed, ezzel egyre nagyobb távolság mutatható mind szellemiségben, mind kivitelben egy távol-keleti tömegárú, és egy nyugati vagy más manufaktúra által létrehozott termék között.

Itt idézném egyetemi mesterem egy interjúban közölt szavait, amikor arra a kérdésre válaszol, hogy szerinte az iparművészet intellektuális tevékenység-e:

„Szerintem igen, bár ez a kérdés az egész szakma alapvető problémája. Az iparművészet nagyon kötött, szűk határok közé szorított, kipányvázott dolog. Mintha folyton trendeket kellene követnie, mintha ez lenne a feladata, de hát ez félreértés. Van, ami a trendeknél fontosabb, ami érdekesebb, sajátságosabb. Ha ezt tartod szem előtt, akkor olyan, mintha hittérítői szerepet vállalnál és közben még nevetségessé is válhatsz. És ezt egyedül te döntheted el, hogy hajlandó vagy-e nevetségessé válni vagy sem. Dönthetsz úgy, hogy nevetségessé válsz, mert a nevetségesség árán hasznos dolgokat tudsz csinálni. Tudom, hogy elég ódivatú szándék azon ügyködni, hogy az élet érdekesebb és kényelmesebb legyen, de ez érdekel.”[5]

II./2. Az iparművészet mai művelői

Természetesen a Magyar Iparművészeti Egyetem alatt eltöltött évek, mind szakirányomban kialakult személyes kapcsolatok és ismeretségek arra a következtetésekre engednek következtetni, vagy van két csoport, aki magát iparművésznek nevezi, de ezek közül az egyik nem ismeri el, vagy nem úgy ismeri el a másik „iparművészségét”. A középfokú iparművészeti képzésben eltöltött idő megalapozhatja, elindíthatja azt a folyamatot és munkáságot, amelynek kapcsán valaki iparművésznek nevezheti magát. Ha megnézzük az Iparművészet c. könyvet[6], abban jól látható információként megtalálható az, hogy valaki milyen tanulmányokat végzett. Ebben, jóval kevesebb százalékban vannak csak azok, akik vagy középfokú intézményekben töltött szakirányú képzettséggel, vagy teljesen iskolarendszeren kívüli képzéssel rendelkező művészek. A Magyar Iparművészet az Ezredfordulón c. könyvben egy kicsit nagyobb merítést találunk azokból a tárgyakból, és alkotókból, amely egyetemi szemmel nézve jobban, közelebb állnak a hagyományos, inkább kézműves szemlélethez, a rájuk jellemző tradicionálisabb, technikai alapokon nyugvó és nemzeti ízű megformálással. A felsorolásban. Viszont a könyv egyik első fejezetében található iparművészképzésről szóló részben csak az egyetemi szál van említve, azt a rendszert mutatja be[7]. Az ötvösöket jobban átnézve (figyelmeztettem már korábban a kedves olvasót, hogy esem néha ebbe a hibába) jól követhető teljesen ez az arány. Itt azonban nem elhanyagolható az a tény, hogy jelenleg a képzésben pl. a zománc nem szerepel, ezzel mintha száműzve lenne az egyetemi körökből, holott az anyag nem ezt érdemelné. Az, hogy még mindig az ötvösöknél maradva, egy technika nem szerepel az egyetemi képzésben, és ezzel kissé furcsa is a viszonyulásunk egy technikához ill. azokhoz az emberekhez, akik ezt a technikát művelik, több okra vezethető vissza. Első, hogy azok a tanárok, és az Ő szemléletük, akik most viszik az egyetemi képzést, kevésbé fontosabbnak tartják azt az irányt, említett esetben a zománc használatát, mint az őket megelőzők. Második, hogy a technika maga több kísérletezést és kevesebb irányíthatóságot eredményez a felhasznált anyagok oldaláról, ezért ebben nagymértékű és biztos szakmai tudás szükséges, amelynek megszerzése, elsajátítása során talán kevesebb idő juthat a tervezés, design művelésére és gyakorlására, amely az egyetemen viszont elsőrendű szempont. Idevágóan találtam egy írást egy kiállítási katalógusból, 1983-ból, majdnem negyed századdal korábbról:

„Zománc: visszás dolog, hogy egy eljárás megnevezése alatt kell műfaji oldalágat említeni, ez is utal problémára. Amit takar, az a díszítőművészet korcsa; egy olyan műfaj, amely önállóan már nem létezik. (…) (Megjegyzem, nem az a baj, hogy szívós önjelöltek és fejlett kereskedelmi érzékű egyéb művészek bekéretőznek sorainkba, vagy jobb híján hozzánk utalják őket máshol nem fogadott produktumaikkal, hanem az, hogy jó kollégáink ugyanakkor kiválnak közülünk, és más területek szekértolóivá állnak be, ugyancsak hívatlanul. Jó csere ez?)”[8]

Ez az említett arány a Kortárs Ötvösművészet c. kiadványban még jobban tetten érhető[9], ahol iparművész főiskolai vagy egyetemi végezettséggel rendelkezők és az egyéb területről (középiskolai végzettség, képzőművészeti egyetem, vagy külföldi iskolák) érkezők aránya a felsorolt 102 művészt figyelve 28 esetet kivéve mind a szakirányú egyetem, vagy annak elődje, a Főiskola kapuin belül és annak képzésében sajátította el szakma és szakterülete fogásait, tárgyalakítási és formálási elveit, szemléletét. Ha megtekintjük a felvállalt tárgyakat, ez az „iskola” teljesen jól elkülöníthető.

Ehhez kapcsolódik az a megjegyzés, amelyet egyik interjúm során hallhattam egy ékszergyűjtőtől:

„A Péter Vladimir mindig mondja, hogy szerinte van egy, létezik egy „budapesti iskola”, Már hogy ezt Ő úgy érti, hogy az Ő és a Bánfalvi András keze alól kerültek ki, vagy tanítványai voltak, hogy szerinte most ezt jó és rossz értelemben is fel lehet fedezni egy formai közösséget vagy összetartozást így a munkák szemlélete alapján a tervezők között.”[10]

Ez a felállás, amely valószínű, feltételezéseim szerint, ugyanúgy megtalálható a textil, a kerámia területén is, természetesen az ipari formatervező képzés, vagy a vizuális kommunikáció szakokat kivéve, melyek művészettörténeti szempontok alapján ujjabb keletűek lévén, nem rendelkeznek olyan visszahúzó vagy épp definiálást segítő vagy bonyolító gyökerekkel, mint a többi, már korábban is jelen lévő iparművészeti ágak. Ezzel nem gerjeszhetnek ilyen kéréseket, hogy akkor most két fajta iparművészet van? Milyen és kinek a mércéjével? Ki jogosult arra, hogy ezt meghatározza, vagy kinek kellene meghatározni?

Nem akarok abba a hiába esni, mint ahogy nem is eshetem, hogy csak az nevezhető iparművésznek, aki egyetemi diplomával rendelkezik, de a mostani oktatási szabályokban az található, hogy csak az oktathat középszintű oktatásban iparművészeti szaktantárgyat, aki szakirányú egyetemi végzettséget mondhat magáénak. Mindazonáltal úgy érzem, hogy túltermelés van oktatási téren művészből, a képzés nem veszi figyelembe a piac felvevőképességét, egyre több az beiratkozott diák, mely talán a megváltozott oktatási támogatásokkal indokolhatóan kényszerhelyzetbe kergetik az intézményeket.

II./3. Az iparművészet mai terei

Egyik interjú alkalmával felmerült a válaszadótól az a tény, ill. az a szerintem is jogos kérdés, hogy az Iparművészeti Múzeum miért is nem végez ill. vállal nagyobb szerepet ebben a kérdésben… Mindig nem lehet kifogás a pénz, ill. annak hiánya.

Erre a kérdésre, a kiválasztásra és meghatározásra segítséget természetesen az a tény nyújtott, hogy magam is most végeztem nemrégen az Iparművészeti Egyetemen, és közben megismerkedhettem egy olyan körrel, amely az Iparművészetet, az alkalmazott művészetet műveli, ebből él meg. Jelentős segítséget adtak azok a túrák, amelyek a Desing7 alkalmával[11], maradandó emlékként, és általam pozitív kezdeményezésnek tartott buszos túrák, ahol megismerkedhettem azokkal a helyszínekkel, ahol iparművészeti szempontból igényes tárgyakat lehet kapni.

II./4. Iparművészeti bolt és galéria

Itt fontos megválaszolni azt a kérdést, hogy mit is nevezünk csak boltnak, és mit galériának. Ezt mind a dolgozat előzményeként elvégzett interjúk során összeállt kép, mind a személyes véleményem is formálja. Az iparművészettel foglalkozó bolt nem végez olyan természetű kultúrafejlesztési, azt generáló tevékenységet, amellyel meghatározhatja, segítheti az alkotók munkáját, egyéni művészeti munkásságuk alakulását. Ez a szemlélet az általam felkeresett helyszíneknél majdnem mindenhol a felé mozdult el, hogy igen is fontos, fontosak a kiállítások, a megjelenés, ami nem utolsó sorban, jól időzítve és a közönség által már előre tudható időpontokban kerül megrendezésre, ami talán már külön meghívó nélkül is becsábítja a közönséget, ezzel teret és lehetőséget adva az újdonságoknak, az alkotók, tervezők legfrissebb eredményeimnek. A galéria körülhatárolható megfogalmazása talán kimerül abban, hogy nem elsősorban a kereskedelmi tevékenység van előtérben, hanem azoknak a kevesebb, vagy nagyobb, de meghatározható számú alkotóknak a sorsát, munkásságát felszínre helyező, segítő tevékenységével egy kis kultúra gócponttá alakul, ahol a galériás és az alkotók között harmonikus, kiegyensúlyozott, bizalmi kapcsolat alakulhat ki, természetesen a kereskedelmi tevékenység figyelemben tartásával.

III. Az iparművészeti boltok/galériák vizsgálata

III./1. Az összeállított „kérdéssor”, a kutatás és gyűjtőmunka leírása

Az az általam összeállított kérdéssor értendő ez alatt (lásd a mellékletben: VII./1./1. & VII./1./2.), amellyel felkerestem a vizsgálandó iparművészeti tevékenységet végző galériákat, boltokat, stúdiókat. Természetesen nehéz olyan kérdéssort összeállítani, amely minden helyzetet, minden felállás hűen tudott volna vizsgálni. Az első kérdésre kapott válaszok, és az így ismerté vált lényeges információknak a fényében módosítottam valamely irányba szóban a kérdést, vagy igyekeztem kidomborítani kérdésemmel ill. annak változtatásával, árnyalásával valamely olyan jellemzőbbnek vélt oldalt, amely jobban leírja, bemutatja a bolt/galéria/stúdió működését.

Az előzetes tervekben lévő interjúalanyok kiválasztásánál egy olyan szituációba is kerültem, amikor a tervben lévő iparművészeti bolt tulajdonosa közben befejezte működését, bezárta a boltját, így a kérdéseimet ebben az esetben múlt időben kellett feltennem, és természetesen múlt időben kaptam meg a válaszokat is. Ennél az esetnél lényeges választ kaphattam arra, hogy mi is befolyásolhatja egy témába illő vállalkozás menetét, bár mindig egy kicsit a válaszadók szemével nézve. Ezeket a kapott válaszokat átszerkesztve, lényegi változtatás, módosítás nélkül illesztem be dolgozatomba, egyes esetekben idézek is a hallottakból.

A kérések után egy kis szöveget helyeztem el, hogy esetleg olyan válaszok is elhangozhassanak, amelyek üzleti szempontból kényesebb területeket érintenek. Egyedül egy vizsgált helyen merült fel ez probléma, amúgy a többi interjú alany szívesen beszélt a feltett kérdésekre kötöttségek nélkül, benyomásom szerint őszintén és alaposan.

Szakdolgozatom utolsó lépéseként a bizonyos alfejezeteket az érintetteknek, interjúalanyoknak elküldtem, hogy ezzel lehessen eldönteni, nyilvánosságra hozhatóak e az általam leírt információk.

Természetesen első lépésben emailben történő megkeresésemre – melyet az elsődleges, legudvariasabb megkeresési formának tartok, amelyre elutasítható válasz adásának lehetősége a felkeresett személy részéről még jobban lehetséges, és ezt a lehetőséget szempontom volt, hogy mindenkinek megadjam – a címzettek egy része nem is reagált. Ennek okát nem tudom, volt olyan is, hogy levelem nem jutott el a címzetthez, nem kaptam visszajelzés – bizonyos levelezőprogramok privilégiuma az a szolgáltatás, hogy jelzi a levelet feladónak, hogy üzenete a címzett számítógépén megjelent-e, azt olvasták-e. Kaptam viszont visszajelzést levelem megérkezéséről, de ezt nem követte válasz (így jártam a Magma Lakásművészet esetében, ahol újbóli megkereső levelemet is olvasták, de nem válaszoltak).

Nos ennek oka véleményem szerint az alábbiakra vezethetőek vissza:

- A levéllel megkeresett bolt/galéria annyira elfoglalt, olyan munkában van, amely nem teszi lehetővé, hogy egy nem szükségszerű tevékenység, mint egy szakdolgozatírónak adott válasz ill. az erre fordított idő elvonja a figyelmet a főtevékenységtől, ennek értékelése – természetesen nem az én személyes szempontomból – pozitív

- A levél el sem jutott a címzettekhez, amely talán arra enged óvatosan következtetni, hogy az Internet még nagyon gyermekcipőben jár ebben a műfajban, nem tartják fontosnak ezt a kapcsolat felvételi lehetőséget, vagy rosszul van megadva a kontaktcím, vagy ritkán ellenőrzik a beérkező leveleket – ez mindenképpen Negatív. Megjegyzem, hogy a címek nagy részét vagy személyesen a vizsgálatra, felmérésre kiszemelt helyszíneken szereztem be, szóróanyagok, névjegykártyák formájában, vagy az Internetre, vagy arra a kiadványra támaszkodtam, amely a Magyar Design Galériákat mutatja be – ez mindenképpen elgondolkodtató, annak frissessége, aktualitása.

- Vagy egyszerűen üzleti titkok kiadásának a veszélye miatt nem kaptam visszajelzést, amelynek értékelése nem egyértelműen pozitív vagy negatív, de mindenesetre kutatásom során tapasztalt hozzáállás (ill. hozzá nem állás)

Akárhogy is történt, igyekeztem olyan helyszíneket keresni, amellyel több felállás ill. formáció, vagy csak stratégia életképességének, működésének a vizsgálatára legyen lehetőségem.

Megemlítem, mert személyes szempontból és a szakdolgozat szempontjából is volt egy jelentős irány a kutatás során: a felhasználói oldalt is szerettem volna felmérni, és ennek egy nagyon sarkalatos pontjára tapintottam rá, a gyűjtők oldalára, akik iparművészeti, kortárs tárgyakat, érdeklődési területemnek megfelelően ékszereket gyűjtenek. Így találkozhattam Spengler Katalinnal és Harasztÿ Évával, gyűjteményükkel és azok történetével. A dolgozat terjedelme szempontjából és a kialakult kép gazdagítása okán dolgozat végén szándékomban áll csatolni az itt szerzett tapasztalatokat. A szakdolgozat elkészítéséhez szükséges interjúk kapcsán olyan helyeket és személyeket ismerhettem meg, melyek mindenképp nagy élményt jelentettek számomra. Remélem, ez a pozitív benyomás majd ez elvégezett munka eredményén is látszik.

III./2. A vizsgálat

III./2./1. A vizsgált helyszínek

Nem a tárgyalás sorrendjében ugyan, de a Magma és a V.A.M. Design kivételével személyes riportok készültek a felsorolt helyszínekről. Célom az volt, hogy az általam elképzelt rendszerbe találhassak beletartozó galériákat, szereplőket, legalább kettőt. Így tudom, hogy nem teljes az anyagom, de feltételezéseim szerint lefedi a kortárs iparművészet kereskedelmének lehetséges területeit. A felkeresett helyszínek, azok pontos elérhetőségei, témakör, nyilatkozó személyek adatai a mellékletben megtalálhatóak.

Minden riport alkalmával a mellékletben megtalálható összeállított kérdéssor alapján haladtunk végig, melynek hanganyagát rögzíthettem, és ezeket használtam fel az egyes helyek bemutatásához alapvetően. A szakdolgozathoz felhasználható hanganyag hossza összesen kb. 10 óra 30 perc.

Az anyagok ismeretéhez ott, ahol ez egyértelműen megállapítható, a legkedveltebb tárgy fényképét csatolom vagy csak a lógót, valamint egyes helyek esetében a bolt külső megjelenését, portáljának képét, vagy annak részletét is illesztem a mellékletben (lásd hátul a mellékletben, a „Vizsgált helyszínek portálfotói, külső megjelenése” címszó alatt).

Az egyes szakaszokhoz igyekeztem az arculati megjelenés legfontosabb elemét csatolni, melyeket szóróanyagok, vagy névjegykártyákról vettem le.

III./2./2. Képcsarnok, az életben tartott jelenlévő múlt

Elnézést a kissé teátrális címért, de ez az egyetlen olyan galéria és rendszer, amelynek gyökerei a rendszerváltozás előtti időszakra nyúlnak vissza. Ennél a riportnál a cég történetének és a jelenlegi működésének a bemutatása volt az elsődleges célom. Az előtörténet, miszerint már a majd 60 éves intézmény hogyan működik és munkálkodik az ipar és képzőművészeti tárgyak kereskedelmével, tanulságaival mindenképpen szerepeltetnem kellett dolgozatomban. Elsődlegesen a weboldalukról gyűjtöttem információt, majd igyekeztem levélben felvenni a kapcsolatot először a Képcsarnok pécsi boltjával, a Ferenczy teremmel, majd a budapesti Szép utcai központtal, és a Váci utcai Csók István Galériával.

Információk a weboldalról:

„A Képcsarnok első ízben 2004-ben rendezett országos meghirdetéssel csendélet pályázatot és kiállítást. A kiállításon mintegy negyven művész összesen hetvenegy munkája szerepelt a pécsi Ferenczy Terem falain. A kiállítás sajnálatos módon nem kapott támogatást katalógusra és pályadíjakra, ezért a Képcsarnok csak két vásárlási díjat tudott fölajánlani. A résztvevőknek. Ezeket Erdélyi Eta és Pap János György festőművészek kapták. A két díjazottnak egyéni kiállítást is rendezett a Képcsarnok a pécsi illetve a győri galériájában. A kiállításnak azóta is jó emléke van a művészek és a közönség körében. Ezért ez évben újból szeretnénk az Országos Csendélet Kiállítást megrendezni. Helyszíne a Képcsarnok pécsi Ferenczy Terme lesz. Megnyitás: 2007. május 10. Beadás: 2007. április 23-26 között Budapesten, a Képcsarnok raktárában, Bp.-Pesterzsébet, XX. Kerület, Bíró Mihály u. 3., 8 óra 30-tól 13 óra 30-ig.[12]

A Képcsarnok történetéről, a Vállalattól a Kft.-ig

A Képcsarnok Kft. jogelődje, a Képcsarnok Vállalat 1948-ban magángalériák államosításából jött létre. Akkor a tulajdonos a Művészeti Alap volt, melynek jogutódja A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK).

A rendszerváltást követően a Művészeti Alap korábbi szervezeti struktúrája átalakult. 1992-ben létrejött jogutódként a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), amelynek tagjává vált a megszűnt Művészeti Alap valamennyi tagja. A MAOE ma 6900 tagot számláló – író, zeneművész, képző-, ipar-, és fotóművész – civil szervezet. S létrejött jogutódként a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, amelybe a művész vagyon került.

Művészet és piac, filozófia és szemlélet

Hány és hány vita folyt már arról, miként egyeztethetők össze e fogalmak, főleg a mindennapok gyakorlatában, amikor az alkotók és műélvezők között kell megteremteni a kapcsolatot úgy, hogy az egyszersmind jövedelmező is legyen. A Képcsarnok - immár ötven éve s három esztendeje korlátolt felelősségű társaságként - ennek a kapcsolatnak a megteremtésén munkálkodik. Partnereiként tartja számon a művészeket, akiket új és új alkotások létrehozására ösztönöz, hogy elterjeszthesse azokat egész Magyarországon és a világban. Partnereiként fordul a művészetszerető emberekhez, akik számára a kortárs képző és iparművészet teljes kínálatát nyújtja s partnerekként kezelve üzletfeleit, akiket arra int, hogy maguk is igyekezzenek művészet és piac emberléptékű, teljesítményorientált, ugyanakkor jövőbelátó viszonyának ápolásán. Erre szolgál ez a honlap is, abban bízva hogy még több emberhez viszi el a magyar kortárs vizuális kultúra értékeit - az alkotók hasznára és a művészet terjedésére.” [13]

A Képcsarnok Kft. jelenleg hét, országszerte található galéria közös hálózatával működik. Ebből két galéria Budapesten található (Csók István Galéria – Bp. Váci utca; ill. Mednyánszky Terem), van egy Pécsett (Ferenczy terem), egy Szegeden (Gulácsy Lajos terem), egy Székesfehérvárott (Pátzai Pál terem), egy Miskolcon (Szőnyi István terem), és egy Győrött (Tóvári Tóth István Galéria).

A győri Képcsarnok jelenleg bérlemény, 2 évvel ezelőtt, már nem az első vállalkozónak lett kiadva, ezért a galéria megnevezés. A pécsi Képcsarnok közvetlenül a budapesti központ irányítása alatt áll, úgy, mint ahogy a rendszerváltás előtt. Itt is volt egy periódus, amikor megpróbálkoztak a bérbeadással, hogy ne közvetlenül a Képcsarnok Kft. működtesse a helyet, de a nem megfelelő eredmények és a profil eltorzítás miatt a bérlővel (a korábbi, rendszerváltás előtti galériavezetővel), a szerződés lejárta után nem hosszabbította meg a szerződést a Kft.

Papp Andrea, a jelenlegi galériavezető dolgozott már a rendszerváltás előtti Képcsarnokban is, a bérbe kiadott galériában, és természetesen a mostaniban, amelynek most már a vezetője, így lehetőségem volt olyan válaszokat is kapnom, amely a múlt és a jelen szempontjából összehasonlító jellegűek. Így a pécsi galéria működésén keresztül, Andrea segítségével lehetett belátnom egy régebbi típusú központosított rendszer mai működésébe.

A pécsi galéria kétszintes, nagy területű galéria, alsó szinten egy kiállító terem, felül, az utcaszinten csak a falakon látható képzőművészet, amúgy az iparművészeté a terület. Modern, kortárs magyar iparművészeti és képzőművészeti alkotásokkal foglalkoznak, ahol egy csak kiállítótérként működő galériával ellentétben lényeges szerepe van a kereskedelemnek, az értékesítésnek. A korábbi szocializmusban létrejött rendszer, mely esetünkben 70-es években történő nyitást jelent Pécsett, kezdetben még egy másik helyen, majd két helyen is párhuzamosan folyt az értékesítés, egyik a lakáskultúrával foglalkozott, a másik a ma is látható alkotásfajtákkal. A korábbi, kisebb méretű bolt a rendszerváltás után megszűnt, és így maradt meg a nagyobb. Később a pécsi galériát kiadták bérletbe, amely vezetője a talpon maradás miatt behozott olyan dolgokat is az eladásra kínált alkotások sorába, mint a bunda és a kosár. 2003-ban került vissza a Képcsarnok szorosabb felügyelete alá újra, most már a Vállalat helyett Kft. vezetése alatt, saját boltként. Andrea válaszaiból nagyon erős központi, budapesti irányítás létezése érezhető, amely főleg az anyagiak terén, a bevételt nézve számottevő és meghatározó, de az egyéni, helyi sajátságokat nem úgy kezeli, mint mondjuk egy olyan cég, amely manapság rendelkezik ország, vagy Európa szerte eladóhelyekkel. Ott figyelnek arra, hogy azonos arculat minden egyes területen érvényesüljön ill. milyenek a helyi általános vásárlói szokások, specifikumok. Itt, Pécsett még a régi arculathoz tartozó felirat és lógó található a falon, amely lassan retro értéke és az állandóság érzete miatt válik fontossá, megőrzendővé. Névjegykártyában, borítékban, levelezőpapíron megjelenik az új, a régi kék-fehér helyett szürke árnyalatú Dávid fej, ami a honlapon is látható, de ez az arculat biztosítása nem központilag történik, hanem a bolt egyéni bevételének egy részét lehet ilyen célra felhasználni. A csomagolásra nem fordít a központ egységes figyelmet, a galériákon múlik, hogy fontosnak tartják-e azt, hogy méltó körülmények között adják át a tárgyat a vásárlóknak.

A központ meghatározza az árképzést, ez egyszeres szorzó iparművészeti tárgyaknál, tehát +100%. A képzőművészet esetében 50% plusz és az ÁFA az alkotói árra, de ezt a közelmúltban felemelték, amellyel most az alkotói ár duplája fölötti összeg kerül ki végösszegként az amúgy is magasabb képzőművészeti alkotások mellé. Betervezett egy 10-20%-os engedmény, ha az eladásnál úgy látják, hogy ez segíti az értékesítést, ill. ha erre rákérdez a vásárló. Néha próbálkoznak az eladók az alkotóval megegyezni abban, hogy ha alacsonyabb árat állapít meg, akkor a kötelező szorzó miatt egy versenyképesebb ár alakulhat ki.

A pécsi galéria törekszik arra, hogy olcsóbb árú, főként iparművészeti tárgyak is jelen legyenek a bolt palettáján, mert ez jelentősebb részt tesz ki az eladott darabszámban. A régi rendszerben olcsóbbak voltak a műalkotások árai és a Képcsarnok jobban diktált. A tárgyakat megvásárolta előre az alkotótól, kifizetve ezzel az alkotói árat, de ezzel jobban érvényesítette is akaratát, befolyásolta a lehetséges és eladható irányt. Ma bizományba veszik át a tárgyat, melynek eladása után az összeg alkotói része hosszú procedúra és bürokratikus rendszeren keresztül áramlik vissza az alkotókhoz. A galéria próbálkozik több konstrukcióval, amellyel segítheti az eladást: részletfizetés, banki kölcsön, lakossági árusítás, ezzel alakíthatja profilját is.

A budapesti központ tartja kézben a műtárgyak zsűriztetését, zsűri szám adását (mely csak a Képcsarnok rendszerén belül érvényes), talán ezért is olyan erőteljes a budapesti művészek jelenléte. Ez több vásárlónak fontos, s általában a nagyobb tárgyakon, a lógóval együtt feltüntetik.

A legtöbb művész budapesti, a pécsiek nem képviseltetik magukat nagy számban. A helyi művészközönség tagjai nem az eladhatóságot, a képcsarnok jelenlegi árait veszik alapul áraik megállapításakor, amelyhez a Képcsarnok százalékát is beleszámítva, irreálisan magas, galéria szempontjából eladhatatlan árú alkotások keletkeznek. Voltak próbálkozások, pécsi művészek kiállításai, még közönségtalálkozók is, de forgalom szempontjából ez kevés eredménnyel járt, ezért a pesti központtal közösen úgy döntöttek, hogy nem rendeznek több ilyet, hanem inkább olyan kiállításokat, ahol előreláthatóbb az eladás. Itt, az alkotók és tárgyak kiválasztásának területén a korábban semmi szerepe nem volt a galériavezetőknek, hanem a központi irányítás által kiközvetített tárgyakat és alkotókat, a meghatározott árral kellett árusítani. Most ez átalakult, kell foglalkozni már az új tárgyak beszerzésével is. (Pl. tudta azt, hogy ékszerek készítésével is foglalkozom, és felajánlotta, hogy vigyek én is.) Probléma tud lenni, hogy a központilag bevett tárgyak szétoszlanak országszerte a különböző helyszíneken, ezért néha csak kevés mennyiségű tárgy ér be az adott galériába egy művésztől. Néha érezhető az, hogy egy művész a maradékot adja be a Képcsarnok rendszerébe, s néha a vidékhez viszonyuló provinciális hozzáállás is feltűnik.

A költségkímélés és felelősség kérdése alakította ki azt a rendszert, hogy külön szállítócéggel, egyben jönnek le a műalkotások a fővárosból, amely megnöveli ugyan az átfutási időket, de csökkenti az egy alkotáshoz kapcsolódó szállítási összeget.

Korábban nem volt konkurenciája a pécsi Képcsarnoknak és amúgy a Képcsarnok galériáinak, teljesen egyeduralkodó volt, de most már megjelentek olyan kisebb, más galériák, amelyek megosztják a vevőkört. Versenyezni próbálnak, próbálkoznak ingyen reklámokkal, sok (jelenleg évi 10) kiállítással igyekszenek felhívni a figyelmet az elmúlt időszak átformált profiljáról erre az új-régi, a művészetet, de az eladást is hasonló súllyal kezelő szemléletre. Pécsett, a környéken vannak, de csak jóval messzebb találhatóak hasonló alkotásokat kínáló galériák. Ami a pécsi Képcsarnok problémája eladás és vevőközönség szempontjából, hogy pár éve megjelent a belvárosban egy üzletközpont (Árkád Plaza), ami a korábbi népes sétálóutcából kiszippantotta a lehetséges vásárlókat és ezzel párhuzamosan az üzleteket is. A Király utcai (sétáló utcai) épület a Képcsarnok tulajdonában van, ezért nem egyszerű a helyszínváltoztatás. A korábban általános és nagymértékű gyalogos forgalom mai elmaradása, és az a hátrány, hogy autóval nem lehet megközelíteni, mind jelentős vásárlókört tart távol a galériától, valamint az is figyelembeveendő, hogy a magasabb rétegbe tartozók nem feltétlenül helyben elégítik ki képző- és iparművészeti tárgyvásárlási igényüket. Ezen a főtér látványosságai és egy közeli színvonalas szálloda enyhít valamennyit, de alapvetően át kellene gondolni a stratégiát.

A galériában hárman dolgoznak, magukra vannak utalva, néha problémát jelent a nagy területű, 300m²-es, kétszintes tér teljes áttekintése, felügyelete. Bizonyos helyeken, fele vagy harmad akkora galériában is hárman dolgoznak. Korábban, a vállalat idejében más volt egy galériavezető szerepe, ma, a kevés munkatárs miatt ugyanúgy részt vesz a munkában, és nem csak a művészekkel és a központtal kapcsolatos teendők, hanem a kiállítás rendezés és eladás is feladata. Az itt dolgozók lelkesen, szívvel, lélekkel dolgoznak, a felmerülő nehézségeket együtt igyekeznek megoldani. A munkáltatótól megkapnak minden olyan juttatást, amelynek megkapása nem legjellemzőbb a mai kereskedelemben dolgozóknak.

Furcsa volt itt is találkoznom azzal, amelyet majd több helyen is említenek interjú alanyaim, hogy jelentős bevétel kiesést jeleztek a közelmúlt belpolitikai eseményei miatt, amely ezek szerint nem csak Budapestre, hanem az országra érezteti hatását, módosította negatív irányba a rólunk külföldön kialakított képet.

III./2./3. Egy lehetséges út: nyitás a képzőművészet felől az iparművészet irányába – Ráday Galéria és az Erdész Galéria

Ebben a szakaszban két olyan galériánál szerzett tapasztalatokat ill. a készített riport szerkesztette anyagát közlöm, ahol kezdetben képzőművészettel foglalkoztak, és ezt egészítették ki iparművészeti tárgyak kereskedelmével. Itt a Ráday Galériáról valamint az Erdész Galériáról lesz szó. Azonos kettejükben, hogy tulajdonosok nem végzett iparművészek, pusztán a képző- és iparművészet szeretete és az üzleti lehetőség az, amely ebbe az irányba mozdította érdeklődésüket. Mindkettő viszonylag hamar, ’95 körül nyíltak, valamint jó helyen lévő, bejáratott helyek, ahol igen fontos szerepe van a képzőművészetnek.

III./2./3./1. Ráday Galéria

A Ráday Galéria esetében abszolút nem lennék rászorulva internetes segédanyag szerepeltetésére, hisz az elkészített interjú olyan mértékű és terjedelmű, hogy inkább azzal van a problémám, hogyan tudom a legszűkszavúbban bemutatni történetüket és működésüket, hogy minden említett témát valamilyen módon megmutathassam. Azért engedtessék meg nekem, hogy a honlapjukról közöljek információkat, egy önbemutatást:

„A művészettörténet a XX. századi magyar művészet tekintetében még mindig az át és újraértékelések, valamint újrafelfedezések korának elején jár. E folyamatban kíván döntő szerepet vállalni az 1997-ben alapított Ráday Galéria és Szalon, amely napjaink klasszikus modern, azon belül döntően ábrázoló művészetének folyamatos bemutatásán túl, elsődleges feladatának tekinti a magyar műkincsállomány kínálati utánpótlását jelentő, a teljes pusztulás, illetve a lappangó szétszóródás előtt álló művészhagyatékok, művészeti-gyűjtemények újrafelfedezését, szakszerű feldolgozását, dokumentálását és a nagyközönség elé tárását. Eddigi erőfeszítésünk és segítő információik eredményeként immár számos, manapság az elfeledés homályába süllyedt életművet sikerült a közfigyelem homlokterébe visszaemelnünk. Munkánk során ezért a továbbiakban is számítunk az Ön segítségére. Amennyiben tudomása van a környezetében bemutatásra váró műgyűjteményt, képzőművészeti életművet, hagyatékot, tájékoztatásunkkal a magyar képzőművészet elfeledett értékeinek újrafelfedezésében vállal aktív szerepet. Információit előre is köszönjük.”[14]

A honlap felsorolja azokat az átfogó szolgáltatásokat is, amelyek főleg képzőművészeti alkotások felmérésére, restaurálására, kutatására, értékesítésére vonatkozik, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadásra. A honlapot tekintve jelentős a képes adatbázis, később tudtam meg, hogy a rendszeres és nagy számú kiállítás anyagaiból jött össze az a hatalmas anyag, valamint már megjelennek az iparművészeti alkotások képei is. Üvegnél csak Horváth Márton található, de a plasztikáknál feltűnik Karsai Judit és Holló István is. Itt nagyon rosszul olvashatóak az adatok, csak ha az ember „kijelöli”, akkor válik láthatóvá. Félek, ez nem tudatos, hanem csak a véletlen szülte, mivel, a többi részen a szerencsésebben vannak kiemelve színnel az adatok, olvashatóságra figyelve. Cél lehetne pediglen az elrejtés.

A személyes találkozás megbeszélése és lebonyolítása meglepően könnyen jött létre, és talán az egyik legjobb olyan galéria riportot eredményezte, ahol több művész alkotásai vannak jelen. Egy olyan szellemi kör létébe és pezsgésébe kaphattam őszinte betekintési lehetőséget, ahol a művészeti ismeretek és az üzleti törvényszerűségek meglehetős harmóniában, egymás tiszteletben tartásával, egymáshoz idomulva vannak jelen. A galéria saját tulajdonban van, és a profitorientáltság, a pörgő üzletmenet és ennek szükségszerűsége, az alacsonyabb árréssel való munka szem előtt tartása fontos, amely alacsonyabb árakat eredményez, mint más, hasonló tárgyakat áruló helyeken.

Ez az idén 10 éves galéria kezdetben nem szándékozott iparművészettel foglalkozni. A főprofil a képzőművészet volt, mely azért mára is megőrizte hangsúlyát, főleg szobrász és festő kiállításokkal foglalkoznak. Ők voltak az egyik elsők a magángalériák létrejövetelében, és az utcában való megjelenésben. Aztán ahogy kialakult a mára látható Ráday utca képe, úgy jöttek rá a tulajdonosok, hogy szükséges a felmerülő igényt kielégíteni, ezért fokozatosan megjelentek az iparművészek munkái, főként a szilikát témakörben. Gobleinnel nem foglalkoznak, ékszereket próbálták pár évvel ezelőtt, az akkor még terv szinten sem létező Mana csoport tagjainak volt egyik első bemutatkozó helye, de a kevés választék és a készlet szükségessége miatt az üzleti szempontból nem sikeres próbálkozás kivonult a galériából, (meg kell jegyezni, hogy nem haraggal, hanem annak belátásával, hogy ez itt nem megy). Kevés számú iparművésszel dolgoznak együtt, Karsai Judit és Zsófia, Smetana Ágnes, Gondán Gertrúd, Új Zsuzsa, Horváth Márton, Holló István és Borkovics Péter. A manapság legkelendőbbnek tartható iparművészeti alkotások Karsai Judit Birdy sorozata, abból is az SS Birdy, ill. Borkovics Péter poharai, egyébként náluk észlelhető, hogy mindig van valami sláger, amely jobban fogy. Ez néha hátrányt is jelenthet egy művésznek, mivel egy sztártermék esetén, annak a sorozatos készítésével kell foglalkoznia, így kevesebb idő és lehetőség marad az új tárgyak, ötletek létrehozására, és ezzel nem állhat össze egy olyan tárgykör, amely lehetővé tenné önálló kiállítás rendezését. A galériatulajdonosnak ez pedig szándéka lenne, de sajnos azon kényszerhelyzet miatt, hogy a nagyobb példányszámban kellő tárgyakat nem tudják kiadni bérmunkába, mert az a minőség drasztikus süllyedésével és az iparművészeti tárgyak értékének csökkenésével járna, ez néha elmarad.

Nem cél náluk, hogy egyre több iparművész legyen, ezt a hely korlátai sem engedik, ill. felmérve a minőségi-mennyiségi viszonyokat, kialakult az az iparművész csoport, akik ma jelen vannak a galériában. A változtatás, a frissítés jobban a képzőművészeti oldal szereplőire jellemző, valamint a galéria belső enteriőrjében a színváltoztatások, vagy folyamatos, apró és szükséges fejlesztések, pl. világítás vagy vitrinek képében jelenik meg.

A művészek kiválasztásánál Zsófiát és férjét segítették azok a személyes, bizonyos esetekben családi vonatkozású kapcsolatok, valamint az a tény, hogy arra nincs lehetősége a galériának, hogy fiatal művészek pályára állításával és megismertetésével foglalkozzon, ezért inkább a már ismertebb művészek kerültek látóterükbe, de a szakirányú diploma elég erős feltétel.

Zsófia esetében, galériájuk bemutatása és a művészek ismertetése közben feltűnt a nagyon erős galériás szerepkör fontosnak tartása, amelyben a művész és a galéria nem egymás ellenségei, hanem inkább egymás társai, segítői. Az alkotó abszolút előtérbe van helyezve. Tárgyaik csoportosan, különböző művészektől elszeparálva vannak kiállítva a vitrinekben, mely mind jobban építi az alkotó egyéni megjelenését. Bizonyos tárgyak bizományiban vannak nála, de van olyan is, amelyeket megvásárol a művésztől, mert vagy biztos benne, hogy elkel, vagy azért, mert a művész kiköti, hogy csak akkor tudja itt hagyni a tárgyat. Mindenkinél kialakult stratégia van, a hosszúnak mondható működési idő lehetővé tette, hogy kiismerjék a szükséges mennyiségeket, a vásárlók szokásait. Náluk gyakorlatilag a március – április időszaktól novemberig főszezon van (turisták és jegyajándékok), és természetesen ezen kívül a fontosabb ünnepek előtt is keresletnövekedés tapasztalható.

Nagyon tudatosan beszélt a WAMP-okról ill. azok, szerinte negatív hatásairól, amely nem csak a galériás világ szempontjából hitelvesztő, repütáció[15] romboló, hanem az iparművészeknek is rövid előrelátásáról tanúskodik, mely jelentősen befolyásolhatja személyes sorsát, amelyet alapvetően a galériás ár mellett a művészáron való eladás együttes megjelenése eredményez. Erre a jó hírre olyan esetben is próbál ügyelni, tapasztalatok alapján kialakult rendszerrel, hogy bizonyos képzőművészek, melyek nála állítottak ki, a kiállítást követő két évben csak azon az áron, a megállapított, galériában látható áron adhatja el, még műteremből is, a képét, mely szerinte és szerintem is egy korrekt dolognak tekinthető, és talán egy olyan rendszernek a kialakulásának előzményeit jelzi, melynek lassan már itthon is ki kell alakulnia, mint ahogy külföldön már létezik.

A honalapot már említettem, de saját névjegykártya, az aktuális kiállításról ingyenes képeslapok, saját szóróanyag, és ingyenes, városszerte található kiállításokat bemutató Index található a galériában.

Amikor a kérdéseimmel felkerestem Faur Zsófiát, éppen Szabó Tamás szobrászművész szögelt fejeinek kiállítása[16] volt, és beszélgetésünkben említette, hogy következő hónapban a Manual csoportnak lesz egy összegző kiállítása. Általában havonta, tehát évi 12 kiállítással rendezésével számolnak, mely a folytonosan cserélődő témák, és alkotók miatt egy olyan helyet jelent, amely mellett ezek után nem fogok elmenni úgy a Ráday utcában, bármennyire is sietős a dolgom, hogy be ne térjek, és tekintetemmel körbe ne szaladjam a kiállított műveken.

III./2./3./2. Erdész Galéria

„Tulajdonosai E. Ilosvai Magdolna és Erdész László, aki 30 éve szereplője a műtárgypiacnak A galéria 15 évvel ezelőtt kifejezetten erre a célra épült három-szintes házban működik Szentendre belvárosában. Szentendre a fővárostól 20 percre lévő, a Duna partján elterülő festői kisváros, ahol számtalan műemlék, múzeum és kiváló étterem működik, valamint több mint 100 művész él és alkot.

A galéria földszintjén iparművészeti és használati tárgyak láthatók, bevallottan az igényes ajándékot keresők számára. Az első emelet két termében grafikák festmények és szobrok várják a látogatókat, valamint évente hat kiállítás. A harmadik szinten a különlegességek és egy kis kert található a pihenni vágyóknak, valamint Szentendre legszebb kilátása.

A galéria bemutat és árusít klasszikus modern (Kassák, Moholy-Nagy, Bortnyik) műveket valamint a Szentendréhez kötődő Európai Iskola alkotóitól (Bálint, Korniss, Barcsay, Vajda) festményeket és grafikákat valamint szobrokat. Foglalkozik a kortárs generáció legkiválóbb művészeivel is.

A Galéria évente 4-6, a Design 1 kiállítást szervez, valamint résztvett és résztvesz rangos művészeti kiállításokon és vásárokon (Art Cologne-Köln, Art Forum-Berlin, Palm Beach-USA, Stockholm Art fair, stb.), továbbá kiad katalógusokat és könyveket (Fehér László, Anna Margit, ef. Zámbó István, kortárs ötvösművészek).

Galériát működtet - a Párizsban élő Makláry Kálmánnal közösen - Erdész and Makláry Fine Arts Gallery néven Budapesten, a Falk Miksa u. 10 sz. alatt 2005 óta.”[17]

Ékszerek, üvegtárgyak, bútorok, órák, táskák, övek és kiegészítők készítői mellett főként és nagy számban kortárs és immáron klasszikus képzőművészek nevei jelennek meg a galéria honlapján. A textil és a kerámia kimaradt, mert a helyi „rotyotyó” (így hívja Magdolna azt a „népművészetet”, amely a turisták miatt, kiüresedett háttérrel, nagy számban jelen van a Bogdáni utcában) elvitte az erre az irányra fogékony vevőközönséget.

Kft cégformájú Erdész Galéria jelenlegi helyén 1992 óta működik, kifejezetten galéria céljára átalakított épületben, amelyet bérelnek. Férj és feleség, a fiúk, ill. két nyolcórás és egy négyórás alkalmazott segítségével működik a galéria. Öt év múltán szándékozták épp megnyitni a design részt, és épp akkor történt egy olyan szerencsés véletlen, hogy az akkori Wladis tulajdonosával, Kollár Katalinnal való találkozást követően vitte el a kortárs ékszer irányába, amely ma már nem csak Wladis ékszerekkel, hanem fokozatosan megjelenő tanítványok tárgyaival, jelenleg 15-20 alkotó munkáival képviselik az ékszert. A tárgyválaszték szükségessége és az igény mérete miatt, melyet ebben az esetben sem sikerült kielégíteni csak a hazai tervezők tárgyaival, be kellett hozni a külföldről származó tárgyakat is. Így jöttek textíliák, táskák Portugáliából, üvegékszerek Muránóból és Velencéből textilek. A kiválasztásban a személyes ízlésen túl szerepet kap az Iparművészeti Egyetem által védjelzett végzettség, azon belül is az egyetemi ötvös-képzés színvonalával van nagyon megelégedve a tulajdonos.

Magdolna érdeklődésemre elmondta, hogy csökkent a külföldi kereslet, bizonyos nációk, mint a svédek teljesen eltűntek, amerikaiak is egyre kevesebben vannak. Ezt befolyásolja Szentendre város kulturális politikájának hiánya, a helyi adottságok nem megfelelő kihasználása, valamint azon külpolitikai események, amit szeptember 11.-e indított el. Korábban, 5 évvel ezelőtt jellemző volt, hogy a Magyarországon dolgozó nagy cégek alkalmazottai, vendégeik, látogatóik közösen kilátogattak Szentendrére, de a város elvesztette ezt a varázsát, ilyen természetű vonzerejét. Megemlítette a Palmetta esetében is felmerülő idegenvezető megfizetési rendszert, amihez Ők sem csatlakoztak természetesen.

Az arculat már mindjárt az elejétől fontos, a kör-négyzet-háromszög motívum megjelenik a névjegykártyán, levélpapíron, bolt megjelenésén, honlapon. A tárgyak csomagolása és prezentálása Péter Vladimir tárgyai esetében megoldott, a többi kiállítónál ez nincs a művészek által megtervezve és biztosítva. Ilyen esetben a galéria saját csomagolóanyagába kerül a megvásárolt termék.

Külföldi-magyar vásárlók aránya 40-60%, életkor szerinti csoportosítási lehetőség nem jellemző, foglalkozás szempontjából a középkategória felső részétől várhatóak vásárlók, újságírók, vállalkozások-, cégek tulajdonosai, menedzserek. Azok a nagyobb ünnepek, mint húsvét, május 1.-e, augusztus 20.-a olyan embereket vonzanak Szentendrére és a galériába, akik máshogy értékelik és értelmezik a kortárs iparművészeti tárgyakat, áraikat, és bár ilyenkor is nyitva tartanak, de el kell viselniük a gyakran hangot kapó nemtetszésüket. Egyébként nem tapasztalható negatív vélemény, vannak olyan népszerű képzőművészeti kiállítások (pl. Dalí), ill. azok megnyitói, néha a megnyitók nem szokványos időpontjai vonzanak nagyobb néptömegeket. Kifejezetten üzleti szempontok figyelemben tartása miatt van megrendezve karácsony előtt a szokványos ékszer kiállítás. Vannak iparművész kiállítások is ezen kívül, de mindenképpen a képzőművészet dominanciáját lehet érezni a galériában. Látogatásomkor épp egy ékszerkészítő kiállítása volt megtekinthető, amelynek igen megörültem, hisz egy olyan alkotó tárgyait láthattam és ismerhettem meg, aki nem annyira ismert Magyarországon, ill. a budapesti galériákban.[18]

A tárgyak bizományban vannak a legtöbb esetben, Péter Vladimir ill. természetesen a külföldi tárgyak esetében a galéria saját tulajdonában vannak. Az árak kialakításában, az „egyért veszi, kettőért adja” elv érvényesül, az alkotókkal nincsen alkudozás, a művészre van rábízva ezzel az ármeghatározás. Magdolna néha kevesebbet tesz rá, ha látja, hogy ezzel segíthető az eladás, főleg az első daraboknál és kezdő alkotóknál van ez így.

Az ékszerek területén, hogy melyik tárgytípus a legkelendőbb, kiderült, hogy erősen szezonfüggő, karácsony, vagy nagyobb ünnepek előtt felszaporodnak az olyan megrendelések, amikor nem probléma a méreteltérés miatti várakozás. Külföldiek esetében, ha valaki mindenképpen vásárolni akar valamit, és nem talál megfelelő méretű gyűrűt, akkor nyakéket szoktak vásárolni. Van olyan, hogy a galéria igényeket közvetít a művészek felé, de nem cél minden igényt kielégíteni, ezzel sem engedik be az elüzlietesedett irányt a galériába. Egyébként a személyes kapcsolat és bizalom fontos mindkét irányban, aki nem teljesíti vállalt ígéreteit, határidőit, az úgyis kiesik a rendszerből. Működik egy olyan tárgyeladás metódus is, amikor nem a kész tárgy van ott a galériában, hanem az igény jelenik meg, akkor megpróbálják megtalálni rá a megfelelő alkotót.

Fejlesztésben, tervben van a nagykönyvek szerinti 5 évente szükséges galéria arculat megváltoztatás, amely az enteriőrre, a bútorzatra irányulhat főként, hiszen bérleményről van szó. A tervek elkészültek már, ennek a megvalósítása várat magára. Az új alkotók jelentkezését, főleg ékszer témában szívesen veszik, és általában fél év alatt a kereslet bebizonyítja, hogy van-e helye a galériában, vagy kilökődik onnan. Az általános féléves türelmi idő, még az ízlésének kevésbé megfelelő, tárgyak esetében is jelen van, de ami abszolút nem illik a galériája profiljába, ott udvarias elutasítás következik. A kész, kompakt tárgyak kedveltebbek, és érezteti azt, hogy a megújulás, de a hordásra jobban alkalmas ékszerek jelenléte a kívánatos.

Igyekszik megjelenni és informálódni a szakma új híreiről, új szereplőiről, éves megszokott programja az Iparművészeti Múzeumban rendezett karácsonyi vásáron való helyzetfelmérés (a legutóbbin adta át nekem is névjegykártyáját, és kérte el az én elérhetőségeimet, valamint invitált a nála kiállító alkotók sorába).

III./2./4. Specializált iparművész csoport összeállások – Eventuell és a Mana

Ennél a csoportnál olyan tervezői összeállásokat, csoport kialakulást figyelhettem meg és kerestem fel, amiket vagy teljesen, vagy nagyrészt azonos szakmájú tervezők kevés létszámú csoportja hozott létre, ezzel kialakítva egy jelenséget, vagy egy műhelyt, és egy fontos szegmensét tudták kisajátítani magunknak a szakmából, jelentékeny szerephez jutatták magukat. Megfér-e több dudás egy csárdában?

III./2./4./1. Eventuell

„Az Eventuell Galéria kínálata: egyedi és kisszériás lakástextilek, hímzett, nyomott, applikált fényáteresztő- és sötétítőfüggönyök, bútorkárpitok, ágytakarók, díszpárnák, terítők, egyedi szőnyegek; egyedi öltözék-kiegészítők: kézzel szövött, festett, nemezelt, applikált sálak, ékszerek, egyedi tűzzománc gombok, valamint egyedi bútorok és belsőépítészeti tervezés.

Vállaljuk: lakások, irodák, panziók belsőépítészeti tervezését, függönyeinek kivitelezését. A kisszériából adódóan lehetőség nyílik önálló arculat kialakítására a lakástextilek tervezése, és kivitelezése során egyéni igények kielégítésére. A textilek kivitelezésén kívül vállaljuk textilgyártók kollekciójának tervezését; cégek egyedi ajándéktárgyainak tervezését, kivitelezését.

Árainkról: a galériában a művészek saját árain egyedi és kisszériás lakástextilek, öltözék-kiegészítők, ékszerek és bútorok találhatók. A kínálatunk teljesen individuális, sokszor változik, így az árainkat tájékoztató jelleggel adjuk meg.”[19]

A honlapot látogatva láthattam, hogy vannak új tagok, viszont a galériában történt látogatás során nem tapasztaltam, hogy Majoros Katalin jelen lenne még a galéria életében. Nem tudom, hogy ez frissítési hiba, vagy a helyzet rövid ideig tartó szüneteltetése.

A weboldal bemutatja a galéria kínálatát, árait, alkotóit, azok pontos elérhetőségeit, tanulmányaikat, szakmai önéletrajzukat. Egy kivételével mindannyiuk a Magyar Iparművészeti Főiskolán vagy Egyetemen szerzett valamilyen szakirányú diplomát, többségben és meghatározó hangsúlyban a textil van jelen, de a galériát látva ez eleve a készített tárgyak méretéből is adódhat.

’94 óta létezik az Eventuell csoport. Szigeti Szilvia szereti, ha szellemi pezsgésben érezheti magát, de nem lépett be országos szervezetbe, ő akart egy csoport létrehozójává válni, és ez sikerült is. Férjével voltak kint Németországban ösztöndíjon, majd jelmeztervezés, textiltervezés, divat és ruhatervezés voltak tevékenységei között. Hazatérés után, még németországi időszakból jött egy felkérés, hogy szervezzen egy fiatalokat bemutató kiállítást, a Textivál-t. Ezzel a kiállítással kapcsolatban később is összehozta a sors Munkácsi Gábort, Szabó Zsuzsit, és Szigeti Szilvit egy Iparművészeti Múzeumban rendezett közös Műhelysarok kiállításra, majd ezt látva a Divatintézet nekik ajánlotta fel a lehetőséget a frankfurti Heimtextil-en[20] való részvételre, ahol Radnóti Tamás és Kónya Kinga egészítette ki a csoportot, ezzel nagyjából kialakítva a mai tagok fő körét. Utána hívták még Őket Berlinbe, és akkor alakult ki a csoport megalakításának szükségessége és a közös névválasztás. Ezután, már itthon a jelenlegi galériaépület pincehelyiségében működtek 5-6 évig, még laza formációban. Pályázati és szervezési teendőket Szilvia vállalta magára. A jelenlegi galériateret magántőkéből és banki hitelből megvásárolta Szilvia.

Bizományosi szerződést köt a tagokkal Szilviáék cége, de mindent megosztanak, mindenki ügyel a boltban, részt vesz a működésben. Szabó Zsuzsi helyett Harmati Hedvig jött a csapatba, és van egy rotációs, folyton változó rész, az ötvösök: Majoros Katalin és Király Fanni helyett most a nemrég végzettek vannak, Máthé Eszter, Bodor Bernadett, Gera Noémi, és Lőrinc Réka; de valószínű, hogy a Kata vissza fog jönni. Szerencsés egy belvárosi helyszín minden iparművésznek, ahol egy „agora” szerep megvalósulásával könnyebb a bemutatkozás, az érvényesülés.

Kónya Kinga, Harmati Hedvig, Munkácsi Gábor, Páger Bernadett[21], Radnóti Tamás és a „változók” jelentik tehát ma a csoportot. Textil, belsőépítészet és az ötvösök. Kiállításokat szerveznek, évente három a megszokott, május, szeptember, december a bejáratott időpontokkal, amik egyszerre jelentenek szellemi pezsgés, másszor reklám hatása, ereje miatt fontosak.

Komplett munkák, design munkák vállalása, tervezés, komplett belsőépítészeti munkák elvégzése lenne a legjobb a csoport szempontjából, de ilyen nagyobb munkákba való bekerülés, azok elnyerése egyre nehezebb. Háttéripar hiánya miatt egyre nagyobb „craft”-osodás tapasztalható, az ipar részéről elbeszélés van a tervezők mellett, de a tervezők részéről is tapasztalható néha beképzeltség – mondja az általános helyzetet bemutatva Szilvia.

Az anyagokat is saját maguk csinálják, és azt használják fel tárgyaikban. Magyarok esetében kevés a pénz a design-ra, a külföldi jobban érti, jobban értékeli, de a magyarok márkaszeretetét Fazekas Valériához hasonlóan Szilvia is említi. Vásárlóknak individuális réteget tudna megnevezni, fele-fele részben a magyar és külföldi, 70%-ban 20tól 50 éves korig, de akadnak idősebbek is. Hétvégén nagyobb turista tömeg érezhető. A kész árú vétele az általános, a tervezett anyagokból méterben már nem vásárolnak textilt (oka: megszűnt a háttéripar, nem tudnak mát varrni, nincs rá idő), a saját anyag terveztetése nem létező fogalom. Szeretik egyből elvinni a tárgyat a vásárlók. Lassan már kialakult stílusuk van, de a fellépő igényeket igyekeznek rugalmasan kielégíteni.

Az közelmúlt belpolitikai eseményeinek, az október 23.-ai események negatív, keresletcsökkentő hatását Szilvia említette a leghangsúlyosabban. Szeptember – október általában jónak mondható kereslet szempontjából, és a tavasz is, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár elviszi viszont az arra az időszakra eső érdeklődőket. Konkurenciaként a Moa nevű csoport említhető, akik a Gepetto-val kerülnek néha helyzetbe, de nekik nincs is saját helyük, de alapvetően olyan, ahol a textilt is saját maguk terveznek, tehát teljesen azonos konkurens nincsen. Versenyhelyzet van (de a nagy márkákkal értendő ez főként), alaposan belőtt árakkal dolgoznak, a négy éve kalkulált árakon nem tudtak emelni, és a folyamatos rezsinövekedés miatt új tagok felvétele vált időszerűvé (talán ötvös téren, mert már bejáratódott, elterjedt a köztudatban és kis helyet is foglal).

A régi arculattal nincsenek megelégedve, de azért, mert nincsen már rá megfelelő pénz: volt korábban a csomagolásban saját névvel ellátott zacskó, most a becsúsztatott kártya maradt anyagi szempontok miatt a tárgykísérő.

Az iparművész önmegnevezés nem elfogadható beszélgetőtársam által a különböző degradáló, hozzá kapcsolódó negatív értelmek miatt, de a designer megjelölés viszont az ipari háttér hiánya miatt nehezen vállalható.

Az ötvös irány jelenléte a legfiatalabb a galéria életében, a csoport közösen dönti el, hogy az új tag felvételre kerülhet-e, demokratikus többségi döntés kell hozzá. A tárgyak terén már nehezebb ez a kontroll, szakmailag azért még emiatt nem történt kiesés, néha mindenkinek akadhatnak mellényúlásai.

Mivel minden alkotó, még a tulajdonos is fizet bérleti díjat, ezért egységekben gondolkodnak az összegekben: jelenleg 7 felé megy szét a havi költség, rezsivel egy egység 43-46 ezer forintra jön ki. Ötvösök négyen fizetik ezt az egységet, az optimális működéshez még egy egység kellene, pedig a hely korlátozott, ám feladni nem lehet a vállalkozást.

Szilvia ugyanúgy említi és sérelmezi, mint Palmetta Szentendrén, hogy a népművészet-giccs néha még több lehetőséget is kap, mint a tervezett design érvényesülése, de a megvesztegetés talán járható lehetőségébe nem hajlandó belemenni. Nehéz, szinte szabálytalan a figyelemfelhívó, behívó jelzéssel megjelölni magukat a közterületre vonatkozó szabályok miatt.

Az árképzésnél mindenki árából 10% megy a közösbe (könyvelő, etc. kezelési költség), ezzel a nagyobb az alkotó részesedése, mint másutt. Szilviáék az automatikus árszorzással nem értenek egyet, árképzésükben az a szempont, hogy kész árakat állapítanak meg, és abból jönnek le a %-ok. Kicsit olcsóbbnak tartja az árakat, mint aminek kellene, de magasabba nem lehet. A Sterlingesek az itteni áraikat a Sterlingben látottatokhoz igazítják, még ha más is a leadandó háttér %.

Szilvia szervezésében jött létre az a kiadvány, amely bemutatja a magyar design galériákat, mely alapján még Szentendrére is kijutnak egyes külföldiek. Ez mutatja azt, hogy hányan hozzájuthatnak, és mekkora lenne rá az igény: Jermakov Katalintól hallottam, hogy nem egy olyan látogatójuk volt, aki e kiadvánnyal a kezében azt tűzte ki célul, hogy a benne található helyeket végig látogatja.

III./ 2./4./2. Mana

„The Mana Jewellery Studio was founded by five jewellery designers in the spring of 2003. The Studio is an intellectual community and actual workshop at the same time. The members of the Studio are all graduates of the Hungarian University of Crafts and Design. Besides making their own works of art they all teach their craft.”[22] – ez a szöveg olvasható a honlapjukon. Csak egy gyors látogatáson voltam fent az oldalon, de egyből az angol szöveg volt olvasható, ezzel is szemléltetve a nemzetköziséget. A Mana tagjai: Jermakov Katalin, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina, Egri Zoltán, Tóth Zoltán, akik, az angol szövegben is olvashatóan, mind az Egyetemen diplomáztak.

2003 májusában nyílt a nyitott műhely, a stúdió, ami hivatalosan nem galéria. A cégforma Kft, közös vállalkozás, egy gazdasági vezetővel, öt taggal, és közülük Jermakov Katalin az art direktor. Induláskor sok segítséget kaptak az idősebb kollégáktól ajándék szerszámok formájában. Ahogy emlékszem, kész kis szakmai ünnep volt a műhely megnyitója. A műhely egy méltó padlástérben van berendezve, és a teret a Vujisics együttestől bérlik, amelynek külön története van.

Jermakov Katalintól[23] megtudhattam, hogy a vállalkozást az hozta létre, hogy ezzel az újszerű szakmai kezdeményezéssel és formációval, közösen jobban kihasználhassák a pályázatokat, kiállítási és külföldi megjelenési lehetőségeket. Tudatosan vállalt és vitt feladataik közé tartozik az oktatási tevékenység, ötvös iskolák szakmai gyakorlatai kerültek megrendezésre a műhelyben (Szentendrei Művészeti Iskola), valamint a hazai és nemzetközi érdeklődőknek szervezett „workshop”-ok nagyon fontosak és vannak egyre nagyobb hangsúllyal jelen a Stúdió működésében. Felvállalt szerep és küldetés, hogy nem csak az öt ember összeállása és munkáinak külföldi megismertetése fontos, hanem egyfajta misszió, egy zászlóvivő szerep, amely majd lehetővé teszi a többi ékszertervező, a magyar kortárs tervezett ékszer megismertetését külföld szerte, és ezzel lehetővé válik az Európában már jóval korábban megkezdett tervezett ékszer magyar vérfrissítésének megjelenése és prezentálására. Ötvös szakmai konferenciák szervezése, külföldi neves kollégák meghívása eredményezték azt, hogy a firenzei Alchemia Iskola, és a londoni Metropolitan University szeretné ideküldeni diákjait szakmai gyakorlatra. Egyfajta közvetítő szerep vállalása, találkozási lehetőség biztosítása van előtérben (kicsit hasonló szerep, mint a Palmettában, csak más felvetésben és téren).

Sikerült azt elérni mára, hogy már nem nekik kell hirdetni magukat, hanem keresik, mások hirdetik őket az Interneten. Több visszatérő finn csoport volt már, erős a finn szál, mely Katalin egyetemi és Fise-s időszakában alakult ki.

A tagok mind voltak Kozma ösztöndíjasok, ők szerepeltek külföldi kiállításokon, így nem véletlen, hogy belőlük alapult a csoport. Közösen jelennek meg a nyilvánosság előtt, de minden esetben az egyéni szuverenitásukat tiszteletben tartják és hangoztatják.

Az elnevezésben a többlettartalom, és az a felvetés döntött, hogy nemzetközi szó lehessen, érdekes legyen, de ne legyen mozaikszó, és ne legyen angolos. A Mana jelentése, polinéz eredetű, egy olyan természethitből eredeztetve, ahol bizonyos tárgyaknak tulajdonítanak valami többletkisugárzást, ami miatt ragaszkodni lehet ezekhez a tárgyakhoz, amivel nagyon személyessé válhat egy tárgy. A sorozatgyártott tárgyak világában eltűnik a személyes tárgyak köre, ezzel egy létrejön egy olyan réteg, aki igényli az ellenpólust, és ezeket tartják célközönségüknek.

A Mana egy egyedi vállalkozás, egy unikum abból a szempontból, hogy hasonló formáció nem megszokott vállalkozási forma, ahol a szakmához kapcsolódó „titkok” személyes találkozással megismerhetőek, megláthatóak az érdeklődők számára. Az, hogy oktatással van összevonva, eredményezi azt a szellemi környezetet, amely nem csak eladásra tervezett tárgyak létrejövetelét segíti, hanem egyfajta merészebb kísérletek létrejövetelében és bemutatásában is segít; ez nem általános idehaza. Ehhez kapcsolódik, hogy a csoport tagjainak tárgyai megjelennek más galériákban is, ahol a tárgyak ezt a hangsúly egy kicsit visszafogva, jobban az eladhatóságot szem előtt tartva jelenítik meg. A stúdió eladásait mindenki a saját számlatömbjével intézi, lényegében egyénileg oldja meg, tehát nem a közös vállalkozással, de külföldön elengedhetetlen a céges háttér a megjelenéshez és a talpon maradáshoz.

Tárgyaik csomagolása általuk kitalált, pausz tasak, a lógóval, és az általános arculatban megjelenő színek, a fekete, a fehér és a piros jelenik meg, amely annyira tetszik az embereknek, hogy pár év elteltével szükséges polírozásra is ebben hozzák vissza. Katalin említette, hogy vannak már gyűjtők, akik ezeket a személyes tárgyakat keresik és szeretik, és külön említette Spengler Katalin és Harasztÿ Éva nevét. A stúdió életében vannak jobban látogatott időszakok, ezek jobbára nyári hónapokhoz vagy egyszerűen a jobb időjáráshoz kötődnek, de a kül- és belpolitikai helyzet hatása és a nemzetközi figyelemfelhívás (pl. Magyar Magic kulturális év 2004-ben, Nagy Britanniában) mind befolyásolják az érdeklődők körét.

III./2./5. Egyéni utak – V50 és a Wladis

Ebben a kategóriában olyan két példát mutatnék fel, ahol egy alkotó, tervező által készített tárgyak jelennek meg egy design bolt tárgyaiban. Érdekes és tanulságos megnézni azt a felállást, miként van jelen a tervező a galéria működésében.

III./2./5./1. V50

’94 óta van jelen a Váci utca 50-ben a kalappal és ruhával foglalkozó Fazekas Valéria. A lehetőségét nem vetette el egyből, hogy mással próbáljon közös vállalkozást működtetni, olyannal szerette volna, akivel úgy érezte, hogy egymás kiegészítői lennének, textil témában, de nem működött. A névválasztás a Valériából, Váci utcából, az általa oly kedvelt 50-es évekből, és az 50-es házszámból alakult ki. Két helye van, melyek azonos felépítésűek, azonos méretűek, műhely és bolt kialakításúak. A másik üzlet a Belgrád rakparton található. Először önálló művészként indult, majd Bt-t alapított, majd ennek megszűntetése után jelenleg ismét, mint önálló művész viszi vállalkozását. Jelenleg két segítő alkalmazottal működik a V50 stúdió.

Iparművészeti főiskolán, bőr szakon végzett ’87-ben, és már akkor kalapok irányába mozdult el figyelme. Formatervező művésznek tartja magát, aki ruhákkal és kalapokkal foglalkozik, de a fő dolog a kalap, ebben tartja magát specialistának. Designer megnevezést használja, mely nem fedi ugyan pontosan, de azért még jobban ki tudja fejezi ezzel önmagát, mint ha azt mondanánk, hogy iparművész. Gondolati sorban dolgozik, sorozatokban, nem egy-egy különálló tárgyban. Kis szériás, egyedi tárgyak készítésével foglalkozik, ami 50 darabot jelent maximum, de abban már a színváltozatok is benne értetnek.

Inkább design-nak, mint divatnak tartja működését, tárgyait úgy alakítja, hogy ne csak egy rövidéletű trendnek szóljon, hanem az időtállóságra törekszik, nem csak minőségileg, hanem tervezésben és formában is.

A vásárlók 80%-a külföldi, ami a többi vizsgált galéria és bolt ismert adataihoz képest kimagaslóan magas, amely a külföldiek körében szájhagyomány útján terjedő hírének köszönhető egyrészt. Ezt a Váci utcai jelenlét, meglátása szerint ezt nem annyira befolyásolta, de az mindenképpen indokolt, hogy szükséges volt az ajtó kialakítása a sétálóutcára annak idején. A magyarok nehezebben, vagy egyáltalán nem tudják értelmezni a tervezett tárgy fogalmát, nem látják a mögöttes, belefektetett tervezői munkát Valéria szerint. Szerinte egy külföldi egyből észreveszi, hogy egy tervező üzletébe lépett. Magyarországon kevés hasonló vállalkozás van, és az ipar, cégek egyszerűen nem keresik meg a hazai tervezőket, hogy terveztessen és gyártsanak ipari szinten tervezett textilt, nincs rá igény. Valéria is volt gyári tervező, a Rákospalotai Bőrdíszműben tervezett táskákat. Meglátása szerint a címke, az ismert márkák birtoklása még mindig fontos idehaza, de e nélkül, magyar tervezők tárgyai esetében nem ismerik fel a tervezés, a design értékeit és létét.

Árait igyekezett úgy alakítani, hogy itthon is meg tudják fizetni, ami azt eredményezte, hogy itthon magasnak, külföldiek alacsonynak tartják az árait. Saját tárgyainak koppintásával találkozott már másutt, pedig szerinte az lenne a fontos, hogy sok, különböző, értékes stílus, irány jelenjen meg egymás mellett.

Arculati megjelenését az elején megterveztette, fontosnak tartja, és azóta használja; a két, perforációsan meghajtható üzletjegy, saját névjegy, textilben hagyományosan elterjedt zacskós csomagolás arculatba vágó megjelenése. Weboldalt nem találtam, így azt nem tudom értékelni.

Azokat a nőket tudja megnevezni vásárlóinak, akik nem eltartottak, nem tinédzserek, olyan emancipált nők, akiknek fontos a saját egyénisége és énképe, van saját jövedelműk, saját egzisztenciájuk, és általában értelmiségiek, akik nem a férjüknek akarnak megfelelni, hanem saját maguknak. Ezt az évek során ismerte fel, ahogy önmagát is folyamatosan megismerte, mint tervezőt. Nem megy eléje a vásárlónak, kevés kompromisszumot hajlandó kötni a méretegyeztetésen kívül, inkább arra törekszik, hogy nevelje óvatosan a vásárlót: le mer beszélni valakit a neki nem igazán jól álló modellről, vagy segíti ajánlásával a vásárlót, de nem a mindenáron való eladás a lényeg.

A csoportos vállalkozási formát tartja működőbbnek, ahol azonos témában, szakmában áll össze több tervező, ahol a tárgyak, a választék kierősítik a pozitívumokat és a negatívumokat. Nem csak kész tervek alapján dolgozik, hanem készítés közben, az anyag, a technika is tudja befolyásolni egy tárgy létrehozását. Ruhákat inkább tartja termékeknek, a kalapokat inkább műalkotásnak érzi, mely vélemény kialakításában mind a téma, mind a személyes viszonyulása segíti.

Árait nem tartja magasnak, a többiekét, és a fiatalokét viszont igen, amellyel azt érzi, hogy bizonyos vásárlói köröket eleve kirekesztenek, beleszámítva ebbe pedig azt a szemléletet is, hogy az árak mértéke kapcsolatban van a minőséggel.

Fontosnak tartja a személyes találkozást a vásárlókkal, mert a tervező tudja legjobban és legkönnyebben interpretálni a tárgyát kifelé, valamint a vásárlói visszajelzések is ezt a hozzáállást erősítik, ami a tervező, s ezzel a stúdió hitelét, elismerését növeli.

Úgy érzi, amit nem lehet akaratlagosan irányítani, hogy az iparművészeti ágak keresettsége időszakonként változik, egyszer az üveg, a kerámia, az ékszer, belsőépítészet, vagy ruha kedveltebb.

Egy tömbben található a Stúdió az Eventuellel, akikkel nem a rivalizálás és a különböző témakör miatt sem lehetséges konkurens viszony alakult ki, hanem inkább laza szövésű együttműködés tapasztalható, hisz Valéria elmondása szerint Ő maximálisan becsüli és támogatgatja a bármilyen természeti szakmai kezdeményezéseket, és az lenne a legjobb, ha minél többen lennének jelen a piacon.

III./2./5./2. Wladis

Nagy örömömre szolgált az a lehetőség, hogy szakdolgozatom kapcsán felkereshettem egyetemi mesteremet, Péter Vladimirt és a Wladist. Tárgyai, alkotásai több helyen is láthatóak, amelyekkel találkozhattam kutatásom során, így pl. az Erdészben, a Sterlingben is, de ugyanakkor kultúra alakító szerepe is megkérdőjelezhetetlen, melyet mindenki jogosan elfogad és tisztel. Már 1985-ben is találkozhatunk nevével az Iparművészeti Vállalat ötvös részlegének bemutató szövege írójaként, sőt, még korábban is, mint a Fémek, kövek, mesterek szerzőjeként,[24] vagy az Őt bemutató Corvina műterem egyik kiadványában.[25] Egyetemi tanári munka, köztereken is megjelenő alkotása messzi körökben ismertté teszik a nevét, nem csak az ötvösség szűk határain belül.

’93-ban alakult a Wladis, mint cég, Kft formában, de akkor még egy osztrák tulajdonosa (Kollár Katalin) volt. Akkor Péter Vladimir mint tervező dolgozott a Wladisban, 8 éven keresztül. Akkor nem volt saját galéria, csak műterem, és csak viszonteladóknak történő értékesítés folyt, itthon és külföldön. Nem volt fontos ez a lehetőség az akkori tulajdonosnak, akinek 4 évvel ezelőtt volt egy döntése, hogy kilép a cég életéből. Ekkor Szendrey Gáborral közösen megvásárolta Péter Vladimir a névhasználati jogot, a modellparkot, mentve ezzel 8 év munkájának gyümölcsét. Kibérelték a Nagyházi Galériától a Falk Miksa utca 13-as szám alatt lévő üzlethelyiséget, és létrehozták a Wladis Galériát és Műtermet. Négy munkatárssal dolgozik a két tulajdonos, egy mini mikro vállalkozásban, melyet szinte már családi(as)nak is lehetne nevezni.

A Falk Miksa utcai elhelyezkedésnek vannak jó és rossz oldalai: aki oda betér, az műgyűjtő és régiségkereskedő, ez az egy design-nal, kortárssal foglalkozó, és ezzel kicsit kakukk tojás hely, de akadnak áthallások[26] és természetesen betérők is.

Reprodukálható design a fontos a Wladis működésében, bár vannak teljesen egyedi darabok is, speciális csiszolatú kővel, de a kis példányszámú, manufakturális hátterű, ismételhető lehetőség a szem előtt tartott tárgy készítési elv. Péter Vladimir a modelleket tartja meg saját tulajdonban, amely lehet, hogy nem is nemesfémből készül. Az első darabok, a már ezüstből készült mesterdarabok saját névjelöléssel is ellátottak a Wladis beütőn kívül, amelyek egyes gyűjtők birtokába kerülhetnek kuriózumként. Termék jellegű, design peremvidékén elhelyezkedő tárgyak jelenléte a jellemző a galériában. Tárgytervezőnek, tervezőművésznek tartja magát, a designer szó nem pontos megjelölés, az iparművész megjelölés pedig már nem annyira használatos (lásd Egyetem névváltozása).

Szakmai etika, küldetéstudat jelenléte működésében elengedhetetlen, karakteres, saját hangulatú, felismerhető, életminőséget pozitív irányba befolyásoló egyéni design tárgyak készítését vallja magáénak, amely a nagy kultúrában is fontos szerepet kaphat. Egy hungarikumnak tartható Galéria és tárgyköre az igényes, értelmiségi, nem a legfiatalabb rétegnek jelent biztonságos tárgyválasztékot, kb. fele-fele mértékben magyar és külföldi vásárlókkal.

„A drága tárgyak használóinak jelentős része sznob. A sznobizmus nem feltétlenül negatív fogalom már. Sznobizmus egy lépcsőfok, az a sznob, akinek nincs saját kialakult ízlése, tárgykultúrája, viszont elhiszi olyanoknak, akinek van, hogy valami jobb, vagy nem jobb. Tehát aki mintát követ, helyettesítve saját értékítéletét, egyszerűen ez a sznob. Vagy eggyel magasabb kategóriába szeretne tartozni, mint amibe valójában kulturálisan tartozik. Ez élteti a művészetet, mindig is éltette.”[27]

Tapasztalható egy harmónia a kapacitás és a forgalom viszonyában, amelyben a kapacitás megnövelése ezzel a jelenlegi háttérrel a minőség süllyedését eredményezné, ezért a több helyszínen való jelenlét, a terjeszkedés nem elsőrendű. Lett volna a közelmúltban lehetőség második Wladis Galéria nyitására, de ez már meghaladta volna ezt a határt, melyet nem szeretne átlépni.

Nem csak ékszereket tervez, habár ez jelenik meg a leghangsúlyosabban a Wladisban, de foglalkozott és foglalkozik cégérekkel, szobrokkal, díjakkal, egyszóval tárgyakkal. Az ékszer csak egy szelete. Ékszerminőségű, de nem ékszer tárgyak pl. papírvágó, bicska, tojástartó, levélbontó, mandzsetta-gomb, névjegytartó is akadnak a fiókjaiban.

A tárgyak, termékek mellett egyre fontosabbá, egyre magasabb értékké válik a márka is, ezért nem veti el azt a lehetőséget, hogy majd később valaki más foglalja el a tervező helyét. Arra, hogy ki jöhetne szóba, hasonló formavilágot képviselő, vagy attól eltérő tárgyak jöhetnének-e be a Wladis repetoárjába, nem érzi, hogy az Ő, és a mostani feladata lenne ennek eldöntése. Egy létező „iskolát” említ, amely az Ő működéséhez kapcsolható, és egy kísérlet lehetőséget azzal kapcsolatban, hogy hogyan viselkednek a Wladis tárgyak más ékszerek társaságában, a Sterlingben, melynek létrehozásában meghatározó szerepe volt Péter Vladimirnak.

A „bolt” enteriőrjének létrehozásában, mindaz, amit sugallni akar, mind a funkcionális rész kialakítása az Ő tervező tevékenységéhez kötődik, de pl. az Erdészben lévő ékszereket bemutató bútor (display) is az Ő tervei alapján készült. A névjegykártyán, kiadványon, szóróanyagon, csomagoláson, weblapon mindenhol megjelenik az egységes jel, tudatos formáltság. Megjelenik a „certificate” az értékesítési gesztusban, amely bizonyítja a tervező kilétét, a felhasznált anyagok minőségét, de még kevéssé egy adott ékszerhez kapcsolt, épp most gondolkodnak ennek megváltoztatásán.

Nyakék – gyűrű – karkötő és a többi, ez a kedveltségi sorrend, a kevesebb gyártás miatt háttérbe szorulnak a kiegészítők. Teljes spektrum jelenléte a cél a galéria tevékenységében, az egész karakter megjelenése a cél, amelyet a tárgyak alakítanak ki, bízva abban, hogy a visszatérő vásárlók merészségi szintje növekszik. Inkább délelőtt, és az ünnepek, és évszakok határozzák meg a látogatói számot, valamint a rendezett gyűjteményes kiállítások.

Nagyon szimpatikus a weboldal, mely a nem teljes tárgyak bemutatásával, hanem szinte csak említésével, sugallásával jó érzetet kelt. Külön remek megoldás a magyar és angol szöveg elkülönülése, mindjárt az oldal legelején, és az azt követő, tárgyrészletekből érzékenyen összeállított oldal.

III./2./6.Hozzáfűzött tervezői tevékenységek – Geppetto és a V.A.M. Design

A csoportba vett két helynél nagyon erősen megjelenik olyan melléktevékenység, amely szinte már előtérbe is helyezkedik. Erre jó példa a V.A.M. design szerteágazó érdeklődési körével és múzeumi, teoretikus vonalával, valamint a Geppetto, ahol jelenleg jóval erősebb még a tervezés, belsőépítészeti munkák tervezésének és kivitelezése, ezzel háttérben tartva jelenleg az iparművészeti tárgyak egyéni kereskedelmét.

III./2./6./1. Geppetto Design Stúdió

„A Geppetto Stúdió nyolc évvel ezelőtt alakult azzal a szándékkal, hogy egyszerű, modern, funkcionális és esztétikus tárgyakat kínáljon az igényes, nyitott, a nemzetközi trendekre fogékony vásárlóközönségnek.

Az elmúlt évek alatt Magyarország egyik legfontosabb designstúdiójává nőttük ki magunkat – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy magyar formatervezőkként mi vagyunk az elsők, akik meghívott kiállítóként kiállíthattak a londoni 100% design szakkiállításon és a milánói Salone Satelliten. Tevékenységünk igen sokoldalú: foglalkozunk belsőépítészeti tervezéssel, közületi megbízásokkal és nem utolsó sorban bútor- és tárgytervezéssel. Bútorainkkal szerepeltünk az összes magyar, forma- és bútortervezéssel, belsőépítészettel és lakberendezéssel foglalkozó magazinban, és az összes szakmai kiállításon is jelen vagyunk – egyre nagyobb hazai és nemzetközi sikerrel.

Folyamatos fejlesztéseink eredményeként idén új világítási rendszert mutatunk be a nagyközönségnek: az igényeink és kedvünk szerint alakítható, elegáns B-Mek lámpát.”[28]

Az eléggé egyszerűn indult a történet, hogy 11 évvel ezelőtt Elek Márton az öccsével csinált egy galériát otthonra. Az ismerősök megrendelésére és bíztatására elkezdtek ezzel foglalkozni, kitanulni ezt a szakmát, a technikai fogásokat. Jöttek a kiállítások, műhelyt alapítottak, gépeket vettek, majd az addig általuk használt műhelyt kiadták a benne dolgozóknak. Sok megrendelésük lett, mint egyedi bútortervezés és belsőépítészeti munkák, és ami a lényeg, a megrendelőknek tetszettek az elképzeléseik, ötleteik. Céggé nőtték ki maguknak, majd egy 4 évvel ezelőtt jött egy lehetőség, hogy egy ismerősük vett egy ingatlant a Nyugatihoz közel, amelyet értékes dologgal szeretett volna megtölteni. Így kerültek a Nyugatihoz közeli bérleménybe, és ez adta a lehetőséget, viszonylag nagy terület lévén, hogy berendezzenek egy olyan boltot, egy üzletet, ahol a saját termékeiket ill. pár iparművészt, főleg textileseket bevegyenek, de még ez nincs kialakulva, nincs kigondolva kiforrott módon. Most akarják lassan kidolgozni és ezt az irányt megerősíteni, mert jelenleg lényegében csak, mint bemutatóterem a majdani üzlet. Még keresik a lehetőséget, de a mostani tervezés és a nemzetközi ügyfelek megrendeléseinek teljesítése üzletileg fontosabb és lényegesebb. Hosszabb távon ez előrevezetőbbnek tűnik most, mint egy hazai design tárgyakat árusító bolt nyitása.

Amikor a termelésnél, gyártással való foglalkozásnál kifizetődőbbnek tűnt a csak tervezéssel foglalkozás, akkor teljesen kiadták a műhelyt. A bolt jelenleg nincs külön kasszán, de nem játszik jelentős szerepet a bevétel szerzése szempontjából. Saját tervezéseik során természetesen a saját tárgyaikat is beletervezik. Van olyan, hogy csak a design-t adják el, csak a tervet, és azt majd valaki más hozza létre. Nyitottak, fejlesztik magukat, és fokozatosan bővítik a palettájukat, amely lehetővé tette, hogy a kezdeti bútortervezéstől eljutottak a komplexebb, teljes belsőépítészeti megrendelések teljesítéséig.

Design értelmezése és felfogása kifejezetten tetszett nekem: a design számára az ipari forma, a formatervezés művészete, egyszerűen művészet. Jelent számára életstílust, életvitelt is, amikor valaki önmagát tartja olyan önálló személyiségnek, akinek megéri akár többet is fizetni olyan tárgyakért, amelynek halmaza csak rá, csak az Ő személyiségére jellemző.

Arculatukat nagyon komolyan veszik, a geppetto-s arculat figyelme igyekszik mindenre kihatni. Jelenleg öt tervező van a csapatban, a két testvérrel együtt.

Van egy tervezett tárgyuk, amely kitűntető helyet kap arculatukban: ez egy tojástartó (Egg cup), amely három kiskanálból áll, és elismerésben részesült Magyarország legfontosabb designpályázatán, Ipari Formatervezési Nívódíjon, 2002-ben.

Másik büszkén vállalt tárgyuk a B-Mek lámpa és e tárgyak változatai. Ezek alapvetően hangulatvilágításra szánt, szellemes fénymagasság változtatási lehetőséggel tervezett lámpák. Honlapon szépen láthatóak több beállításban is lefotózva.

III./2./6./2. V.A.M. Design

Ebben az esetben az interneten és weboldalon található információk felhasználásával tudok egy rövid betekintést adni a cég tevékenységébe.

A céget Vincze Milkós alapította 17 évvel ezelőtt. Hátunk mögött tudhatnak 120 kiállítást, melyek témái a design és a művészet területéről kerültek ki. Design Múzeumot alapítottak, amely jelenleg 125 darabos kollekciót tudhat magáénak.

„A V.A.M. Design Centert azzal a szándékkal alapítottuk, hogy egy Magyarországon egyedülálló intézményt hozzunk létre, amely a nemzetközi és hazai design és termékfejlesztés fontos helyszínévé válhat.

Szerepet szeretne vállalni abban, hogy a design jelentősége tudatosuljon a szélesebb rétegek számára is. Ennek érdekében kiállításokat, szakmai programokat szervez, melyek célja, hogy a hazai és nemzetközi design legnagyobb neveit, eseményeit megismertesse a nagyközönséggel. Feladatai közt szerepel, hogy a nemzetközi design trendeket közvetítse a hazai közönség felé katalógusok, folyóiratok, prospektusok segítségével.

A közeljövőben oktatási központot hoz létre, ahol posztgraduális végzettséget nyerhetnek a diákok terméktervezés, valamint design menedzsment területén. Célja a design területén végzett kutatások ösztönzése és segítése. A jövőben információs bázis létrehozását tervezi nemzetközi cégek és tervezők neveivel, design könyvtárat alapít, alkotó műtermeket, design stúdiókat fogad be.

Működését nem önállóan képzeli el, hanem egyéb, hazai szakmai intézmények működésébe integrálódva, a kölcsönös együttműködés jegyében.”[29]

Szolgáltatásaik között megtalálhatóak az építészeti és belsőépítészeti tervezés, bútorértékesítés, projektmenedzsment és finanszírozás tervezés, de ha az ember ellátogat a honlapjukra, akkor meglepő, hogy ezeken beül és kívül még milyen szolgáltatásokat mondhat magáénak a cég.

"TE, tervezés az emberért: 2002. szeptember 12-én nyitottuk új 2000 m2 bemutatótermünket a Király u. 26 szám alatti IDC Nemzetközi Design Center-ben . Azóta további 500 m2-rel bővült a gyönyörű pincegalériában, ahol folyamatosan kiállításokat tekinthet meg a kedves látogató. Mikor belép hozzánk, Hild József által tervezett épület földszinti boltozatos nagyvonalú terei fogadják Önt. Több mint 150 éves környezetet a XX század legmodernebb, legmagasabb minőségű tárgyaival összhangban mutatják meg a világnak, hogy a régi és az új tökéletesen megfér egymás mellett. Kiemelt partnereink, mint pl ROLF BENZ, Hülsta, Ceccotti, MOROSO, FLOS, FLOU. széles kínálatban kerültek kiállításra a vásárlóknak.

Kollegáink belsőépítészeti, lakberendezési tanácsokkal segítik a vásárlóinkat.
Design orientált látogatóink több mint 1000 cégből álló katalógus gyűjteményből kutathatnak a XX és XXI század fejlesztéseiről.”[30]

A Design Múzeumban felsorakoztatott gyűjtemény a tulajdonos magángyűjteménye, mely a XX. század legjelentősebb tárgyait foglalja magába. A bemutatáson túl készült kiadvány a tárgyak fotójával, a tervezők életrajzával, kortörténeti leírással mely betekintést enged ezen tárgyi világ fejlődésébe, alakulásába. A gyűjteményen túl látható még magyar festmény és iparművészeti alkotás is. A másik terület, amellyel foglalkozni szándékozik a cég, a HDC, a Magyar Design Központ angol rövidítése, ahol oktatással összekapcsolható tevékenységet szeretnének folytatni, mely a design megismertetését ill. a fiatal tervezőket segíti.

A Váci utcában is van egy üzlete, amely viszont nagyon hamar, 16.00-kor zárjy a kapuit, ezért most kimarad a bemutatásból friss emlékek híján.

III./2./7. Szorosabban vett bolt-galéria kategória – Magma, Palmetta, és a Sterling

Itt jobban érvényesül a hagyományos elképzelés, felállás, hogy adott egy hely, adott egy galéria, ahova bekerülnek válogatás alapján iparművészeti tárgyak, és azok kereskedelméből működik az intézmény. A Palmetta kilóg amiatt, hogy nem csak magyar tervezők által készített tárgyak, hanem Alessi és Ittala tárgyak dominálnak kínálatában, és nem végez olyan kultúraserkentő tevékenységet, mint pl. a Sterling, ahol nagyon lényeges a kiállítások rendezése, és ennek több síkja is szem előtt tartandó, fontos szereppel bír.

III./2./7./1. Magma, egy jó helyen lévő „Hely”

„Egy hely, amely nem csak üzlet, nem csak kiállító tér, hanem már klub, hiszen a megnyitásától kezdve az ismerősök, törzsvásárlók, művészek találkahelyévé lett.”[31]

Hát ez lenne az elérendő cél minden magát galériának nevező iparművészeti boltnak. A Magma Lakásművészettel kapcsolatban sajnos nem volt lehetőség személyes találkozásra és kérdéseim feltételére, ezért egyik csoporttársam[32], a honlap és a felkeresés utáni személyes élményeim alapján tudom bemutatni a helyet.

„Egy galéria, ami nemcsak nevében az, hanem minden porcikáját úgy próbálták kialakítani, ahogy elvárható egy, a tárgyalkotókat kiszolgáló önálló, büszke, de mégsem tolakodó „üzlettől”. Mielőtt elmerülnénk a témában, néhány szó azokról a paraméterekről, melyekkel kell, hogy rendelkezzen egy HELY.

Az üzlet Budapest belvárosában a Petőfi Sándor utcában található, a több mint 200 m² kiállítói terület két szinten osztozik. A belső tér elegáns, de visszafogott, - B. Szabó Veronika tervei alapján− mindenkor hagyja érvényesülni az ott kiállított mobiliákat és egyéb kiegészítőket. Minden megtalálható, ami egy lakásban szükséges lehet. Elsősorban a fiatalabb korosztály ízlését kiszolgáló, „gyárthatóság és funkcionalitás” elvét szem előtt tartó tárgyakat láthatunk. Az utcára néző óriási üvegfelületek kellemes nézelődésre adhatnak lehetőséget az érdeklődőknek és potenciális vásárlóknak. A belső tér kialakításánál a természetes anyagok, a natúr fa és az alumínium szürkéje dominál.

Az üzletben található tárgyak között megtalálható erőt képviselnek a mai magyar, fiatal tervezők munkái. Cél, hogy eme friss gondolkodású és nyitott magyar iparművészeket nemcsak hogy megismerje, de otthonába is vigye az erre igényes közönség.
Helyet akarunk adni Magyarországon a magyar iparművészetnek, melyet már-már elfeledni láttunk. Művészeink egyetemi éveik alatt megannyi külföldi ösztöndíjhoz jutnak s a diploma megszerzése után külhoni pályázatokat nyernek, melyek biztosítanak bennünket arról, hogy nem csak tehetséggel hanem naprakész tudással vannak felvértezve mikor tárgyaikat tervezik és kivitelezik.”[33]

A Magma korlátlan felelősségű társaság cégformával, Trend & Fashion Kft. névvel 1998-ban alakult. Jelenlegi tulajdonosa Vásárhelyi Anikó 2001. decemberében szerezte meg a majdnem teljes tulajdont, kezdetben kölcsönre és a résztulajdonos segítségére is támaszkodhatott a tulajdonos, de a Kft. által végezhető tevékenységi körök még később is bővültek.

A bolt megnevezésében és természetesen a kiállított tárgyakban is látható, hogy a bolt profilja a lakásművészet, ezzel a szerencsés meghatározással az iparművészet majd minden ága és tevékenységi területe, és azok eredményei indokolt helyet kaphatnak a boltban. Magyar tervezők munkáit forgalmazza, (de számomra különös módon jelen van az ingatlan hasznosítás, a gépjármű kereskedelem és gépjárműjavítás is a tevékenységi körök között).

Textil, grafika, festmény, designtárgyak, bőr-, üveg-, és kerámiatárgyak, ötvösmunkák és ékszerek jelennek meg. Furcsa, hogy az ötvösmunkák és az ékszer így ketté van választva, bár tapasztalható volt egy olyan kategóriába tartozó ékszerek megjelenése, amelyet mindenképp máshogy kell nevezni. A honlap jól használható, bár vannak még üres foltok. Az induláskor a tulajdonost az építész, B. Szabó Veronika és egy barátnője, Egri Orsolya segítették az első művészek kiválogatásában és megismerésében, de nagy részüket már korábbról is ismerte valamilyen szinten. Jelenleg négy alkalmazottal működik a bolt. Tevékenységi területként egyedi tárgyak tervezése mellett fel van tűntetve az üzletben történő kiállítás szervezés és belsőépítészeti munkák tervezése és kivitelezése. Vásárlóközönségükben természetesen jelen vannak a külföldiek is az igényes és jobb anyagi körülmények között élő magyar célközönség mellett. A bolt kedvező központi elhelyezkedése, a belvárosi lét, a Váci utca közelsége, és egyéb turisták által jobban és könnyen látogatott tere egy ezen a területen rendezett háttérrel indul. A felsorakoztatott, és a boltban tárgyaikkal szerepeltetett alkotók között megtalálhatjuk mind az iparművészeti egyetem egykori hallgatóit, mind az ezen kívül létező iparművészet képviselőit.

A bekerülési metódus szerint az itt jelen lenni szándékozó, iparművészeti tárgyakat alkotónak le kell adni egy portfoliót és – főleg – a tulajdonos művész kollégái döntenek, de mindenkit megnéznek. Kónya Anikó[34] egy művésztől szerzett információja szerint sokszor kizárólag Vásárhelyi Anikó munkatársai döntenek, hiszen Ő bent sincs. Nagyon ritkán jár be a boltba. A termékekre, árkategóriától függően 80-100%-ot tesznek rá.

Reklámra, hirdetésekre nincs külön keret, a magát anyagilag önellátó galériának erre nincs elkülöníthető pénzösszege, bízva központi elhelyezkedésükben, a külföldi „guide”-okban való szereplésben, ill. a honlapban ez a kérdés így megoldott.

Kezdetben, az első évben 4 kiállításról is beszámol a honlap, majd a 2002-es évben már csak kettő, majd az ezt követő években 1-1 kiállításról kapunk információkat. A tavalyi évben vagy nem volt kiállítás, vagy nem lett frissítve az oldal. A kiállításokon textil, bútor, festészet, szobrászat alkotásai jelentek meg, törekedve arra, hogy a megnyitó ünnepszerű, érdekes vendégek meghívásával eseményszámba menő legyen.

III./2./7./2. Palmetta, design már főként nem magyaroktól

Cégforma betéti társaság. A profiljuk funkcionális design tárgyak kereskedelme készítése, ezen belül hazai és nemzetközi lakberendezés, tárgydesign, kiegészítők, ékszer, óra, bútor, és más lakberendezéshez kapcsolható területek tartoznak.

Regős István képzőművész és felesége, Regős Anna textiltervező, külföldi példák alapján hozták létre a vállalkozást abban az időszakban, amikor a Képcsarnok ill. az Iparművészeti Vállalat tárgykínálata olyan irányba ment, ahova már nem fértek be a magyar tárgytervezés progresszív irányához tartozó tervezők termékei.

Adott volt egy saját tulajdonú Szentendre belvárosában lévő ingatlan, amelynek pincehelyiségében alakították ki színvonalas design termékeket felvonultató galériájukat.

Ha az üzlethelyiség bérlemény lett volna, akkor bizonyos időszakokban, a belpolitikai és külpolitikai negatív változások hatására elmaradozó vásárlók hiánya megnehezítette volna a fennmaradásukat. Mivel az általuk kínált tárgyak többségének eladásához nagyobb anyagi biztonság és nyugodtabb gazdasági viszonyok szükségesek, ezért bérelt galéria esetén biztos lettek volna olyan időszakok, amikor a nyitvatartási idő csökkentésével kellett volna kompenzálni a kieső bevételt. Az éves forgalomra nem kaptam itt se számszerű adatot, a jobban menő időszakok fényében viszont elmondható, hogy csak a teljes év forgalmát lehet figyelembe venni, mert vannak olyan rosszabbul menő hónapok, mint a január és február, amikor jóval alacsonyabb a bevétel.

Kínálatukban az Alessi és Ittala cégek mellett több kisebb design cég tárgyait is megtalálhatjuk. A galéria vezetőinek rendkívül fontos, hogy csak olyan tervezők tárgyai kerüljenek ide, amelyek a külföldi cégek professzionális termékeivel is felveszik a versenyt
1997-ben alakultak és egy évvel később nyitották meg galériájukat és mindjárt az elején be kellett látniuk, hogy Magyarországon nincs annyi színvonalas design tárgy, amire alapozni lehetne egy ilyen vállalkozást.(lásd. Bumbum Design kezdeti szándékainak megváltozását is) Ezért külföldi cégektől beszerzett tárgyak fősodra mellé próbálták a magyar tervezők színvonalas munkáit felsorakoztatni, melynek kiválasztásában személyes ízlésüknek nagy szerepe volt és van mai is. Így főként a finn Iittala ill. az olasz Alessi cégek tárgyaira koncentráltak.

Úgy is mondhatnánk, hogy itt Közép-Európában találkozik az Észak és a Dél-Európa karakteresen külömböző formavilága. Ez olyan szempontból is érdekes, hogy van egy nemzetközi összehasonlítási lehetőség minőségben, ötletben, árakban.

A termékek kiválasztásánál mindig törekednek a magas minőségre, a tárgyak közötti összhangra.

Az Alessi egy nemzetközileg ismert cég, fontos a jelenléte, sokan az ALESSI logó alapján tájékozódnak a galéria profiljáról.

Az Alessi nagyon jó tervezőket foglalkoztat. Egyedinek tűnő tárgyakat állítanak elő, amelyek tulajdonképpen tömegtermékek - a darabszámukat, nemzetközi elterjedésüket figyelembe véve. Az Iittala esetében az olcsó, sorozatgyártott designtermék létrehozása volt a cél, de a magyar vásárlók többségének így is magasak az árak.

A betérők minden tárgyról kaphatnak némi információt, a galéria vezetői gyakran tartanak tárlatvezetést az érdeklődőknek, itt nem az átlag-boltban megszokott eladási attitűd a jellemző.

Vásárlók megoszlásában fele-fele a külföldi és magyar, de hallottam azt a megdöbbentő szentendrei információt, hogy a galériáknak a csoportturistákat vezető idegenvezetőknek le kellene fizetni bizonyos összeget, aki ennek következményeként hajlandó csak az általa vezetett csoportot bevezetni a galériába. Ha valaki nem hajlandó ehhez a rendszerhez és megalkuváshoz csatlakozni, a csoportok nagy ívben elkerülik a pénzfizetést bojkottáló galériákat, üzleteket.

Regős István szerint a Szentendrét elárasztó bóvli, rendkívül rossz hatással van a város idegenforgalmára. Az önkormányzatnak mielőbb ki kell dolgozni egy hosszú távú kulturális- idegenforgalmi koncepciót, amelyben háttérbe szorulnak a nemkívánatos jelenségek.

Slágertárgy után érdeklődve Gyimóthy György pohárjelölőinek kedvező fogadtatása van a természetes sláger Alessi citromfacsaró mellett, amelyet jó volt hallanom. Az Alessinél megjegyezhető, hogy nagyon progresszív, radikális design eredményekkel bombázzák a vásárlókat.

A használt árakról érdeklődve megtudhattam, hogy a külföldi nagy cégek ajánlott árakon várják el az értékesítést, és ez kb. 40% hasznot jelent a galériának. A hazai alkotók esetében ez a helyzet bonyolultabb, és átlagban mindenképp magasabb, kihallott információk szerint a szokásos 100% körülire tehető. Előkerült az a probléma, amely más galériák esetében is felmerült már beszélgetéseim során, hogy Magyarországon nincs annak kialakult hagyománya, hogy egy tárgynak van egy kialakult, több helyen használandó ára, és e mögött zajlanak azok az alkudozások és megállapodások, hogy mi abból az alkotónak járó rész, és mi az értékesítésben résztvevő galériáé.

* A dolgozat elkészültével, a kötés előtti napon minden megkérdezettnek elküldtem az Őt érintő szakaszt, hogy nézzék át, ha valamit javítani kell, akkor hívják fel figyelmem, ill. a nyilvános közlésre kérdeztem rá. A megjelölt időpontig ketten kértek minimális helyreigazítást, amelyet bele tudtam venni a szerkesztés alatt álló dolgozatba; a Ráday-n kívül mindenki olvasta a levelem, és nem jelezték tiltási vagy helyreigazítási szándékukat. Így a V50 és a BUMBUM szakaszban voltak apró igazítások.

Regős úr a kért délutáni 17.00 helyett éjfél után küldött emailjében jutatta el az általa korrigált, kissé lerövidített Palmetta Design-t bemutató szakaszt, amikor már ki volt nyomtatva három példányban az egész dokumentum. Mivel a szakaszolás miatt csak így tudtam megoldani a szakasz kicserélését, a kért módosítás beillesztését és az eddig kinyomtatott munka oltalmát, amivel idekerült e nagyobb üres felület, dőlt betűs írásommal. Ezért elnézést ezért. Sajnos nem csak rajtam múlt. 2007. április 27.; 0.52; RB

III./2./7./3. Sterling, ötvösöknek egyetem után

Máté Eszterrel való beszélgetés során megtudhattam, hogy a cégforma Kft, Café Shop Kft névvel, amely egy tényleges vendéglátó-ipari cég volt, melyet a tulajdonos megvett, és a tevékenységi körét kibővítette, úgy, hogy a korábbi tevékenységi körét szünetelteti (gazdaságossági szempontok miatt). Ezzel most egyedi és kisszériás kortárs magyar ékszerekkel, főleg ezüst ékszerekkel és kisebb tárgyak kereskedelmével foglalkoznak. A Sterling[35] kialakulásában lényeges szerepe volt annak, hogy a tulajdonos Péter Vladimir ajánlására kezdett foglalkozni fiatal iparművészek tárgyainak értékesítésével, de a továbbiakban már a galéria és a tulajdonos dönti el, hogy egy jelentkező jelen lehet-e tárgyaival. Így kb. 20 fiatal ékszereket tervező és készítő tárgyaival indult a galéria 2004. novemberében. Kezdetben félbizományi módon működött a tárgyfelvétel, amely a behozott tárgyak értékének felét egyből eljutatta az alkotókhoz, valamint az elején működött az a rendszer, hogy ha értékesítettek egy ékszert, akkor nem csak a fennmaradó összeget kapta meg az alkotó, hanem előlegben a következő tárgy értékének a felét is. Ez a máshol nem tapasztalt felvetés eredményezte azt, hogy a következő, hasonló tárgy elkészítéséhez a galéria hozzájárul előre, anyagköltségre és egyéb járulékos költségekre, amely segítheti egy új tárgy elkészültét. Jelenleg ez a rendszer már anyagi okok miatt kevésbé működik, közben új tagokkal kb. 25-re nőtt a kiállító művészek létszáma. Három munkatárssal dolgoznak, amely ugyan sok kis galéria révén, de szükséges a kiállítások szervezéséhez. A kiállítás az egyik legfontosabb és jelentősebb reklámozási forma, az utóbbi időszakban több kiállítás is volt, átlagban évi 3-4 kiállítás rendezése van tervben.

A kezdeti időszak még nem teljesen zárult le, mostanában kezd egyre nagyobb ismertséget szerezni és lassan, 2 és fél év után nyereséget is tud már termelni, és egyre növekedő forgalom tapasztalható. A tulajdonos kikötése, hogy a boltban jelenlévő alkotóknak iparművészeti egyetemen szerzett felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni, tehát professzionális ékszertervezők, fémműves formatervezők, valamint kevés türelmi időt leszámítva megköveteli az alkotók fémjellel és beütővel való rendelkezését. Ez ad egy olyan védjegyet, amely biztosíthatja az általános alapszínvonalat.

Komoly konkurenciának nem igazán tartanak senkit, de pl. volt a Ráday utcában olyan hely, ahol ezüst ékszerek is voltak, de ez egy más jellegű galéria volt és egy éve bezárt. Ebben a témában, az ezüst ékszerek között egy válogatott, kicsit belteljesnek tűnő társaság tárgyai egyetemi szemmel nézve is magas színvonalat tart, nem tűr meg soraiban alacsonyabb, vagy más kategóriába tartozó ékszereket. Más galériáknál, boltoknál ez a lehetőség nem ilyen erősen kiszűrt, de pont ezzel erősítheti egyediségét, a piacon való megjelenését, valamint vannak olyan alkotók, amelyek máshol nem találhatóak meg. Lehetősége van az újonnan végző egyetemistáknak is a kapcsolódáshoz, valamint külföldi alkotók megjelenése is szerepel a galéria terveiben. Külföldön való galériás megjelenés a rárakódott, várhatóan magas árak miatt (alkotói ár + Sterling ár + külföldi galéria ára) nem valószínű.

Az árképzésben a galériának fix 100%-os felára van, ezen kívül nem befolyásolja az alkotót, ezzel az alkotóra hárítva azt a feladatot, hogy meghatározzák az áraikat.

A galériának van honlapja, rajta az alkotókkal és pár tárgyuk fotójával, a főbb, lényeges információkkal.

Kiadnak a megvásárolt tárgyak mellé egy certificate-t, amely bizonyítja, hogy a galéria által forgalmazott ékszer megfelel a magyar nemesfém forgalmazási törvényeknek, van benne fémjel és mesterjegy, tartalmazza a designer nevét. A csomagolóanyag nem egyedi, nem jelenik meg rajta a design, a portálon megjelenő felirat.

Nem kifejezetten határozható meg a vásárlóközönség, nagyjából 30 és 50 közötti középkorosztály, a legjobban fogyó tárgycsoport talán a gyűrű, amely ellentmond annak a feltételezésnek, hogy a méretprobléma jelentős lenne, mely egy gyűrű esetében nagy %-ban felmerül, és riasztó lehet. Eszter szerint ezt az emberek általános ékszerviselési szokásai és berögződései határozzák meg.

Hiányosságnak lehetne nevezni azt, hogy a bolt nehezebben látható messziről, a szomszédban lévő étkezde cégére nagyban uralja és meghatározza ezt, valamint az, hogy minden, nem a falsíkban elhelyezkedő információhordozót engedélyeztetni kell, és pénzbe is kerül. Pedig ez egy idő után – ha csak ennek hiányában is sikerül a kiállításokkal felfuttatni a galériát – egy megteendő lépés. A galéria enteriőrjét uraló kifordított brettasztal, a szellemesen, látogató és bemutató barát vitrinek, a kifejezetten jól berendezett kirakat, a külső portál mind kellemes képet mutat, szemben azzal, hogy véleményem szerint a kis galéria „galériája” nincs megfelelően kihasználva, valamint a hátul lévő vitrineknek a belmagasság csökkenésével sérül a funkciója, mely épp az előtérben lévő vitrinek szellemességét adja, itt nem megoldott. A vitrin Lipocky Ákos munkája, melynél egy vitrin alatt függőleges elhelyezett elem felemelésével és vízszintes helyzetbe hozásával két dolog történik: megjelenik egy felület, ahova a vitrinből ki lehet tenni a tárgyat, és ezzel egyidejűleg felemelkedik egy csiga segítségével a vitrint lezáró üveg. Nos e funkció nem működik hátul.

A galéria kialakítása általában tetszik a látogatóknak, a tárgyakat már jobban bírálják az emberek, a magasabb árakon kívül főleg olyan tekintetben, ami épp azt a pluszt jelenti, amitől iparművészeti, tervezett tárggyá válik egy tárgy. Alkalmazott művészet, de művészet eredményezi azt, hogy iparművészeti termékekről beszéljünk, melyek sokszorosíthatóak, a műalkotás jellegű ékszerek készítése főleg a kiállításokon jelenik meg.

III./2./8. Egy hamar befejeződött történet: BUMBUM

Szűcs Júliával zajlott beszélgetés során megtudhattam, hogy a BUMBUM Design egy Kft. volt, ami viszont egy korábbi, már és még most is létező Kft. tevékenységét bővítette, mint egy oldalhajtás, mely addig is művészetekkel, kortárs művészeti események szervezésével, arculattervezéssel, kreativitással és vizuális kommunikációval és ezzel összekapcsolható vizualitással foglalkozott. A nevet is a korábbi cégforma adta, így nem volt külön névadási procedúra, a cél csak az volt, hogy valami könnyen megjegyezhető név legyen. Kezdetben, mikor megszületett a döntés a galérianyitásról, akkor még egy kortárs iparművészeti ágakat és tárgyakat összegyűjtő és bemutató helyet képzeltek el, de az előzetes kutatás azt mutatta meg, hogy nincsen annyi hazai tervező, ill. nincsen annyi, vállalható minőségben elkészített iparművészeti alkotás, amellyel meg lehetne tölteni egy üzletet. A választás ekkor korlátozódott főként ékszerek árusítására. A Galamb utcai üzlet a belső, belvárosi részekhez, főként turisták által jobban látogatott területéhez közel helyezkedett el, de ezzel a választással ill. a bolt méretéből adódóan, amelyet az ékszerek bemutatási módja és mennyisége elmondhatóan uralt, nehezen hívta fel a figyelmet a kis mennyiségben, de azért jelen lévő, ékszerek kategóriáján kívül eső tárgyakra. A vevők nehezen ismerték fel, hogy a kiállított tálak ill. dobozok nem a bolt felszereléséhez tartoznak, hanem szintén eladásra kihelyezett darabok.

A tulajdonosok részéről volt egy ilyen szándék, hogy a galériához kapcsolni bizonyos tervezőket, akik másutt nem jelennek meg tárgyaikkal, de ezt a képzőművészetben eddigi ismereteim szerint ilyen kizárólagossági szerződéssel a galériához kötött művész viszony a Várfok Galériánál található meg. A művészektől viszont egy ilyen kizárólagosság, ha a galéria részéről nem érezhető semmiféle menedzselési és kultúrafejlesztési szándék ill. meghatározott kiállítási és eladási éves kötelezettség, akkor érthetően indokolatlanná, érthetetlenné válik. A BUMBUM Design esetében nem került elő ez a téma az alkotókkal, csak a probléma, amelyet ennek hiánya okozott. Júlia szerint ez nem csak a Várfokban, hanem több olyan galériában jelen van a kizárólagossági szerzőrés, ahol képzőművészekkel dolgoznak, működnek együtt. Az iparművészet területén ez nincs még így nálunk, de külföldön ez is jellemző, de már azért néhányan jelezték, hogy lenne erre hajlandóság itt is, de a galéria részéről ehhez nem volt már idő és kedv.

Az évnél rövidebb időszak miatt nem állapítható meg az éves forgalom, csak óvatos becslésekbe mert bocsátkozni Júlia. Szerinte, a természetesen első hónapok, az első év nem a nyereséges időszakba tartozik egyetlen vállalkozás élettörténetében sem, sok kiadást jelentett az üzletbelső felújítása, az ékszertároló fülkék és fiókok, a bútorzat kivitelezése, és az újdonság állapota, a még nem ismertség miatti bevezetési időszak sem segíti a vállalkozást az első periódusban. Véleménye szerint viszont meg volt arra a lehetőség, hogy egy-két éven belül a vállalkozás anyagilag talpra áll, és önfenntartó, majd nyereséget is termelő vállalkozássá válik, de ezt már nem tudhatjuk meg, legalábbis nem ebben a kontextusban. A közönség visszajelzése jó volt, szerették az ékszereket, az egyedit, a szépet, megjelent egy olyan réteg, akinek ez fontos, és természetesen a külföldiek is számításba jöhetnek, akiknek elfogadhatóbbak az árak és maga az a szó, hogy design ékszer. Arról is beszélgettünk, hogy feltétlenül a fővároshoz kötődnek-e a design lelőhelyei, a kortárs iparművészet találkozási pontjai, és erre mondta azt nekem, hogy bár nem ismeri a vidéket, de ismeretségi körében is sok olyan akad, aki külföldön vásárol, itthon eszébe sem jut, és ma már nem jelent gondot a fővárosba, vagy netán a közeli, már Európát jobban jelentő Bécsbe „elugrani”.

Konkurenciát firtató kérdésemre azt mondta, hogy ott a környéken, szemben voltak Péter Vladimir ékszerek, és a közeli Váci utcában találhatóak ékszer- és bizsuboltok, de más kortárssal nem lehetett találkozni. Ő nem szeretett volna konkurenciát jelenteni senkinek, azt tartotta volna fontosnak, ha minél több olyan hely megjelenhet a városban, ahol megismerhető a hazai iparművészet. Említette, hogy külföldön több olyan utca létezik, mint nálunk a Falk Miksa, amelyben hasonló témakörben, de egymástól eltérő árut kínáló antikvitás galériák találhatóak. Külföldön ez elterjedt, és így léteznek bútoros utcák, ruhás utcák, vannak ékszerész utcák, amelyek egy helyre vonzzák az adott témában érdeklődőket, ott nincs az a fajta probléma, mint itthon. Ma, Magyarországon, sajnos nem olyan nagy a tárgyválaszték, kevés a piac, amely jobban fogyasztaná és állandó megújulásra késztetné az alkotókat. Ebből következik az, hogy ha az alkotók javarészt azonos tárgyakkal vannak jelen hasonló témakörű galériákban, netán hosszabb ideig is változtatás nélkül, akkor ezek a galériák és boltok nem szerveződhetnek, nem létezhetnek egymás szoros közelségében, és ezzel nem jöhetne létre most olyan utca, hogy ötvösök utcája. Jobbára most egy fajta irány erős nagyon és meghatározó, ami nehezen tűri meg a többi irány jelenlétét maga mellett az ötvösségben. )Valószínű az iskola hatása is nagyon erős, talán kevés az a hely, vagy azok a tanárok, akiktől lehet tanulni, és ez is felelős lehet a kialakult helyzetért, teszem hozzá, nem is zárójelben.(

Júlia vállalkozásában a képzőművészet kis mértékben, de jelen volt. Mivel lakásában is megtalálható a kortárs képzőművészet, és véleménye szerint ez illik egy ékszergalériához, ezért nem hangsúlyosan, de egy kép erejéig jelen volt a képzőművészet is, valamint egy képzőművész tervei alapján készült egy a boltban hangsúlyos helyen lévő intarziás bútor is. Az arculat bizonyos elemei, mint a szórólap, megjelent, majdnem a vállalkozás indulásakor, de a honlap, a csomagolópapír, az átgondolt kiállítási naptár megszervezése mind csak tervben volt meg. Volt olyan is, hogy a tervek elkészültek, csak a legyártás, vagy a megvalósítás és sokszorosítás váratott magára, immáron örökre tervekként maradva. A dobozt, az átadandó csomagolást különösen fontosnak tartotta és tartja, amelyben méltó körülmények között adható át egy tárgy a vevőnek, és erre különféle pótmegoldásokat tudtak kitalálni, meg volt a törekvés, hiszen tapasztalta az erős igényt.

A rövid ideig tartó működés nem enged messzemenő következtetéseket mondatni abban a tekintetben, hogy milyen időszakok voltak eladás szempontjából erősebbek, ill. csak egy nagyon tág meghatározással szolgálhat a vásárlóközönségre is: 30 és azon túl, de ezen belül voltak magyarok, külföldiek, vidékiek, fővárosiak.

A galéria rövid életében minden olyan alkotó, aki ékszer készítésével foglalkozik, legyen az akár egyetemi szintű tervezetett ékszer, vagy gyöngyfűzés, jelen tudott lenni, és ebben Júlia szemlélete volt az ügydöntő. Neki nem volt fontos az, hogy valaki járt-e egyetemre, volt olyan alkotó, aki még csak nem is ötvös. Volt olyan, aki még nem végezte el az egyetemet, de neki még az is felmerült, hogy az ékszer palettán annak is helye lenne nála, aki nem tudja ugyan megcsinálni, csak el tudja képzelni a tárgyat, és akkor annak tervét valaki, ötvös megcsinálná. Számára a kreatív része volt a fontos, nem az, hogy ki hozza létre az alkotást. Az ékszer, mint jelenség érdekelte, de rövid volt az idő, hogy ez teljesen kialakulhasson. Ez a szemlélet természetesen eredményez egy többszínűséget, de amennyi lehetőséget magában rejt, pont annyi veszély is elbújhat benne.

Júlia egy kicsit fájlalta, hogy bizonyos ékszerfajták vagy nagyon kevés számban voltak jelen, vagy egyáltalán nem voltak megtalálhatóak. Említette a férfiékszerek vagy bizonyos tárgyfajták hiányát, amiért hiányzott jobbára a karkötő, a bross, ill. az a tény, hogy meglátása szerint van olyan vásárlóközönség, aki szeret szettekben gondolkodni, amikor hasonló gyűrű mellé szeretne karkötőt, láncot, brosst, és ez is hiányzott. Nem minden alkotónál volt mindig tapasztalható a rugalmasság, amikor valamely változtatás lett volna szükséges, a művészek inkább tartották az általuk kitalált ékszert kész, változtathatatlan egésznek, mint csak egy tárgynak, amelyet lehet gátlástalanul változtatni. Hiányolta még azt, hogy kevés ékszer, főleg karikagyűrű lehetett csak raktáron, amely kereslet esetén megmutatható lett volna. Ezeket arra vezette vissza, hogy bizonyos ötvösök, az általuk már kipróbált és valamely szinten bevált tárgyak, fajták készítését preferálják, egyfajta kényelmesség alakítja ezt a folyamatot, valamint a karikagyűrűt, vagy bizonyos feladatokat nem tartanak megfelelő kihívásnak, érdekes területnek szakmai szempontból, ezzel száműzve azt az iparművész gondolkodásból. Szerinte keresletnövekedés még csak lenne, ha a kínálati oldal is követné ezt.

Júlia fontosnak tartaná, ha átfogóan, a galériák és az alkotók is átgondolnák, hogy ne legyenek különböző árak, hisz az bizonytalanságot szül, nem segíti egy márka, egy név kiemelését, imázs alapítást, tehát azt, amit a galériának feladata lenne.

Szerintem jogos lenne ez, de nem végigvihető egyedül, közös megegyezés létrejövetele nélkül. Erre a most tárgyaikkal jelen lévő ötvösök kevese figyel, amikor inkább az eladás, a bevétel tűnik fontosabbnak, mint a név, márka alakítása.

Arra a kérdésemre, hogy termékek, vagy műalkotások azok az ékszerek, amivel foglalkozott, a következő választ kaptam:

„Műalkotásként akkor működhetnének, ha műalkotások lennének és lenne egy gyűjtői kör, aki ékszereket gyűjt. És lenne olyan, aki ilyeneket készít. Nemzetközi galériák kínálatát végignézve mindig van jó néhány húzó ékszer, amik nem a mindennapi viselet részét képezik. Talán ez gyűjtői szándék nálunk még nincs. De talán ez a szándék az iparművészek oldaláról sincs meg. Nem láttam, hogy olyan ékszerek születnének, melyek a hordhatóságot háttérbe szorítják és az ékszert, mint műfajt vagy, mint kifejezési formát használták volna.”[36]

Az egy alkalmazottal működő galéria minden előzetes várakozásokkal ellentétben ezév áprilisában zárta ajtaját, ürítette ki, és jutatta vissza az alkotóknak árukészletét, és jelenleg a Galamb utcai kirakatban antik bútorok és egy eladást hirdető táblával találkozhat az arra járó.

Véleményem szerint a BUMBUM Design túl hamart akarta a nyereséget, és türelmetlenül akart saját arculatot kialakítani, és bizonyos esetekben nem sikerült megszerezni az alkotók bizalmát, ami viszont elengedhetetlenül fontos egy művész-galéria kapcsolatban. Ez még a galéria nyitásával kapcsolatban is említhető, amikor tavalyi év júniusában megnyitottak, majd augusztus végén egy „rendes” nyitással próbálkoztak a köztudatba illesztés érdekében, és ez a kapkodásra való hajlam vezethetett talán a – véleményem szerint – elsietett döntésre, hogy mára bezárt a galéria. Néha késtek a kifizetések, értesítések az eladásokról a művészek irányába, bár Júlia részéről a havi elszámolás bevezetése volt az elfogadható és járandó út. Nem sikerült olyan, csak erre a helyre jellemző tervezői és ékszerkészítői gárdát összetoborozni és megtartani, amely külön ízt és ezzel fontosságot tudott volna adni a helynek. Sajnos, főleg az ékszerek világában jellemző tud az lenni, hogy bizonyos alkotók ugyanazzal a tárggyal vannak jelen több galériában is, és főként ilyen alkotókat sikerült összeszedni. Nem rendeztek kiállításokat, csak tervben voltak, amelyet nehéz megértenie egy ötvösnek, és értelemszerűen azokat a helyeket keresi, ahol nagyobb eladásra, nagyobb hírverésre számolhat. Az alkotók nem láthattak bele a kész árba, nekem az az érzetem volt, hogy nem automatikus 100% az árrés, hanem egyes esetekben ennél jóval magasabb haszonkulccsal dolgoztak, de Júlia megjegyezte, hogy jóval nagyobb volt azonban azon esetek száma, ahol egyáltalán nem érték el a 100%-os árrést, hanem jóval alacsonyabb kulcsot alkalmaztak az ár megállapításakor. Júlia közlése szerint minden tárgynak egyedi volt az árképzése, ebbe szívesen betekintettem volna. Más lett volna a helyzet, ha van egy kialakult rendszer, és a galéria azt mondja, hogy kedves alkotó, ezt ennyiért is el lehetne adni, és akkor neked ebből ennyi a részed, minthogy ez kissé elhallgatva, rejtve történt. Az árak nem voltak kitéve az utolsó időben, hanem kódok voltak, amely alapján az eladást végző tudta megállapítani a tárgyak árát, de ennek oka többek között az is volt, hogy sok ékszeren nem volt fémjel, aminek hiányában nem kerülhet kereskedelmi forgalomba a tárgy, csak mint kiállítási darab lehet jelen a galériában.. Az árakhoz kapcsolódva ideilleszteném egyik kérdésemre adott válaszát:

„Bár van számos eset, amikor azt gondolom, hogy nem annyira egyedi az az egyedinek kikiáltott ékszer, ahogy ez az árban megjelenik. Kicsit itt is összemosódnak a fogalmak, mint azt hiszem jellemzően ennek az ékszer/iparművészeti galériás iparágnak más területein is, az alkotói fejeket is beleértve. Hangsúlyozom azonban, hogy ha lenne olyan tárgy, amelyik kimagaslóan kreatív, művészi, stb,; stb,;, akkor jóval magasabb árak is elérhetők lennének. Illetve akkor, ha lenne legalább némi neve egy-egy alkotónak, vagy egy-egy galéria jelentene olyan hitelesítő szerepet, amely miatt a magasabb ár elfogadhatónak tűnik.”[37]

Talán még nem érett meg ez a gondolat a megvalósításra, egy jobban megalapozott, végiggondolt, és több előkészítést valamint kialakulási időt kapó vállalkozás, talán legközelebb Júliával, vagy mással ez elkövetkezendőkben alapul veheti e tanulságokat. Sajnálom, hogy eltűnt ez a hely a belvárosból.

Ehhez a részhez tartozna megemlítenem, hogy a Kálvin térhez közel, a Bástya utcában volt egy szintén egy évnél rövidebb időszakig működő ékszerek eladásával foglalkozó galéria. Orbis Pictus névre hallgatott, és Bogdán Enikő volt a tulajdonos, de sajnos nem volt most arra időm, hogy a helyzetet tényszerűen feltárjam. Annyit mindenesetre meg kell jegyeznem, hogy Enikő a bérleti szerződés megszűnése miatt zárta be a boltját múlt év végén, de akkor azzal a szándékkal, hogy majd később valahol másutt újra indítja vállalkozását.

IV. Összegzés, tanulságok, javaslatok

Kissé megismerve ezt a sajnos nem teljes igényű, iparművészet értékesítésével és segítésével foglalkozó rendszert, megállapítható, nagyrészt Budapesté a szerep az értékesítésben, a megváltozott utazási és vásárlási szokások, a lakosság létszáma, és a turizmus általában a fővárosra összpontosul, és ez nem kedvez az iparművészettel foglalkozó vállalkozások fővároson kívüli alakulásának. Nem jellemző a magányos farkas szerepe, hanem kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve, és hozzárendelt tevékenységekkel kiegészítve erősítik és próbálják növelni lehetőségeik számát, a kínált termékek ill. szolgáltatások körét. Vannak zárt csoportok, vagy limitált alkotói létszámmal dolgozó galériák, és vannak olyanok, amelyek még elviselik, vagy egyenesen igénylik új tagok kapcsolódását, belépését, ezzel lehetőséget biztosítva frissen végzettek bemutatkozására. Általánosságban elmondható, hogy a galériák 100%-ot, vagy e körüli összeget tesznek rá a tárgyakra, melyek sok esetben vagy magas árat eredményeznek, vagy az iparművésznek kell szinte már pironkodóan alacsony összegre tartania munkáját, hogy egy eladhatóbb ár jöjjön létre.

Iparművésznek tartják a galériák az általuk forgalmazott tárgyak készítőit, de itt inkább a művész van előtérbe helyezve; vannak olyanok, ahol a „kézműves” igény felmerül, ahol szinte már iparrá avanzsált tárgytermelés folyik, de a készítő személyét többé-kevésbé mindenhol tisztelet és elismerés, munkájának tiszteletben tartása és elismerése jellemzi.

A galéria és a művész egy szimbiózisban, szinte egy egymásra épülő barátságban kell, hogy éljen, ennek hiányában elvesztheti mindkét fél a másik bizalmát, a galéria tárgyainak változatossága vagy a művész/tervező jelenléte, felvállalása válhat kérdésessé. A korrektség mindkét fél részéről a másik irányába szükséges és elvárandó hozzáállási mód.

Tapasztalhattam, hogy vannak nagyon érdekes társítások, amelyekkel igyekeznek a galériák, boltok gazdagítani, bővíteni palettájukat, két esetben ezért jelent meg egyáltalán az iparművészet a kínálatában, de eddig nem említett, és időhiány miatt nem vizsgált személy (holott az egyéni utak c. fejezetben lett volna helye) esetében meglepő eredmények láttak napvilágot nemrég. Zoób Kati, aki alapvetően ruhával és öltözékkel foglalkozik, és ismerhetjük a nevét a divatvilágból, fél éve elindított egy olyan kollekciót, amelyben az általa tervezett ruhákhoz egy szintén általa tervezett ékszerkollekciót társított, az érdekesség kedvéért Zsolnay porcelánból. Ez az merész társítás, alapvetően két egymást nehezen szerető anyag, az ezüst és a porcelán kapcsolata, de mindinkább a márkanevek szándékolt találkoztatása, a Zsolnay és Zoób név összeszövése egy érdekes eredményre vezetett, de olyannyira, hogy ötvös szakmai rendezvényen, a Hungoro-n meg is jelent a két márka közös eredménye, holott eddig mindkét szereplő távol tartotta magát ettől a fórumtól.[38]

Készítő oldalról mindazonáltal megállapítható, hogy vannak olyan egyéni feltételek, amelynek meg kell felelni egy iparművészettel hivatásszerűen foglalkozni szándékozónak. Egy új vállalkozás, életút beindításához az iparművésznek, tárgyalkotónak mérlegelni kell, hogy hova, milyen rendszerhez akar és van lehetősége kapcsolódni, erre vonatkozóan is írnék egy bekezdést. Megemlítenék egy olyan érdekes fejleményt, amelyre korábban nem volt nagyon példa, de manapság már egyes rétegek anyagi helyzetének emelkedésével kialakult, mind befektetés, mind tudatos szándék eredményeként: ez a gyűjtés, amely bár nem tudja eltartani a fokozatosan növekvő iparművész társadalmat, s nem is ez lenne a feladata, de mindenképpen megismerendő tényező.

Amit több helyen hallhattam, hogy az ékszerviselési szokások és igények megváltozása miatt igény mutatkozik jelenleg a piacon csak nagyon kevés mennyiségben megtalálható iparművész által tervezett és kivitelezett férfiékszerek készítésére, szettekben gondolodásra. Halottam ezt gyűjtő, jelenleg is működő és már bezárt bolt esetében is, tehát Hajra ötvösök! Valószínűnek tartom, hogy a többi szakirány esetében is fellelhetőek hasonlóan kevéssé lefedett területek

IV./1. Egyéni feltételek

Egy iparművészeti tevékenységet végezni szándékozónak nagy segítséget jelent a szakirányú egyetemi végzettség. Láthattuk, olvashattuk, hogy bizonyos galériákban ez volt az egyik első és alapvető feltétel, és csak utána lehetett vagy lehet szó a portfolió, a tárgyak megtekintéséről és az alkotók kiválasztásáról. Londonban, mikor ösztöndíjasok révén az Electrum Gallery-be betértünk, és láttuk, hogy milyen nagyszerű ötvös galériára bukkantunk az Oxford street közelében, megkérdeztük, hogy mi a módja a bekerülésnek. Ők megkérdezték, hogy hol, kinél végeztük szakirányú főiskolai vagy egyetemi tanulmányainkat, s mivel még ez akkor nem történt meg, udvariasan befejezettnek tekintették érdeklődésünket.

A tanulmányok alatt és azt követően is az elkészített tárgyakat legalább fényképeken rögzíteni kell, de manapság egyre jobban elvárt bemutatkozási forma a portfolió, egyes esetekben CD-n történő bemutatkozó anyag szükségessége. Az egyetemen oktatják és érzékeltetik ezek fontosságát, így egy nem grafikus végzettségűnek is kezelnie kell e problémákat. Az egyéni arculathoz, megjelenéshez hozzátartozik a névjegykártya, rajta a már elengedhetetlen mobil és email elérhetőséggel, szerzett végzettség által biztosított megnevezéssel, és lassan már a saját weboldal.

Már az egyetem alatt is előny, ha valaki az iskolai feladatokon túltekint, vagy azok egy részét úgy tudja kezelni, hogy társainál korábban megkezdje integrálódását a szakma rendezvényeibe, szervezeteibe, elkezdje kiépíteni, és fokozatosan növelni kapcsolati tőkéjét, mert a későbbiekben ezek segítségével olyan információk is eljuthatnak hozzá előbb s néha célzottabban, amelyek az ilyen téren kevésbé érdeklődőt elkerülhetnek. A pályázatok, kiállítások segítik nem is a név, mindinkább a munkája megismerését, mely természetesen magával viszi az alkotó ismertségét is. Az állandóan frissített és lehetőség szerint érdemben bővített szakmai önéletrajz (professional CV) is alapfeltétel bizonyos helyeken, mely könnyen elérhetőnek, szükség szerint rövid idő alatt eljuttathatónak kell lenni, ezért szerencsés csatolt file formájában egy netes postafiókban tartani.

A galériákba vagy boltokba bekerülő munkák és az eladás maguk után vonják annak szükségességét is, hogy számlát tudjon adni az iparművész. Ennek több lehetősége van, ismertek könnyebb és olcsóbb, valamint nehezebb (anyagilag) megoldások. Ha van a családban olyan, akinek van vállalkozása, akkor annak tevékenységi körének bővítésével elérhető a számlaadási képesség elérése. Akinek van egy állása, amely után fizeti már a magánnyugdíj-pénztár és ez egészségügyi, valamint egyéb járulékokat, annak egyszerűbb a helyzet, mert létezik egy olyan Apeh-nél kiváltható formáció, hogy adószámmal rendelkező magánszemély, amely lehetővé teszi számla adást, és nem vonja maga után havi fix és elég magas összegek fizetési kötelezettségét. Lehet valaki egyéni vállalkozó, vagy megfelelő tőke, esetleg több alkotó összeállásával betéti társaság, vagy korlátlan felelősségű társasági vállalkozási forma is alapítható, de ez a kezdő iparművészekre egyáltalán nem jellemző. Mindegyiknek megvannak a szükséges feltételei, határai, amelyekről a területileg illetékes polgármesteri hivatalban és a Apeh irodákban lehet érdeklődni.[39] Bizonyos szakmák műveléséhez, mint pl. az ötvös, szükség lehet műhelyalapításra, mely külön jogszabályok és engedélyeztetések kapcsolódnak, valamint vannak olyan szükséges engedélyek, ami pl. a nemesfémhasználat szabályait határozza meg.[40]

Természetesen mindig a saját galéria ill. stúdió nyitása tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, amikor nem kell az árba beleszámolni, és figyelembe venni a galéria %-át (ez az árkorrektség miatt bizonyos esetekben saját nyereségként jelenhet meg, pl. Evetuell-ben lévő Sterlingesek), de egy galéria ügyeinek vitele, a megfelelő helyen lévő galériahelyiség, iroda valamint műhely vétele, bérlése, nyitása és üzemeltetése valószínű túl nagy feladat és költség, melyet nehéz összeegyeztetni az alkotással, tervezéssel és létrehozással. Amennyire kecsegtetőnek tűnik, annyira nehéz is, hogy a megfelelő feltételeket megteremtsük mindjárt az elején. A Ráday galériában hallottam a következő sorokat, és teljesen igazat kell adnom a tulajdonosnak:

„… Magyarországon nagyon sok művész van, véleményem szerint, itt művész túlképzés van, ennyi művész nem él meg. Főleg most, hogy a verseny egyre fokozódik, egyre drágábbak az alapanyagok, és ezt nagyon sokan nem fogják bírni. Többek véleménye, mind művész, mind galériás körökben, hogy az elkövetkezendő két-három év nagy vízválasztó lesz, és nagyon sokan ki fognak esni, mert egyszerűen nem fogják bírni. Nem fognak tudni belőle megélni. Onnantól kezdve, hogy ha valaki mást is csinál, az elvonja a figyelmét, még kevésbé tud alkotni…”[41]

IV./2. Valahova kell tartozni?

Az iparművészet galériáival és boltjaival való találkozás után egyértelmű, hogy milyen erős a főváros szerepe a kortárs iparművészet értékesítésében, ezért elengedhetetlen a kapcsolat a fővárossal, ill. szervezetekbe tartozással, amelyek hidat is képezhetnek a nem fővárosban alkotó művészek és az ottani események között.

Korábban, még az előző rendszerben létezett egy olyan, 1954-ben alapított intézmény, az Iparművészeti Vállalat, amely igyekezett átfogni az iparművészet összes területét (lásd mellékletben közölt ágakat felsoroló táblázatot, az VII./4. alfejezetben), és azt központilag irányított módon, zsűriztetéssel, különböző gyártási felállásokkal, Budapesten 6 különálló bolttal és egy balatonfüredivel igyekezte kiszolgálni az iparművészeti tárgyak iránt érdeklődőket. ’85-ben már 1200 alkotót tömörítő szervezet nem élte túl a rendszerváltozás, mint testvérszervezete, a szintén az egykori Művészeti Alap vállalkozásába tartozó Képcsarnok. Jelenleg egyetemen oktató tanárok, vagy ma ismert alkotók nevei megtalálhatóak a ’85-ös, Vigadóban tartott kiállítás katalógusában, és az Iparművészeti Vállalat kiadványában[42], vagy a ’83-as, Műcsarnokban rendezett Iparművészeti kiállítás résztvevői között[43], de ugyanakkor ezen kiadványok tudósítanak a vállalat alapvető működéséről is. Így már akkor találkozhatunk olyan nevekkel, mint Droppa Judit, Bárkányi Attila, Péter Vladimir, Bánfalvi András, Pauli Anna, Horváth Márton, Schrammel Imre, de a sort még folytathatnám. Érdekes kiegészítés lehetne megkérdezni tőlük ezt a kort, hogyan éltek meg, mennyire jelentett fékező, gátló, lerázandó kötöttséget, vagy szűk, irányított, de mégis valamennyire biztosított piacot, és munkalehetőséget. Félek, hogy a Képcsarnok jelenlegi működéséhez hasonló szerkezetet találnék kutatásom során.

Vannak olyan szervezetek ma, ahova az egyetem után el lehet menni, felvételt kérni, és ezzel jobban, közelebb lehet kerülni azokhoz az információs csatornákhoz, melyekben szakma, vagy a szakirány történéseivel kapcsolatos hírek áramlanak. Így és az Internet segítségével fenntartható egy nagyjából naprakész kapcsolat még a nem fővárosban lakó és alkotó iparművészekkel is. Mivel a galériák átveszik a vásárlókkal való találkozás, az értékesítés feladatát, tehát nem mondható ki egyértelműen, hogy a fővárosi működés alapfeltétel szakmánkban, habár majdnem minden szervezet és rendezvény mégis ide kötődik.

Az egyetem után lehet jelentkezni a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület soraiba, érdemes még a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe is bekerülni, ill. e szervezeteknek ill. hasonlóknak a körleveleit, honlapjait figyelni a pályázatok, kiállítások,[44] szakmai hírek miatt. Természetesen mindenhova tagdíj fizetése szükséges, de ennek fejében kiállítási lehetőségek, információk kerülhetnek el az érintetthez. Vannak olyan rendezvények, ahol tagság előnyt, vagy segítséget jelent, bizonyos kiállításokra megtekintésére kedvezményes belépést biztosít, vagy pl. az Iparművészeti Múzeumban hagyományosan megrendezésre kerülő Karácsonyi Művészeti Vásáron csak olyan állíthat ki, aki FISE vagy MAOE tag.[45]

Vannak olyan iparművészek is, akik elutasítják a hazai szervezetekbe tartozást, de Ők sem tudnak csoport nélkül, csak önmagukban meglenni. Ahhoz már jól kiépített szakmai hírnévre, múltra, kimagasló eredményekre, megfelelő tőkére, bejáratott kapcsolatokra van szükség, amikor már Ő válik szinte intézménnyé, amihez mások valamilyen módon kapcsolódni szeretnének majd. Nem alapfeltétel a tagság vagy kapcsolódás valahova, de mindenképpen egy segítség. Természetesen nem csak összefogó szervezeteket érdemes felkutatni, hanem olyanokat is, amelyek jóval kisebbek, kevesebb számú alkotót fognak össze. Következő rész idézet egy beszélgetésből:

„Léteznek ilyen szervezetek, pl. ilyen a Dóm Design, akik összefognak több iparművészt, és megpróbálják a marketing részét felvállalni – mert ez a művészeknél mindig ez a legnehezebb, hogy neki nem feladata, hogy saját magát eladja, ez lenne a galéria feladata – és akkor akár nagyobb szériában is gyártják a tárgyaikat, ha van egy százas megrendelés, két héten belül, akkor azt is lehessen teljesíteni.”[46]

Már az 1960-as években felmerült Juhász Árpád fejében az a javaslat, hogy szükség lenne olyan szervezet és bolt létrehozására, ahol állami vagy egyéb helyek kihagyásával értékesíthetőek az iparművészeti alkotások és érvényesíthetőek az érdekek.[47] Van egy próbálkozás napjainkban is, amely a galériák kihagyásával szeretné elérni azt, hogy az alkotók találkozhassanak a vásárlókkal, melyet, mint minden más kényszerintézkedést, sajnos, az anyagiak hívtak életre ezt is. De ez a kezdeményezés, a vasárnapi művészeti piacok (alias WAMP) nem feltétlenül jó az alkotóknak, ha a rövid távú célokon túl nézünk, és természetesen nem jó a galériáknak. Nem alakult ki az a szokás, az a gyakorlat, hogy a művész a galérián kívül ne a művészárért adja el termékét, alkotását, és ezzel megkérdőjelezi azoknak az áraknak a jogosságát, amelyekkel a galériában lehet találkozni. Természetesen megértem mindkét fél álláspontját, hisz magam is örülök egy-egy tárgyam értékesítésének, de osztanom kell azt a galériás felvetést, hogy nem ez lenne az iparművész feladata, de a galériáknak és boltoknak is be kellene látniuk, hogy az az árrés, amellyel dolgoznak, irreálisan magas. Helyhiány miatt nem tudom közölni a Ráday Galériában rögzített beszélgetés teljes anyagát, pedig abban találtam legtöbb olyan részt dolgozatom szempontjából, amely méltán megérdemelte volna a teljes közlést. A galériavezető részéről olyan érzékenységet tapasztaltam, mely mindkét oldal érdekeit szem előtt tartja. Ebből idéznék most még egy részletet:

„…én a 100%os árréssel nem értek egyet, az megöli az üzletet. Nyugat-Európában 20-30%-os árréssel dolgoznak. Pl. ott a kiállításon, a megnyitón eladják a felét, a másik felét pedig a kiállítás közben, de ott azért, mert három generációs galériák vannak, és kifejezetten erősen kialakult vevőkör van, aki miatt ezt meg lehet tenni. Nálunk ez nem működik, de akkor is a 100% nagyon sok, egyszerűen nem lehet. Főleg, ha minél nagyobb értékű, a duplázás annál nagyobb ugrás…”[48]

IV./3. Érdekes változások: a gyűjtés megjelenése

Előzetesen elnézést kérek, de ez a rész teljesen ötvös irányultságú lesz, nem volt módom más természetű kutatásokat is végezni, csak feltételezésekbe merek bocsátkozni, ezzel remélem, hogy ezt a részt is tudom azért érdemben csatolni dolgozatomhoz.

Már korábban is megjelentek különböző magángyűjtemények, amelyek főleg képzőművészettel foglalkoztak. Ébli Gábor könyvében bemutatja, kik nevezhetőek gyűjtőnek, mit gyűjtenek, milyen motivációval, mióta, milyen módon, egyszóval a gyűjtemények történetével foglalkozik, amelyek nem egy esetben a későbbi, művészettörténeti munkát jelentősen befolyásolhatják, meghatározhatják és segíthetik.[49]

Itt viszont nem kaphatunk információkat arról, hogy az iparművészet esetében vannak-e hasonló próbálkozások, gyűjtők. Iskolai feladatra, pont Ébli tanár úrnál volt lehetőségem arra, hogy utána kutathassak szakterületemhez kapcsolódó gyűjtők ill. gyűjtemények létezésének. Galériában, volt egyetemi mesteremnél, jelenlegi kollégáknál utánakérdeztem, és mindenhol ugyanaz a két-három név jött szóba: Spengler Katalin, Harasztÿ Éva és E. Ilosvai Magdolna. Közülük az első kettővel sikerült megbeszélnem találkozást, és volt lehetőségem meglátogatni a gyűjteményt, melyet, mint ötvös, nagy lelkesedéssel vállaltam (harmadik esetben sajnos az időhiány ill. a nagyobb távolság szólt közbe). Az itt nyert tapasztalatimból elmondható[50], hogy az Iparművészeti Múzeum végez kevésnek mondható gyűjtést, ahol megtalálhatóak már bizonyos kortárs alkotók tárgyai is, de ez anyagi okok miatt szünetel. Kiderült, hogy van több olyan magánszemély, aki foglalkozik gyűjtéssel, de ez általában egy alkotó vagy pár alkotó munkásságának figyelmével zajlik. Olyan, aki teljességre törekvő, a kortárs területén jelenlévő minden alkotótól szeretne érdekes és értékes darabokat magánkollekciójában tudni, az jobbára csak az említett három név. Itt is tapasztalhatóak arányeltolódások, amikor ismertebb, jobban befutott alkotók tárgyai nagyobb számban vannak jelen (Wladis, Mana csoport tagjai)[51], de jó volt látni azt a hozzáállást és elkötelezettséget, amelyet Spengler Katalinnál érezhettem erősebben, hogy a teljes, magyar, és akár nem csak magyar kortárs ékszerek kerüljenek a tudatos gyűjtés során a tulajdonába, amelyek később akár hű lenyomatát adhatják e kor ékszerkultúrájának, ezzel tudatosan felvállalta azt a szerepet, amellyel segítheti az alkotókat egy-egy tárgyuk megvásárlásával. Katalin a férjével közös képzőművészeti gyűjtőtevékenység mellett az üvegtárgyakért és alkotásokért is lelkesedik, valamint eljutottunk oda, hogy a magángyűjteményekből kiállításokat rendeznek.[52] Arra is láthattunk példákat, hogy iparművészeti tárgyak gyűjteményeiből nyílik kiállítás pl. a Moró Antik[53] Falk Miksa utcai üzletében (kopt textil, netsuke, tőrök és sétapálcák témakörben), vagy a szintén ebben az utcában található Wladisban[54] (legutóbbi a Kaláris; 2007. március 17.-24.). Tervben van egy magángyűjtemények kiállítása az Iparművészeti Múzeumban is ez év végén, ahol szintén az iparművészeti tárgyak magánkézben összegyűjtött kollekciói játszanak majd szerepet.

V. Befejezés

Hálás vagyok a választott feladatomnak, mert olyan, személyes érdeklődésem szempontjából érdekes helyszínek meglátogatásával és megismerésével tölthettem a kutatási időszakot, amelyet a továbbiakban mind magam, mind mások érdekében tudok hasznosítani. Hálás vagyok azoknak, akikkel fel tudtam venni a kapcsolatot, és fel tudtam keresni Őket személyesen, és hajlandóak voltak válaszolni kérdéseimre.

Ezen a helyszínek számomra nem csak az iparművészet és a művészet eladási helyszínei, hanem mindegyik valamilyen módon a kultúra, a szakma fórumai. Természetesen ott van bennük a kereskedelmi oldal, de mint ezen az egyetemen diplomázott ember, más láthatok bele első sorban, és meg van az a lehetőségem, hogy másokkal is ezt láttathassam.

Elnézést a szakdolgozati meghatározásban megadott tartalmi rész mennyiségének maximális, vagy már azon egy picit túl is nyúló hosszúságán, de azok a kötöttségek, mint sortávolság, behúzás, fejezet új oldalon kezdése mind megnyújtotta mondandómat ebben, a szerintem érdekes témában.

[E fejezet beiktatásával viszont elérhettem, hogy dolgozatom az általam oly kedvelt számú fejezetből, a hetes számúból álljon. Ennyi jókedvnek, humornak bele kell férnie:]

VI. Irodalomjegyzék

- Design Terminál kutatható anyaga

- Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára; Akadémiai Kiadó, Bp, 1994.

- Ernyey Gyula: Design, Tervezéselmélet és termékformálás 1750-2000 [Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2000][ISBN 963 9123 52 8][15-22.o]

- Ébli Gábor: Magyar Műgyűjtemények 1945-2005 [Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006][ISBN 963 8477 95 4] MOME könyvtára

- Henry de Morant: Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig [Corvina, 1970, Budapest][ISBN 963 13 1404 9] [11.oldal]

- Ipari forma folyóirat számai

- Iparművészet [Iparművészet kiállítás katalógusa, 2001. április 12. – május 4.; Műcsarnok, Budapest, 2001][ISBN 963 9115 58 4]

- Iparművészeti Vállalat Idea kiállítása a Vigadó Galériában (1985. szeptember 6.- október 4. ) ISBN 963-02-3648-8, Idea Iparművészeti Vállalat, Budapest, 1985.

- Kortárs Ötvösművészet [MAOE, Budapest, 2001][Megjelent 500 példányban][ISBN 963 00 7093 6]

- A Magyar Iparművészet az Ezredfordulón [Magyar Művészeti Alapítvány, 2003, Budapest][ISBN 963 2127 54 4]

- MAKtár – A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány összművészeti folyóirata [Cseh Bori: Mi lesz a titkokkal? címmel írás Jermakov Katalinról][III. évfolyam, 2007/01; 22. oldal]

- MAKtár – A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány összművészeti folyóirata [Cseh Bori: Képek a fényben, játék a térben címmel írás Páger Bernadettről][III. évfolyam, 2007/03; 22. oldal]

- Orsós László Jakab: Beszélgetés Péter Vladimirral [Nappali ház, Művészeti és Irodalmi szemle; 1998/3.; X. évfolyam, 3. szám; 24.oldal]

- Országos Iparművészeti Kiállítás, „A tervezés értékteremtés” 1983, szept. 9-okt 30., Műcsarnok, Budapest, Hősök tere; Műcsarnok kiadványa ISBN 963-01-4992-1

- Ráth György: Az Iparművészet Könyve, I. kötet [Athaneum, Bp., 1902. – Hasonmás kiadás: Babits Kiadó, Szekszárd, 2002.][ISBN: 963 9272 57 4 1.kötet] [Köszöntő, előszó; Írta: Dr. Ráth György; V.o – VII.o; első bekezdés]

- www.design.lap.hu és a www.iparmuveszet.lap.hu anyagai, az onnan elérhető további weboldalak

- http://www.eventuell.hu/index.html

- http://www.galleryerdesz.hu/

- www.gepetto.hu

- www.kepcsarnok.hu

- http://www.magma.hu/

- http://mana.srv.hu

- www.raday-galeria.hu

- www.wladisgaleria.hu

VII. Mellékletek

VII./1. Kérdéssorok

VII./1./1. Kérdéssor csoportos galériák vizsgálatához

Kérdések, kérdéscsoportok főbb vázlata

Vizsgált terület: Iparművészeti tevékenységet végző boltok

Riportok Rózsa Béla VI. évfolyamos Design menedzser hallgató szakdolgozatához

Szakdolgozat címe:

Hazai iparművészeti boltok működése, tartós fennmaradásának esélyei és lehetőségei

Alcím: Ipar vagy művész vagy

Csoportos galéria/iparművészek tárgyait forgalmazó galériához/bolthoz felteendő kérdések

*[1] Bolt/Galéria alapadatok és főbb jellemzők kérdéscsoportja [cégforma, profil, tevékenységi területek, küldetés, filozófia, éves forgalom, létszám, rövid cégtörténet]

*[2] Főbb tevékenységek, termékek, szolgáltatások. Melyik miért fontos ill. miért van jelen?

*[3] Design szerepe a cég tevékenységében, design alkalmazásának területei. Szükséges-e a design, nem félnek-e még nagyon az emberek ettől a szótól?

*[4] Ön szerint a fontos-e az embereknek, hogy iparművészeti és képzőművészeti tárgyakkal vegyék magukat körül?

*[5] Konkurencia található-e boltja/galériája körül, s ha van, annak tevékenységének figyelme lényeges, meghatározó-e a saját irány kialakításához?

*[6] Milyen arányban van jelen a boltban az iparművészet és a képzőművészet és miért? Melyiknek milyen szerep van szánva, milyen program, vagy milyen egyéb fogalomtársítás lehetséges?

*[7] Fontos-e a cég saját arculata? Van-e saját névjegykártya, külső portálmegjelenés, web oldal?

A csomagolóanyag, számla, grafikai arculat átfogó-e? Lényegesnek tartja-e ezt a megjelenési formát, és Ön szerint a vásárlónak fontos-e ez?

*[8] Kiket, kiknek a csoportját tudná megnevezni vásárlóközönségnek, célcsoportnak?

*[9][55] A boltban/galériában megjelenő alkotókat iparművésznek tartja-e, vagy a kézműves megjelölés a helytállóbb?

*[10] Mely alkotásfajták, tárgycsoportok kedveltek eladási szempontból?

Lát-e lehetőséget a helyzet változására?

*[11] A bolt tevékenységét, a kínálatot mennyire befolyásolja a kereslet? Van-e tudatos, vagy háttérben működő ízlésformáló alakító szándék, vagy a kereslet minél tökéletesebb kielégítése a cél?

*[12] Szükséges-e, és van-e lehetőség fejlesztésre, változtatásra Ön szerint a bolt enteriőrjében, kínált alkotáscsoportjaiban, esetleg a felsorakoztatott alkotók területén?

*[13] Hogyan választja ki a műveket vagy az alkotókat? Működik-e valami kontroll, vagy van-e valami lényeges feltétel?

*[14] Műalkotásoknak vagy termékeknek tartja az ön által forgalmazott tárgyakat?

*[15] Milyennek tartja a közönség viszonyulását a boltja, galériája által kínált termékekhez, műalkotásokhoz?

*[16] Van-e, és ha van, akkor milyen periodikus keresletváltozás tapasztalható? Üzleti szempontból ezeket ki tudja e használni, s ha igen, akkor hogyan?

*[17] Az boltban/galériában eladásra kínált tárgyak saját tulajdont képeznek, vagy a művészektől értékesítésre átvett, feláras darabok?

*[18] Árképzésében hogyan alakul ki az eladási ár, amelyekkel találkozhat a vevő a tárgyak mellett?

Saját árainak kialakításában befolyásolja-e más, hasonló profilú bolt/galéria árképzése?

*[19] Van-e arra lehetőség, hogy az alkotó befolyásolja az árat? Kész árban állapodnak meg, amelynek egy része a boltot/galériát illeti, vagy automatikusan az alkotói ár határozza meg a kész árat?

*[20] Ön szerint a jelenleg forgalomban kapható iparművészeti és képzőművészeti tárgyaknak az árai reálisak-e?

*[21] Van-e személyes kapcsolat a bolt/galéria és az alkotók között, érdekes-e a bolt/galéria részéről a nála szerepeltetett alkotók személyes sorsa, alkotói életútja?

*Természetesen a kérdések egy része kihagyható, ha az olyan kényes területre kérdezett rá, amelyre a válaszadó nem szeretne válaszolni. A készülő dolgozat mindazonáltal titkosítható, erre van lehetőség, hogy a dolgozat íróján kívül csak az értékelő tanárok lássák az elkészült munkát, ill. ahhoz való hozzáférés korlátozható.

VII./1./2. Kérdéssor egyéni galériák vizsgálatához

Kérdések, kérdéscsoportok főbb vázlata

Vizsgált terület: Iparművészeti tevékenységet végző boltok

Riportok Rózsa Béla VI. évfolyamos Design menedzser hallgató szakdolgozatához

Szakdolgozat címe:

Hazai iparművészeti boltok működése, tartós fennmaradásának esélyei és lehetőségei

Alcím: Ipar vagy művész vagy

Egyedüli iparművészek/tervezők tárgyait/termékeit forgalmazó bolthoz/galériához felteendő kérdések